67. rész

*Tina*

Az elkövetkezendő napokban egyre inkább éreztük, a nyári szünet lassacskán véget ér. Jensont egyre többet keresték telefonon valamilyen egyeztetés miatt, míg nem egyik nap közölték vele, hogy menjen Angliába, a gyárba.
- Ezt most nem mondod komolyan – néztem rá dühösen az nap este.
- Sajnálom –ölelt magához. – De csak két nap – nyugtatgatott.
- Az nagyon sok – fészkeltem magam karjai közé.
- Kibírjuk – kuncogott. – Majd szólok Feliphinonak, hogy vigyázzon rád.
- Jó – pusziltam meg a nyakát. Pillanatokon belül elaludtam.
Reggel mellkasa helyett egy párnát szorongattam. Elment. Találtam egy levelet, amiben csak annyi állt, hogy szeret és siet haza.
Rosszkedvűen reggeliztem. Hiányzott, a nevetésével, a csókjaival és az állandó éhségével együtt.
Persze meg kellett értenem, tudtam mit vállalok, mikor összejöttünk.
Felhívtam Rafaelát, hogy nincs-e kedve valamilyen programhoz. Miután elmeséltem, hogy Jens nincs itthon áthívott magukhoz.
Rendbe szedtem magam, majd tétován álltam meg a garázsban. Muszáj volt felhívnom Jenst.
- Szia – hallottam meg mosolygós hangját.
- Elvihetem valamelyik kocsidat? – kérdeztem félve.
- Hova mész? – kérdezte meglepetten.
- Felipeékhez.
- Értem – tudtam, hogy mosolyog. – Vidd, amelyiket akarod, csak vigyázz rá, és persze magadra is! – kért.
- Meglesz – kuncogtam. – Te is vigyázz magadra!
- Rendben. Sietek haza, hozzád! – sóhajtott.
- Várlak – kaptam le az egyik kulcsot a helyéről. – Szeretlek, puszi.
- Én is téged. Csókollak. – letettük a telefont, megnyomtam a gombot. Felvillant a kocsi lámpája, és kioldott a zár.

Feliphino kitöltötte az egész napomat. Rengeteget játszottunk, körbevezetett az egész házban, majd a délutáni szunyókálásakor leváltották szülei.
- Kérsz fagyit? – mosolygott Felipe.
- Naná, bármikor – nevettem fel.
- Pedig nem látszik rajtad – méregetett Rafaela.
- Köszönöm – mosolyogtam. – Régen sokat sportoltam, mostanában pedig… nos, Jenson gondoskodik róla, hogy meglegyen a napi tornaadagunk – a Massa házaspár felnevetett.
- Szerencséje van, hogy kifogott valakit, aki bírja a tempóját – kuncogott Rafi.
- Igazából, csak mellette lettem ilyen – mosolyogtam. - De nem bánom. – ráztam a fejem. – Sose voltam még ilyen boldog.
- Jenson se mostanában – tette le elém Felipe a fagylaltot.
- Azt mondod? – pirultam el.
- Igen. Nagyon látszik rajta – bólintott. El se tudom mondani milyen jól esett ezt hallani.
- Örülök – mosolygtam. – Na, és ti? Hogy ismerkedtetek meg? Hogy jöttetek össze? Meséljetek, én még semmit sem tudok! – nevettem fel.
- Ez hosszú történet – mosolygott Rafi.
- Ráérek – vettem az ölembe a fagylalttal teli tálkámat, míg a Massa házaspár elmesélte szerelmük történetét.
Miután Feliphino felébredt játszottam még vele egy kicsit mielőtt hazamentem az üres házba.
Nem volt erőm lezuhanyozni, csak átöltöztem, majd bebújtam a takaró alá és jó szorosan magamhoz öleltem Jenson párnáját, hogy el tudjak aludni.

Reggel készítettem magamnak egy bögre capuccinót és egy szendvicset, majd kiültem a teraszra reggelizni. Gyönyörű idő volt, és a kilátás is tökéletes. Monacót egyszerűen nem lehet, nem szeretni.
El se tudom képzelni, mi lett volna, ha Jens azt kéri, Angliába költözzek be. Az állandó esőt biztosan nehezebb lett volna megszokni, mint a gyönyörű napsütést.
Reggeli után elmosogattam, majd összeszedtem a ruháimat és beálltam a zuhany alá.
Épp a hajamból mostam ki a sampont, mikor kinyílt mögöttem az ajtó. Megborzongtam a hirtelen hidegtől.
- Ugye nem baj, ha csatlakozom? – hallottam meg a világ legcsodásabb hangját.
- Hát… ha már itt vagy, megmoshatnád a hátam – nyújtottam hátra a tusfürdőt.
Nyomott egy keveset a tenyerébe, majd a hátamat kezdte el megmosni. Az apró simogatások végül lágy masszázzsá alakultak, majd apró puszikkal rohamozta meg nyakhajlatomat.
- Hiányoztál – fordultam vele szembe, hogy végre megcsókolhassam.
- Csak egy napra mentem el – kuncogott.
- Nélküled még egy perc is sok – suttogtam, mielőtt újra az ajkaira tapadtam.
Bár zuhanyzásunk kicsit hosszúra nyúlt, annál élvezetesebb volt.

Jenson ki se pakolt, kedden már indultunk is Belgiumba. Ahogy leszálltunk a repülőről, összetalálkoztunk Sebastianékkal. Szerencsés véletlen.
Elmesélték, hogy új vállalkozásba vágták a fejszéjüket, kertészkedni kezdtek. Természetesen Léna volt az ötlet atyja, és a virágokat is ő ültette el. Sebastian felszerelte az öntözőt, melyet majd Kimi fog üzemeltetni. Vicces lesz…
Jensnek is tetszett a dolog, annyira nevetett, hogy attól féltem nem kap elég levegőt és megfullad.
Szerencsére még a tragédia bekövetkezése előtt, lenyugodott.
A szállodában aztán elváltak útjaink a házaspártól. A McLaren másik emeleten szállt meg, én pedig Jensonnel tartottam.
- Te mikor fogsz virágokat ültetni? – kuncogott.
- Szeretnéd, hogy ültessek? – mosolyogtam rá.
- Nekem teljesen mindegy – söpört ki egy tincset a szememből. – Ha te szeretnél virágokat, akkor lesznek virágaink – mosolygott.
- Ezt majd még megbeszéljük – öleltem meg.
- Igen – bólintott. – Most van fontosabb dolgunk is – csókolt meg. Nyelveink vad táncba kezdtek. Megszabadított a felsőmtől, majd végig csókolt nyakamtól egészen a hasam aljáig. A pólója aljához nyúltam, hogy lekapjam róla, amikor kopogni kezdtek az ajtón.
- Ki a fene az? – morogtam.
- Nem tudom – csókolt meg. – Majd elmegy. – tévedtünk. Ismét kopogtak. Jenson felsóhajtott, majd az ajtóhoz ment.
- Végre! – szólalt meg Martin. – Szia, Tina – biccentett felém.
- Hello – intettem, miután magamra kaptam a felsőmet.
- Jönnöd kellene kicsit – nézett páromra. – Van még pár megbeszélni valónk.
- Most? – kérdezte.
- Igen – bólintott. – Szedjétek össze magatokat, aztán gyere a pályára, ott találkozunk – azzal ott hagyott minket.
- Remek – mormogtam. Felöltöztünk, majd Jenssel tartottam a pályára. Ő Martinékkal beült a megbeszélésre, én pedig a home-ban sétáltam, hátha találkozok valami ismerőssel.
Rocky és Léna ücsörögtek az egyik asztalnál. Léna is dünnyögött, Sebastiannak pont szex közben jutott eszébe, hogy programja van ma délutánra. Együtt bosszankodtunk, hogy a legrosszabb helyzetekben hagynak cserben minket a pasik, hiszen én is hoppon maradtam.
Rocky csak nevetett rajtunk… Nem baj drága, ezt még visszakapod…
Nem sokkal később drága szerelmem tűnt fel , a lehető legbűnbánóbb arccal.
- Ne haragudj! – suttogta a fülembe. Nem válaszoltam, ezért megfogta a kezem és magával húzott.
Csak az öltözőjéig jutottunk. Ledöntött az ágyra. Szenvedélyes csókok között, szuper gyorsan szabadított meg ruháimtól.
- Ne haragudj! – ismételte magát.
- Nem haragszom – mosolyogtam rá. – Rád nem lehet – csókoltam meg. Ott és akkor, kárpótolt mindenért.

Másnap nagy nap volt. Sebastiannal és Lénával tartottam a focimeccsre. Magammal hoztam a gépemet és készítettem pár fényképet. Figyelmeztettem Lénát, hogy el ne felejtse, holnap fotózása lesz Sebnek. Megígérte, hogy majd figyelmezteti, de nem tudom mennyire volt magánál. Teljesen elbűvölte, hogy mezben látja férjét.

Este vettem egy tábla csokoládét, így indultam vissza páromhoz. A folyosón összefutottam Ciaronnal, aki nem bírta ki, hogy ne állítson meg.
- Szép kis gép – mutatott a nyakamban lógó készülékre.
- Kösz – ejtettem el egy halvány mosolyt.
- A tiéd? – kérdezte.
- Igen – bólintottam.
- Biztos nagyon jó képeket csinálsz – tetetett érdeklődést.
- Ööö aha – motyogtam.
- Majd egyszer megmutathatnád – kérlelt. – Most mennem kell. Üdvözlöm a drága pasidat! – intett.
Benyitottam a szobánkba, mire Jens felkapta a fejét.
- Minden rendben?  Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott – lépett felém.
- Majd nem – fintorogtam. – Ciaron megállított és úgy tett, mintha olyan jóban lennénk. A gépemről kérdezett, meg hogy majd mutassam meg milyen szép képeket készítek vele – ráztam értetlenül a fejem.
- Lehet, tetszel neki – kuncogott.
- Brrr – fintorogtam. – Azt kéne még. Nem, szerintem forral valamit. Ok nélkül nem lett volna ennyire kedves.
- Ne szőj összeesküvés elméleteket! – puszilt meg. – Az az ember nem érdemli meg, hogy törődj vele! – az ölébe húzott. Letettem a gépem, majd elővettem a csokit. Jens örült neki, és vállalta, segít elpusztítani.