65. rész

*Tina*

Az első délutánunk hátralévő részét nagyjából hasonlóan töltöttük el. Nem igazán akartunk kiszállni a medencéből, de bőrünk már teljesen szétázott, így inkább kiszálltunk.
- Kedves Uram, megharagszik, ha ma tusolás nélkül fekszem be a hatalmas francia ágyába? – pislogtam rá nagyokat.
- Kedves Hölgyem! Magára vállalja az ágynemű kimosását? – pillantott felém.
- Igen – bólintottam.
- Nem kell – kuncogott. – Csak hülyéskedtem – nyomott puszit a fejem búbjára.
- Tényleg szívesen megcsinálom – rámosolyogtam, majd a bőröndömben kezdtem kutakodni. Végül egy egyszerű trikó és sort összeállítás mellett döntöttem. Éjszakára tökéletes.
- Tényleg nem kell – a törölköző alatt magára húzott egy alsónadrágot. Nagyot nyeltem.
Úgy látszik mégsem éltük ki magunkat eléggé…
- Baby, kapok egy fiókot? – váltottam témát.
- Baby? – nevetett. – Ez tetszik – csókolt a nyakamba. – A gardróbban nézz szét. Amelyikben nincs cuccom, az mind a tied lehet – mosolygott.
- Egy elég lesz – biztosítottam, majd leguggoltam, hogy kivegyek egy adag fehérneműt a bőröndből.
- Hmmm – vette el az egyik bugyimat. – Csinos darab – vigyorgott. – Nem akarsz táncolni benne?
- Eltaláltad – nevettem fel. – Nem akarok.
- Na, tessék. Én adok neked fiókot és te meg se hálálod – durcáskodott.
- Mint egy óvodás – nevettem fel, majd az első adag fehér neműmmel a gardróbba sétáltam.  
Még kétszer fordultam. A többi ruhát nem volt már kedvem becipelni, ráadásul Jens tényleg egy három éves kisfiú szintjére hajazott. Puffogva bebúj az ágyba és elkezdett nézni egy Adam Sandleres vígjátékot.
Bemásztam mellé, hozzábújtam, de ő elhúzódott.
- Jenson – nyomtam puszit mellkasára. – Ne durcáskodj már! – pusziltam meg újra. Semmi reakció. – Hallod, baby? Szeretlek – újabb puszi a mellkasára.
- Én is szeretlek – ölelt magához mosolyogva.
- Szeretem ezt a filmet – mosolyogtam rá.
- Tudom – csókolt a hajamba.  És bár tényleg szeretem, Jens ölelő karjai között mégis elaludtam. Az első éjszakánk együtt, az összeköltözés óta.

Másnap úgy döntöttünk, megcélozzuk a tengerpartot. Jó párost alkotunk, hiszen mindketten imádjuk a vizet.
- Sehol sincs nyugtunk – motyogtam, mikor kiszúrtam, hogy távolból pár fotós, minket fényképez.
- Ne törődj velük! Ne engedd, hogy elrontsák a napunkat! – húzott még közelebb magához.
- Igazad van – mosolyogtam. Megkerestük a part legjobb pontját, és letelepedtünk egy pokrócra. Szerencsére elhoztam a fényképezőgépemet, így lőhettem pár képet, míg Jens megszabadult a pólójától.
- Remélem, ezek magán célra mennek – kuncogott.
- Csak az enyémek – mosolyogtam. Kikapta a kezemből a gépet és készített rólam egy képet, majd közelebb hajolt, hogy megcsókoljon. Ezt is megörökítette. – Miénk – javítottam ki magam.
Jens a vízbe rohant, de én egyelőre a napozás mellett döntöttem. Rám fér egy kis barnulás. Persze páromnak ez nem tetszett, de biztosítottam, hogy majd kárpótolom.
Mielőtt elment, még bekent naptejjel, így igazán átadhattam magam a napsugaraknak.
Egy könyvet olvasgattam, amikor hirtelen fejbe kapott egy labda.
- Áúú! – kaptam a fejemhez.
- Sajnálom – hallottam meg egy férfihangot. A labdáért nyúlt. – Tudja, a kisfiamat tanítom focizni, és véletlen erre rúgta – mosolygott.
- Semmi baj – méregettem.  – Mi ismerjük egymást, nem?
- Minden rendben? – szaladt hozzánk Jens.
- Persze – mosolyogtam rá.
- Szia, Jenson – mosolygott rá a srác.
- Felipe, szia – nyújtott kezet szerelmem. Hát, persze! Felipe Massa!
- Igen, ismerjük – állapítottam meg kuncogva. – Tina Jones – nyújtottam a kezem. Még sosem beszélgettünk, csak láttuk egymást.
- Felipe Massa – mosolygott. Egy kisfiú szaladt felénk, majd megölelte Felipe lábát.
- Istenem, de édes vagy! – ámuldoztam.
- Köszönyöm – szólt ki édesapja lábai mögül. Megjelent mellettük egy nő is, gondolom Felipe felesége.
- Sziasztok – mosolygott.
- Szia – köszöntötte Jens két puszival. – Rafaela, ő itt a barátnőm, Tina. Tina, ő Felipe felesége, Rafaela – mutatott be minket egymásnak.
- Tina Jones – nyújtottam kezet.
- Ana Rafaela Bassi – kezet ráztunk, majd két puszival is köszöntöttük egymást. – Ő pedig Feliphino – mutatott a csöppségre.
- Hihetetlenül aranyos – dicsértem. Elbűvölt az-az aranyos kisfiú.
- Focizol velem? – lépet közelebb a kissrác.
- Persze, ha szeretnéd – mosolyogtam rá.
- Nem gond? – kérdezte Rafaela Jensont.
- Nem, dehogy – mosolygott kedvesem.
- Beállsz? – pillantottam rá.
- Hát nem is tudom – gondolkozott. – Két ilyen őstehetséggel szemben… Lehet, hogy nem kellene – nevetett.
- Gyere, te bolond – húztam magam után.
Végül a két Massa lett egy csapat, és én Jensonnel egy másik. Rafaela, állítása szerint nem tud focizni, így inkább csak leült a pokrócunkra. Oda pakolta mellé az ő holmijukat is, és szemmel tartott minket.
- Be kell vallanom valamit – nevettem. – Tizenöt évesen fociztam utoljára.
- Párt cserélek! Feliphinot kérem! – szólalt fel mellettem Jens. Leutánoztam tegnapi durcás énjét, mire felém közelített és megcsókolt.
A nagy focibajnokságunk nagyjából annyiból állt, hogy össze-vissza rugdostuk a labdát, de mind nagyon élveztük. Homokba, mezítláb, persze nem ez a legegyszerűbb dolog,k így többször is volt, hogy elcsúsztunk. A legviccesebb azonban még is az volt szerintem, mikor Jens beleakart rúgni a labdába, és Feliphino átszaladt a lába között, hogy előbb odaérjen. Hatalmas figura ez a csöppség. Azonnal beleszerettem.

