111. rész

Tina:

Másnap reggel egészen korán indultunk haza. Kiélveztük a nászéjszakánkat, de szükségünk volt már a kislányunkra is. Természetesen bíztam Lénában, tudtam, hogy a széltől is óvni fogja, de azért mégis csak a kislányom, és mindennél fontosabb.
A házba lépve teljesen ledöbbentünk. Mindenhol törött üvegmaradványok, szétdobált holmik. Abban biztos voltam, hogy mi nem így hagytuk itt a násznépet, így tudni akartam mi történt.
- Megnézem Aly-t – engedte el Jens a kezem, majd a szobába ment. Pár perc múlva kislányunkkal és Sebastiannal kiegészülve tért vissza. Lépkedtem a szilánkok között, és megpillantottam a kedvenc zenélő ékszeres dobozomat, apró darabokban. Könnyek szöktek a szemembe. Jensontől kaptam az eljegyzési partinkon.
- Mi történt itt? – fordultam Sebastian felé, miközben összeszedegettem a doboz darabjait.
- Izé… szóval… volt egy kis balhé – motyogta a kétszeres világbajnok.
- Azt látjuk! – forgattam szemeimet. Jens látta a kezemben a darabokat, így azt is sejtette, hogy ez nem lesz könnyű menet. Leült a fotelba és ölében kislányunkkal, játszani kezdtek. – Ki csinálta ezt?
- Én és az a fotós csávó.. – vallotta be.
- Jeremy? – lepődtem meg.
- Igen – bólintott félve.
- Nekiestél, igaz? Nekiestél és tönkre tettétek az esküvőnk lagziját. Ráadásul összetörted az egyik legfontosabb értékemet ebben a rohadt lakásban! – kiabáltam. – Mi a fene ütött beléd, Vettel? – Léna is felébredt a hangoskodásra, majd lassan felénk sétált.
- Sziasztok – motyogta.

- Te meg hagytad neki? – támadtam le ezúttal unokahúgom.

- Nem, dehogyis! Én Alyssával voltam, arra ébredtem fel, hogy ez a jómadár nekiesett Jeremynek… - magyarázkodott. Tudtam, hogy sose kenné csak úgy Sebastianra. Elmondta az igazat, és kész. Jól látható volt, hogy még ő is haragszik férjére.

- Megsérült valaki? – sóhajtottam fel.

- Komolyabban senki se – motyogta Sebas. – Csak tárgyak. De kifizetem, esküszöm!

- Igen, kifogod – szólt közbe Jens. - De az érzelmi értékekért nem tudod kárpótolni.

- Őszintén, nagyon sajnálom – nézett bűnbánóan.

- Alyssával minden rendben volt? – váltottam témát, unokahúgomhoz fordulva.

- Öhm persze – bólintott.

- Nem kelt fel a verekedéskor? – folytattam, majd a seprűért nyúltam, hogy eltűntessem a maradványokat.

- De – vette át a szót Sebastian.

- Elég zaklatott volt, de végül sikerült megnyugtatnom – mesélte Léna.

- Értem – bólintottam. Léna beállt segíteni, majd Sebastian is becsatlakozott, miután megmosakodott és bevett egy szem gyógyszert, hogy csillapítsa másnaposságát.
Miután feltakarítottuk az egész helységet, a Vettel házaspár, akik még mindig elég szűkszavúan kommunikáltak egymással, végül hazatértek, mi pedig hármasban maradtunk. Alyt megetettük, majd álomba ringattuk, mi pedig leültünk és elkezdtük kibontani a nászajándékainkat.

-  Ezeket betennéd a szekrénybe? – mutattam vadiúj porcelán étkészletünkre. Nem volt rá olyan nagy szükségünk, de minden apróságot örömmel fogadtunk, hiszen ez azt jelenti, hogy gondoltak ránk.

-  Persze – felállt, majd elvette a dobozt és a konyhába sietett, hogy egyesével bepakolja a tányérokat a helyükre. Míg ezzel foglalatoskodott, én összehajtottam a dobozokat és a csomagolópapírokat, majd a külső szemeteskukához sétáltam vele. Alig léptem újra fel a lépcsőre, mikor kocsi parkolt le a házunk előtt. Megfordultam és az ajtóhoz siettem.

-  Szia – mosolygott Jeremy, miután kiszállt. Kezében egy vastag, A/4-es méretű borítékot cipelt.

-  Szia, Jeremy – kinyitottam a kaput, így beléphetett kertünkbe.

-  Bocsánat, ha zavarok. Előhívattam a képeket – mutatott a borítékra.

-  Nem zavarsz. Akartalak hívni később – fontam karba kezeimet mellem alatt.

-  Tényleg? – lepődött meg. – Miért?

-  Na, vajon? – forgattam szemeimet. – Hallani akartam a balhét a te szemszögedből is.

-  Ó, hogy az – kuncogott. – Nem volt nagy szám. Vettel nekem esett, mert meg mertem jegyezni, hogy jobban is törődhetne a feleségével. Ne haragudj a károkért, beleszállok az újra vételbe, ígérem.

-  Rendben – biccentettem, holott semmi sem volt rendben. Unokahúgom és Seb házassága egyre jobban kezdett félresiklani.
Bementünk a lakásba, ahol Jens éppen végzet a pakolással.

-  Kicsim, ezt a dobozt itt … - megpillantotta Jeremyt és egy percre megállt a mondat közben. – hagytad. Hello, Jeremy – nyújtotta kezét.

-  Szia – rázott vele kezet kollégám.

-  Mi szél hozott erre? – kíváncsiskodott, miközben az összehajtott dobozt a fal mellé támasztotta.

-  Az esküvői fényképeitek – az asztalra tette a borítékot, majd kinyitotta a szájánál. Jól látható volt, hogy több száz fénykép hever benne. – Gondoltam, kíváncsiak vagytok rájuk – mosolygott.

-  Igen – bólintott drága férjem, majd lehuppant a székre és engem is magával húzott. A készülődés, az üres helyszín, a szertartás, a vendégek… minden meg lett örökítve. Ráadásul sütött róluk, hogy profi csinálta, aminek örültem. Fotós lévén érzékeny vagyok arra, milyen képek kerülnek ki a lakásunkban. – Ez az enyém lehet, ugye? – vette magához Jens az egyik fényképet, melyen, mi ketten szerepelünk, kislányunkkal.

-  Persze – bólintott Jeremy. - Megvannak a felvételek, bármelyiket tudom sokszorosítani – magyarázta kedvesemnek.

-  Az jó. Édesanyámat ismerve, szükség is lesz rá – kuncogott.

-  Az én családomat se kell félteni – motyogtam mosolyogva. A képeket elnézve jól látszott, hogy Léna és Seb, szinte alig szerepelnek együtt. Mindössze három közös képük van, ami az átlagot nézve, nagyon kevés.
Csoportosítani kezdtem a képeket helyszín szerint, mire meghallottam kislányom szirénát meghazudtoló sírását. Jensként egy emberként pattantunk fel, de most én voltam a gyorsabb, aki a szobába ment. Kivettem a kis tündérem az ágyikójából, majd simogatni kezdtem hátát, hogy érezze, megnyugodhat, hiszen vele vagyok.
Pár percbe beletelt ugyan, de lenyugodott, majd nagyokat ásítva jelezte, hogy teljesen felébredt. Apró buborékokat fújt a nyálából, én pedig éreztem, hogy lassan éhes lesz. Olyan, mint az apukája, nagyon szereti a pocakját.

