84. rész

*Tina*

Jenson karjaiban pihegtem, mikor furcsa hangot hallottam a konyhából.
- A francba, a kaja – pattantam fel. Nem törődve, hogy mindösszesen egy darabka bugyi van rajtam, a konyhába rohantam, hogy kikapcsoljam a tűzhelyet. Nagyon nagy szerencsénk volt, még éppen meg tudtam menteni a vacsoránkat.
- Hmm. Ez tetszik – támaszkodott a pultnak szerelmem. – Máskor is főzhetnél így.
- Igen? – tettem csípőre a kezem. – Majdnem leégett miattad a vacsoránk! – csaptam a vállára az edényfogóval.
- Miattam? – játszotta az ártatlant. – Hiszen csak törlesztettél a bűnöd miatt – nevetett.
- Te meg követeltél egy kis ráadást – csíptem meg finoman a csípőjét.
- Miért, nem volt jó? – kaján vigyor ült az arcára, közben egyre csak fedetlen kebleimet nézte.
- Szerinted itt állnék egy falatnyi bugyiban, ha nem lett volna jó? – vettem elő a húst a hűtőből.
- Nem – vágta rá. – De, ha jó lett volna, még az a bugyi se lenen rajtad – húzogatta pimaszul a szemöldökét.
- Ha ezt szeretnéd – mosolyogtam rá gúnyosan. Letoltam az apró kis textilt, ami eddig takart, majd ahogy elérte a bokáimat, kiléptem belőle. Jens nagyot nyelt, de persze próbálta nem kimutatni, milyen nagy hatással is volt rá ez a cselekedetem.
Levettem a polcról a fűszereket és visszasétáltam a tűzhelyhez. Bevallom elég szokatlan és kellemetlen érzés volt meztelenül mászkálni a lakásban, révén, hogy elég szemérmes ember vagyok, de szerencsére Jenson előtt nem szégyelltem magam. Elégedett voltam a testemmel, és tudtam, hogy ő is az vele. Ezt persze nem kell egoizmusnak tekinteni, nem voltam odáig magamtól, egyszerűen csak elfogadtam magam.
- Tina – sóhajtott egyet a nyakhajlatomba, miközben egyik kezével végig simított a hátamon.
A mikrohullámú sütőre pillantottam. Öt perc. Kereken öt percig bírta türtőztetni magát.
- Sajnálom, de vacsorát kell csinálnom a pocakodnak, a vendégeink pocakjának, az én pocakomnak és a pocakomban lakó pocaklakó pocakjának is – mosolyogtam.
- A végét nem igazán értettem már – nevetett fel. – De mindegy is. A kaja gyorsan kész lesz – nyüstölt.
- Nem, nem. Meg kell csinálnom – mosolyogtam rá. Felsóhajtott, mire én arrébb toltam a pulthoz, hogy tovább csinálhassam a vacsit. Egy darabig csak állt, figyelte tekintetével minden mozdulatomat, majd, mikor látta, hogy most tényleg nem adom magam, duzzogva elvonult.
Imádom ilyenkor! Aranyos, mikor eljátssza az öt évest.

Hamar végeztem az étellel. Elővettem egy nagy tálat és beletettem a főtt tésztát, majd ráöntöttem a mártást és a tetejére sajtot reszeltem. Mikor végeztem gyorsan megterítettem, majd az órára pillantottam. Még van egy kis időnk hét óráig. Úgy döntöttem megnézem páromat, mert nagyon csendben van. Körbejártam a lakást, de nem láttam sehol. Végül meghallottam a zuhanyból folyó víz hangját. Előkerestem egy kevés ruhát, halkan benyitottam a fürdőbe, letettem a tiszta ruháimat Jensé mellé, majd elhúztam a kabin ajtaját.
- Beférek? – mosolyogtam rá.
- Nem – puffogott. Gyorsan el is fordult tőlem.
- Tudod – léptem be mellé mégiscsak. – nagyon aranyos vagy, mikor duzzogsz, mert nem elégítették ki a vágyaidat – leheltem apró puszit a vállára, majd nyakára.
- Nem vicces – mormogott, de rosszul játszott. Elejtett egy mosolyt, mikor újabb puszit leheltem a nyakára.
- De, az – bólogattam. – És ezt te is tudod – kuncogtam. Nem szólt, csak magához húzott.
- Nagyon szeretlek – mosolygott.
- Én is téged – vigyorogtam rá boldogan, majd végre az ajkaira tapadtam.
Végig simított az arcomon, majd keze tovább siklott, egészen melleimig. Kinyitottam szemem, láttam, hogy pimaszul mosolyog. Izmos hátát kezdtem simogatni, majd az én kezem is tovább siklott. Felnyögött, majd megemelt a fenekemnél. Köré fontam a lábaimat, majd nekidűltem a falnak, hogy biztosabb tartást szerezzek.