Huzamosabb játszma után csatlakoztam bajtársnőmhöz a kispadon. A három fiú még javában élvezte, hogy kicsit kikapcsolódhatnak.
- Mióta vagytok együtt? – mosolygott rám Rafaela.
- A Silverstone-i futam óta – mosolyogtam rá.
- Akkor még elég friss – állapította meg.
- Igen, de nagyon szeretem.
- Igen, ez látszik is – bólintott. – De az is, hogy ő is odáig van érted – mosolygott.
- Örülök, hogy mások is így látják – mosolyogtam. – És ti mióta vagytok házasok?
- 2007. november 30-án házasodtunk össze. 2009. november 30-án született babus – mesélte.
- Egy tünemény – csodáltam meg újra a csöppséget. – Remélem egyszer nekem is ilyen csodás fiam lesz.
- Biztosan – bólintott.

Az egész napot a Massa családdal töltöttük. Reméltem, hogy Jenst nem zavarja, hiszen más terveink voltak. Rafaelával barátságot kötöttünk, és nagyon örült, mikor megtudta, összeköltöztem Jensonnel. Megígértem neki, hogy feltétlenül keresni fogom.
Feliphinotól kaptam egy puszit búcsúzáskor. Ő lett az új szerelmem! Persze csak Jenson után…
- Tényleg nem haragszol, hogy velük voltunk? – kérdeztem Jenst este, összebújva.
- Nem, dehogy – mosolygott. – Évek óta ismerem Felipét, de ma még közelebb kerültünk egymáshoz – mosolyogta. – A kissrác pedig imádnivaló – újságolta.
- Örülök. Igen, szerintem is – bólintottam. – Én pedig szereztem egy új barátnőt – állapítottam meg boldogan.
- Örülök, hogy jól érzed magad – csókolt meg.
- Melletted? Mindig! – viszonoztam apró csókját, melyből tovább haladva egy szenvedélyes éjszaka lett.

Az első hetünk gyorsan elszállt. A napok többségét Jenssel töltöttük kettesben. Sikerült bepakolnom a szekrénybe, és átestünk az első takarításomon is. Jenson persze ellenkezett, de nem zavartattam magam.
Rafaelával is beszéltem. Tartottunk egy csajos délutánt, míg Jens lebonyolított néhány telefont. Sikerült vennem egy csipkehálóinget. Már előre láttam párom reakcióját.
Rafaela egyébként remek társaság. Nagyon jót beszélgettünk, és rengeteget nevettünk. Még a magánéletem egy-két apróbb részletébe is belefolyunk, mint például, hogy Martin mit mondott múltkor Jenson kanosságát illetően. Rafaela felnevetett.
- Nálunk azért ennyire nem volt durva – kuncogott.
- Hát igen. Sejtettem. Ez Jens – nevettem.
Még egy hetünk van hátra, amiből keveset töltünk itthon, de azért megígértette velem, még találkozunk a Belga Nagydíj előtt, hiszen ő Feliphinóval nem tud elutazni mindenhova.

Este egy gyors zuhanyzás után, megszokott gönceim helyett az új hálóinget öltöttem magamra. Alig vártam, hogy kiérjek a szobába és Jens meglásson.
- Mit nézünk? – másztam fel háta mögé az ágyra.
- Valami vígjátékra gondoltam – fordult hátra. Elakadt a lélegzete. –Azta – nyelt nagyot. – Tudod mit?  Nem érdekel a tévé! – nyomta ki, majd eldobta a távkapcsolót.
- Reméltem is – hajoltam közelebb, hogy megcsókoljon.
- Honnan van ez a hálóing? – mért végig újra és újra.
- Ma vettem – kuncogtam. – Szóval nem széttépni!
- Majd vigyázok – bólintott. Hevesen tapadt ajkaimra. Keze végig simított combomon, majd megragadta a ruha alját. Ebben a pillanatban félbe szakított minket a telefonom. Léna volt, így mindenképpen fel akartam venni, hiába nem tetszett Jensnek. Beszéltünk pár szót, végül unokahúgom meghallotta Jens mormogását, így letette.
- Rossz vagy – kuncogtam a fülébe, mire ő válaszként megszabadított új hálóingemtől.