-  Anya kicseréli a pelusodat, azután eszünk, rendben? – magyaráztam neki, miközben kigomboltam apró ruházatát. Levettem a pisis pelenkáját, majd elővettem egy újabbat és, miután bekentem lábát, nehogy kikezdje a pelenka, feltettem rá. Visszacsatoltam a ruháját is, majd újra karjaimba vettem. Imádok, anyának lenni, még, ha kicsit korábban is jött, mint kellett volna. Kiléptem a szobából, a srácok pedig azonnal felénk kapták a fejüket. – Felébredtünk! – mosolyogtam. Aly mosolyogva figyelte, ahogy édesapjához közeledünk. – Itt maradsz a fiúkkal, míg anya megmelegíti a hamit? – simogattam arcát. Jens az asztalra csúsztatta a fényképeket, majd karjaiba vette kislányunkat.
A konyhába igyekeztem, ahol gyorsan megmelegítettem Alyssa bébipapiját. Sajnos, már nem tudom szoptatni, nem volt elég tejem hozzá, de így is törekszünk arra, hogy a lehető legegészségesebben táplálkozzon.

Mire visszaértem, Alyssa ’’flörtölni’’ kezdett Jeremyvel. Egyszóval, bájosságával levette a lábáról a fotóst. Oké, ez több volt, mint egy szó.
Elvettem az autósülésre hajazó ülőkét, majd beleültettük kislányomat. Még túl fiatal az etetőszékhez. Éppen leültem, hogy etessem, mikor megszólalt a mobilom.

-  Átvennéd? – nyújtottam Jensnek a kanalat. Elvette, majd kislányunk fölé hajolt és szájához emelte a kanalat. – Igen? – szóltam a készülékbe.

-  Zavarok? – kérdezte Léna.

-  Nem, dehogy – mosolyogtam. – Baj van?

-  Csak még egyszer bocsánatot akartam kérni, emiatt a dilinyós miatt. Teljesen elment az esze…

-  Részeg volt és féltékeny. Bár tény, hogy mostanában kicsit elszaladt vele a ló – motyogtam.

-  Ne is mond – sóhajtott. – Nem tudom meddig bírom én ezt…

-  Kitartás. Valami megoldás csak van!

-  Talán erre már nincs – majd,hogy nem elsírta magát.

-  Ne mondd ezt!

-  Én nem zavarok tovább… - motyogta alig hallhatóan.

-  Maradj! – szóltam rá.

-  Nem készültem menni – válaszolt értetlenül unokahúgom.

-  Nem te. Itt van Jeremy, neki mondtam – magyaráztam.

-  Jeremy? Hmm. Odaadnád neki a telefont?

-  Igen – átnyújtottam a készüléket, így a fotós beszédbe elegyedett unokahúgommal. Na, de mi dolguk van még nekik együtt? 

110. rész

Jeremy figyelt rám, végig hallgatta a történetet, ami elmeséltem neki. Ő volt az első, akinek elmondtam, hogy a házasságom romokban van. A közös munka még jobban megmérgezi, nem javít rajta. Sokszor megfordult a fejemben, hogy elhamarkodtuk ezt az egészet. Túl gyorsan lettem feleség. Még együtt sem éltünk, nem is voltam mennyasszony. Egyik napról a másikra vett el, és költöztünk össze. Minden olyan szép és jó volt, majd jött az új évad és minden megváltozott. Szerettem volna visszamenni az időben, újra Rockyval dolgozni és csipkelődni, sajnos egyre kevesebb az ideje rám, hiszen teljes állásban dolgozik Aaronnal, még a Ciaronnal való viaskodás is hiányzott, vagy éppen az, hogy bosszankodjak Mark jobb helyezése miatt. Amit anno el akartam dobni, azt most visszasírtam, belül vissza akartam menni, de ez lehetetlen volt.

Alyssa békésen aludt, amíg én vívódtam magamban. Jeremy végig az arcomat nézte, nem szólt semmit.

-          Megbántad? – kérdezte végül

-          Mit? – tekintettem rá zavarodottan

-          Azt, hogy hozzá mentél.

-          Nem – ráztam meg a fejem – szeretem őt.

-          És ő? Szeret?

-          Már nem tudom – ismét lesütöttem a szemem, az erős mérnökből, mára már szende kis lány lett.

Alyssa mozgolódni kezdett, így a kiságyához sétáltam. Egy percig azt hittem felébredt, de aludt tovább, csak mozgolódott. Jeremy odaállt mellém, és a kislányt nézte.

-          Mozdulj ki, érezd jól magad, és ne légy ilyen elkeseredett – hiába a babát nézte, tudtam, hogy nekem mondja – Holnap még itt leszek, ha van, kedved velem tölteni a délutánt hívj – fogott egy papírt és elővett egy tollat, ráírta a számát, majd becsúsztatta a táskámba

-          Én nem hiszem, hogy helyes lenne…

-          Csak hívj – szakított félbe – mint fotós, most vissza kell mennem. Gondold meg Léna, talán sikerül egy jó estét varázsolnom számodra.

Hátra néztem, épp akkor csukta be az ajtót maga után. Felsóhajtottam, nem lenne helyes. Feleség vagyok, akinek a férje mellett a helye még akkor is, ha már nem szereti. Ismét Alyssara néztem, nyugtató volt. Szépen aludt, valahol álmok földjén járt, kellemes kis baba élete irigylésre méltó volt. Nagyon szerettem Alyssát, bármikor szívesen vigyáztam rá, nyugtató hatással volt rám. Felsóhajtottam, az egyik ok, ami feszültséget okozott köztem és Seb között, az a babakérdés. Alyssa születése után, Seb is szeretett volna, apa lenne, de mindig nemet mondtam. Annyit, de annyit harcoltam, hogy itt legyek nőként a Forma 1-ben, hogy nem tudtam volna feladni ezt.

Egyre sűrűbben jött rám az ásítás, így ledőltem a kiságy melletti ágyra. Lassan betakaróztam, és becsuktam a szemem, hosszú egy nap volt.

Decemberben már hűvös volt Milton Keynesben. A csapat fogadást tartott, hogy megünnepeljük az újabb bajnoki címet. A Red Bull dolgozói mellett, Tina és Jens is hivatalos volt. Nem igazán sejtettem, miért kell annyira sietni, sosem voltam oda az ilyen fogadásokért A vacsora után minden kiderült, hivatalosan is versenymérnök lettem, mégpedig Sebastiané.  Unokatestvérem jelentette be, ő már tudott róla. Alig bírtam megköszönni a srácoknak az évet, a főnökömnek a kinevezést, az életem révbe ért, innen minden csak jobb lesz. Nagyon boldog voltam. Amikor lementünk a színpadról, sorra fogadtam a gratulációkat, majd visszaültünk az asztalhoz.

