82. rész

Elég unalmas lett, ne haragudjatok. De most csak ennyi telt tőlem :/ :S

*Tina*

- Apa leszek – nevetett.
- Szóval nem vagy mérges? – kérdeztem meglepetten.
- Mérges? – értetlenkedett. – Miért lennék mérges?
- Mert alig pár hónapja járunk, ráadásul direkt védekeztünk is… - sütöttem le a szemem.
- Figyelj Kicsim, ez a mi szexuális étvágyunk mellett nem is olyan meglepő, ha belegondolsz – rötyögött.
- Igen, ez igaz – nevettem fel én is. – De szerinted a kapcsolatunk kibírja? Nem egyszerű dolog egy kisbaba…
- Szeretsz? Úgy igazán, tiszta szívedből? – simogatta az arcom.
- Persze, hogy szeretlek. Mindennél jobban.
- Na, látod. Én is szeretlek téged, és úgy érzem, ha mindketten akarjuk és teszünk érte, menni fog ez nekünk – bólintott.
- Nagyon remélem – csókoltam meg. Percekig csókolóztunk, mígnem korogni kezdett a hasam.
- Na, gyertek! Mielőtt még éhen haltok itt nekem – mosolygott. Kimásztam az öléből és leültem a mellette lévő székre. Elém tette az ebédet. Én szedtem magam, de ő ahelyett, hogy leült, előszedte a kocsi kulcsát és rászerelte a kiscipőt kulcstartónak.
- Arra gondoltam, áthívhatnánk Massáékat valamelyik nap – vetettem fel. – Elég sokat segített nekem Rafaela ebben a nőgyógyászati dologban.
- Jól van, egyeztetünk velük, hogy melyik nap jó és akkor csinálunk egy közös vacsit – mosolygott.
- Köszi – mosolyogtam rá, majd nekiláttam az ebédnek. Büszkén vállaltam, hogy mindent megettem a tányéromról, még ha nem is volt rajta olyan sok étel.
Ebéd után betettük a tányérokat a mosogatógépbe, majd beültünk a hálószobába és ledőltünk egy kicsit pihenésképpen.
- Szerinted anyu megöl, ha telefonon közlöm vele? – morfondírozott.
- Nem hiszem –ráztam a fejem.
- És te mikor akarod elmondani a te szüleidnek?
- Miután a tieddel közöltük – mosolyogtam. – D, Jenson…  Nem szeretném, ha mindenki tudna róla, hogy mi van. Majd ráérünk, ha már látszani fog a pocakom – motyogtam. Jézusom, ebbe még bele se gondoltam! Meg fogok hízni!
- Rendben – bólintott. – De a szüleink azért megérdemlik, hogy tudják – simogatta az arcom.
- Igen – bólintottam. – Meg talán Léna és Seb. És persze Felipe és Rafaela – tettem hozzá, hiszen ők már így is tudják.
- Rendben – nevetett. Átgördült az ágy másik felére és elővette a mobilját.
- Szia, anya – szólt bele, amint édesanyja felvette. Ki volt hangosítva, így én is minden szót értettem.
- Szia, fiam. Mi újság? – kérdezte.
- Tina is itt van – mosolygott párom, majd az ölébe húzott.
- Jaj, bocsánat. Szia, Tina – nevetett Simone.
- Szia, Simone – bújtam Jens mellkasába. Istenem, csak add, hogy ők is jól fogadják.
- Hogy vagytok? – kérdezte újra Simone.
- Jól – feleltem tömören.  – És ti?
- Megvagyunk, köszönjük. Tanya itt volt, nemrég ment el – mesélte.
- Igen? Tök jó? – vigyorgott Jens. – És, hogy van?
- Jól van – felelte az édesanyja.
- Ne húzd már az időt! – vágtam oldalba páromat. Persze csak finoman.
- Anya mondanunk kell valamit – kezdte el Jens, egy nagy sóhajtás után. Hiába mosolygott, belül ő is ideges volt, hogy mit fognak reagálni.
- Micsodát? Ugye nincs valami baj? – rémült meg azonnal Simone.
- Nem, nincs – mosolygott rám Jenson. – Anya, emlékszel, hogy meséltem Tina rosszul volt mostanában?
- Igen – felelte tömören.
- Nos, megtudtuk az okát – folytatta.
- Mi az? – hallatszott a hangján, hogy türelmetlen.
- Nagymama leszel, anyu – Simone legalább egy percig nem válaszolt, majd jóízűen felnevetett. - Na, végre – nevetgélt.
- Köszi, ez jól esett – nevetett fel Jenson is.
- Hát most na – nevetett tovább. – Mindenesetre gratulálok nektek! Nagyon örülök a kis unokának, még, ha várhattatok volna az esküvő utánig, akkor is.
- Így alakult – mosolyogtam. Egyre biztosabban éreztem, hogy igenis fel akarom nevelni a bennem növekedő apró csöppséget.
- Így – mosolygott. – Most viszont mennem kell. Johnt si beavatom. Nektek meg erőt, egészséget és sok-sok puszit! Sziasztok.
- Szia – köszöntünk egyszerre. Amint Jenson bontotta a vonalat, kitört belőlem a nevetés.
- Most mi olyan vicces? - méregetett.
- Anyja fia – kuncogtam. - Te is pont úgy reagáltál, mint ő – világosítottam fel, mikor még mindig értetlenül bámult.
- Van ez így – mosolygott, majd közelebb húzott, hogy a csókjával fojtsa belém a nevetést.
- Most az én szüleim jönnek… - suttogtam. Elővettem a mobilom és Jenshez hasonlóan cselekedtem.
Az én szüleim is jól fogadták, bár nem olyan kitörő örömmel, mint Simone. Legalábbis apám nem.
Anyu már nagyon vágyott egy újabb kisbabára a családban, imádja a piciket.

Mire végeztem a telefonálással, Jens elaludt mellettem. Úgy döntöttem megpróbálom felhívni Lénát, de , amint tárcsázni kezdte a számot, kinyomtam. Sokkal nagyobb meglepetés lenne neki, ha élőben mondanám majd el. Már előre kíváncsi vagyok a reakciójára. Biztos odáig lesz!
Mivel unokahúgomat nem akartam tárcsázni, inkább felhívtam Rafaelat.
- Igen? – szólt bele Felipe.
- Szia, Tina vagyok – mosolyogtam.
- Azonnal adom Rafaelat – felelte.
- Ne, nem kell. Csak azt szeretném kérdezni nem jöttök-e át valamelyiknap vacsorára – magyaráztam.
- De, szívesen – felelte. – Mikor menjünk?
- Nektek mikor jó? – pár pillanat csend.
- Mindegyik nap – hallottam Rafi hangját a háttérből.
- Rendben, akkor gyertek ma – vettem fel. Jens ugyan még nem tud róla, de majd finoman közlöm vele. Meg van a módszerem, hogy ne haragudjon rám…
- Oké – felelte Felipe.
- Akkor este találkozunk, olyan hét körül – tettem hozzá. Azért mégis legyen már egy időpontunk.
Lettem a telefont, majd a konyhába szaladtam, hogy kitaláljak valami vacsorának valót.
Végül úgy döntöttem sajtos-sonkás makarónit csinálok, anya régen sokat csinált és szerintem nagyon finom étel, ami még nem is nehéz. Tudom, hogy Jenson jobban szereti a Japán ízeket, de nem merek japán kaját bevállalni, főleg nem a vendégek előtt.

Éppen a tésztát raktam fel főni, mikor két kar fonódott a derekam köré.
- Miben mesterkedik a kismama?
- Szakácsosat játszok – mosolyogtam rá. – Egyébként, ne haragudj meg, de áthívtam Felipééket… ma estére!
- Nos, lássuk csak. Ez egy hatos bűn a tízes listát – csóválta a fejét. – Nehéz lesz jóvá tenned  - rötyögött.
- Majd valahogy megpróbálom – húztam magammal a nappaliba, miközben szenvedélyes csókot leheltem az ajkára.