55. rész

*Tina*

Magamra maradtam, miután Sebastian lelépett. Úgy döntöttem elmegyek ebédelni. A home-ban ültem le, mikor egyszer csak egy ismerős ember huppant le mellém.
- Zavarok? – kérdezte Jenson szerelője.
- Nem – ráztam a fejem. – Jó étvágyat!
- Köszi – mosolyogtam. – Egyébként, még a nevedet sem tudom.
- Jonathan – nevetett fel.
- Én pedig Tina, de ezt már tudod – mosolyogtam.
- Már azelőtt tudtam, hogy találkoztunk volna. Jens sokat mesélt rólad – mosolygott.
- Tényleg? – pirultam el.
- Nagyon szeret – bólogatott.
- Én is őt – feleltem.
- Ennek örülök – bólintott.
Úgy fél órát tölthettünk együtt, közben ő is mesélt kicsit a családjáról, és én is. Szinte már barátokként váltunk el egymástól, mikor megtudtam, véget ért a sajtókonferencia.
- Tényleg ne haragudj… - magyaráztam.
- Nincs semmi baj. Nekem is mennem kell vissza dolgozni, különben sosem verjük meg a red bullt – nevetett.
- Jó munkát! – intettem.
- Nektek meg ööö… jó szórakozást – kacsintott. Felnevettem.
Jens öltözőjéhez siettem.
- Jens, itt vagy? – léptem beljebb. Minden üres volt és csöndes, ám amint megálltam, valaki megragadott hátulról és a zuhanykabinba húzott. Persze Jens volt az a valaki.
- Elázik a mobilom – néztem rá rémülten. Kivette zsebemből a telefont, kinyitotta a kabinajtót és a kézmosóra helyezte. – Köszönöm – mosolyogtam. Nem szólt, csak magához húzott és lágyan csókolni kezdett. Amint tudatosult bennem, hogy ő eddig is zuhanyozott, tehát meztelen, számtalan perverz gondolat lepergett az agyamban. – A nadrágom is elázik – suttogtam a fülébe. Értette a célzást és gyorsan megszabadított a rám tapadt farmernadrágtól. Majd az összes többi ruhadarabtól is…

Sietve kapkodtuk össze magunkat, hamarosan Jensonnek jelenése lesz és még vissza kell mennünk a szállodába, mert nincs egyetlen szárazon maradt ruhadarabom se.
- Legközelebb szólj, hogy mire készüljek. Akkor talán nem kell végig szenvednem, hogy hülyének néznek, amiért csuromvizes ruhában mászkálok.
- Tessék – nyújtott felém egy pólót. – Nadrágom nincs a méretedben, de mindjárt a hotelben leszünk – belebújtam a pólóba, majd megcsókoltam.
- Köszönöm szívem – bújtam hozzá. – És egyébként… megéri a vizes áldozat – kacsintottam rá.
A kocsihoz szaladtunk, megpróbálva minél kevesebb emberrel találkozni. Persze nem úsztuk meg, Rocky elcsípett minket.
- Ez valami új, vizes akció? – röhögött.
- Eltaláltad! – nevettünk Jenssel, majd beültünk a kocsiba.
A hotelben kicsit bolondnak néztek, de nem zavartattam magam. Végül, alig, hogy átöltöztem, indultunk a rendezvényre.
Már nagyon várták Jensont. Én tőle távolabb, meghúzódtam a tömegben, ő pedig pár autogram után a színpadra sétált. Egy modellen mutatták be az overállt, ami tele volt mindenféle virágos mintával. Sikerült megtudnom, hogy ez itt valami helyi sajátosság, úgy hívják „kalocsai”. Párom legszívesebben felröhögött volna, mikor meglátta, de visszafogta magát és csak annyit mondott „nos a hölgynek biztosan jobban áll, mint nekem fog”. Ha tudná mennyire téved…

A rendezvény után elmentünk vacsorázni, végül vissza a hotelbe. Nem terveztünk hosszú éjszakát. Amellett, hogy délután kiéltük magunkat, nagyon fáradtak oltunk, így inkább csak elaludtunk.
Kora reggel Léna nyitott be hozzánk. Közölte, hogy Seb nagyon rosszul van és lázas. Felajánlottam a segítségemet, mire távozott. Nem volt erőm visszaaludni, leültem az ágy szélére és néztem ki az ablakon.
- Mi a baj? – csókolt Jens a nyakamba.
- Nincs semmi – mosolyogtam rá.
- Akkor miért vagy fent? – nézett rám értetlenül.
- Léna ébresztett. Seb beteg – húztam el a számat.
- Szegény – fintorgott ő is.
A betegségtől függetlenül Sebastian is kijött a pályára, és mindkét szabadedzésen szerepelt. Még így is majdhogynem jobb eredményei voltak, mint Jensonnek.
Este fele még mindig a home-ban pihengetett. Léna és Tomi felváltva ápolgatták. Még egyszer megkérdeztük, hogy mi újság, majd visszaindultunk a hotelbe. Legalábbis én azt hittem, hogy oda.
- Hol vagyunk? – kérdeztem, mikor Jens egy ismeretlen helyen állította le a kocsit.
- Csak gyere! – mosolygott biztatóan. Amint kiszálltam a kocsiból, megfogta a kezem és a híd lábához indult.
- Mit csinálunk? – kérdeztem rémülten.
- Teszünk egy kis városnézést – mosolygott.
Amint megkerültük a híd lábát, megpillantottam egy hatalmas hajót. Ki volt világítva és csak arra várt, hogy felszálljunk.
- Ez komoly? – felsegített a hajóra. Bólintott. – És csak a miénk? – néztem körbe.
- Előnye is van annak, ha híres vagy – kuncogott.
- De.. de ezt miért? – a hajó elindult, megkértek miket, hogy üljünk le.
- Mert szeretlek – mosolygott. Könnybe lábadt a szemem. Nem hiszem el, hogy képes volt erre.
- Jens – bújtam hozzá. – Annyira, de annyira szeretlek – suttogtam.
Összebújva élveztük a levegőt, és néztük a gyönyörű, kivilágított, esti tájat. Sosem fogom tudni meghálálni Jensonnek ezt a gyönyörű estét, ebben biztos voltam, de abban is, hogy valahogy meg kell próbálnom.