-          Ezek után komolyabban is számolnunk kell veled – nevetette el magát Jens

-          Azt meghiszem – kacsintottam rá – ti mind tudtatok erről? – kérdeztem az asztalunknál ülőket, mindenki bólintott.

-          Annyira örülök, hogy most már hivatalosan is velem dolgozhat, csak velem – súgta Seb a fülembe, majd csókban forrtunk össze.

-          Te is benne voltál? – kérdeztem Tinát nevetve

-          Igen – válaszolt sejtelmesen

-          Szépen megszerveztétek, köszönöm – hálálkodtam.

Kislány korom óta erről álmodtam, hogy versenymérnök lehessek. Mindig is vonzott ez a világ, a tökéletességre való törekvés, részese lenni ennek a gépezetnek, és most megadatott, boldog voltam, hihetetlenül boldog.

Hangokat hallottam, felültem. Egy darabig füleltem, honnan jöhet. Felpattantam, a nappaliból jött a zaj. Alyssa felsírt, azonnal a kiságyhoz mentem, hogy felvegyem. Próbáltam csitítani, miközben kiléptem az ajtón.

Seb és Jeremy állt egymással szemben, a német őrjöngött. Láttam a szemében a dühöt, amit az elfogyasztott alkoholmennyiség is táplált jócskán. Jeremy szája vérzett, Seb megütötte.

-          Ha még egyszer meglátlak a közelében – üvöltötte Seb, Alyssa még jobban sírva fakadt

-          Akkor mi lesz? – kérte ki magának Jeremy – én legalább tudom, mi kell egy ilyen nőnek, nem, mint te. Nézz magadra, egy lepukkant kétszeres világbajnok, aki meg sem érdemli a címet, nőj fel előbb egy nőhöz, utána prédikálj

-          Takarodj – üvöltött Seb

-          Sebastian! – szóltam közben – mi ez az egész?

-          Te csak ne szólj bele – üvöltött rám a német – még veled is számolok

-          Ne fenyegesd – pirított rá Jeremy

-          Semmi közöd hozzá, ő az én feleségem – Alyssa sírt, nem bírtam megnyugtatni, így én is kikeltem magamból.

-          Nem szégyellitek magatokat, hogy nem vagytok tekintettel erre a kisbabára! Egyáltalán nem is értem miért megy a vita! Az a bajod – fordultam Sebastian felé – hogy Jeremyvel beszélgettem az este? Mondhatom szép, számon kérsz úgy, hogy azt se érdekelt, hogy létezem, el volt a pilóta társaiddal, és ahogy látom szépen sikerült felütni a garatra!! Ami meg téged illet – néztem Jeremyre – köszönöm szépen meg tudom magam védeni, nem kell őrangyal. Most pedig távozzatok, mert meg kell nyugtatnom Alyssát, akit a legszebb álmából ébresztettek fel

Visszamentem a szobába, és becsuktam az ajtót, nem érdekelt mit csinálnak. Alyssa csak sirt és sírt, nem bírtam megnyugtatni. Ringattam, sétáltam vele, már kétségbe estem. Seb belépett a szobába, majd megállt előttem.

-          Add ide, majd én – nyújtotta a kezét

-          Arról ne is álmodj, hogy ilyen állapotban hozzáérhetsz – háborodtam fel, bár nem ordítottam, pedig kedvem lett volna – menj ki és hagy minket magunkra

Elfordultam tőle, pár percig mozdulatlan maradt, majd kivágta az ajtót és elviharzott. Felsóhajtottam. Alyssa még mindig sírt, lefeküdtem és magamra fektettem. Dúdoltam neki és simogattam a hátát, lassan megnyugodott.

-          Sajnálom kicsim – suttogtam neki – nem akartam, hogy megijed. Sebi bácsi is sajnálja, nem akart kiabálni, szeret téged, csak tudod, mostanában sok gondja van, amit nem tud hova tenni. Sajnáltam, hogy felemeltem a hangom, nem kellett volna – nyomtam egy puszit a homlokára, érdeklődve figyelt – Tanuld meg kicsim, mindig azt bántjuk, akit szeretünk, viszont van egy olyan határ, ahol már nem tudjuk eldönteni, hogy az illető komolyan gondolja-e, avagy csak mérges, és rajtad tölti ki. – éreztem, ahogy egy könnycsepp végig folyik az arcomon, a következőket azonnal letöröltem.

Alyssa pillái kezdtek elnehezülni, kifárad a sok sírásban. Lassan csukódtak le a szemei addig, amíg el nem aludt. Vártam pár percet, majd óvatosan felálltam vele és lefektettem a kiságyába. Betakargattam, beszívtam a baba illatát, ami lenyugtatott. Néztem őt egy darabig, milyen békésen és nyugodtan alszik. Még semmit sem ért a felnőttek zavaros világából, a legnagyobb öröm neki, ha meglátja az anyukáját, vagy az ablaküvegre ráesik a fény, színessé változtatva azt. Nem tudja milyen az, ha már nem szeretnek, ha csalódnod kell, ha az eddigi életednek vége. Nem tudom hol rontottuk el, hol volt az a pont, amikor minden ilyen irányt vetett. Nem akartam aludni, nem akartam egy újabb régi emlékképet látni, amikor még minden rendben volt. Kimentem a nappaliba körülnézni, Seb szépen összetört pár dolgot. Reggel feltakarítom, ez volt az első gondolatom. Vajon hova mehetett? – ez járt végig a fejemben. Aggódtam érte, viszont nagyon megbántott. Gondolkodtam Jeremy ajánlatán, arra jutottam, hogy felhívom, lesz, ami lesz. Visszamentem a szobába, fáradt voltam. Lefeküdtem az ágyra, majd betakartam magam, nem volt erőm már gondolkodni, lehunytam a szemem és vártam, hogy eljöjjön az álom.

Éreztem, ahogy az ágy besüpped, majd hallottam egy takaró suhogást utána éreztem, hogy nincs rajtam, hazajött. Visszacsuktam a szemem, aludni akartam, csak aludni. Reggel ordibálásra keltem, nem hittem el, már megint. Kimentem a nappaliba, Tina volt az, vele szemben Seb állt, míg Jenson a fotelben szórakoztatta Alyssát. Elaludtam, így nem tudtam feltakarítani, minden úgy volt, ahogy tegnap este hagytam, felsóhajtottam és hozzájuk sétáltam…

109. rész

Tina

Fejemből minden gondolat elszállt, csak arra tudtam koncentrálni, hogy helyesen lépkedjek remegő lábaimmal. Nem akarok a cél előtt elesni.
Apa kísért ki a lakásból, majd végig a székek között. Jens ott állt a pap mellett és rám mosolygott, de ezúttal nem csibészes mosolyát mutatta, hanem a gyöngéd, szerelmeset. Oldalra pillantottam, drága csöppségem Léna karjaiban gügyörészett. Hamarosan pedig hivatalosan is egy család leszünk.
Erről a pillanatról álmodoztam december óta, mikor is Jensel megejtettük utolsó utazásunkat.

