109. rész

Tina

Fejemből minden gondolat elszállt, csak arra tudtam koncentrálni, hogy helyesen lépkedjek remegő lábaimmal. Nem akarok a cél előtt elesni.
Apa kísért ki a lakásból, majd végig a székek között. Jens ott állt a pap mellett és rám mosolygott, de ezúttal nem csibészes mosolyát mutatta, hanem a gyöngéd, szerelmeset. Oldalra pillantottam, drága csöppségem Léna karjaiban gügyörészett. Hamarosan pedig hivatalosan is egy család leszünk.
Erről a pillanatról álmodoztam december óta, mikor is Jensel megejtettük utolsó utazásunkat.

Terhesen nem szabad repülőre ülni, így ki akartuk élvezni utolsó kettesben töltött utunkat Alyssa születése előtt. Kedvesem persze nem mást választott célpontnak, mint Hawaiit, így meg sem álltunk a szigetig. A hangulat, a táj, az emberek… minden csodálatos volt.
- Menjünk el sétálni – mosolygott Jens.
- Most? – már éjfélhez közeledett az idő.
- Igen – bizonygatta. – Jó lesz – biztatóan mosolygott.
- Hát jó… - furcsállottam ugyan a dolgon, de már megszoktam, hogy párom ilyen örökmozgó. A fürdőszobában felöltöztem egy könnyed ruhába, majd leengedtem a hajam és visszamentem Jenshez. Ő is felvett egy pólót és egy rövidnadrágot. Összekulcsoltuk ujjainkat és elindultunk a partra sétálni. Elég szótlan volt, én pedig nem akartam megtörni a csendet, így kicsit romantikusnak hatott. Már növekvő pocakomat simogatva álltam meg, hogy lábam belemártsam a fodrozódó vízbe, mikor maga felé fordított.
- Tina – lehelte nevemet. Kicsit idegesnek tűnt.
- Igen? – mosolyogtam rá, majd kezemet az arcára simítottam.
- Már együtt vagyunk egy ideje és hamarosan lesz egy picink is… - kezdett bele. – Imádok minden percet veled és lehet, hogy kicsit gyors léptékben haladunk, de egy percig sem bánom, és én….
- Te? – húztam fel szemöldököm. Matatni kezdett zsebében, majd fél térdre ereszkedett előttem.
- Azt szeretném, ha örökre velem maradnál! Tina Jones, hozzám jössz feleségül? – könnyek gyűltek a szemembe, majd határozottan bólogatni kezdtem.
- Igen – motyogtam könnyeim között. Sosem hittem volna, hogy a nagy napon majd ennyire meghatódok, talán most is a terhesség számlájára írhatom.
Jens továbbra is a földön térdelt, lehet nem hallotta, amit mondtam.
- Igen – kiáltottam nevetve, mire ujjamra húzta a gyűrűt, majd felállt, hogy megcsókolhasson.

- Gyönyörű vagy! – suttogta, miközben átvett édesapámtól és a pap felé fordultunk. Görcsösen szorítottam kezét, míg végig hallgattuk a szokásos monológot, majd az esküinket is elmondatta velünk. Végig egymás szemébe néztünk, jelezve szerelmünket és teljes őszinteségünket. Végül, az igen kimondásánál már nem bírtam tovább, eleredtek az örömkönnyeim, melyeket Jens csókolt le első hitvesi csókunk alkalmával. – Szeretlek! – suttogta fülembe.
- Én is téged! – karoltam át nyakát. A vendégek tapsolni kezdtek, én azonban csak egyetlen apró vendégre voltam most kíváncsi. Alyssára, a kislányomra. Édesen nevetett unokahúgom karjaiban. Közelebb léptem, magamhoz vettem, majd Jensonnel közösen kezdtük csodálni apróságunkat. Egy apró kis angyal. Miközben babusgattuk kicsit, a vendégsereg átment a buli helyszínére, míg mi a házba siettünk. Levettem gyönyörű fehér ruhámat, majd egy könnyedebb kis ruhába bújtam. Jens is megszabadult a zakójától, majd átöltöztette Alyssát és pelenkáját is kicserélte. Imádtam, hogy a törődő, jó apukákat erősíti, és bármit hajlandó megcsinálni – sőt, néha követeli, hogy engedjem át neki – a pici körül.
Miután mindennel végeztünk a vendégek után mentünk. Amint megérkeztünk elkezdték feltálalni a vacsorát, mi pedig fogadhattuk az innen-onnan érkező gratulációkat. Még tánc közben is akadt, aki gratulált. Miután véleményem szerint az utolsó ember is megölelgetett, megpuszilgatott minket, férjem vállára hajtottam a fejem. Eszembe jutott mikor Alyssa született, akkor fogadtunk utoljára ennyi gratulációt.

Sokat vajúdtam ugyan, de végül szombatra virradóan, hajnali kettőkor a drága kislányunk meglátta a napvilágot. Megkönnyeztem a csodás pillanatot, mikor először hallottam meg szirénát meghazudtoló sírását. Bár nem szerettem volna, ha Jens végignézi a szülési mizériámat, amint a kórterembe toltak bejött hozzám. Még akkor is velem volt, mikor először hozták be a csöppséget. Túl minden vizsgálaton, apró takaróba bugyolálva adták a kezünkbe. Jens persze azonnal lefényképezett minket, majd közhírré tette ismerőseink között, végre apa lett! Másfél hét kellett, hogy megérkezzen az utolsó jókívánsági lap, vendéglátogatás vagy egy egyszerű SMS. Simone még arra is képes volt, hogy pár napra beköltözzön hozzánk Johnnal, mondván segítenek a gyerek körül. Kicsit rosszul esett, mert saját magam szerettem volna nevelni a lányom, úgy, ahogyan én akarom. Ezen az sem segített, hogy kicsit beleestem a szülés utáni depresszióba, így nem tagadom, volt egy nagyobb vitám a Button nagymamával. Végül elnézést kértünk egymástól és Jens jelenlétében leültünk, hogy átbeszéljük a dolgokat. Megértette érveimet, így megígérte, nem fog segíteni, ha nincs arra szükségünk.

- Kicsim – simogatta Jens az arcomat. – Lassan indulnunk kellene – utalt nászéjszakánkra. Mivel nem akartuk Alyssat sokáig itt hagyni, így egyetlen éjszakára megyünk el egy közeli hotelbe, Léna pedig vigyáz a kislányunkra. A szobába mentem Lénával és Jeremyvel, aki egy fotós kollégám. Még régebbről ismerem, és úgy látom elég jól összebarátkozott unokahúgommal. Nem is baj, hiszen szüksége van rá már unokatestvéremnek. Akárhogy is próbálja tagadni, látszik rajta, hogy Sebbel mostanában kicsit fasírtban vannak.
Elringattam az apróságom, majd lefektettem és betakargattam. Jenson is befutott, lehelt egy apró puszit a homlokára, még egyszer elismételtünk minden fontosat Lénának, majd táskánkkal a kezünkben leléptünk. Semmire se vágytam jobban, mint egy kis nyugira újdonsült férjemmel.
Kezét a combomra simította a hotelhez vezető úton, majd gyorsan elfoglaltuk a hatalmas lakosztályunkat.
Jenson megengedte a fürdőkádban a vizet én pedig ledobtam magamról a ruhámat. Mire a fürdőbe értem, már a kádban ült, így gyorsan megszabadultam a fehérneműimtől is és bemásztam mellé.
Fontosnak éreztem, hogy ha a szerelmem rám néz, a gyönyörű nőt lássa, ne pedig az itt-ott meghízott, még szülés nyomait viselő asszonyt. Így hát Jens tiltakozása ellenére a szülés után edzésbe kezdtem és mára visszanyertem régi alakomat. Ez az önbizalmamnak is jót tett. Sokkal jobban éreztem magam a bőrömben.
- Gyere ide! – húzott ölébe, majd apró csókokkal árasztotta el nyakamat. – Az én kicsi feleségem… - kuncogott.
- Az én drága férjecském – kulcsoltam össze ujjainkat. – Nagyon szeretlek – fordultam meg ölében, majd lágyan megcsókoltam. Nem válaszolt, inkább finom csókokkal, lágy érintésekkel és egy hosszúra nyúlt éjszakával bizonygatta érzéseit.