*Tina*
- Állj, állj, állj! Maradj így – szóltam páromra, mikor elterült az ágyon félmeztelenül.
- Miért? – vigyorgott pimaszul. Felpattantam, majd a gépemért nyúltam.
- Tökéletes – kattintottam pár fényképet.
- Aha – állt fel. – Gyere csak ide! – nevetve kikapta a gépet a kezemből, majd nem törődve azzal, hogy fehérneműben vagyok, készített rólam pár képet.
- Ne már, csúnya vagyok! – takartam el az arcom.
- Hogy mi vagy? – állt meg keze a mozdulat közben.
- Csúnya? – inkább hangzott kérdésnek, mint kijelentésnek. Letette a gépet az asztalra, felkapott, majd lenyomott az ágyra és rám feküdt.
- Hogy lehetne csúnya az, aki után minden férfi megfordul? - nézett rám értetlenül. – Hogy lehetne csúnya az, aki egyetlen pillantásával képes engem a mennyországba repíteni? – kérdezősködött tovább.
- Nem is tetszek minden férfinek – mosolyogtam.
- Persze, mert te nem látod, hogy néznek utánad – nevetett. – Hidd el, komoly harcot vívok én azért, hogy itt legyél velem – puszilt meg.
- Én ezt pont fordítva érzem – túrtam hajába. – Lányok ezrei akarnak megölni pusztán a pillantásukkal – kuncogtam.
- De nekem akkor is csak te kellesz – csókolt meg.
- Nekem pedig te – viszonoztam csókját.
- Akkor ezt megbeszéltük – kuncogott.
- Ühhüm – bólogattam. – Van egy kis csokid? – simogattam tarkóját.
- Mi ez a csoki mánia nálad? – legördült rólam, majd az éjjeliszekrény fiókjából elővett egy tábla csokoládét.
- Édesszájú vagyok. Mindig ilyen voltam – vontam vállat. Kikaptam kezéből a csokit és kibontottam.
- Nem látszik – nyomott csókot a hasamra.
- Van, aki karban tartson – simogattam meg a nyakát, mire mosolyogva lopott egy kockát a csokoládéból.
- Én is pont ezt mondtam ma Mikenak. Már edzeni se kell, mert megvan a mindennapi tornám – nevetett.
- De neked kell edzeni – néztem rá.
- Miért? Nő a pocakom? – pillantott az említett testrészre.
- Nem, de tudom, hogy imádsz kikapcsolódni olyankor.
- Máskor is – csókolt meg. Hosszú, elmélyített csók lett, amit Sebastian zavart meg azzal, hogy berontott a szobánkba.
- Hali – köszönt, majd lehuppant az ágyra. Idegesnek tűnt.
- Szia – néztünk rá értetlenül.
- Mi történt? – kérdeztem.
- Mielőtt mesélek, nem akarsz felvenni egy pólót? – mutatott felém.
- De, bocsánat – Jens felém dobott egy pólót, gyorsan magamra kaptam. – Vegyél – toltam Sebastian elé a csokit.
- Köszi – vett egy kockát, majd mesélni kezdett. Elmondta, hogy egy bizonyos JEV mesélte neki, együtt látta Julest, a Ferraris tesztpilótát Lénával és a srác eléggé odáig volt érte.
- Komolyan ezen akadtál ki? – nevettem.
- Ez miért olyan vicces? Az a kis bolond csak tartsa távol magát a feleségemtől! – mormogott, miközben újabb kockákat pusztított el a csokoládémból.
- Lén nem hülye – csóválta a fejét Jens is, nevetve. – Szeret téged és, ha valaki megpróbál rámászni, azt ő leoltja, hidd el nekem. Karakán csajszit fogtál ki, ne aggódj! – nevetett.
- Akkor szerintetek nem volt semmi? – újabb csokoládé kocka tűnt el.
- Nem – vágtuk rá egyszerre.
- Remélem – sóhajtott. Elpusztított egy újabb adag csokit, majd felállt. – Köszi, hogy meghallgattatok – nyitotta az ajtót.
- Szívesen, bármikor – mosolyogtam. Jenson is bólintott, majd a szöszi magunkra hagyott.
- Dilis – kuncogtam.
- Milyen morci volt már – nevetett párom.