Terhesen nem szabad repülőre ülni, így ki akartuk élvezni utolsó kettesben töltött utunkat Alyssa születése előtt. Kedvesem persze nem mást választott célpontnak, mint Hawaiit, így meg sem álltunk a szigetig. A hangulat, a táj, az emberek… minden csodálatos volt.
- Menjünk el sétálni – mosolygott Jens.
- Most? – már éjfélhez közeledett az idő.
- Igen – bizonygatta. – Jó lesz – biztatóan mosolygott.
- Hát jó… - furcsállottam ugyan a dolgon, de már megszoktam, hogy párom ilyen örökmozgó. A fürdőszobában felöltöztem egy könnyed ruhába, majd leengedtem a hajam és visszamentem Jenshez. Ő is felvett egy pólót és egy rövidnadrágot. Összekulcsoltuk ujjainkat és elindultunk a partra sétálni. Elég szótlan volt, én pedig nem akartam megtörni a csendet, így kicsit romantikusnak hatott. Már növekvő pocakomat simogatva álltam meg, hogy lábam belemártsam a fodrozódó vízbe, mikor maga felé fordított.
- Tina – lehelte nevemet. Kicsit idegesnek tűnt.
- Igen? – mosolyogtam rá, majd kezemet az arcára simítottam.
- Már együtt vagyunk egy ideje és hamarosan lesz egy picink is… - kezdett bele. – Imádok minden percet veled és lehet, hogy kicsit gyors léptékben haladunk, de egy percig sem bánom, és én….
- Te? – húztam fel szemöldököm. Matatni kezdett zsebében, majd fél térdre ereszkedett előttem.
- Azt szeretném, ha örökre velem maradnál! Tina Jones, hozzám jössz feleségül? – könnyek gyűltek a szemembe, majd határozottan bólogatni kezdtem.
- Igen – motyogtam könnyeim között. Sosem hittem volna, hogy a nagy napon majd ennyire meghatódok, talán most is a terhesség számlájára írhatom.
Jens továbbra is a földön térdelt, lehet nem hallotta, amit mondtam.
- Igen – kiáltottam nevetve, mire ujjamra húzta a gyűrűt, majd felállt, hogy megcsókolhasson.

- Gyönyörű vagy! – suttogta, miközben átvett édesapámtól és a pap felé fordultunk. Görcsösen szorítottam kezét, míg végig hallgattuk a szokásos monológot, majd az esküinket is elmondatta velünk. Végig egymás szemébe néztünk, jelezve szerelmünket és teljes őszinteségünket. Végül, az igen kimondásánál már nem bírtam tovább, eleredtek az örömkönnyeim, melyeket Jens csókolt le első hitvesi csókunk alkalmával. – Szeretlek! – suttogta fülembe.
- Én is téged! – karoltam át nyakát. A vendégek tapsolni kezdtek, én azonban csak egyetlen apró vendégre voltam most kíváncsi. Alyssára, a kislányomra. Édesen nevetett unokahúgom karjaiban. Közelebb léptem, magamhoz vettem, majd Jensonnel közösen kezdtük csodálni apróságunkat. Egy apró kis angyal. Miközben babusgattuk kicsit, a vendégsereg átment a buli helyszínére, míg mi a házba siettünk. Levettem gyönyörű fehér ruhámat, majd egy könnyedebb kis ruhába bújtam. Jens is megszabadult a zakójától, majd átöltöztette Alyssát és pelenkáját is kicserélte. Imádtam, hogy a törődő, jó apukákat erősíti, és bármit hajlandó megcsinálni – sőt, néha követeli, hogy engedjem át neki – a pici körül.
Miután mindennel végeztünk a vendégek után mentünk. Amint megérkeztünk elkezdték feltálalni a vacsorát, mi pedig fogadhattuk az innen-onnan érkező gratulációkat. Még tánc közben is akadt, aki gratulált. Miután véleményem szerint az utolsó ember is megölelgetett, megpuszilgatott minket, férjem vállára hajtottam a fejem. Eszembe jutott mikor Alyssa született, akkor fogadtunk utoljára ennyi gratulációt.

Sokat vajúdtam ugyan, de végül szombatra virradóan, hajnali kettőkor a drága kislányunk meglátta a napvilágot. Megkönnyeztem a csodás pillanatot, mikor először hallottam meg szirénát meghazudtoló sírását. Bár nem szerettem volna, ha Jens végignézi a szülési mizériámat, amint a kórterembe toltak bejött hozzám. Még akkor is velem volt, mikor először hozták be a csöppséget. Túl minden vizsgálaton, apró takaróba bugyolálva adták a kezünkbe. Jens persze azonnal lefényképezett minket, majd közhírré tette ismerőseink között, végre apa lett! Másfél hét kellett, hogy megérkezzen az utolsó jókívánsági lap, vendéglátogatás vagy egy egyszerű SMS. Simone még arra is képes volt, hogy pár napra beköltözzön hozzánk Johnnal, mondván segítenek a gyerek körül. Kicsit rosszul esett, mert saját magam szerettem volna nevelni a lányom, úgy, ahogyan én akarom. Ezen az sem segített, hogy kicsit beleestem a szülés utáni depresszióba, így nem tagadom, volt egy nagyobb vitám a Button nagymamával. Végül elnézést kértünk egymástól és Jens jelenlétében leültünk, hogy átbeszéljük a dolgokat. Megértette érveimet, így megígérte, nem fog segíteni, ha nincs arra szükségünk.

- Kicsim – simogatta Jens az arcomat. – Lassan indulnunk kellene – utalt nászéjszakánkra. Mivel nem akartuk Alyssat sokáig itt hagyni, így egyetlen éjszakára megyünk el egy közeli hotelbe, Léna pedig vigyáz a kislányunkra. A szobába mentem Lénával és Jeremyvel, aki egy fotós kollégám. Még régebbről ismerem, és úgy látom elég jól összebarátkozott unokahúgommal. Nem is baj, hiszen szüksége van rá már unokatestvéremnek. Akárhogy is próbálja tagadni, látszik rajta, hogy Sebbel mostanában kicsit fasírtban vannak.
Elringattam az apróságom, majd lefektettem és betakargattam. Jenson is befutott, lehelt egy apró puszit a homlokára, még egyszer elismételtünk minden fontosat Lénának, majd táskánkkal a kezünkben leléptünk. Semmire se vágytam jobban, mint egy kis nyugira újdonsült férjemmel.
Kezét a combomra simította a hotelhez vezető úton, majd gyorsan elfoglaltuk a hatalmas lakosztályunkat.
Jenson megengedte a fürdőkádban a vizet én pedig ledobtam magamról a ruhámat. Mire a fürdőbe értem, már a kádban ült, így gyorsan megszabadultam a fehérneműimtől is és bemásztam mellé.
Fontosnak éreztem, hogy ha a szerelmem rám néz, a gyönyörű nőt lássa, ne pedig az itt-ott meghízott, még szülés nyomait viselő asszonyt. Így hát Jens tiltakozása ellenére a szülés után edzésbe kezdtem és mára visszanyertem régi alakomat. Ez az önbizalmamnak is jót tett. Sokkal jobban éreztem magam a bőrömben.
- Gyere ide! – húzott ölébe, majd apró csókokkal árasztotta el nyakamat. – Az én kicsi feleségem… - kuncogott.
- Az én drága férjecském – kulcsoltam össze ujjainkat. – Nagyon szeretlek – fordultam meg ölében, majd lágyan megcsókoltam. Nem válaszolt, inkább finom csókokkal, lágy érintésekkel és egy hosszúra nyúlt éjszakával bizonygatta érzéseit. 

108. rész

Sziasztok! Emlékeztek még ránk? Öt hónap friss nélküliség után, sikerült kibékülnünk és úgy döntöttünk, folytatjuk a történetet! Remélem, örültök és nem pártoltatok el tőlünk ezalatt az idő alatt! Íme az első rész, a mondhatni "második évad"-ból! :)


Lena

Hihetetlen, hogy megy az idő. Egyik nap még a világbajnoki cím miatt örülünk, míg másnap már egy új évad virrad, új reményekkel, új álmokkal és új kudarcokkal. Nem is sejtettem, hogy ennyire közel lesz, az esküvő. Unokahúgom és párja Jenson már decemberben kitűzte az időpontot, ami júliusra szólt. És most itt vagyunk. Kezemben a négy hónapos Alyssa, aki kíváncsian tekinget körül, hisz még nem érti milyen jeles napon is a mai. Emlékszem, még arra a napra, amikor Tina közölte, hogy terhes. El se akartam hinni. Felelőtlennek neveztem, hiszen egy gyerek sok lemondással jár. Tina érvei viszont meggyőztek, ő kész volt mindent feladni.

Monacóban mindig kellemes az idő, és most sincs másképp. A tengerpart csodálatos, remek ötlet volt itt rendezni az esküvőt. Alyssa folyamatosan gügyögött, miközben Tina fehér ruhájában közeledett az oltárhoz, ahol már Jenson várta mosolyogva. Lotte volt az, aki először elsírta magát, majd utána anya következett. Nekem ez a pillanat az emlékeket jutatta eszembe, amikor még felváltva voltunk versenymérnökök Rockyval, amikor csatáztunk Ciaronnal, megannyi szép emlék, de a legeslegszebb az, amikor Seb megnyerte a világbajnoki címet.

Tisztán emlékszer arra a napra. Olyan mosollyal az arcomon még sosem keltem. A csapatot a boldogság járta át, és persze az ingyen pia ígérete. Tudtuk, hogy rendesen ki fogunk rúgni a hámból. Emlékszem a rajtprocedúrára, mennyire izgultam. Szerencsére Rocky elvállalta anno Szingapúrt, mert a szerveztem nem bírta azt az iramot, így cserélnünk kellett. Enyém lett Japán. Emlékszem az első mondatomra, amit Sebhez intéztem. Elmondtam a hőmérsékleteket, és az adatokat, de remegett a hangom. Különleges nap, különleges percek voltak, és mind tudtuk, ma történelmet írunk. A rajt után Seb első maradt, ám a vezető helyet át kellett adnia Jensonnak, majd a második helyet Fernandonak. Fernandot támadni akarta, de rá szóltam, a harmadik hellyel is világbajnok, sőt még ha a tízedik is lenne, akkor is övé lenne a cím, nem kell erőltetni. Hallgatott rám. Amikor áthaladt a célvonalon, és meglátta a kockáz zászlót elsírta magát. Ismét sikerült. Én is sírtam vele örömömben. Emlékszem, hogy azt üvöltöttem neki, „Megcsináltad, megcsináltad”. Christian átvette a szónoklás jogát, és közölte vele a tényt, „Sebastian Vettel, te vagy a világbajnok, 2011 világbajnoka”. Elszabadult a pokol. A csapat kifutott, mindenki ott akart lenni a dobogónál. Én is elhajítottam a fülesem, és Tommival karöltve rohantunk, hogy a legjobb helyről nézzük a díjátadót. Tina mellettem állt, hiszen Jenson nyert. Emlékszem, megölelt és gratulált. Hátra néztem. Láttam az arcokon az örömöt, a könnyeket, a hitetlenkedést, még én sem hittem el igazán. Az a szezon csodálatos volt, mindent, amit akartunk megkaptuk, szebb nem is lehetett volna. Az utána való futamon, Koreában, már nem csak egyéni világbajnokot, hanem csapat világbajnokot is avattunk, ismét mi voltunk a bajnokok. A kör bezárult, és az ábra elindult.

Az emlékeimből Alyssa mérges gügyögése hozott vissza, eléggé zokon vette, hogy nem adom neki a teáját. Azonnal keresni kezdtem a vállamra akasztott táskából. Megtaláltam, és nevetve adtam oda neki. Felnéztem, hol is tartunk. Épp a legfontosabb kérdés következett:

-          Jenson Alexander Lyons Button, akarod-e hites feleségedül az itt megjelent Tina Jonest, egészségben, betegségben, jóban, rosszban, szegénységben, gazdagságban, míg a halál el nem választ? - Jenson rá nézett Tinára, majd végig őt nézve válaszolt

-          Igen, akarom.

-          Tina Jones, akarod-e az itt megjelent Jenson Alexander Lyons Buttont hites férjedül, egészségben, betegségben, jóban, rosszban, szegénységben, gazdagságban, míg a halál el nem választ?

-          Igen, akarom – válaszolta boldogan Tina

-           A rám ruházott hatalomnál fogva házastársaknak nyilvánítóm önöket, megcsókolhatják egymást

Mindenki boldogan ujjongott, míg a friss házasok az első hitvesi csókokat váltották. Még Alyssa is nevetett, amin persze mindenki jót derült. Tina odajött, majd elvitte a kislányát, és Jensonnal beszéltek hozzá, persze a csöppség ezt nagyon élvezte. Lassan indulni kellett az étteremben, persze Sebastian sehol sem volt. Kerestem a tömegben, de nem találtam, így anyuékkal mentünk át.

-          Sebastian hol van? – kérdezte már apa a kocsiban?

-          Fogalmam sincs – fújtam ki a levegőt – kerestem, már minden hol, a telefonját nem veszi fel, biztos Kimivel van.

-          Nem fog elveszni – nyugtatgatott anya

Ismét csak kifújtam a levegőt. Seb mostanában megváltozott. Egyre jobban ingerült és egyre jobban kiabál velem, ha nem úgy mennek a dolgok a pályán, ahogy szeretné. Nagyban hozzájárul a változáshoz az is, hogy Tommi elment. Hitetlenkedve hallgattam a finnt, miközben felsorolja az érveit a távozás mellett. Úgy gondoltam, ő sosem megy el, és tessék. Semmi bajom az új edzővel, Heikkivel, kedves srác, de nem tudja még kezelni Sebet, ami meglátszik. Kezd teljesen rossz irányba menni. Ott volt az esett, Narainnal, nem hallgatott rám, hogy hagyja annyiban, csak mondta a magáét.

Megérkeztünk. Az étterem szépen fel volt díszítve, az ajtóban pedig rövid italokkal köszöntötték a vendégeket. Azonnal megfogtam az egyik vodkás poharat és húzóra kiittam. Tudtam, hogy nem szabad magam kiütni, hiszen nekem kell vigyázni Alyssara, amikor a szülei elmennek a nászéjszakára. Anyuékkal a helyünket kezdtük keresni, az ifjú pár melletti asztalon találtuk meg a nevünk. Kimi és Seb épp akkor jött oda hozzánk, amikor leültünk. Kérdő tekintettel néztem a férjemre, de ő nem vette fel a jeleket. Vidáman cseverészett Kimivel. Az ifjú pár épp fotózáson volt, így még a vacsorát sem tálalták. Nagy bánatomra Guill nem volt itt, és nem is igazán ismertem az egybegyűlteket, akiket pedig ismertem, mint eltűntek hirtelen. Ismét az emlékeim kerültek elő.

A világbajnokság megnyerése után, jött a csapatfotózás és az elkerülhetetlen bulizás. Rockyval egészen hátul álltunk a képen, miközben pár szerelő öntötte ránk a Red Bullt. Mondanom sem kell, teljesen átázott a pólóm. Seb felmászott a bokszutca falára, majd a levegőbe emelte a trófeát, és úgy köszöntötte a rajongókat. Szinte megközelíthetetlen volt, miden léptét újságírók és tv stábok követték. Jens és Tina is ott állt már, és mosolyogtak, odamentem hozzájuk.

-          Kész őrültek háza – jegyezte meg Jens – amikor én lettem világbajnok, akkor is ez volt – mesélte

-          Egy kicsit kezd frusztrálni, hogy a média többet van a férjemmel, mint én – nevettem fel

-          Szokj hozzá – nevetett Tina

-          Jöttök a partira? – kérdeztem tőlük

-          Bocs, de elígérkeztünk a csapatomnak – közölte vigyorogva Jens

-          Ja persze – csaptam fejbe magam, teljesen össze volt zavarodva az öröm miatt

Jens és Tina elment, míg én Seb szobájába mentem, hogy ott várjam.

Arra eszméltem fel, hogy Tina és Jens megérkezett, és leült az asztalhoz. Azonnal tálalták a vacsorát. Sebastian folyamatosan Kimivel beszélt a bajnokságról, ami frusztrált. Próbáltam felhívni magamra a figyelmet, de nem sikerült, folyton csak az eredményekről beszéltek. Úgy döntöttem, inkább visszasétálok az emlékekhez.

A partin minden csapattag ott volt. Amikor megérkeztünk Sebbel, már javában tombolt mindenki.

-          Itt a bajnok – üvöltötte el magát Ole és azonnal hozott nekünk pezsgőt – és a kiváló mérnöke

-          Most megsértődtem – jelentette ki Guill

-          Neked még sem bókolhatok – nevetett fel a szerelő – hogy nézne már ki.

Csak megráztam a fejem, és szétnéztem. Jó sokan felöntöttek már a garatra, még Christian és Adrian előtt is egy pohár whisky pihent. Beljebb húztam Sebet a tömegben, táncolni akartam.

-          Gyere Seb, táncoljunk – szóltam a fülébe, hisz a zenétől csak így hallhattuk egymást

-          Ahogy az én drága feleségem szeretné – nevetett fel és azonnal a táncparkett közepén álltunk.

A többiek megörültek, ahogy megláttak minket, mindenki jobban és jobban kezdte érezni a ritmust. Jaime szolgáltatta a zenét, így a Toro Rosso és a Red Bull közötti kapcsolatot mutatva.

Felejthetetlen volt a hangulat, már bennünk is volt jócskán alkohol, amikor Christian felvetette az ötletet, hogy karaokézzunk, persze mindenki benne volt. Christian kezdte az éneklést, a My way-el, majd Adrian folytatta a Yellow Submarine-nal. Adriannak, van egy érdekes énekhangja, azt be kell vallani. Végül Sebastian következett a Hey Jude-dal, amit nem nagyon értettünk, ugyanis drága férjecském, olyannyira el volt ázva, hogy az akcentusa új tereket hódított. Sosem láttam még ennyit inni, és ennyit táncolni.

Guill és én is mikrofont ragadtunk, és előadtuk a We are the champions-t, persze a végére a társaság összes tagja csatlakozott.

Aznap reggel, 5 óra alvás után, azt se tudtam, hol áll a fejem, annyira még sosem voltam kiütve.

Amire feleszméltem, a vacsorának, jócskán vége volt. Seb és Kimi lelépett Lewishoz és DC-hez beszélgetni, anyáék táncoltak, ahogy Tina és Jens is. Odasétáltam Sebhez, egyedül éreztem magam.

-          Seb, táncolunk? – kérdeztem tőle

-          Most nem akarok – rendezett le, majd ismét a pilótákhoz fordult.

Visszaültem a helyemre, és onnan néztem, hogy mennyire jól érzik magukat az emberek. Nem vallottam be senkinek, de a Sebbel való kapcsolatom kezd megromolni, már nem ugyanolyan minden, mint az előtt. Furcsán viselkedik, főleg a futamokon. Nem egyszer szúrt már le, mert nem volt jó a taktika. A fejemhez vágta, hogy inkább Guillal lenne. Nem szóltam ilyenkor semmit, vártam, hogy lenyugodjon, de nagyon fájtak a szavai. Hirtelen huppanást hallottam magam mellet, amitől meg is ijedtem.

-          Oh, bocsánat, azt hiszem ez hangosra sikeredett – mosolygott egy barna hajú srác. Még sosem láttam azelőtt

-          Semmi baj – mosolyogtam rá

-          Egy ilyen szép hölgy, miért ül itt egyedül? – érdeklődött

-          Nem tudom – hazudtam.

-          Az én nevem Jeremy, Jeremy Goldwin én lettem az esküvő hivatalos fotósa – nevetett fel – Tina egy régi jó barátja vagyok – tette hozzá

-          Léna Morgen – nyújtottam a kezem, amit elfogadott – Tina unokahúga vagyok

-          Mesélt rólad – mosolygott Jeremy

-          Én viszont nem tudok semmit rólad – vallottam be, amire felnevetett

-          Fotós vagyok, és a motorversenyekben utazom. Jöhet Moto GP, Superbike, bármi, ami ezzel kapcsolatos.

-          Én mérnök vagyok – közöltem szűkszavúan

-          Ha már így egyedül maradtunk, felkérhetlek egy táncra? – kérdezte kedvesen

-          Nézd, nekem férjem van…

-          Aki egyedül hagyta itt üldögélni a feleségét, nem lehet valami okos a férjed. Csak egy tánc lenne, semmi több – győzködött.

-          Rendben –egyeztem bele.

Jeremy megfogta a kezem és a parkettre vezetett, persze épp váltott a zene, lassú összebújós hangulatot eredményezve. Feszélyezve éreztem magam, amit Jeremy is észrevett.

-          Mondd csak, ki a férjed? – kérdezte csevegésképpen

-          Ott van – mutattam a nevető társaságra

-          Rosberg? – lepődött meg Jeremy

-          Nem – ráztam meg a fejem – mellette

-          Vettel?

-          Igen – bólintottam

-          Oh, hát persze, hisz mondtad, hogy mérnök vagy. Olvastam rólatok az újságokban.

-          Biztos mindent összeírtak – sóhajtottam fel.

