69. rész

*Tina*

Reggel arra ébredtem, hogy Mike beront a szobánkba.
- Ébresztő! Ideje edzeni! – szólt rá páromra, aki álmosan pislogott rá. Mike Collier Jenson személyi edzője, azért felel, hogy kordában tartsa párom izmait és támogassa őt, mint Tommi Sebastiant.
- Finomabban nem lehetett volna? – túrt a hajába. Mike közelebb séált Jenshez.
- Jens, édesem – cuppogott egyet a levegőbe. – Lennél oly szíves és kiemelnéd azt a formás hátsódat a puha ágyikódból? – simogatta meg a vállát. Nevetni kezdtünk. Pont olyan hülye, mint Jenson.
Persze már találkoztunk, és Jens is sokat mesélt róla, hiszen nagyon jó barátok, de még sosem beszélgettünk úgy igazán, így nekem személyesen nem volt alkalmam kiismerni, hogy milyen is pontosan.
- Igen drágám – grimaszolt Jenson.
- A végén féltékeny leszek – fontam karba a kezemet.
- Ne aggódj, te jobban tetszel – kacsintott Jenson.
- Hallottam ám – nevetett Mike.
- Bocs haver – nevetett.  Közelebb hajolt, hogy egy csókot nyomjon ajkaimra. Jó szokás szerint próbáltuk elmélyíteni a csókot, mire Mike fejbe vágta szerelmemet egy párnával.
- Öltözni Button! – utasította.
- Megyek – pattant ki az ágyból. Villámgyorsan felöltözött, majd közelebb hajolt, egy utolsó csókot akart nyomni ajkaimra, de Mike elráncigálta tőlem.
Intett egyet az ajtóból majd elmentek edzeni.
Nem tudtam visszaaludni, így inkább letusoltam, majd összeszedtem magam és lementem reggelizni.
- Hát a herceged? – kérdezte Sebastian.
- Edz – mosolyogtam. – Léna?
- Dolgozik – mosolygott.
- Akkor magunk maradtunk – forgattam a szemem.
- Kivigyelek a pályára? – kérdezte.
- Jó lenne – nevettem fel.
- Akkor gyere – állt fel, ahogy végzett a reggelivel.
- Pillanat. Kell a felszerelésem – kacsintottam rá, majd felrohantam a gépemért. Végre hasznosíthatom magam a Red Bullnál.

Sebbel egyből a Red Bull bokszába mentünk, ahol Léna már megint energiaitalt fogyasztott. Nem tetszett ez nekem.
- Hányadik? – kérdezte Sebastian is gyanakvóan.
- Passz – rántotta meg Léna a vállát.
- Szerintem úgy tízedik – néztem rá szúrósan.
-  Lehet – ásított. Hihetetlen, hogy még mindig fáradt, legközelebb rá is ráküldöm Mike-ot.
- Az én hibám – morgott Sebastian – Bocs, Kicsim – nézett bűnbánóan szerelmére.
- Nem a tied – ölelte meg Léna.
- Seb, fotózás – jutattam a szöszi eszébe mai programját.
- Igen, Britta említette. Pályabejárás után lesz, igaz? – kérdezte.
- Igen – bólintottam. – Addig én előkészülök.
- Mi meg indulunk – mosolyodott el Léna.
Míg ők bejárták a leghosszabb pályát, a szerelők és persze Britta segítségével berendeztük az egyik helységet. Besötétítettünk, felállítottunk pár lámpát, majd egy fekete vászon elé helyeztünk egy egyszerű széket.
- Jól néz ki – szólalt meg mögöttem Helmut Marko.
- Reméljük a képek is jól fognak kinézni – mosolyogtam.
- Biztosan – bólintott Christian is, aki bekukkantott, hogy meglesse, milyen helyszínen csinálunk modellt a pilótáiból. – Bízom benned – bólintott mosolyogva.
- Köszönöm – pirultam el halványan.
- Itt lesz a fényképezés? – lépett be Mark.
- Itt – bólintottam.
- Te vagy a fotós? – mutatott rám és a gépemre.
- Igen – bólintottam.
- Talán valami gond van vele? – kérdezte Christian.
- Nem, dehogyis – rázta a fejét, de láttam, hogy legszívesebben valami egészen mást mondana. Biztos vagyok benne, hogy vagy az szúrja a szemét, hogy Sebastian a rokonom, vagy pediglen az, hogy Jensonnel járok, aki egy ellenséges csapat pilótája. Vagy talán mindkettő…  - Mivel kezdjem? – kérdezte, miközben Christian és Helmut Marko elhagyták az alkalmi stúdiónkat.
- Smink! – mutattam a sminkes asztal felé.
- Remek – mormogott, majd felült a székbe.
- Csak javít rajtad – morogtam az orrom alatt, de Britta meghallotta és elkezdett nevetni.
- Itt vagyok! – száguldott be az ajtón Sebastian.
- Üdv, a világomban! – tártam szét karom, hogy nézzen körül az alkalmi stúdiónkban.
- Pazar – vigyorgott. – Ügyes vagy – dicsért meg.
- Köszi – mosolyogtam rá.
Időközben Markkal végeztek a sminknél, Sebastian leváltotta, én pedig elkezdhettem a fotózást. Mark leült a székre és várta az utasításaimat.
Készítettem pár képet kezdéséként arról, hogy simán csak beült..
- Oké Mark, most mosolyogj – utasítottam. Magára erőltetett egy mosolyt én pedig lefényképeztem, legalább háromszor. A szemem sarkából megláttam, hogy Rocky és Léna is csatlakozott hozzánk. Küldtem feléjük egy mosolyt. Visszamosolyogtak, majd beálltak mögém.
- Oké Mark, mosolyogj jobban – kértem. De ez csak rosszabb lett, mint az előző. Hogy lehet az, hogy valaki nem képes rendesen mosolyogni?
- Akkor összetörik a lencse – motyogta mögöttem Léna, mire Rocky felnevetett.
- Oké, ez jó – hazudtam. – Most nézz hódítóan – adtam meg a következő utasítást.
- Na, most okozzuk több százezer nő szívrohamát – poénkodott a francia, mire unokahúgom felnevetett. Próbáltam nem törődni velük, hol ott legszívesebben velük nevettem volna.
- Oké, most nézz oldalra és mosolyogj – szóltam a pilótának. Újabb pár kép az új pózról.
- Figyel, már reped a lencse – rötyögött mögöttem a francia. A lencsére pillantottam, ami ugyan nem repedt, de homályos volt.
- Várj, Mark, lencsét cserélek, ez homályos – magyaráztam, majd az asztalra nyúltam az új lencsémért. Eszembe jutott, hogy eggyel több lenne, ha Jenson nem tör el egyet a repülőn. Megérte feláldozni azt a lencsét, hiszen bár egy összeget elveszítettem, kaptam cserébe egy nagyszerű embert. Aki mindennél többet jelent. Elmosolyogtam magam a szőkére gondolva, majd megráztam a fejem, hogy visszatérjek a valóságba és Markra koncentráljak. – Most jó. Most ülj ahogy szeretnél – hiába hallottam óla, hogy régen modellkedett, nem igazán úgy nézett ki, mint akinek van benne tapasztalata. Széles terpeszbe vágta magát.
- Fúj, ez rosszabb, mint a gyerekeknek a horror vagy az alkohol – grimaszolt mögöttem Léna. Alig bírtam visszatartani a nevetésem. Így nem fog menni a fotózás!
- Na, jó – elégeltem meg a dolgot, munkám érdekében. – Ez nem mérnököknek való hely. Sziasztok – tereltem a két jómadarat az ajtó felé.
- De most miért? – habogta Léna.
- Mert gonoszak vagytok, és nem tudok dolgozni a nevetéstől – magyaráztam. – Sziasztok – löktem őket kicsit közelebb az ajtóhoz.
- De Seb… - kezdett bele Léna.
- Majd kapsz képet – fojtottam belé a szót, majd kitessékeltem őket az ajtón kívülre.
Sebastianra pillantottam, aki Brittával együtt nevetett az imént történteken. Ejtettem egy mosolyt, majd elkészítettem a maradék tizen-huszon valahány képet Markról.
Amint végeztünk az Ausztrál távozott a stúdiónkból, így végre fellélegeztem. Egy jóízű nevetés tört elő a torkomból.
- Bocs, de már nem bírtam tovább – néztem bűnbánóan Sebre, aki csak velem nevetett.
- Semmi baj, megértelek – mosolygott.
- Rendben – vettem egy nagy levegőt, majd összeszedtem magam. – Akkor kezdjük! – Sebastiannal lényegesen egyszerűbb volt dolgozni. Mindig tökéletesen értette mire gondolok, és, ha azt kértem mosolyogjon, akkor azt őszintén tette. Az pedig más kérdés, hogy a képeken is sokkal jobban mutat csapattársánál.
- Végeztünk – sóhajtottam fel megkönnyebbülten az utolsó kép után. Összességében jó móka volt, és a képek is jól sikerültek véleményem szerint. Remélem a többiek is így fogják majd gondolni.
Visszarendeztük a helységet eredeti állapotába, majd elindultunk megkeresni hozzátartozóinkat.
- Mikor nézhetem meg a képeket? – mosolygott Seb.
- Este elteszem laptopra, és majd utána megkapjátok. Úgy is megígértem Lénának is a te részedet – mosolyogtam.
- Rendben, köszi – mosolygott. A bokszban találtunk rá Lénára és Rockyra. Még mindig jókedvük volt.
- Végeztetek? – kérdezték.
- Miután kijöttetek, már könnyebben ment – nevettem.
- Bocs, de egyszerűen nem bírtuk ki – nevetett Rocky is.
- Igen, tudom. Ismerlek már titeket – nevettem.
- Nem baj, én így szeretlek titeket– nevetett Seb.
- Apropó szeretet. Tina, egy szőke brit vár téged a home-ban. Már ott van egy ideje – jutott eszébe Lénának.
- Mondhattad volna előbb is – nevettem fel, majd a nyakamba vettem a gépet és a homeba szaladtam.
- Szia – öleltem meg Jenst, aki már alig bírta megtámasztani a fejét, olyan fáradt volt.
- Végre! – mosolyodott el.
- Mióta vársz? – csókoltam meg.
- Mióta kizavartad Lénáékat – nevetett.
- Istenem, az a két bolond itt hagyott? – nevettem.
- Volt társaságom, Lewissal és Nicole-lal beszélgettem, csak aztán leléptek. – vont vállat.
- Értem – kulcsoltam össze a kezünket. – Menjünk mi is!
- Rendben – ásított.

- Milyen volt a fotózás? – kérdezte már az autóban ülve.
- Hát… felettébb szórakoztató – nevettem.
- Léna és Rocky kitettek magukért? – nevetett.
- Ki. De megértem őket, Mark nem volt semmi. Alig vártam, hogy kimenjen a stúdióból és végre én is nevethessek – meséltem.
- Legalább jól szórakoztatok – mosolygott.
- Rám fért, azután, hogy reggel egy angol úriember csak úgy magamra hagyott – mosolyogtam pimaszul.
- Sajnálom, de láttad Mike-ot – nevetett. – Hihetetlen egy fazon!
- Igen, ez feltűnt! De ezért még kapni fog! – nevettem én is. – És te is!
- Ajajj. Most félnem kellene? – mosolygott rám.
- Majd a szállodában meglátjuk – vigyorogtam.

Még a szállodába menet előtt elmentünk egy étterembe. Jól esett végre magamba tudni egy kis kaját, tekintve, hogy egész nap alig ettem valamit.
Végül visszamentünk a szállodába. Gyorsan feltöltöttem a fényképeket a gépemre, majd onnan pendrivera, míg Jens vett egy zuhanyt.
- Azt hittem csatlakozol – sétált el előttem egy szál törölközőben.
- Megfordult a fejemben, de aztán eszembe jutott a reggel… - mosolyogtam rá.
- Örökké ezért fogok felelni, pedig nem is tettem semmit – kuncogott.
- Ez van – tártam szét karjaimat. Jenson hanyatt döntött az ágyon, majd fölém kerekedett.
- Biztos vagy benne, - mosolygott rám, miközben keze a pólóm alatt kényeztetett.
- Ühhüm – bólintottam. Megszabadított a pólómtól és a nadrágomtól is.
- Még most is? –hintette be apró csókokkal a bőrömet.
- Igen – bólintottam miközben a törölközőhöz nyúltam. Szétbontottam rajta, majd átadtuk magunkat egymásnak. 

Mike :)