Bár a zuhanyzás hosszúra nyúlt, megadtam neki, amire vágyott. Méghozzá nem is egyszer…
Persze ezek után nagyon boldog volt, és ez rólam is elmondható volt, leszámítva, hogy késésben voltunk. Hét óra előtt öt perccel kaptunk észbe és kezdtünk el öltözködni. Fel s alá rohangáltunk a lakásban, miközben ruhadarabokat kerestünk, amiket magunkra ölthetünk.
- A francba, a nappali – jutott eszembe, az ott szétdobált ruhasereg.
- Már elintéztem, mikor főztél – csókolt meg.
- Isten vagy – mosolyogtam, majd lerobogtam a lépcsőn, mert megszólalt a csengő.
- Szia – tártam ki a Massa család előtt.
- Sziasztok – mosolyogtak boldogan.
- Gyertek be! – tereltem őket a konyha irányába. – Jens is jön azonnal – mosolyogtam.
Rafaela és Felipe leültek egymás mellé, majd az idősebb Massa átnyújtott egy nagy szatyrot kisfiának, és megkérte hozza ide nekem.   
- Tessék – motyogta halkan Feliphino. Megzabálom, tündéri kiskrapek. Vajon a miénk is ilyen lesz? Vagy lehet, hogy lányunk lesz?
- Jaj, nagyon szépen köszönöm – simogattam meg az arcát. A pultra tettem a tasakot, majd adtam egy nagy puszit a kisfiúnak. Ő is adott egyet nekem, majd visszament apukájához.
Bekukkantottam a szatyorba. – Gyerekek, nem kellett volna – néztem rájuk.
- Ez csak egy kis apróság – mosolyogtak. Kivettem a pezsgőt a tasakból. Kölyökpezsgő volt. – Terhesen nem a legegészségesebb alkoholt fogyasztani – magyarázta Rafaela. – Azért gondoltunk erre, hogy együtt ihassátok meg.
- Köszönjük, nagyon jó lesz – mosolyogtam.
- Mi lesz jó? – jelent meg Jenson is végre. – Sziasztok – mosolygott Massáékra.
- Kaptunk ajándékot – vigyorogtam rá. Közelebb jött, megnézte a pezsgőt, míg én kivettem a ki ruhadarabot és apró cipellőt a tasakból. – Istenem, de aranyos – hajtottam szét az apró bodyt.
- Unisex – mosolygott Rafi. Látszott rajta, hogy mennyire élvezi az anyaságot, és mindent, ami ezzel kapcsolatos.
- Nézd! – fordultam Jens felé. Ráemelte tekintetét. Szeme szinte könnybe lábadt, annyira boldog volt.
- Nagyon szép – mosolygott barátainkra. – Köszönjük – bólintott.
Elvette tőlem az apró cipőket és azt is megnézte.
- Ezeket nem rakod a kulcstartódra, majd csak, ha kinőtte! – kaptam ki a kezéből mosolyogva, miközben csókot leheltem ajkaira.
- Nem is akartam – nevetett.
- Na, persze – kiabáltam vissza a lépcsőről. Felszaladtam a hálószobába és a szekrény kimaradt polcára helyeztem első babaholmijainkat.
Mire visszaértem Jenson az asztalra tette a vacsorát és vett elő pezsgőspoharakat is.
Töltött mindenkinek, leszámítva picúrt, aki ezért édesanyja poharát próbálta meg elkérni.
- Keresek neked valamit – néztem a kicsire két falat között. Kerestem a szekrénybe műanyag poharat, de nem találtam.
- Nincs – felelte szerelmem, mikor megkérdeztem. – Ne haragudjatok, még nem készültünk a gyerekekre – szabadkozott.  
- Talán épp itt volt az ideje… - mosolygott rá Felipe biztatóan.
- Igen, lehet – mosolygott Jenson. Jó volt látni, hogy boldoggá teszi a tudat, hamarosan bővülünk egy csemetével.