A táncunkat Lotte szakította meg. Megkért, hogy figyeljek Alyssára, mivel ő is táncolni szeretne Oliverrel. Azonnal igent mondtam, Jeremy is velem tartott. Alyssa mosolygott rám, ahogy meglátott. Azonnal kivettem a hordozóból. Beszívtam a nyugtató baba illatát, hallgattam a vidám gügyögését, teljesen megnyugodtam. Tina sétált hozzánk, meglepődve.

-          Oh, látom már megismerkedtetek – nevetett fel

-          Igen – mosolygott Jeremy

-          Jöttem megnézni az én kis tündérkémet – folytatta Tina, majd a karjába vette a csöppséget. Percekig beszélt hozzá, míg a baba kacarászott, majd hozzám fordult. – Gyere, menjünk a szobájába, nekünk mennünk kell – nézett Jenson felé – előtte még szeretném lerakni, és elaltatni.

Bólintottam, majd megindultam Tina után, Jeremy ismét követett. Az emeleten volt Alyssa szobája, amikor meglátta a játékait, nagyom megörült. Tina karjában volt, és nézte az anyukáját. Az unokatestvérem, dúdolni kezdett, miközben ringatta a babát. Alyssa szeme egyre nehezült, majd elaludt. Tina letette és gondosan betakargatta. Jenson is befutott, hogy egy puszit adjon Alyssa fejére, majd elmentek. Ketten maradtunk Jeremyvel.

-          Az újságok szerint boldog házasságban élsz, ahhoz képest nem tűnsz boldognak – nézett rám, nem válaszoltam. – Igazam van – jelentette ki pár perc után – a hallgatást beleegyezést jelent. Mély levegőt vettem, éreztem, hogy szorul a hurok, ki kellett mondanom, amit bántotta a lelkem.

-          Úgy érzem, már nem szeret – mondtam ki egy szuszra. Egy kicsit megkönnyebbültem, hogy végre kimondtam, még ha egy vadidegennek is.

107. rész

*Tina*

Amint a csapat magunkra hagyott, úgy döntöttem elmondom unokatestvéreméknek a nagy hírt, de persze, ismét félbeszakítottak minket. Léna belső rádiója szólalt meg, melyben elhívták dolgozni. Magunkra hagytak minket, azzal az egyességgel, hogy holnap beszélünk.
Csak bámultam utánuk, mikor Jens összekulcsolta ujjainkat.

-          Gyere Kicsim – biccentett a McLaren home irányába. Besétáltunk otthonunkba, ahol mindenki kíváncsian figyelte miről beszélget Martin és Christian.

-          Azt hiszem elsősorban Tina Jonestól kellene bocsánatot kérned és az egész csapatodnak – felelte a főnök, Christian bocsánatkérése után.

-          Már megtettem – bólintott Horner.

-          És elfogadtam – szólaltam meg a többiek háta mögül. Mindenki rám kapta a fejét, én pedig csak egy biztató mosollyal jeleztem boldogságom.

-          Rendben – bólintott Martin. – Mi is elfogadjuk – biztosította róla a Red Bull csapatfőnökét. – De ha adhatok egy tanácsot… próbálj meg egy kis rendet teremteni a csapatod két fele között.

-          Rajta leszek! – bólintott Christian. Kezet fogott a két csapatfőnök, majd Horner távozott, Martin pedig közelebb lépett hozzám.

-          Örülök, hogy végre lezárult az ügy – mosolygott.

-          Nekünk mondod? – kérdezte szerelmem.

-          Igaz – mosolygott Martin, majd megölelt. – Most már aztán teljes figyelmetek a babán legyen – kacsintott. – És persze a versenyeken! – nézett Jensonra.

-          Rendben – nevettünk fel, miközben a főnök visszament irodájába. Mike is megölelt minket, majd elmeséltem neki mindent, részletesen, míg Jens összeszedte a holmiját, hogy indulhassunk.

Mire a szállodába értünk, éreztem, teljesen lefárasztott a mai nap, de talán mégis leginkább a stressz.
Semmi másra nem vágytam csak egy forró zuhanyra és egy pihentető alvásra. Ezt közöltem szerelmemmel is, mielőtt még kitalálna valami egészen más programot. Megértett, így mire letusoltam ő már meg is ágyazott, sőt még hozattatott is a szobánkba egy kis vacsorát.

-          Köszönöm – mosolyogtam rá, miközben falni kezdtem az édességet.

-          Nincs mit –nyomott egy apró puszit az arcomra, majd elfoglalta a fürdőszobát. Nassoltam még egy kicsit, miközben a TV-t néztem, majd félretett az ennivalót és hagytam, hogy a puha ágyikómban álomba szenderüljek. Később még éreztem, hogy Jens befeküdt mellém. Feleszméltem annyira, hogy mellkasához bújjak, ám gyorsan visszaaludtam.

Hajnalban éreztem, hogy korog a gyomrom és bár elhatároztam, hogy nem kelek fel, fél óránál tovább nem bírtam. Jenson édesen szundított, így óvatosan bújtam ki öleléséből, majd elindultam megkeresni a csokoládémat. Az asztalon találtam meg, majd zsákmányommal a kezemben visszabújtam a takaró alá. Csoki majszolás közben gondolkodni kezdtem. Nem is olyan régen ismertem meg ezt a bolond szőkét, és mégis annyi mindent éltünk már azóta keresztül együtt, hogy talán már fel se tudnám mindet sorolni. És lassan gyermekünk lesz. Egy apró kis lény, belőle és belőlem. Még mindig nem fogtam fel teljesen, hogy ott növekszik egy kis csöppség a pocakomban, és valószínűleg nem is fogom, egészen addig, míg a karomban nem tarthatom.

-          Mit csinálsz? – hallottam meg a világ legédesebb hangját. Álmos volt és éppen azért pislogott, hogy kinyissa szemeit.

-          Kielégítem a kislányod étvágyát – mosolyogtam.

-          Kisfiú – mosolyodott el ő is, majd felült mellém. – Kaphatok? – nyúlt a csokis papír irányába.

-          Nem – húztam el tőle. – Irigy vagyok – nyújtottam ki a nyelvem.

-          Pfff – vágta be a műdurcáskodását. Lettem a papírt, majd párom ölébe másztam.

-          Mike megölne – mosolyogtam rá.

-          Ennyi edzés után? – kérdezte, de már ő is mosolygott.

-          Ismered.. – rántottam vállat.

-          Ez igaz – mosolygott, majd közelebb hajolt egy csókra, de én elhúzódtam. Eszembe jutott valami, amire mindenképpen választ akartam találni.

-          Amikor megtudtad, hogy Ciaron lebukott, volt egy pillanat, mikor láttam, hogy bánt valami… - kezdtem bele. – Mi volt az?

-          Féltem – vallotta be. – Attól tartottam, ha visszamész a Red Bullhoz kevesebbet foglak látni – húzta el a száját. – Tudom, hogy bunkóság, de nagyon szeretem, hogy ilyen sokat vagyunk együtt..

-          Ez nem bunkóság – simogattam arcát.

-          Lénáékra nézve az – motyogta.

-          Rájuk is van időm! De látod, neki is van élete, ha nem dolgozik, Sebbel van. Én pedig veled – mosolyogtam.   Ő is elmosolyodott. Ezúttal én hajoltam közelebb egy csókra, ő pedig nem tiltakozott. Hosszasan nyújtottuk el nyelveink játékát, majd segített, hogy hamar ledolgozzam a csokoládéval felszedett kalóriáimat….

Reggel mozgolódásra ébredtem. Mikor megfordultam megláttam Jensont a derekára kötött törölközőben flangált a szobában, majd leguggolt a bőröndjéhez.

-          Óh, igen. Maradj így! Ez tökéletes! – mosolyogtam, majd a telefonomért nyúltam, hogy készítsek egy képet. Most először éreztem, mennyire hiányzik a fényképezőgépem. Telefonnal fényképezni egészen más. Hiányzik az élvezet, rosszabb a minőség, és figyelni kell, nehogy elveszítsem a készüléket.
Egy percre elgondolkodtam ezen, míg Jens visszasétált az ágyhoz és leült mellém.

-          Jó reggelt! – csókolt meg.

-          Az – tértem vissza gondolkodásomból és törölközőn keresztül megpaskoltam a fenekét. Elmosolyodott. – Miért nem ébresztettél fel?

-          Mert még van időnk – rántotta meg a vállát. – És szükséged van egy kis pihenésre – simogatta az arcom. – Mi a baj?

-          Semmi – ráztam a fejem, majd rámosolyogtam.

-          Tina – kért lágyan.

-          Mennem kell zuhanyozni, hogy legyen időnk reggelizni – keltem ki az ágyból. Nem volt kedvem folytatni ezt a témát, mert akkor megint az következik, hogy én kerülök Jensonnél a központba és a fejébe veszi, hogy meg kell oldania az én problémáimat. Ezt pedig nem engedhetjük meg, hiszen ma lesz az időmérő.

Összekapkodtam a ruháimat és a fürdőszobába vonultam. Most nem élveztem, ahogy a meleg víz ellazít. Nem volt rá alkalmam. Bosszantott, hogy ilyen hülyén viselkedtem, lefogadom, hogy Jenson a lelke mélyén még meg is haragudott rám és hiába próbálom a hangulatingadozásokat a terhesség számlájára írni, itt már nem csak arról van szó.
Gyorsan letusoltam, majd próbáltam kihozni magamból valami emberit. Mikor úgy láttam ennél többet már nem tehetek, visszamentem a szobába. Teljesen üres volt, Jens eltűnt.

-          Remek – sóhajtottam szomorúan és ledobtam a törölközőm a helyére. Ekkor pillantottam meg egy rózsaszín dobozt az ágy közepén. – Hát ez meg? – tettem fel a kérdést saját magamnak, holott nyilvánvaló volt, hogy nem tudom a választ. Leültem az ágy szélére és közelebb húztam a dobozt. Volt rajta egy apró üzenet is:  Szeretlek.

Elfogott a kíváncsiság, így gyorsan neki láttam kicsomagolni a dobozt. Először a masnit szettem le róla, majd a rózsaszín csomagolópapírt és végül széthajtottam a dobozt. A lélegzetem is elállt, mikor megpillantottam benne azt a csodálatos fényképezőgépet, lencsékkel, mindennel.  Istenem, és én meg szokás szerint megbántottam… Értelmetlen volt az egész. Ki kellene nyitnom a szemem és meglátni, hogy Jenson egyszerűen tényleg tökéletes. Tisztában van vele mire vágyok vagy éppen mire gondolok.

Gyorsan kibontottam a kis készüléket és összeraktam. Próbafényképként lefotóztam az ágyat. Csodálatos minőségű kép készült. Annyira boldog lettem, hogy összekaptam a többi cuccom és elindultam megkeresni szerelmemet. A halba mentem, hátha ott reggelizik, de nem találtam. Viszont Lénáékat igen. Intettek egyet én pedig feléjük sétáltam.

-          Jó reggelt! – mosolyogtak.

-          Sziasztok – mosolyodtam el én is. – Nem láttátok Jenst?

-          Elment futni – mesélte Seb.

-          Óh, értem. Köszi – mosolyogtam rá.

-          Új géped van? – szúrta ki Léna azonnal a nyakamban lógó készüléket.

-          Igen – derültem fel. – Jensontól kaptam, ezért is keresem.

-          Ez aranyos – mosolygott Léna.

-          Szuperül néz ki- dicsérte Sebastian a gépem.

-          És nagyon sokat tud – meséltem.

-          Mesélj! – kért.

Leültem hozzájuk reggelizni. Eddig nem is éreztem, hogy a kis babám mennyire éhes. Ismét többet ettem, mint ők ketten együtt.

-          Jens éheztet? – néztek rám meglepetten.  

-          Nem, én csak… - kezdtem bele, de ekkor megpillantottam szerelmemet, amint Mikeal belépnek a hotel ajtaján. – Egy pillanat – intettem a Vettel házaspárnak, majd Jensonhoz szaladtam. – Köszönöm, köszönöm, köszönöööm – öleltem meg gyorsan, majd egy apró csókot leheltem ajkaira.

-          Micsoda kitörő jókedv – nevetett Mike mellettünk.

-          Szívesen – mosolygott Jens, majd lehelt egy puszit ajkaimra. – Tetszik?

-          Viccelsz? Imádom! – meséltem boldogan.

-          Örülök – mosolygott tovább. Úgy láttam megkönnyebbült. Biztos vagyok benne, hogy attól a kijelentésemtől félt, amit régebben tettem, hogy többé nem akarok fotózni. De szerencsére ismeri annyira szívem kívánságait, hogy tudja, erre nem lennék képes, hiszen ez az életem. Ez olyan, mintha ő azt jelentené ki, többé nem fog autót vezetni. Teljes képtelenség.  

-          És… ne haragudj, légy szíves! – kértem bűnbánóan. – Tudom, hogy sokszor hülyén viselkedek, és ezt sajnálom.

-          Nem haragszom – mosolygott. – Éreztem, hogy el fog jönni ez a perc, és ott is tudtam, hogy mi bánt, csak szerettem volna, hogy elmondd – simogatta az arcom.

-          Nem azért nem tettem, mert nem vagyok veled őszinte, csak.. attól féltem, hogy akkor meg akarod oldani és ezen agyalsz majd egész hétvégén – motyogta.

-          A pálya egy külön élet – mosolygott.

-          Igen – bólintottam. – Egyébként, éppen most készülök elmondani Lénáéknak a…

-          Jöjjek? – kérdezte nevetve.

-          Gyere! – nevettem én is. Megfogta a kezem és így sétáltunk vissza unokahúgomékhoz. – Nos, még a Ciaronos ügy előtt szerettem volna elmondani nektek… - kezdtem bele. – De végl másképp alakult. Emlékeztek a rosszulléteimre, amiket a gyógyszerre fogtunk? – idéztem fel találgatásainkat. Lénáék bólintottak egy-egy igent. – Nem attól volt…

-          Hanem? – kérdezte Seb.

-          Kisbabánk lesz – mondta ki párom mosolyogva.
Seb arcára hatalmas vigyor került és gyorsan felpattant, hogy megöleljen minket, azonban Léna pár percig csak döbbenten ült.