- Látom – durcáztam be. – Megette az összes csokimat.
Jenson felnevetett, majd úgy döntött másképpen adja meg nekem a napi édesség adagomat.
- Miért? – vigyorgott pimaszul. Felpattantam, majd a gépemért nyúltam.
- Tökéletes – kattintottam pár fényképet.
- Aha – állt fel. – Gyere csak ide! – nevetve kikapta a gépet a kezemből, majd nem törődve azzal, hogy fehérneműben vagyok, készített rólam pár képet.
- Ne már, csúnya vagyok! – takartam el az arcom.
- Hogy mi vagy? – állt meg keze a mozdulat közben.
- Csúnya? – inkább hangzott kérdésnek, mint kijelentésnek. Letette a gépet az asztalra, felkapott, majd lenyomott az ágyra és rám feküdt.
- Hogy lehetne csúnya az, aki után minden férfi megfordul? - nézett rám értetlenül. – Hogy lehetne csúnya az, aki egyetlen pillantásával képes engem a mennyországba repíteni? – kérdezősködött tovább.
- Nem is tetszek minden férfinek – mosolyogtam.
- Persze, mert te nem látod, hogy néznek utánad – nevetett. – Hidd el, komoly harcot vívok én azért, hogy itt legyél velem – puszilt meg.
- Én ezt pont fordítva érzem – túrtam hajába. – Lányok ezrei akarnak megölni pusztán a pillantásukkal – kuncogtam.
- De nekem akkor is csak te kellesz – csókolt meg.
- Nekem pedig te – viszonoztam csókját.
- Akkor ezt megbeszéltük – kuncogott.
- Ühhüm – bólogattam. – Van egy kis csokid? – simogattam tarkóját.
- Mi ez a csoki mánia nálad? – legördült rólam, majd az éjjeliszekrény fiókjából elővett egy tábla csokoládét.
- Édesszájú vagyok. Mindig ilyen voltam – vontam vállat. Kikaptam kezéből a csokit és kibontottam.
- Nem látszik – nyomott csókot a hasamra.
- Van, aki karban tartson – simogattam meg a nyakát, mire mosolyogva lopott egy kockát a csokoládéból.
- Én is pont ezt mondtam ma Mikenak. Már edzeni se kell, mert megvan a mindennapi tornám – nevetett.
- De neked kell edzeni – néztem rá.
- Miért? Nő a pocakom? – pillantott az említett testrészre.
- Nem, de tudom, hogy imádsz kikapcsolódni olyankor.
- Máskor is – csókolt meg. Hosszú, elmélyített csók lett, amit Sebastian zavart meg azzal, hogy berontott a szobánkba.
- Hali – köszönt, majd lehuppant az ágyra. Idegesnek tűnt.
- Szia – néztünk rá értetlenül.
- Mi történt? – kérdeztem.
- Mielőtt mesélek, nem akarsz felvenni egy pólót? – mutatott felém.
- De, bocsánat – Jens felém dobott egy pólót, gyorsan magamra kaptam. – Vegyél – toltam Sebastian elé a csokit.
- Köszi – vett egy kockát, majd mesélni kezdett. Elmondta, hogy egy bizonyos JEV mesélte neki, együtt látta Julest, a Ferraris tesztpilótát Lénával és a srác eléggé odáig volt érte.
- Komolyan ezen akadtál ki? – nevettem.
- Ez miért olyan vicces? Az a kis bolond csak tartsa távol magát a feleségemtől! – mormogott, miközben újabb kockákat pusztított el a csokoládémból.
- Lén nem hülye – csóválta a fejét Jens is, nevetve. – Szeret téged és, ha valaki megpróbál rámászni, azt ő leoltja, hidd el nekem. Karakán csajszit fogtál ki, ne aggódj! – nevetett.
- Akkor szerintetek nem volt semmi? – újabb csokoládé kocka tűnt el.
- Nem – vágtuk rá egyszerre.
- Remélem – sóhajtott. Elpusztított egy újabb adag csokit, majd felállt. – Köszi, hogy meghallgattatok – nyitotta az ajtót.
- Szívesen, bármikor – mosolyogtam. Jenson is bólintott, majd a szöszi magunkra hagyott.
- Dilis – kuncogtam.
- Milyen morci volt már – nevetett párom.
- Látom – durcáztam be. – Megette az összes csokimat.
Jenson felnevetett, majd úgy döntött másképpen adja meg nekem a napi édesség adagomat.
Reggel Jenson mocorgására ébredtem.
- Mennyi az idő? – dörzsöltem a szememet.
- Még öt percünk van lustálkodni – mosolygott.
- Csak öt? – bújtam hozzá.
- Sajnos – puszilt meg.
Reggeeli után kimentünk a pályára. Míg Jenson az első szabadedzésre készült én megkerestem Sebastianékat és megmutattam a fényképeket. Nagyon tetszett neki, így reménykedve indultam el Christian irodája felé.
- Szabad – szólt ki. – Szia, Tina – mosolygott.
- Meghoztam a képeket – tettem le elé a laptopot.
- Remek – mosolygott. Átfutotta a képeket, majd büszke mosollyal nézett rám. – Azt kell, mondjam, hogy ezek még a vártnál is jobban sikerültek – mosolygott.
- Nagyon örülök – mosolyogtam.
- A képeket megkaphatom, ugye? – intett a laptopomra.
- Persze, kiírtam pendrivera – nyújtottam felé az apróságot.
- Remek – vigyorgott. – Viszont, ha nem haragszol most mennem kell – állt fel az asztaltól.
- Nem, dehogy – mosolyogtam. - Nekem is – felkaptam a laptopot, majd átsiettem a home-ba, hogy szoríthassak páromért.
Bár az eső megérkezett, a fiúk jó eredményt zártak. Jens harmadik lett, Seb pedig negyedik.
- Ügyes voltál – csókoltam meg.
- Köszi – viszonozta csókomat.
- Hé, galambocskáim. Mielőtt jobban belemelegednétek, nincs kedvetek eljönni velünk ebédelni? – kérdezte Sebastian. Szerencsére este nem volt köztük vita és, ha ez lehetséges, boldogabbak, mint valaha.
Jenssel egymásra néztünk, mire megvontam a vállam.
- De, jövünk – mosolygott.
Elmentünk ebédelni egy közeli étterembe, ahol persze a srácok kitettek magukért. Rengeteget nevettünk, ami megalapozta a hangulatot a második szabadedzés előtt.
- Mennyi az idő? – dörzsöltem a szememet.
- Még öt percünk van lustálkodni – mosolygott.
- Csak öt? – bújtam hozzá.
- Sajnos – puszilt meg.
Reggeeli után kimentünk a pályára. Míg Jenson az első szabadedzésre készült én megkerestem Sebastianékat és megmutattam a fényképeket. Nagyon tetszett neki, így reménykedve indultam el Christian irodája felé.
- Szabad – szólt ki. – Szia, Tina – mosolygott.
- Meghoztam a képeket – tettem le elé a laptopot.
- Remek – mosolygott. Átfutotta a képeket, majd büszke mosollyal nézett rám. – Azt kell, mondjam, hogy ezek még a vártnál is jobban sikerültek – mosolygott.
- Nagyon örülök – mosolyogtam.
- A képeket megkaphatom, ugye? – intett a laptopomra.
- Persze, kiírtam pendrivera – nyújtottam felé az apróságot.
- Remek – vigyorgott. – Viszont, ha nem haragszol most mennem kell – állt fel az asztaltól.
- Nem, dehogy – mosolyogtam. - Nekem is – felkaptam a laptopot, majd átsiettem a home-ba, hogy szoríthassak páromért.
Bár az eső megérkezett, a fiúk jó eredményt zártak. Jens harmadik lett, Seb pedig negyedik.
- Ügyes voltál – csókoltam meg.
- Köszi – viszonozta csókomat.
- Hé, galambocskáim. Mielőtt jobban belemelegednétek, nincs kedvetek eljönni velünk ebédelni? – kérdezte Sebastian. Szerencsére este nem volt köztük vita és, ha ez lehetséges, boldogabbak, mint valaha.
Jenssel egymásra néztünk, mire megvontam a vállam.
- De, jövünk – mosolygott.
Elmentünk ebédelni egy közeli étterembe, ahol persze a srácok kitettek magukért. Rengeteget nevettünk, ami megalapozta a hangulatot a második szabadedzés előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése