*Tina*
Jenson karjaiban pihegtem, mikor furcsa hangot hallottam a konyhából.
- A francba, a kaja – pattantam fel. Nem törődve, hogy mindösszesen egy darabka bugyi van rajtam, a konyhába rohantam, hogy kikapcsoljam a tűzhelyet. Nagyon nagy szerencsénk volt, még éppen meg tudtam menteni a vacsoránkat.
- Hmm. Ez tetszik – támaszkodott a pultnak szerelmem. – Máskor is főzhetnél így.
- Igen? – tettem csípőre a kezem. – Majdnem leégett miattad a vacsoránk! – csaptam a vállára az edényfogóval.
- Miattam? – játszotta az ártatlant. – Hiszen csak törlesztettél a bűnöd miatt – nevetett.
- Te meg követeltél egy kis ráadást – csíptem meg finoman a csípőjét.
- Miért, nem volt jó? – kaján vigyor ült az arcára, közben egyre csak fedetlen kebleimet nézte.
- Szerinted itt állnék egy falatnyi bugyiban, ha nem lett volna jó? – vettem elő a húst a hűtőből.
- Nem – vágta rá. – De, ha jó lett volna, még az a bugyi se lenen rajtad – húzogatta pimaszul a szemöldökét.
- Ha ezt szeretnéd – mosolyogtam rá gúnyosan. Letoltam az apró kis textilt, ami eddig takart, majd ahogy elérte a bokáimat, kiléptem belőle. Jens nagyot nyelt, de persze próbálta nem kimutatni, milyen nagy hatással is volt rá ez a cselekedetem.
Levettem a polcról a fűszereket és visszasétáltam a tűzhelyhez. Bevallom elég szokatlan és kellemetlen érzés volt meztelenül mászkálni a lakásban, révén, hogy elég szemérmes ember vagyok, de szerencsére Jenson előtt nem szégyelltem magam. Elégedett voltam a testemmel, és tudtam, hogy ő is az vele. Ezt persze nem kell egoizmusnak tekinteni, nem voltam odáig magamtól, egyszerűen csak elfogadtam magam.
- Tina – sóhajtott egyet a nyakhajlatomba, miközben egyik kezével végig simított a hátamon.
A mikrohullámú sütőre pillantottam. Öt perc. Kereken öt percig bírta türtőztetni magát.
- Sajnálom, de vacsorát kell csinálnom a pocakodnak, a vendégeink pocakjának, az én pocakomnak és a pocakomban lakó pocaklakó pocakjának is – mosolyogtam.
- A végét nem igazán értettem már – nevetett fel. – De mindegy is. A kaja gyorsan kész lesz – nyüstölt.
- Nem, nem. Meg kell csinálnom – mosolyogtam rá. Felsóhajtott, mire én arrébb toltam a pulthoz, hogy tovább csinálhassam a vacsit. Egy darabig csak állt, figyelte tekintetével minden mozdulatomat, majd, mikor látta, hogy most tényleg nem adom magam, duzzogva elvonult.
Imádom ilyenkor! Aranyos, mikor eljátssza az öt évest.
Hamar végeztem az étellel. Elővettem egy nagy tálat és beletettem a főtt tésztát, majd ráöntöttem a mártást és a tetejére sajtot reszeltem. Mikor végeztem gyorsan megterítettem, majd az órára pillantottam. Még van egy kis időnk hét óráig. Úgy döntöttem megnézem páromat, mert nagyon csendben van. Körbejártam a lakást, de nem láttam sehol. Végül meghallottam a zuhanyból folyó víz hangját. Előkerestem egy kevés ruhát, halkan benyitottam a fürdőbe, letettem a tiszta ruháimat Jensé mellé, majd elhúztam a kabin ajtaját.
- Beférek? – mosolyogtam rá.
- Nem – puffogott. Gyorsan el is fordult tőlem.
- Tudod – léptem be mellé mégiscsak. – nagyon aranyos vagy, mikor duzzogsz, mert nem elégítették ki a vágyaidat – leheltem apró puszit a vállára, majd nyakára.
- Nem vicces – mormogott, de rosszul játszott. Elejtett egy mosolyt, mikor újabb puszit leheltem a nyakára.
- De, az – bólogattam. – És ezt te is tudod – kuncogtam. Nem szólt, csak magához húzott.
- Nagyon szeretlek – mosolygott.
- Én is téged – vigyorogtam rá boldogan, majd végre az ajkaira tapadtam.
Végig simított az arcomon, majd keze tovább siklott, egészen melleimig. Kinyitottam szemem, láttam, hogy pimaszul mosolyog. Izmos hátát kezdtem simogatni, majd az én kezem is tovább siklott. Felnyögött, majd megemelt a fenekemnél. Köré fontam a lábaimat, majd nekidűltem a falnak, hogy biztosabb tartást szerezzek.
Bár a zuhanyzás hosszúra nyúlt, megadtam neki, amire vágyott. Méghozzá nem is egyszer…
Persze ezek után nagyon boldog volt, és ez rólam is elmondható volt, leszámítva, hogy késésben voltunk. Hét óra előtt öt perccel kaptunk észbe és kezdtünk el öltözködni. Fel s alá rohangáltunk a lakásban, miközben ruhadarabokat kerestünk, amiket magunkra ölthetünk.
- A francba, a nappali – jutott eszembe, az ott szétdobált ruhasereg.
- Már elintéztem, mikor főztél – csókolt meg.
- Isten vagy – mosolyogtam, majd lerobogtam a lépcsőn, mert megszólalt a csengő.
- Szia – tártam ki a Massa család előtt.
- Sziasztok – mosolyogtak boldogan.
- Gyertek be! – tereltem őket a konyha irányába. – Jens is jön azonnal – mosolyogtam.
Rafaela és Felipe leültek egymás mellé, majd az idősebb Massa átnyújtott egy nagy szatyrot kisfiának, és megkérte hozza ide nekem.
- Tessék – motyogta halkan Feliphino. Megzabálom, tündéri kiskrapek. Vajon a miénk is ilyen lesz? Vagy lehet, hogy lányunk lesz?
- Jaj, nagyon szépen köszönöm – simogattam meg az arcát. A pultra tettem a tasakot, majd adtam egy nagy puszit a kisfiúnak. Ő is adott egyet nekem, majd visszament apukájához.
Bekukkantottam a szatyorba. – Gyerekek, nem kellett volna – néztem rájuk.
- Ez csak egy kis apróság – mosolyogtak. Kivettem a pezsgőt a tasakból. Kölyökpezsgő volt. – Terhesen nem a legegészségesebb alkoholt fogyasztani – magyarázta Rafaela. – Azért gondoltunk erre, hogy együtt ihassátok meg.
- Köszönjük, nagyon jó lesz – mosolyogtam.
- Mi lesz jó? – jelent meg Jenson is végre. – Sziasztok – mosolygott Massáékra.
- Kaptunk ajándékot – vigyorogtam rá. Közelebb jött, megnézte a pezsgőt, míg én kivettem a ki ruhadarabot és apró cipellőt a tasakból. – Istenem, de aranyos – hajtottam szét az apró bodyt.
- Unisex – mosolygott Rafi. Látszott rajta, hogy mennyire élvezi az anyaságot, és mindent, ami ezzel kapcsolatos.
- Nézd! – fordultam Jens felé. Ráemelte tekintetét. Szeme szinte könnybe lábadt, annyira boldog volt.
- Nagyon szép – mosolygott barátainkra. – Köszönjük – bólintott.
Elvette tőlem az apró cipőket és azt is megnézte.
- Ezeket nem rakod a kulcstartódra, majd csak, ha kinőtte! – kaptam ki a kezéből mosolyogva, miközben csókot leheltem ajkaira.
- Nem is akartam – nevetett.
- Na, persze – kiabáltam vissza a lépcsőről. Felszaladtam a hálószobába és a szekrény kimaradt polcára helyeztem első babaholmijainkat.
Mire visszaértem Jenson az asztalra tette a vacsorát és vett elő pezsgőspoharakat is.
Töltött mindenkinek, leszámítva picúrt, aki ezért édesanyja poharát próbálta meg elkérni.
- Keresek neked valamit – néztem a kicsire két falat között. Kerestem a szekrénybe műanyag poharat, de nem találtam.
- Nincs – felelte szerelmem, mikor megkérdeztem. – Ne haragudjatok, még nem készültünk a gyerekekre – szabadkozott.
- Talán épp itt volt az ideje… - mosolygott rá Felipe biztatóan.
- Igen, lehet – mosolygott Jenson. Jó volt látni, hogy boldoggá teszi a tudat, hamarosan bővülünk egy csemetével.
2011. december 30., péntek
83. rész
Sziasztok: D ez tulajdonképpen fejezet a semmiről bocsi :D
Léna
Seb nagy nehezen magára vett egy pólót és visszasétált. Amikor a megláttam, csak felnevettem. Egy fokkal jobb.
- Na, mondhatom – nézett ránk Kimi
- Mondd – ásított Seb
- Visszamegyek – mondta ki a Jégember és minket nézett
- Aha – szóltunk egyszerre Sebbel, majd pár perc múlva nyertek értelmet a szavai – hogy mi???? – néztünk rá
- Unom a Rallyt, és veletek akarok bulizni esténként, ennyi – rántotta meg a vállát
- De hova mennél? – kérdezte Seb tágra nyílt szemekkel
- Williams az, ami most szóba jöhet – rántotta meg a vállát
- De elég necces, mert az autójuk nem jött össze – morogott Seb – Bár Sam Michael elment – rántotta meg a vállát
- Nem biztos, hogy Michael miatt lett rossz az autó, bár tény, hogy nem volt valami nagydobás. Ott van a Renault – jutott eszembe – Ők most bajban vannak, mert lehet, hogy Kubica nem tud visszatérni, hallottam, ahogy az egyik motorfelelősünk mondja – meséltem a Jégembernek – Próbálkozzatok ott is.
- Jó ötlet – mosolygott Seb
- Bár, ők kerestek meg minket – nézett Kimi – Én meg igent mondtam
- Legszívesebben azt szeretném, hogy velünk legyél – néztem rá
- Akkora mákod nincs, hogy egyszerre szabadulj meg Pilbeamtól és Webbertől – nevetett Seb
- Igazad van – húztam el a szám
- Még a menedzseremen kívül senki sem tudja, csak ti – nézett ránk Kimi
Elmosolyodtunk, majd az órára néztem. Itt a reggeli ideje.
- Maradsz reggelire? – kérdeztem Kimit
- Naná – nevetett
- Jenni? – kérdeztem – Köszönjük az öntözést – nevettem
- Én kapcsoltam be mindennap – húzta ki magát
- De Jenni állította be – nevettem el magam
- Honnan tudod? – nézett egyet
- Mert ha te állítottad volna be, akkor már nem élnének – Sebastianból kitört a nevetés, még Kimi morgott egyet – Amúgy Jenni lovagol
Sebastian még jobban felnevetett, de most mind csatlakoztunk hozzá.
- Sebastian! – vágtam hozzá egy konyharuhát
- Mikor lettél te ilyen rossz? – nézett rá Kimi
- Mindig is ilyen volt, csak titkolta – nevettem – Öcséd mit szokott enni?
- Öcsi? Itt van? – lepődött meg Kimi
- Itt, úgyhogy fogjátok vissza magatokat – nevettem rájuk
- Bármit megeszik, amit én – nevetett Seb
- Nem biztos, hogy annyira ártatlan az öcsi – nevetett Kimi
- Ne magadból indulj ki – nevettem rá
Ismét hatalmas nevetés kerekedett, amire Fabi is felkelt.
- Sziasztok – nézett körbe álmosan
- Szia – nevettünk rá mindhárman
- Felébresztettünk öcsi? – kócolta össze Kimi a fejét, ahogy leült közéjük.
- Hát… - kezdett bele
- Csak őszintén – nevettem – Kimi ma a baglyunk
- Uhu – nevetett fel Seb
Kimi persze a konyharuhával fejbe dobta, ami megint nevetés követelt. Alig hallottam meg a telefonom a nevetésbe.
- Nem – nézett rám szúrósan Seb
- És ha Christian az? – kérdeztem
- Akkor sem, sokat dolgozol így is – morgott
Nem hallgattam rá és előkerestem a készüléket. Tényleg Christian volt az. Megmutattam Sebnek a kijelzőt, amin elhúzta a száját. Ha nem veszem fel, akkor tuti kikapok a főnöktől. Kihangosítottam és letettem a pultra.
- Szia, mondd – szóltam bele
- Szia, szabadságon vagy? – kérdezte
- Van nekem olyanom? – kérdeztem meglepődve. Seb hatalmas nevetésben tört ki
- Jó reggelt Seb – morgott Christian
- Jó reggelt Christian – nevetet még mindig párom
- Jövő héten mit csinálsz? – kérdezte a főnök
- A hangodból ítélve, gondolom, a gyárba megyek – morogtam
- És megnézitek a 2012-es terveket – nyomatékosított a főnök – Nincs kibúvó – Utána értekezlet.
- Remek – morogtam
- Jövő hét kedd, a tíz órás géppel gyere. Seb! – szólt a pilótának – Te is jössz, szimulátor és az értekezlet neked is szól. Sziasztok
- Szia – köszöntünk bele
- Legalább nem kell bajlódnotok a program miatt – nézett ránk komolyan Kimi, belőlünk, viszont kitört a nevetés. Elő tudja adni magát a finn.
Reggeli után a fiúk kimentek az udvarra, addig én neki álltam a takarításnak. Mi tagadás régen jártunk itthon. Még jó idő volt, így sokáig maradtak kint. Ahogy elsétáltam az üvegajtó előtt, láttam, hogy már Tommi is velük van, és páros tollast játszanak. Vettel-tesók és finnek felállásban. Ahogy végeztem a takarítással, beültem az irodámban tanulmányozni egy kicsit Monzát, persze Seb tudta nélkül. Fel is hívtam Rockyt
- Szia, zavarok? – kérdeztem
- Szia, dehogy, épp a pályát tanulmányozom – nevetett
- Én is – mosolyogtam – Szerinted?
- Áttétel?
- A nagy vagy kicsi – vágtam rá. – Elég motor gyilkos pálya, új motor?
- Várj, kapcsolom Johnt – John a motorfelelős. Pár perc múlva már ő is a vonalban volt
- Sziasztok, - köszönt John – Megoldható az új motor.
- Remek – bólintottam, bár ők ezt nem látták – Mennyi maradt?
- Attól függ, hogy taktikáztok, van még 3 új motorunk.
- Át kell gondolni a továbbiakat – morogott Rocky
- De több motorgyilkos pályánk nincs, a többin meg nem szükséges az új motor – néztem a naptárra
- Igaz – adott igazat John
- Még a KERS-ért aggódom – morgott Rocky – az év elején nem volt jó, mostanában jó, de sosem lehet tudni.
- Nem lesz baj – szóltam bele – Minden jó lesz.
Elbúcsúztunk, majd azzal váltunk el, hogy kedden mindent megbeszélünk. Gyorsan kimentem, hogy Seb észre ne vegye, hogy dolgoztam, megígértem neki, hogy nem teszem, de az Istenért is versenymérnök vagyok. Már megszoktam, hogy mindig bosszankodik, most ő jöhetne, és megszokhatná, hogy mindig dolgozom. Persze, nem lehet felemelő, ha a felséged, még otthon is dolgozik, valószínűleg én is így reagálnék az ő helyében, de nem vagyunk átlagos pár. Van, amit fel kell áldozni, és néha (sőt gyakran) ez a szabadidőnk. Leültem a konyhában, az ebéd kész volt, a fiúk sorra jöttek be. Mindannyian nevettek és mesélték a „komoly” végeredményeket. Persze a finn csapat győzött, amin nem lepődtem meg.
- Mi jót csináltál? – kérdezte Seb az asztalnál ülve?
- Olyan átlagos dolgokat – rántottam meg a vállam, hazudtam, nem mondtam el a konferenciahívást
- Annak örülök – mosolygott
Ebéd után ismét jött a FIFA. A srácok elfoglalták a nappalit, addig én bevonultam az irodába. El voltam maradva pár jelentéssel, mi tagadás.
- Hova, hova szép hölgy? – vett észre Seb, ahogy az irodám felé mentem
- Jelentést kell írnom, mert ha nem leszek kész, akkor a főnök kifiléz, és odaad a macskájának.
- Christiannak nincs is macskája – nézett rám Seb
- Akkor most vesz egyet – nevettem, mire ő dühösen rázta meg a fejét.
Bevonultam az irodába és elkezdtem gépelni a jelentést. Eléggé bele merültem, mert amikor felnéztem már sötét volt és csend. Meglepődve néztem körbe az irodába, sehol sem volt senki egy halk zaj sem szűrődött ki. Mentettem a dokumentumot és lecsuktam a laptopot, hogy körbenézzek. A nappali üres volt, felmentem az emeltre, a szobák üresek voltak, ahogy a konyha is. Kinéztem az udvarra, ott itt teljes sötétség uralkodott. Meglepetten néztem magam elé, nem értettem hova tűnt mindenki, Hol van Seb???
2011. december 29., csütörtök
82. rész
Elég unalmas lett, ne haragudjatok. De most csak ennyi telt tőlem :/ :S
*Tina*
- Apa leszek – nevetett.
- Szóval nem vagy mérges? – kérdeztem meglepetten.
- Mérges? – értetlenkedett. – Miért lennék mérges?
- Mert alig pár hónapja járunk, ráadásul direkt védekeztünk is… - sütöttem le a szemem.
- Figyelj Kicsim, ez a mi szexuális étvágyunk mellett nem is olyan meglepő, ha belegondolsz – rötyögött.
- Igen, ez igaz – nevettem fel én is. – De szerinted a kapcsolatunk kibírja? Nem egyszerű dolog egy kisbaba…
- Szeretsz? Úgy igazán, tiszta szívedből? – simogatta az arcom.
- Persze, hogy szeretlek. Mindennél jobban.
- Na, látod. Én is szeretlek téged, és úgy érzem, ha mindketten akarjuk és teszünk érte, menni fog ez nekünk – bólintott.
- Nagyon remélem – csókoltam meg. Percekig csókolóztunk, mígnem korogni kezdett a hasam.
- Na, gyertek! Mielőtt még éhen haltok itt nekem – mosolygott. Kimásztam az öléből és leültem a mellette lévő székre. Elém tette az ebédet. Én szedtem magam, de ő ahelyett, hogy leült, előszedte a kocsi kulcsát és rászerelte a kiscipőt kulcstartónak.
- Arra gondoltam, áthívhatnánk Massáékat valamelyik nap – vetettem fel. – Elég sokat segített nekem Rafaela ebben a nőgyógyászati dologban.
- Jól van, egyeztetünk velük, hogy melyik nap jó és akkor csinálunk egy közös vacsit – mosolygott.
- Köszi – mosolyogtam rá, majd nekiláttam az ebédnek. Büszkén vállaltam, hogy mindent megettem a tányéromról, még ha nem is volt rajta olyan sok étel.
Ebéd után betettük a tányérokat a mosogatógépbe, majd beültünk a hálószobába és ledőltünk egy kicsit pihenésképpen.
- Szerinted anyu megöl, ha telefonon közlöm vele? – morfondírozott.
- Nem hiszem –ráztam a fejem.
- És te mikor akarod elmondani a te szüleidnek?
- Miután a tieddel közöltük – mosolyogtam. – D, Jenson… Nem szeretném, ha mindenki tudna róla, hogy mi van. Majd ráérünk, ha már látszani fog a pocakom – motyogtam. Jézusom, ebbe még bele se gondoltam! Meg fogok hízni!
- Rendben – bólintott. – De a szüleink azért megérdemlik, hogy tudják – simogatta az arcom.
- Igen – bólintottam. – Meg talán Léna és Seb. És persze Felipe és Rafaela – tettem hozzá, hiszen ők már így is tudják.
- Rendben – nevetett. Átgördült az ágy másik felére és elővette a mobilját.
- Szia, anya – szólt bele, amint édesanyja felvette. Ki volt hangosítva, így én is minden szót értettem.
- Szia, fiam. Mi újság? – kérdezte.
- Tina is itt van – mosolygott párom, majd az ölébe húzott.
- Jaj, bocsánat. Szia, Tina – nevetett Simone.
- Szia, Simone – bújtam Jens mellkasába. Istenem, csak add, hogy ők is jól fogadják.
- Hogy vagytok? – kérdezte újra Simone.
- Jól – feleltem tömören. – És ti?
- Megvagyunk, köszönjük. Tanya itt volt, nemrég ment el – mesélte.
- Igen? Tök jó? – vigyorgott Jens. – És, hogy van?
- Jól van – felelte az édesanyja.
- Ne húzd már az időt! – vágtam oldalba páromat. Persze csak finoman.
- Anya mondanunk kell valamit – kezdte el Jens, egy nagy sóhajtás után. Hiába mosolygott, belül ő is ideges volt, hogy mit fognak reagálni.
- Micsodát? Ugye nincs valami baj? – rémült meg azonnal Simone.
- Nem, nincs – mosolygott rám Jenson. – Anya, emlékszel, hogy meséltem Tina rosszul volt mostanában?
- Igen – felelte tömören.
- Nos, megtudtuk az okát – folytatta.
- Mi az? – hallatszott a hangján, hogy türelmetlen.
- Nagymama leszel, anyu – Simone legalább egy percig nem válaszolt, majd jóízűen felnevetett. - Na, végre – nevetgélt.
- Köszi, ez jól esett – nevetett fel Jenson is.
- Hát most na – nevetett tovább. – Mindenesetre gratulálok nektek! Nagyon örülök a kis unokának, még, ha várhattatok volna az esküvő utánig, akkor is.
- Így alakult – mosolyogtam. Egyre biztosabban éreztem, hogy igenis fel akarom nevelni a bennem növekedő apró csöppséget.
- Így – mosolygott. – Most viszont mennem kell. Johnt si beavatom. Nektek meg erőt, egészséget és sok-sok puszit! Sziasztok.
- Szia – köszöntünk egyszerre. Amint Jenson bontotta a vonalat, kitört belőlem a nevetés.
- Most mi olyan vicces? - méregetett.
- Anyja fia – kuncogtam. - Te is pont úgy reagáltál, mint ő – világosítottam fel, mikor még mindig értetlenül bámult.
- Van ez így – mosolygott, majd közelebb húzott, hogy a csókjával fojtsa belém a nevetést.
- Most az én szüleim jönnek… - suttogtam. Elővettem a mobilom és Jenshez hasonlóan cselekedtem.
Az én szüleim is jól fogadták, bár nem olyan kitörő örömmel, mint Simone. Legalábbis apám nem.
Anyu már nagyon vágyott egy újabb kisbabára a családban, imádja a piciket.
Mire végeztem a telefonálással, Jens elaludt mellettem. Úgy döntöttem megpróbálom felhívni Lénát, de , amint tárcsázni kezdte a számot, kinyomtam. Sokkal nagyobb meglepetés lenne neki, ha élőben mondanám majd el. Már előre kíváncsi vagyok a reakciójára. Biztos odáig lesz!
Mivel unokahúgomat nem akartam tárcsázni, inkább felhívtam Rafaelat.
- Igen? – szólt bele Felipe.
- Szia, Tina vagyok – mosolyogtam.
- Azonnal adom Rafaelat – felelte.
- Ne, nem kell. Csak azt szeretném kérdezni nem jöttök-e át valamelyiknap vacsorára – magyaráztam.
- De, szívesen – felelte. – Mikor menjünk?
- Nektek mikor jó? – pár pillanat csend.
- Mindegyik nap – hallottam Rafi hangját a háttérből.
- Rendben, akkor gyertek ma – vettem fel. Jens ugyan még nem tud róla, de majd finoman közlöm vele. Meg van a módszerem, hogy ne haragudjon rám…
- Oké – felelte Felipe.
- Akkor este találkozunk, olyan hét körül – tettem hozzá. Azért mégis legyen már egy időpontunk.
Lettem a telefont, majd a konyhába szaladtam, hogy kitaláljak valami vacsorának valót.
Végül úgy döntöttem sajtos-sonkás makarónit csinálok, anya régen sokat csinált és szerintem nagyon finom étel, ami még nem is nehéz. Tudom, hogy Jenson jobban szereti a Japán ízeket, de nem merek japán kaját bevállalni, főleg nem a vendégek előtt.
Éppen a tésztát raktam fel főni, mikor két kar fonódott a derekam köré.
- Miben mesterkedik a kismama?
- Szakácsosat játszok – mosolyogtam rá. – Egyébként, ne haragudj meg, de áthívtam Felipééket… ma estére!
- Nos, lássuk csak. Ez egy hatos bűn a tízes listát – csóválta a fejét. – Nehéz lesz jóvá tenned - rötyögött.
- Majd valahogy megpróbálom – húztam magammal a nappaliba, miközben szenvedélyes csókot leheltem az ajkára.
*Tina*
- Apa leszek – nevetett.
- Szóval nem vagy mérges? – kérdeztem meglepetten.
- Mérges? – értetlenkedett. – Miért lennék mérges?
- Mert alig pár hónapja járunk, ráadásul direkt védekeztünk is… - sütöttem le a szemem.
- Figyelj Kicsim, ez a mi szexuális étvágyunk mellett nem is olyan meglepő, ha belegondolsz – rötyögött.
- Igen, ez igaz – nevettem fel én is. – De szerinted a kapcsolatunk kibírja? Nem egyszerű dolog egy kisbaba…
- Szeretsz? Úgy igazán, tiszta szívedből? – simogatta az arcom.
- Persze, hogy szeretlek. Mindennél jobban.
- Na, látod. Én is szeretlek téged, és úgy érzem, ha mindketten akarjuk és teszünk érte, menni fog ez nekünk – bólintott.
- Nagyon remélem – csókoltam meg. Percekig csókolóztunk, mígnem korogni kezdett a hasam.
- Na, gyertek! Mielőtt még éhen haltok itt nekem – mosolygott. Kimásztam az öléből és leültem a mellette lévő székre. Elém tette az ebédet. Én szedtem magam, de ő ahelyett, hogy leült, előszedte a kocsi kulcsát és rászerelte a kiscipőt kulcstartónak.
- Arra gondoltam, áthívhatnánk Massáékat valamelyik nap – vetettem fel. – Elég sokat segített nekem Rafaela ebben a nőgyógyászati dologban.
- Jól van, egyeztetünk velük, hogy melyik nap jó és akkor csinálunk egy közös vacsit – mosolygott.
- Köszi – mosolyogtam rá, majd nekiláttam az ebédnek. Büszkén vállaltam, hogy mindent megettem a tányéromról, még ha nem is volt rajta olyan sok étel.
Ebéd után betettük a tányérokat a mosogatógépbe, majd beültünk a hálószobába és ledőltünk egy kicsit pihenésképpen.
- Szerinted anyu megöl, ha telefonon közlöm vele? – morfondírozott.
- Nem hiszem –ráztam a fejem.
- És te mikor akarod elmondani a te szüleidnek?
- Miután a tieddel közöltük – mosolyogtam. – D, Jenson… Nem szeretném, ha mindenki tudna róla, hogy mi van. Majd ráérünk, ha már látszani fog a pocakom – motyogtam. Jézusom, ebbe még bele se gondoltam! Meg fogok hízni!
- Rendben – bólintott. – De a szüleink azért megérdemlik, hogy tudják – simogatta az arcom.
- Igen – bólintottam. – Meg talán Léna és Seb. És persze Felipe és Rafaela – tettem hozzá, hiszen ők már így is tudják.
- Rendben – nevetett. Átgördült az ágy másik felére és elővette a mobilját.
- Szia, anya – szólt bele, amint édesanyja felvette. Ki volt hangosítva, így én is minden szót értettem.
- Szia, fiam. Mi újság? – kérdezte.
- Tina is itt van – mosolygott párom, majd az ölébe húzott.
- Jaj, bocsánat. Szia, Tina – nevetett Simone.
- Szia, Simone – bújtam Jens mellkasába. Istenem, csak add, hogy ők is jól fogadják.
- Hogy vagytok? – kérdezte újra Simone.
- Jól – feleltem tömören. – És ti?
- Megvagyunk, köszönjük. Tanya itt volt, nemrég ment el – mesélte.
- Igen? Tök jó? – vigyorgott Jens. – És, hogy van?
- Jól van – felelte az édesanyja.
- Ne húzd már az időt! – vágtam oldalba páromat. Persze csak finoman.
- Anya mondanunk kell valamit – kezdte el Jens, egy nagy sóhajtás után. Hiába mosolygott, belül ő is ideges volt, hogy mit fognak reagálni.
- Micsodát? Ugye nincs valami baj? – rémült meg azonnal Simone.
- Nem, nincs – mosolygott rám Jenson. – Anya, emlékszel, hogy meséltem Tina rosszul volt mostanában?
- Igen – felelte tömören.
- Nos, megtudtuk az okát – folytatta.
- Mi az? – hallatszott a hangján, hogy türelmetlen.
- Nagymama leszel, anyu – Simone legalább egy percig nem válaszolt, majd jóízűen felnevetett. - Na, végre – nevetgélt.
- Köszi, ez jól esett – nevetett fel Jenson is.
- Hát most na – nevetett tovább. – Mindenesetre gratulálok nektek! Nagyon örülök a kis unokának, még, ha várhattatok volna az esküvő utánig, akkor is.
- Így alakult – mosolyogtam. Egyre biztosabban éreztem, hogy igenis fel akarom nevelni a bennem növekedő apró csöppséget.
- Így – mosolygott. – Most viszont mennem kell. Johnt si beavatom. Nektek meg erőt, egészséget és sok-sok puszit! Sziasztok.
- Szia – köszöntünk egyszerre. Amint Jenson bontotta a vonalat, kitört belőlem a nevetés.
- Most mi olyan vicces? - méregetett.
- Anyja fia – kuncogtam. - Te is pont úgy reagáltál, mint ő – világosítottam fel, mikor még mindig értetlenül bámult.
- Van ez így – mosolygott, majd közelebb húzott, hogy a csókjával fojtsa belém a nevetést.
- Most az én szüleim jönnek… - suttogtam. Elővettem a mobilom és Jenshez hasonlóan cselekedtem.
Az én szüleim is jól fogadták, bár nem olyan kitörő örömmel, mint Simone. Legalábbis apám nem.
Anyu már nagyon vágyott egy újabb kisbabára a családban, imádja a piciket.
Mire végeztem a telefonálással, Jens elaludt mellettem. Úgy döntöttem megpróbálom felhívni Lénát, de , amint tárcsázni kezdte a számot, kinyomtam. Sokkal nagyobb meglepetés lenne neki, ha élőben mondanám majd el. Már előre kíváncsi vagyok a reakciójára. Biztos odáig lesz!
Mivel unokahúgomat nem akartam tárcsázni, inkább felhívtam Rafaelat.
- Igen? – szólt bele Felipe.
- Szia, Tina vagyok – mosolyogtam.
- Azonnal adom Rafaelat – felelte.
- Ne, nem kell. Csak azt szeretném kérdezni nem jöttök-e át valamelyiknap vacsorára – magyaráztam.
- De, szívesen – felelte. – Mikor menjünk?
- Nektek mikor jó? – pár pillanat csend.
- Mindegyik nap – hallottam Rafi hangját a háttérből.
- Rendben, akkor gyertek ma – vettem fel. Jens ugyan még nem tud róla, de majd finoman közlöm vele. Meg van a módszerem, hogy ne haragudjon rám…
- Oké – felelte Felipe.
- Akkor este találkozunk, olyan hét körül – tettem hozzá. Azért mégis legyen már egy időpontunk.
Lettem a telefont, majd a konyhába szaladtam, hogy kitaláljak valami vacsorának valót.
Végül úgy döntöttem sajtos-sonkás makarónit csinálok, anya régen sokat csinált és szerintem nagyon finom étel, ami még nem is nehéz. Tudom, hogy Jenson jobban szereti a Japán ízeket, de nem merek japán kaját bevállalni, főleg nem a vendégek előtt.
Éppen a tésztát raktam fel főni, mikor két kar fonódott a derekam köré.
- Miben mesterkedik a kismama?
- Szakácsosat játszok – mosolyogtam rá. – Egyébként, ne haragudj meg, de áthívtam Felipééket… ma estére!
- Nos, lássuk csak. Ez egy hatos bűn a tízes listát – csóválta a fejét. – Nehéz lesz jóvá tenned - rötyögött.
- Majd valahogy megpróbálom – húztam magammal a nappaliba, miközben szenvedélyes csókot leheltem az ajkára.
2011. december 27., kedd
81. rész
*Tina*
Jensre számítottam, de Léna jött utánam, hogy megpróbáljon összekaparni a WC mellől. Megkönnyebbülten, mikor az utolsó köhögéssel kiadtam magamból mindent. Jobban éreztem magam, mint előtte.
Léna átnyújtott egy zsepit, megtöröltem a számat, majd a mosdóhoz siettem, hogy megmosakodjak.
- Nem igazán értem ezt az egészet – motyogtam. Oké, hogy a fogamzásgátló felboríthatja a hormonjaimat, na de azért ez már túlzás, nem de?
- Bevallom, most már én se – húzta el a száját. – ez már komolyabb dolog lesz, mint a stressz – tényleg, ő még nem is tud a fejleményekről.
- Beszéltem Rafaelával. Azt mondta, hogy lehet a fogamzásgátlótól – magyaráztam.
- És felhívtad az orvosod? – kérdezte.
- Majd, ha Németországban járok, felhívom – vontam meg a vállam.
- És addig?
- Addig ez lesz, de eddig nem hánytam, lehet valami rosszul esett – elmélkedtem.
- Előfordulhat – morfondírozott ő is.
- Jót fog tenni a hazai levegő – mosolyodtam el. Már a gondolattól is ragyogok, hogy újra Monacóba megyünk. Egyszerűen hihetetlen, mennyire beleszerettem a hercegségbe. Na, meg az én szőke hercegembe, aki ott éli mindennapjait.
Összeszedtem magam, majd lesétáltunk a srácokhoz. Mindketten aggódtak, főleg Jenson, de szerencsére sikerült megnyugtatnom, még ha kicsit nehezen is. Végül mindannyian összeszedtük a cuccainkat és kijelentkeztünk a szállodából, mikor párom hirtelen megállt és a fejére csapott.
Valami tervről faggatta Lénát, ami Sebastiannak feltűnően nem tetszett, én pedig egy szót sem értettem az egészből.
- Most már én is tudni akarom, min nevettek – szóltam, miután Léna súgott valamit páromnak, aki ezen nagyot nevetett. Nem szeretem a susmust…
- Később elmesélem – kacsintott Jens. – és remélem nem szoktál tőle tanácsot kérni – mutatott Lénára. Most már végképp nem értem, miről maradtam le…
Mind felnevettünk, majd kimentünk a reptérre, ahol elváltak útjaink.
- Elmeséled, hogy mi volt? – bújtam kedvesemhez.
- Léna kicsit megszívatta Sebastiant – kuncogott.
- Szokta – ásítottam. – Ezúttal, hogy?
- Eláztatta magát, majd meztelenre vetkőzött Seb szeme láttára, megvárta, míg Seb beindul, majd gyorsan felöltözött, de szoknyába volt és nem vett fel bugyit – nevetett. – Seb meg ezzel a tudattal ült be a kocsiba – kuncogott. – Pedig Léna később pótolta a ruhadarabot, csak erről nem szólt a németnek.
- Mégis nyert – ásítottam újra.
- Igen – bólintott. – Egyébként, sápadtnak látszol – simogatta az arcom.
- Fáradt vagyok – alig mondtam ki ezt a két szót, elaludtam ölelő karjai között.
Arra ébredtem, hogy be kellett csatolni öveinket a leszálláshoz. Ekkor szúrtam ki egy ismerős tarkót, hárommal előttünk.
- Felipe? – ejtettem ki nevét, mire megfordult. – Pedig nem is voltam hangos – mosolyogtam Jensre. Intett felénk egy aprót, mi pedig vissza. Majd együtt szálltunk le a gépről. A váróterembe Feliphinot és Rafaelát pillantottam meg, ahogy az idősebb Massára várakoztak.
- Szívem, kiszeded az én bőröndömet is? Beszélni szeretnék Rafival pár szót…
- Persze, menj csak! – nyomott apró csókot a homlokomra. Viszonoztam a pusziját, majd, mint akit üldöznek, sprinteltem barátnőm felé.
- Szia, Tina – ölelt meg.
- Sziasztok – mosolyogtam. – Hogy vagytok? – simogattam meg Feliphino buksiját.
- Jól, köszönjük. És ti?
- Jens jól van, viszont nekem újabb tünetem adódott – mondtam szinte suttogva.
- Mi történt? – nézett rám riadtan.
- Reggel hánytam. Minden ok nélkül… egyszer csak megéreztem egy illatot, és rosszul lettem - magyaráztam.
- Felhívtad a dokit?
- Nem, egyelőre kilátástalan, hogy mikor megyünk Németországba – húztam el a számat.
- Tudod mit? Felhívom az én itteni nőgyógyászomat és kérek neked egy időpontot, rendben?
- Megtennéd?
- Persze – mosolygott. – Ha gondolod, még el is kísérlek – ajánlotta fel.
- Az szuper lenne, köszönöm – öleltem meg.
- Mi lenne szuper? – kérdezte Massa mögöttem.
- Apuuuu! – kiáltotta Feliphino, majd édesapja karjai közé ugrott.
- Szia, prücsök – puszilta meg kisfiát. – Nos? – nézett ránk.
- Tinának problémái vannak a fogamzásgátlójával, így felajánlottam neki a nőgyógyászom számát, hogy ne kelljen ennyiért Németországba utazniuk – magyarázta Rafaela.
- Ja, értem – bólintott Felipe.
- Mehetünk? – néztem Jensonre, aki szótlanul áll mögöttem.
- Persze – bólintott.
- Rendben, akkor köszönöm előre is – öleltem meg újra Rafit, majd a két Massát is.
- Nincs mit, majd hívlak – bólintott.
- Rendben, sziasztok – integettünk. Ahogy elindultunk Jens összekulcsolta a kezünket, majd egy csókot nyomott a nyakamba. Talán már ő is érezte, hogy valami nincs teljesen rendbe…
***
Hála Rafaela intézkedésének két nappal később, reggel már a nőgyógyászaton várakoztunk.
- És milyen a doki? – kérdeztem.
- Nagyon rendes, és a dolgát is remekül tudja, ne aggódj – próbált nyugtatni, ám én valamilyen oknál fogva borzasztó ideges voltam. Talán azért, mert tegnap és ma reggel is hánytam. Jenson már nagyon aggódik, és megígértette velem, hogy, ha itt végeztem, még elnézek az ő háziorvosához is.
Hiába bizonygattam, hogy erre semmi szükség, neki nem lehet nemet mondani.
- Tina Jones- hallottam nevemet az apró rádiókészülékben.
- Sok sikert! – engedett utamra Rafaela.
Beléptem a rendelőbe.
- Jó napot! Ön Rafaela ismerőse, igaz? – kérdezte az orvos.
- Igen – bólintottam.
- És a fogamzásgátló tablettájával akadnak problémái?
- Igen – helyeseltem tovább.
- Meséljen! – kért.
- Nos, mostanában eléggé megváltoztam. Sokkal hevesebb vagyok. Az egyik pillanatban még semmi bajom, a következőben meg magamra veszek dolgokat, amiket nem is rossz szándékkal mondanak, vagy tesznek. Ráadásul három napja reggelente hányni is szoktam – meséltem. Az orvos és a nővér összenéztek.
- Mindennap szedi a tablettát?
- Igen – bólogattam.
- Megengedné, hogy megvizsgáljam? – kérdezte. Kicsit feszengve, de igent bólintottam. Az öltözőbe küldött, ahol megszabadultam bugyimtól, majd visszamentem a rendelőbe és felfeküdtem a függöny mögötti székre. Az orvos fölém hajolt, hosszasan morfondírozott, majd megérintett egy pontot a nemi szervemen.
- Felöltözhet – utasított. Gyorsan felöltöztem, majd újra megálltam előttük. – Sajnálom, de nem írhatok fel fogamzásgátlót.
- Miért? – kérdeztem rémülten. Jézusom, ugye nem talált valami problémát? Ugye nem vagyok beteg?
- Mert önnek már nincs rá szüksége, ugyanis terhes – a vér meghűlt az ereimben, attól tartottam elájulok.
- De… ez… hogy lehetséges? – hebegtem.
- Néha előfordul gyógyszer mellett is – tárta szét karját az orvos.
- És ez egészen biztos?
- 100% - bólintott.
- Értem. Én, öö… köszönöm – száguldottam ki a rendelőből, majd zokogva suhantam el Rafaela mellett.
- Tina, várj már! – szaladt utánam Rafi. – Mi a baj? – kapta el a karom.
- Terhes vagyok – zokogtam.
- És ez ilyen nagy baj? Nem szeretnél kisbabát? – simogatta hajamat.
- De szeretnék, nem erről van szó – ráztam a fejem. – De még csak nemrég jöttünk össze… Jens meg fog őrülni.. Vagy ami még rosszabb, lehet, hogy ki fog dobni – szörnyülködtem el.
- Jajj, ugyan már4 Jenson nem ilyen! És te nem tehetsz arról a kisbabáról! Szedtél fogamzásgátlót, az a picurka csak véletlen becsúszott, de ha Jenson szeret, akkor nem csak, hogy ezt elfogadja, de még őrülni is fog.
- És, ha nem? – zokogtam tovább.
- Nincs „és, ha nem” ! Most szépen hazamész és elmondod neki! – utasított.
- Hogy mondjam el? - néztem rá rémülten.
- Van egy ötletem, gyere! – húzott maga után.
***
- Na, mi volt? – kérdezte Jens, mikor hazaértem ebédre.
- Ülj le! – kértem. – Hoztam neked valamit.
- Ajaj – ijedten ült le a székre, én pedig bemásztam az ölébe.
- Tessék – nyújtottam felé egy apró dobozkát. Kicsit félve, de kinyította, majd kiemelte belőle az apró fehér cipellőt.
- Ez… ez mi? – kérdezte.
- Nem írnak fel fogamzásgátlót Jens. Terhes vagyok – suttogtam. Rémülten felém kapta a fejét. Láttam, ahogy beindultak az agytekervényei és csak vártam. Vártam, hogy leszidjon. Hogy megkérjen pakoljak és tűnjek el az életéből, de ez nem jött.
Hirtelen felnevetett, majd magához szorított.
- Apa leszek – nevetett.
Jensre számítottam, de Léna jött utánam, hogy megpróbáljon összekaparni a WC mellől. Megkönnyebbülten, mikor az utolsó köhögéssel kiadtam magamból mindent. Jobban éreztem magam, mint előtte.
Léna átnyújtott egy zsepit, megtöröltem a számat, majd a mosdóhoz siettem, hogy megmosakodjak.
- Nem igazán értem ezt az egészet – motyogtam. Oké, hogy a fogamzásgátló felboríthatja a hormonjaimat, na de azért ez már túlzás, nem de?
- Bevallom, most már én se – húzta el a száját. – ez már komolyabb dolog lesz, mint a stressz – tényleg, ő még nem is tud a fejleményekről.
- Beszéltem Rafaelával. Azt mondta, hogy lehet a fogamzásgátlótól – magyaráztam.
- És felhívtad az orvosod? – kérdezte.
- Majd, ha Németországban járok, felhívom – vontam meg a vállam.
- És addig?
- Addig ez lesz, de eddig nem hánytam, lehet valami rosszul esett – elmélkedtem.
- Előfordulhat – morfondírozott ő is.
- Jót fog tenni a hazai levegő – mosolyodtam el. Már a gondolattól is ragyogok, hogy újra Monacóba megyünk. Egyszerűen hihetetlen, mennyire beleszerettem a hercegségbe. Na, meg az én szőke hercegembe, aki ott éli mindennapjait.
Összeszedtem magam, majd lesétáltunk a srácokhoz. Mindketten aggódtak, főleg Jenson, de szerencsére sikerült megnyugtatnom, még ha kicsit nehezen is. Végül mindannyian összeszedtük a cuccainkat és kijelentkeztünk a szállodából, mikor párom hirtelen megállt és a fejére csapott.
Valami tervről faggatta Lénát, ami Sebastiannak feltűnően nem tetszett, én pedig egy szót sem értettem az egészből.
- Most már én is tudni akarom, min nevettek – szóltam, miután Léna súgott valamit páromnak, aki ezen nagyot nevetett. Nem szeretem a susmust…
- Később elmesélem – kacsintott Jens. – és remélem nem szoktál tőle tanácsot kérni – mutatott Lénára. Most már végképp nem értem, miről maradtam le…
Mind felnevettünk, majd kimentünk a reptérre, ahol elváltak útjaink.
- Elmeséled, hogy mi volt? – bújtam kedvesemhez.
- Léna kicsit megszívatta Sebastiant – kuncogott.
- Szokta – ásítottam. – Ezúttal, hogy?
- Eláztatta magát, majd meztelenre vetkőzött Seb szeme láttára, megvárta, míg Seb beindul, majd gyorsan felöltözött, de szoknyába volt és nem vett fel bugyit – nevetett. – Seb meg ezzel a tudattal ült be a kocsiba – kuncogott. – Pedig Léna később pótolta a ruhadarabot, csak erről nem szólt a németnek.
- Mégis nyert – ásítottam újra.
- Igen – bólintott. – Egyébként, sápadtnak látszol – simogatta az arcom.
- Fáradt vagyok – alig mondtam ki ezt a két szót, elaludtam ölelő karjai között.
Arra ébredtem, hogy be kellett csatolni öveinket a leszálláshoz. Ekkor szúrtam ki egy ismerős tarkót, hárommal előttünk.
- Felipe? – ejtettem ki nevét, mire megfordult. – Pedig nem is voltam hangos – mosolyogtam Jensre. Intett felénk egy aprót, mi pedig vissza. Majd együtt szálltunk le a gépről. A váróterembe Feliphinot és Rafaelát pillantottam meg, ahogy az idősebb Massára várakoztak.
- Szívem, kiszeded az én bőröndömet is? Beszélni szeretnék Rafival pár szót…
- Persze, menj csak! – nyomott apró csókot a homlokomra. Viszonoztam a pusziját, majd, mint akit üldöznek, sprinteltem barátnőm felé.
- Szia, Tina – ölelt meg.
- Sziasztok – mosolyogtam. – Hogy vagytok? – simogattam meg Feliphino buksiját.
- Jól, köszönjük. És ti?
- Jens jól van, viszont nekem újabb tünetem adódott – mondtam szinte suttogva.
- Mi történt? – nézett rám riadtan.
- Reggel hánytam. Minden ok nélkül… egyszer csak megéreztem egy illatot, és rosszul lettem - magyaráztam.
- Felhívtad a dokit?
- Nem, egyelőre kilátástalan, hogy mikor megyünk Németországba – húztam el a számat.
- Tudod mit? Felhívom az én itteni nőgyógyászomat és kérek neked egy időpontot, rendben?
- Megtennéd?
- Persze – mosolygott. – Ha gondolod, még el is kísérlek – ajánlotta fel.
- Az szuper lenne, köszönöm – öleltem meg.
- Mi lenne szuper? – kérdezte Massa mögöttem.
- Apuuuu! – kiáltotta Feliphino, majd édesapja karjai közé ugrott.
- Szia, prücsök – puszilta meg kisfiát. – Nos? – nézett ránk.
- Tinának problémái vannak a fogamzásgátlójával, így felajánlottam neki a nőgyógyászom számát, hogy ne kelljen ennyiért Németországba utazniuk – magyarázta Rafaela.
- Ja, értem – bólintott Felipe.
- Mehetünk? – néztem Jensonre, aki szótlanul áll mögöttem.
- Persze – bólintott.
- Rendben, akkor köszönöm előre is – öleltem meg újra Rafit, majd a két Massát is.
- Nincs mit, majd hívlak – bólintott.
- Rendben, sziasztok – integettünk. Ahogy elindultunk Jens összekulcsolta a kezünket, majd egy csókot nyomott a nyakamba. Talán már ő is érezte, hogy valami nincs teljesen rendbe…
***
Hála Rafaela intézkedésének két nappal később, reggel már a nőgyógyászaton várakoztunk.
- És milyen a doki? – kérdeztem.
- Nagyon rendes, és a dolgát is remekül tudja, ne aggódj – próbált nyugtatni, ám én valamilyen oknál fogva borzasztó ideges voltam. Talán azért, mert tegnap és ma reggel is hánytam. Jenson már nagyon aggódik, és megígértette velem, hogy, ha itt végeztem, még elnézek az ő háziorvosához is.
Hiába bizonygattam, hogy erre semmi szükség, neki nem lehet nemet mondani.
- Tina Jones- hallottam nevemet az apró rádiókészülékben.
- Sok sikert! – engedett utamra Rafaela.
Beléptem a rendelőbe.
- Jó napot! Ön Rafaela ismerőse, igaz? – kérdezte az orvos.
- Igen – bólintottam.
- És a fogamzásgátló tablettájával akadnak problémái?
- Igen – helyeseltem tovább.
- Meséljen! – kért.
- Nos, mostanában eléggé megváltoztam. Sokkal hevesebb vagyok. Az egyik pillanatban még semmi bajom, a következőben meg magamra veszek dolgokat, amiket nem is rossz szándékkal mondanak, vagy tesznek. Ráadásul három napja reggelente hányni is szoktam – meséltem. Az orvos és a nővér összenéztek.
- Mindennap szedi a tablettát?
- Igen – bólogattam.
- Megengedné, hogy megvizsgáljam? – kérdezte. Kicsit feszengve, de igent bólintottam. Az öltözőbe küldött, ahol megszabadultam bugyimtól, majd visszamentem a rendelőbe és felfeküdtem a függöny mögötti székre. Az orvos fölém hajolt, hosszasan morfondírozott, majd megérintett egy pontot a nemi szervemen.
- Felöltözhet – utasított. Gyorsan felöltöztem, majd újra megálltam előttük. – Sajnálom, de nem írhatok fel fogamzásgátlót.
- Miért? – kérdeztem rémülten. Jézusom, ugye nem talált valami problémát? Ugye nem vagyok beteg?
- Mert önnek már nincs rá szüksége, ugyanis terhes – a vér meghűlt az ereimben, attól tartottam elájulok.
- De… ez… hogy lehetséges? – hebegtem.
- Néha előfordul gyógyszer mellett is – tárta szét karját az orvos.
- És ez egészen biztos?
- 100% - bólintott.
- Értem. Én, öö… köszönöm – száguldottam ki a rendelőből, majd zokogva suhantam el Rafaela mellett.
- Tina, várj már! – szaladt utánam Rafi. – Mi a baj? – kapta el a karom.
- Terhes vagyok – zokogtam.
- És ez ilyen nagy baj? Nem szeretnél kisbabát? – simogatta hajamat.
- De szeretnék, nem erről van szó – ráztam a fejem. – De még csak nemrég jöttünk össze… Jens meg fog őrülni.. Vagy ami még rosszabb, lehet, hogy ki fog dobni – szörnyülködtem el.
- Jajj, ugyan már4 Jenson nem ilyen! És te nem tehetsz arról a kisbabáról! Szedtél fogamzásgátlót, az a picurka csak véletlen becsúszott, de ha Jenson szeret, akkor nem csak, hogy ezt elfogadja, de még őrülni is fog.
- És, ha nem? – zokogtam tovább.
- Nincs „és, ha nem” ! Most szépen hazamész és elmondod neki! – utasított.
- Hogy mondjam el? - néztem rá rémülten.
- Van egy ötletem, gyere! – húzott maga után.
***
- Na, mi volt? – kérdezte Jens, mikor hazaértem ebédre.
- Ülj le! – kértem. – Hoztam neked valamit.
- Ajaj – ijedten ült le a székre, én pedig bemásztam az ölébe.
- Tessék – nyújtottam felé egy apró dobozkát. Kicsit félve, de kinyította, majd kiemelte belőle az apró fehér cipellőt.
- Ez… ez mi? – kérdezte.
- Nem írnak fel fogamzásgátlót Jens. Terhes vagyok – suttogtam. Rémülten felém kapta a fejét. Láttam, ahogy beindultak az agytekervényei és csak vártam. Vártam, hogy leszidjon. Hogy megkérjen pakoljak és tűnjek el az életéből, de ez nem jött.
Hirtelen felnevetett, majd magához szorított.
- Apa leszek – nevetett.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)