Léna
Nem szeretem, ha Seb beteg. Mondjuk ez érthető, hiszen egyik szerettünknek sem kívánjuk, hogy beteg legyen, de ilyenkor még makacsabb, mint általában. Már vagy úgy ötödszörre szóltam neki, hogy menjünk vissza, mert pihenni kell, de nem hallgatott rám. Fogta magát, felült a pultra és onnan nézte, hogy dolgoznak a srácok, pedig már a szemei alig bírták a szolgálatot, legszívesebben lecsukódtak volna.
- Seb – szóltam rá már erélyesebben - Menjünk!
- Nem! – válaszolta határozottan – Maradni akarok!
- De úgy sem tudsz itt semmit csinálni és beteg vagy!
- Akkor is itt kell lennem!
- Rendben, szólj, majd ha észhez tértél, én megyek aludni! – néztem rá nyugodtan – sziasztok, srácok – köszöntem a szerelőknek, majd a parkoló felé vettem az irányt.
Ahogy a kocsinknál megálltam, eszembe jutott, hogy nem vihetem el az autót, hisz akkor Seb nem tudna mivel visszajönni. Természetesen már senki nem volt, aki hazavihetne, így fogtam magam, beültem a hátsó ülésre és álomra hajtottam a fejem, lesz, ami lesz alapon. Amikor utoljára felébredtem, már a szálloda szobájában találtam magam. Seb szorosan átölt, éreztem, ahogy fújja ki a levegőt. Még jobban belesimultam az ölelésébe és rápillantottam az órára, hat óra volt.
- Ne menj – húzott Seb magára
- Nem terveztem – nevettem fel, mire lassan felnyitotta a szemeit
- Maradsz velem? – húzódott mosolyra a szája
- Igen – mosolyogtam – Jobban vagy?
- Egy kicsit – mosolygott töretlenül
Elővettem a lázmérőt és megmértem a lázát, valóban lejjebb ment, már 38.2 volt
- Lejjebb ment a lázad – suttogtam a fülébe
- Mert kiváló gyógyszerem van – csókolt a nyakamba
- Aludjunk, még csak hat óra van – simogattam meg az arcát
Seb azonnal el tudott aludni, én viszont nem. A szervezetem már hozzá szokott a korai keléshez. Nem akartam Sebet itt hagyni. Meredten bámultam előre majd végül egy parányi szikra visszavitt az emlékeimhez:
- Olyan furcsa, hogy Európán kívül vagyunk – szóltam Rockyhoz szerdán, amikor is leszálltunk az Melbourne-i reptéren
- Gyorsan hozzá fogsz szokni – nevetett – Pár hetet még túl kell élni itt a messzeségbe.
Hirtelen megjelent nevetve Seb is, aki hallotta, hogy mit beszélnünk.
- Ne izgulj – mosolygott – nem vészes annyira
- Nem izgulok – vágtam rá – Csak furcsa
- Majd hozzá szoksz – szólt Rocky
- Rockynak igaza van – nevetett Seb
- Igen – nevetett Rocky – Nekem mindig igazam van.
- Ezt nem mondanám – kacagott fel a szőke pilóta, majd Rocky érdekesen nézett rá - Nem jártál még itt? – kérdezte
- Nem – mosolyogtam
- Akkor gyere – ragadott karon – Rocky, ugye a cuccainkat felviteted
- Hát persze – nevetett Rocky – és utána el is veszlek – nevetett tovább
- Haha, milyen humorosak a franciák, igent mondok – szólt neki vissza
- De hova megyünk? – szólaltam meg
- Megmutatom Melbourne-t – nevetett az ifjú pilóta
Nagyon sokat sétáltunk és nagyon elfáradtunk, de sok érdekes helyett láttunk.
- Azt hiszem, ideje enni – nevetett Seb, majd beültünk egy étterembe
- Azt hiszem, én maradok az európai ételeknél – nevettem fel az étlapot látva
- Én is – nevetett Seb – Még meg se tudtam kérdezni, milyen volt az ünnepség?
- Nagyon jól, ott volt az egész család. És nálatok?
- Elment, bár anya sütiét nem lehet kihagyni – nevetett – Most, hogy így magunk vagyunk, mondanom kell valamit – változott komolyra a hangja
- Mit? – ijedtem meg hirtelen
- Hát azt – jött zavarba – hogy amikor találkoztunk karácsony táján a Home-ba, szóval én azóta rád gondoltam, és csak annyit szerettem volna mondani, hogy beléd szerettem. Tudom, hogy ez váratlanul ért, de ezt értem, már rég óta.
- Hát úgy látszik ez a vallomások szerdája – mosolyodtam el – te se vagy számomra közömbös, bennem is megmozdult valami, ott, amikor találkoztunk. Nem hiszem, hogy ezt a főnökség jó szemmel venné, sőt, ki is rúgnának.
- Fogalmam sincs, hogy reagálna Christian, de ha nem lépem meg ezt, akkor tudom, nagyot vesztek. Léna, lennél a barátnőm? – kérdezte félve
- Iiii… igen – mondtam zavartan, majd megfogta a kezem
- Félek én is Christian reakciójától – mondta feszülten.
- Tartsuk titokban – mosolyogtam rá
- Hm… - gondolkodott el – hát, ha sikerül, akkor nagyon jók vagyunk.
Közel hajolt hozzám, majd lassan, lágyan és finoman megcsókolt. Az első csók, amit tőle kaptam
Hirtelen azon eszméltem fel, hogy tényleg érzem azt a csókot.
- Szívem, hol jársz? – mosolygott Seb
- Az emlékeimben - mosolyogtam rá
- Szép helyen? – kérdezte, miközben simogatta az arcom
- Szép helyen – válaszoltam
Rá pillantottam az órára, és már fél kilenc volt, itt volt az ideje készülődni. Sebnek ismét lejjebb ment a láza, és megígérte, hogy mindent megtesz, hogy megnyerje az időmérőt. Ezzel akarja meghálálni azt, hogy annyit dolgozik érte a csapat. Mosolyogtam ezen és a szívem melegség töltötte el, de a lelkére kötöttem, hogy semmi hülyeséget nem csinálhat. Amikor kimentünk reggelizni a hotelbe, már Tina és Jens is ott ült:
- Sziasztok – köszöntek ránk
- Sziasztok – üdvözöltük mi is őket, majd leültünk
- Jobban vagy? – kérdezte Jens Sebet
- Igen – bólintott – Már sokkal, jó a gyógyszerem – nézett rám
- Azt meghiszem – nevetett Jens
- Mi jót csináltatok tegnap? – kérdeztem unokahúgom
- Képzeld Jens elvitt hajókázni, meseszép volt – áradozott boldogan Tina, míg Jens szemei csillogtak
- Ez remek – mosolyogtam rájuk
Nem volt sok időnk a beszélgetésre, gyorsan ki kellett mennünk a pályára. Ahogy kiértünk, én szaladtam megnézni az adatokat, addig Tommi is odaért hozzánk, Seb pedig nevetett:
- Rád bízom – mosolyogtam a finn szőkeségre
- Vigyázok rá – mosolyodott el
- Tudom – mosolyogtam – Nagyon hálás vagyok, hogy itt vagy, és azért is, hogy mindig segítesz Sebnek. Mellette vagy jóban, rosszban, ha kell, valami azonnal jössz, kontrolálod és megnyugtatod. Rászólsz, ha elszalad vele a ló, vagy éppen bűnös útra téved az édességek terén. Felhúzod, a padlóról és helyre teszed a lelkét. Nem engeded, hogy elbízza magát, mindig emlékezteted, hogy sok van vissza. Nem csak egy barát vagy számára, hanem egy családtag, egy báty
Seb elérzékenyülve mosolyodott el, majd megölelte finn barátját. Mosolyogva kerestem fel Rockyt és kértem el a mai programot. Esőt nem vártunk, így volt némi esélyünk a győzelemre. De előbb egy edzés van terítéken.
Seb beszállt, és várta az utasításokat. Láttam az elszántságot égkék szemeiben, tudtam, addig nem tágít, amíg nem add vissza valamit. 17 kör, 17 installációs kör. Nyugodtabban dőltünk hátra, hiszen Seb, hozta az edzést. Első lett, először a hétvégén. Örültem neki, és tudtam, hogy jó esélyünk lesz az időmérőre is. Gyorsan rápillantottam még a táblára, Jenst a harmadik helyre írták. Tina is boldog lehet egy kicsit. Leszálltam a pitwallról és az irodába mentem, amíg Seb meg nem érkezik. Rocky is követett és vázolta a terveket:
- És ha esik? – kérdeztem rá
- Szerinted eshet? – érdeklődött
- Nem tudom – rántottam meg a vállam – Minden lehet
- De az előrejelzések szerint nem lesz eső, szerintem induljunk szárazpályás beállításokkal.
- Rendben, és holnap?
- Holnapra se mondja – nevetett fel Rocky
- Rendben – egyeztem bele, hiszen ezen a hétvégén nem követtem annyira intenzíven az eseményeket.
Ebéd után Seb karjaiba omlottam az öltözőjében:
- Mi a baj? – simogatta meg az arcom
- Semmi – mosolyogtam rá – csak elveszel, és ez olyan furcsa, de ne ijedj meg olyan jón furcsa, nem tudom leírni mit érzek
- Már elvettelek – nevetett, mire én kiöltöttem rá a nyelvem – és tudom, mire gondolsz, én is érzem. Ja és vigyázz a nyelvedre, mert leharapom – nevetett ismét
- Igen – nevettem – azt próbálja meg az úr
- Seb – jött be Tommi – gyere lassan, itt az idő
- Rendben – mosolygott a finnre
- Megyek én is, megnézem Rockyt – nevettem
Kiléptem a szobából és már is beálltam Rocky mögé a pitwallra. Seb is megjelent pár perccel később, és már bent is ült az autóban. A boksz utca zöldre váltott: Show Time!...
Az időmérő nagyszerű volt, minden a terv szerint haladt, főleg a vége. Ismét miénk lett a pole. Büszkén hallgattam Seb örömét a rádióban és mosolyogva emlékeztem vissza az ígéretére. Mindenki ismét mosolygott a részlegünkön, egy kellő pillanatban húztuk ki a nyulat a cilinderből. Jens ismét harmadik lett, aminek Tina is örült. A srácok elmentek interjút adni, mi pedig visszavittük az aktákat az irodába. Amikor Seb megérkezett, mindenkinek köszönetet mondott, majd végül hozzám lépett:
- Meg van – suttogta a fülemben
- Büszke vagyok – rád öleltem magamhoz – Jobban vagy?
- Igen, már jobban és kevesebbet is tüsszögök
- Ennek örülök – adtam puszit a szájára.
- Hééj ti ott, jöttök – kiáltott be Jens a bokszba
- Megyünk – nevetett Seb – majd karon fogva mentünk ki
- Csoda, hogy nem kettesben vagytok – nevettem fel
- Bagoly mondja… - nevetett Jens
- Ne gyere te uhu, nézzünk valami jó kis programot – nevetett fel Seb…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése