Léna
Lágy simogatásokra ébredtem. Lassan nyitottam fel a szemem, hogy körbenézzek. Még mindig a repülőn voltunk. Ránéztem Sebre, aki nem hagyta abba arcom simogatását. Mosolygott, mikor észrevette, hogy fent vagyok:
- Jó reggelt drága, megérkeztünk – mosolygott
- Ilyen hamar? – néztem meglepődve
- Igen, kapcsold be a biztonsági öved.
Úgy tettem, ahogy Seb mondta. Nem kellett több 10 percnél, amikor végre landolt a gép. A csomagjaink bevadászása után azonnal az autókölcsönzőhöz siettünk. Seb választott egy BMW-t majd indultunk is a hotel felé. Amikor megérkeztünk, tátva maradt a szám. Lenyűgözően nézett ki egy heti otthonunk.
- Na, milyen? – nevetett Seb a parkolóban
- Puccos – nevettem vissza
Sebből kitört a röhögés, megfogta a kezem, majd bementünk a recepcióhoz.
- Tervvel jöttél, vagy spontán? – kérdeztem tőle
- Spontán – nevette ismét el magát.
Ez annyit jelentett, hogy nem kért előre szobát, és terve sincs a hétre. Amikor a pulthoz léptünk, egy kicsit féltem, hogyha a recepciós nő meglátja Sebit, akkor jön a hiszti roham és egy perc nyugtunk se lesz, de tévedtem. Ugyanolyan kedves volt, mint a többi vendéggel. Ez nagyon pozitív meglepetés volt, aminek 3 oka lehetett. Egy, nem néz F1-et, kettő nem ismerte fel Sebet, három benn van a szabályzatba, hogy ne kapjanak hiszti rohamot. Seb kivette a nászutas lakosztályt, majd megnéztük a szobát. Elég nagy volt, és túl puccos is, ami eléggé szemet szúrt, főleg úgy, hogy a drága férjuram nem szereti a nagyzolást.
- Mindig tudsz meglepetéseket okozni – néztem rá, már az ágyon ülve
- Mire gondolsz? – mosolyodott el
- Nem szereted a puccos helyeket, nem szeretsz ilyen helyeken lakni, de mégis itt vagyunk – néztem rá
- Ez nem is változott – kezdte mosolyogva – de úgy gondoltam, jár most neked, nekünk.
- Miattam nem kell a felhajtás – mosolyodtam el – Tudod, én a csapatkamionban is elalszom
- Tudom, de végtére is egyszer van az embernek nászútja – nevette el magát
- Hát nagyon remélem – nevettem fel
- Bár, ha jobban belegondolok – játszotta Seb a gondolkodót – ha már öreg és szottyant leszel, elhagylak valami fiatal nőért
- Igen??? – játszottam a felháborodottat – és az a pipi, így fog csókolni? – kérdeztem tőle, miközben magamra rántottam és vadul kezdtem csókolni az ajkait.
- Nem – mondta meglepődve – Drágám, hát te is meg tudsz lepni – nevettet
- És mi vezérelt göröghonba? – kérdeztem tovább
- Nem tudom – rántotta meg a vállát – Nézegettem a nyaralási ajánlatokat, és ezt láttam meg először. Tudod mi pilóták nem szoktunk mindig tervezgetni, mint ti mérnökök.
- Áhá – néztem rá – szóval azt mondod, hogy mi mérnökök nem tudunk tervek nélkül élni.
- Igen – nevetett – Azt mondom
- Tudja az úr, hogy szemtelen?
- Tudom, és azt szeretném, hogyha a hölgy megnevelne – húzta egy kaján mosolyra a száját
- Javíthatatlan – nevettem fel – Mi a terved mára?
- Ma nem terveztem – nevetett – Azt mondtad, még Rockynak, hogy az első dolgod az, hogy kialudd magad, sajnos ez az elmúlt két hétben sem sikerült, most itt az alkalom – mosolyodott el
- Szeretlek – bújtam hozzá
- Én is szeretlek – puszilta meg a buksimat.
Abban a napban tényleg nem csináltunk semmit, aludtunk és pihentünk. Ránk fért, az utóbbi időben nagyon nagy volt a hajtás. Másnap reggel viszont Seb telefonjára keltem
- Hogy az a… - mondtam hangosan, miközben leestem az ágyról
- Mi az? - ijedt meg Seb, majd a földre nézett és nevetni kezdett – Most ott jobb? – kérdezte
- Fenomenális – húztam el a szám
- Ez mi? – kérdezett a csengésre, majd tovább fülelt – Ez az én telefonom – állapította meg
- Bingó szívem – morogtam
- Nem veszem fel – nyomta ki, majd kikapcsolta, majd rám nézett
- Rendben – adtam meg magam, meg elvettem a telefonom és én is kikapcsoltam
- Nagyot huppantál, fáj? – kérdezte édesen, majd felhúzott az ágyra
- Igen- görbítettem le a szám
- Gyere ide – húzott magához – nem engedem, hogy leess
Befészkeltem magam az ölelésébe, majd újra elnyomott az álom. Pár órával később keltünk fel, majd reggeli után, Görögország nevezetességeinek megtekintését terveztük. Seb hozta az újonnan vett útikönyvét, én meg csak nevettem rajta.
- Mi jut először eszedbe Görögországról? – kérdezte a kocsiban nevetve
- Az Ouzo – rántottam meg a vállam
- Le se tagadhatod, hogy melyik csapatból jöttél – nevetett fel Seb
- Te sem vagy jobb, mint mi – böktem rá
- Én? – kérdezte nevetve – Max ti. Ti rontottatok el
- Persze – nevettem már én is – Sebi drága, ne füllents ekkorát, nem szeretnék esőt
Nevetgélve értünk Athénba, igaz sokáig tartott az út. Seb leparkolt, majd kitalálta, hogy menjünk gyalog. Néha vannak örült ötletei. Engedtem neki. Pár óra sétálás után vette elő útikalauzát, hogy meg nézzünk valami nevezetességet. Seb nézegetni kezdte majd felnevetett.
- Görög – szakadt a röhögéstől
- Igen, Seb – nevettem én is – Görögben vagyunk
- Nem, nem úgy, a könyv görögül van és semmit nem értek
- Az igen – törölgettem a könnyeimet a nevetéstől
- Akkor most? – szólalt meg, amikor egy kicsit abba tudta hagyni a kacagást. – Bár, van egy ötletem, szívem, most bebizonyíthatod, hogy a mérnökök tudnak terv nélkül élni, indulj el valamerre spontán, én, követlek.
- Nagyon vicces és elmés – nevettem – Rendben. Menjünk jobbra. Elindultam jobbra, Seb követett. Egy jó pár órányis séta után, megszólalt.
- Ezt az épületet láttam a könyvbe, bár nem tudom mi ez. – nevetett
- Azt mondod, ez nevezetesség? – kérdeztem
- Igen- nevetett
- Akkor szerencsénk van. Itt biztos van ilyen turista útmutató, angolul vagy németül.
- Imádom, hogy ennyire okos a feleségem – nevetett Seb, majd kaptam egy puszit a fejemre.
Nem tévedtem, tényleg volt útikönyv, még pedig Sebi könyvének angol változata. Azonnal vettünk belőle egyet, és kiderítettük hollétünket. Athéni Nemzeti Archeológiai Múzeum-ban voltunk.
Megnéztünk még pár nevezettességet, majd visszaindultunk a szigetre. Másnap is érdekesen telt, akkor a strandra mentünk. Órákig játszottunk a hullámok között, akárcsak a gyerekek. Nagyon boldog voltam. A nap gyönyörűen sütött, amit mind ketten élveztünk. Az éjszakák sem telte eseménytelenül, a mindennapi vad szeretkezésektől zengett a hotel. Seb meg is jegyezte, hogy úgy közlekedjünk, hogy észre ne vegyenek minket „szomszédjaink”. Szerinte nem vagyunk a kedvenceik. Ezen persze csak nevetni tudtam. Ha az ember jól érzi magát, gyorsan telik az idő, ez velünk is így történt, mire észbe kaptunk már a svájci járaton ültünk. Ahogy hazaértünk azonnal bekapcsoltuk a telefonokat. Engem senki nem keresett, viszont Sebet egy csomóan. Bekapcsoltam a laptopom, hogy megnézzem az mailjeimet, Seb addig visszahívta a számokat.
- Rossz hír – jött oda hozzám
- Na, ki vele – néztem a tovább a monitort
- Mennem kell Keynes-be – húzta el a száját – Be kell ülnöm a szimulátorba. Rocky azt mondta, hogy elküldte a beosztást, te is jössz?
- Nem – húztam most el én a számat - Rocky van beosztva, pedig Belgiumban én vagyok a felelős mérnök. Néha imádom Christian gondolatmenetét.
- Sajnálom kicsim – ült mögém, majd átölelt
- Ma itthon alszol?
- Igen
Ez megkönnyebbülést jelentett. Ilyen se sűrűn fordult elő, hogy Seb megy Keynesbe, én meg itthon maradok, de mindnet el kell kezdeni. Ma inkább az alvást választottuk, mert Seb a nyolcórás géppel ment. Nehezen kelt fel reggel. A búcsúzásunk hosszúra nyúlt, így futva ment a reptérre. Én felvettem az egyik pólóját, egy sortot, és takarítani kezdtem. Bedobtam a mosni valót a mosógépbe, majd a porszívózás következett. Utána pedig a törölgetés, természetesen drága férjecském kupái sem maradhattak ki. Amikor végeztem, lehuppantam a kanapéra. Seb épp hívott, és elmesélte, hogy Bernie meghívta Horvátországba, őt és Christian meg a családot. Seb azt akarta, hogy vele menjek, de le kellett mondanom, Rocky épp akkor küldte át az új adatokat a hátsó szárnyról. Várt a munka. Seb nem örült, de megértette. Úgy döntöttem, hogy felhívom a két anyukát és bejelentem, hogy még élünk, és minden rendben. Meghatódva konstatálták, hogy gondoltam rájuk. Végül unokahúgomat hívtam:
- Szia, Tina – szóltam bele – Remélem nem zavartam meg semmit
- Szia, Léna – szólt bele mosolyogva- hogy vagytok? Hogy telt a nászút?
- Remekül, és jól vagyunk, bár Seb alkotott. Képzeld, a drága véletlenül nem angol nyelvű útikönyvet vett, hanem görögöt, és akkor jött rá – nevettem még mindig az emléken
- Hát Seb az Seb – nevetett Tina – Most hol van?
- Berniekkel – nevettem
- Várj, te mos otthon vagy? – kérdezte csodálkozva
- Igen – nevettem
- Ezt megérni – nevetett – Te vagy otthon és nem Seb.
- Ez is meg esik – nevettem én is – Veletek mi van?
- Képzeld, összeköltöztünk Jenssel – mesélte sziporkázva
- Ez remek – örültem én is – Monacóban laktok?
- Igen – mosolygott Tina
- Még, hogy Párizs a szerelem városa, inkább Monte Carlo – nevettem fel
- A mi esetünkben biztos – nevetett Tina
- Szia, Léna – üvöltött a telefonba Jens
- Szia Jens- nevettem bele – Úgy érzem, a drága párodnak más tervei vannak – nevettem
- Lehet – nevetett Tina is
- Én nem zavarok tovább, jó szórakozást – kacagtam már
- De, várj, te most egyedül leszel? – kérdezte unokahúgom
- Nem – nevettem – Pár szám társaságában
- Ajj, ne dolgozz sokáig – nevetett
- Komolyan, mintha Sebet hallanám – közbe Jens vicces mérgelődését hallottam – Na, megyek, mert Jens már nagyon kanos. Egy hét múlva találkozunk, gyertek ti is kedden, szerdán foci. Ja és legyetek rosszak
- Szép estét, és ne dolgozz sokat – nevetett Tina – Kedden megyünk, puszi
- Jó éjt.
Nevetve tettem le mobilom. Betakaróztam az ágyikónkba és elmerültem a számok birodalmába…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése