111. rész

Tina:

Másnap reggel egészen korán indultunk haza. Kiélveztük a nászéjszakánkat, de szükségünk volt már a kislányunkra is. Természetesen bíztam Lénában, tudtam, hogy a széltől is óvni fogja, de azért mégis csak a kislányom, és mindennél fontosabb.
A házba lépve teljesen ledöbbentünk. Mindenhol törött üvegmaradványok, szétdobált holmik. Abban biztos voltam, hogy mi nem így hagytuk itt a násznépet, így tudni akartam mi történt.
- Megnézem Aly-t – engedte el Jens a kezem, majd a szobába ment. Pár perc múlva kislányunkkal és Sebastiannal kiegészülve tért vissza. Lépkedtem a szilánkok között, és megpillantottam a kedvenc zenélő ékszeres dobozomat, apró darabokban. Könnyek szöktek a szemembe. Jensontől kaptam az eljegyzési partinkon.
- Mi történt itt? – fordultam Sebastian felé, miközben összeszedegettem a doboz darabjait.
- Izé… szóval… volt egy kis balhé – motyogta a kétszeres világbajnok.
- Azt látjuk! – forgattam szemeimet. Jens látta a kezemben a darabokat, így azt is sejtette, hogy ez nem lesz könnyű menet. Leült a fotelba és ölében kislányunkkal, játszani kezdtek. – Ki csinálta ezt?
- Én és az a fotós csávó.. – vallotta be.
- Jeremy? – lepődtem meg.
- Igen – bólintott félve.
- Nekiestél, igaz? Nekiestél és tönkre tettétek az esküvőnk lagziját. Ráadásul összetörted az egyik legfontosabb értékemet ebben a rohadt lakásban! – kiabáltam. – Mi a fene ütött beléd, Vettel? – Léna is felébredt a hangoskodásra, majd lassan felénk sétált.
- Sziasztok – motyogta.

- Te meg hagytad neki? – támadtam le ezúttal unokahúgom.

- Nem, dehogyis! Én Alyssával voltam, arra ébredtem fel, hogy ez a jómadár nekiesett Jeremynek… - magyarázkodott. Tudtam, hogy sose kenné csak úgy Sebastianra. Elmondta az igazat, és kész. Jól látható volt, hogy még ő is haragszik férjére.

- Megsérült valaki? – sóhajtottam fel.

- Komolyabban senki se – motyogta Sebas. – Csak tárgyak. De kifizetem, esküszöm!

- Igen, kifogod – szólt közbe Jens. - De az érzelmi értékekért nem tudod kárpótolni.

- Őszintén, nagyon sajnálom – nézett bűnbánóan.

- Alyssával minden rendben volt? – váltottam témát, unokahúgomhoz fordulva.

- Öhm persze – bólintott.

- Nem kelt fel a verekedéskor? – folytattam, majd a seprűért nyúltam, hogy eltűntessem a maradványokat.

- De – vette át a szót Sebastian.

- Elég zaklatott volt, de végül sikerült megnyugtatnom – mesélte Léna.

- Értem – bólintottam. Léna beállt segíteni, majd Sebastian is becsatlakozott, miután megmosakodott és bevett egy szem gyógyszert, hogy csillapítsa másnaposságát.
Miután feltakarítottuk az egész helységet, a Vettel házaspár, akik még mindig elég szűkszavúan kommunikáltak egymással, végül hazatértek, mi pedig hármasban maradtunk. Alyt megetettük, majd álomba ringattuk, mi pedig leültünk és elkezdtük kibontani a nászajándékainkat.

-  Ezeket betennéd a szekrénybe? – mutattam vadiúj porcelán étkészletünkre. Nem volt rá olyan nagy szükségünk, de minden apróságot örömmel fogadtunk, hiszen ez azt jelenti, hogy gondoltak ránk.

-  Persze – felállt, majd elvette a dobozt és a konyhába sietett, hogy egyesével bepakolja a tányérokat a helyükre. Míg ezzel foglalatoskodott, én összehajtottam a dobozokat és a csomagolópapírokat, majd a külső szemeteskukához sétáltam vele. Alig léptem újra fel a lépcsőre, mikor kocsi parkolt le a házunk előtt. Megfordultam és az ajtóhoz siettem.

-  Szia – mosolygott Jeremy, miután kiszállt. Kezében egy vastag, A/4-es méretű borítékot cipelt.

-  Szia, Jeremy – kinyitottam a kaput, így beléphetett kertünkbe.

-  Bocsánat, ha zavarok. Előhívattam a képeket – mutatott a borítékra.

-  Nem zavarsz. Akartalak hívni később – fontam karba kezeimet mellem alatt.

-  Tényleg? – lepődött meg. – Miért?

-  Na, vajon? – forgattam szemeimet. – Hallani akartam a balhét a te szemszögedből is.

-  Ó, hogy az – kuncogott. – Nem volt nagy szám. Vettel nekem esett, mert meg mertem jegyezni, hogy jobban is törődhetne a feleségével. Ne haragudj a károkért, beleszállok az újra vételbe, ígérem.

-  Rendben – biccentettem, holott semmi sem volt rendben. Unokahúgom és Seb házassága egyre jobban kezdett félresiklani.
Bementünk a lakásba, ahol Jens éppen végzet a pakolással.

-  Kicsim, ezt a dobozt itt … - megpillantotta Jeremyt és egy percre megállt a mondat közben. – hagytad. Hello, Jeremy – nyújtotta kezét.

-  Szia – rázott vele kezet kollégám.

-  Mi szél hozott erre? – kíváncsiskodott, miközben az összehajtott dobozt a fal mellé támasztotta.

-  Az esküvői fényképeitek – az asztalra tette a borítékot, majd kinyitotta a szájánál. Jól látható volt, hogy több száz fénykép hever benne. – Gondoltam, kíváncsiak vagytok rájuk – mosolygott.

-  Igen – bólintott drága férjem, majd lehuppant a székre és engem is magával húzott. A készülődés, az üres helyszín, a szertartás, a vendégek… minden meg lett örökítve. Ráadásul sütött róluk, hogy profi csinálta, aminek örültem. Fotós lévén érzékeny vagyok arra, milyen képek kerülnek ki a lakásunkban. – Ez az enyém lehet, ugye? – vette magához Jens az egyik fényképet, melyen, mi ketten szerepelünk, kislányunkkal.

-  Persze – bólintott Jeremy. - Megvannak a felvételek, bármelyiket tudom sokszorosítani – magyarázta kedvesemnek.

-  Az jó. Édesanyámat ismerve, szükség is lesz rá – kuncogott.

-  Az én családomat se kell félteni – motyogtam mosolyogva. A képeket elnézve jól látszott, hogy Léna és Seb, szinte alig szerepelnek együtt. Mindössze három közös képük van, ami az átlagot nézve, nagyon kevés.
Csoportosítani kezdtem a képeket helyszín szerint, mire meghallottam kislányom szirénát meghazudtoló sírását. Jensként egy emberként pattantunk fel, de most én voltam a gyorsabb, aki a szobába ment. Kivettem a kis tündérem az ágyikójából, majd simogatni kezdtem hátát, hogy érezze, megnyugodhat, hiszen vele vagyok.
Pár percbe beletelt ugyan, de lenyugodott, majd nagyokat ásítva jelezte, hogy teljesen felébredt. Apró buborékokat fújt a nyálából, én pedig éreztem, hogy lassan éhes lesz. Olyan, mint az apukája, nagyon szereti a pocakját.

-  Anya kicseréli a pelusodat, azután eszünk, rendben? – magyaráztam neki, miközben kigomboltam apró ruházatát. Levettem a pisis pelenkáját, majd elővettem egy újabbat és, miután bekentem lábát, nehogy kikezdje a pelenka, feltettem rá. Visszacsatoltam a ruháját is, majd újra karjaimba vettem. Imádok, anyának lenni, még, ha kicsit korábban is jött, mint kellett volna. Kiléptem a szobából, a srácok pedig azonnal felénk kapták a fejüket. – Felébredtünk! – mosolyogtam. Aly mosolyogva figyelte, ahogy édesapjához közeledünk. – Itt maradsz a fiúkkal, míg anya megmelegíti a hamit? – simogattam arcát. Jens az asztalra csúsztatta a fényképeket, majd karjaiba vette kislányunkat.
A konyhába igyekeztem, ahol gyorsan megmelegítettem Alyssa bébipapiját. Sajnos, már nem tudom szoptatni, nem volt elég tejem hozzá, de így is törekszünk arra, hogy a lehető legegészségesebben táplálkozzon.

Mire visszaértem, Alyssa ’’flörtölni’’ kezdett Jeremyvel. Egyszóval, bájosságával levette a lábáról a fotóst. Oké, ez több volt, mint egy szó.
Elvettem az autósülésre hajazó ülőkét, majd beleültettük kislányomat. Még túl fiatal az etetőszékhez. Éppen leültem, hogy etessem, mikor megszólalt a mobilom.

-  Átvennéd? – nyújtottam Jensnek a kanalat. Elvette, majd kislányunk fölé hajolt és szájához emelte a kanalat. – Igen? – szóltam a készülékbe.

-  Zavarok? – kérdezte Léna.

-  Nem, dehogy – mosolyogtam. – Baj van?

-  Csak még egyszer bocsánatot akartam kérni, emiatt a dilinyós miatt. Teljesen elment az esze…

-  Részeg volt és féltékeny. Bár tény, hogy mostanában kicsit elszaladt vele a ló – motyogtam.

-  Ne is mond – sóhajtott. – Nem tudom meddig bírom én ezt…

-  Kitartás. Valami megoldás csak van!

-  Talán erre már nincs – majd,hogy nem elsírta magát.

-  Ne mondd ezt!

-  Én nem zavarok tovább… - motyogta alig hallhatóan.

-  Maradj! – szóltam rá.

-  Nem készültem menni – válaszolt értetlenül unokahúgom.

-  Nem te. Itt van Jeremy, neki mondtam – magyaráztam.

-  Jeremy? Hmm. Odaadnád neki a telefont?

-  Igen – átnyújtottam a készüléket, így a fotós beszédbe elegyedett unokahúgommal. Na, de mi dolguk van még nekik együtt?