Léna
Amikor eljutott a tudatomig, hogy ismét egy esős hétvégénk lehet, nagyon ideges lettem és azonnal berohantam a bokszba, ott hagyva a családot. Rocky már várt, és a mérnökökkel közösen dolgoztuk ki az erre megfelelő taktikát és elővetettük az esőgumikat is. Hamarosan kezdődött az edzés, így még mindig nem volt időm a rokonokra, Seb foglalkozott velük, és elég jól elvoltak. Ennek örültem, de valahol bántott, hogy még mindig nem szólt hozzám. Az első edzés nem sikerült a legfényesebben, csak harmadikak lettünk. Ha valaki látná, azt mondaná, hogy nem lesz baj, hiszen ez csak egy edzés. Igen ám, de aki ebben a gépezetben dolgozik, az tudja a fejleményeket is. Én tudtam. Idegesen túrtam bele a hajamba, és ismét az irodát céloztam meg, Seb pedig a családot. Rockyval már mindent megnéztünk, de nem találtunk semmit:
- Ezt nem hiszem el – vágtam az asztalra – Most már bent van a diffúzor, akkor miért nem jó?
- Fogalmam sincs – bosszankodott Rocky – Egyszerűen nem értem. Mit akarsz csinálni?
- Legszívesebben szétszedném az autót – mérgelődtem
- Azt azért nem kell – nevetett Rocky
- Akkor megnézetjük a motort, a váltót, és a KERSt, na meg a szárnyak dőlését
- Rendben – bólintott Rocky – Kiviszem az aktákat Timnek, és beszélek Kevinnel, hogy ellenőrizzék le a srácok a kért területeket.
- Addig én próbálok valamit kitalálni
Egyre csak a papírokat néztem, de nem találtam semmi rendellenességet. Szinte már úgy éreztem, hogy ez nem is a mi autónk. Az adatok egyeztek, de az autó nem akarta azt a teljesítmény nyújtani, amit eddig. Éreztem, hogy vissza fogunk ezen a futamon esni, főleg, ha még nedves körülmények között megyünk. Gondolataimat a csengő szakította meg. Felpattantam az asztaltól és siettem a pitwall felé. Láttam, ahogy szüleim rám néznek, és mondani akarnak valamit, de Tim intett, hogy most nem lehet. Tudtam, hogy le akarnak szidni a Sebbel való viszonyom miatt, de erre most nincs lehetőség, nekem mennem kell, dolgoznom kell. Elkezdődött az edzés, és az autó egy csöppet sem változott, pedig rengeteg dolgon változtattunk, szinte semmit sem javult. Kezdtem nagyon ideges lenni és dobolni a tollammal. Rocky se tudta eldönteni, hogy most sírjon, vagy nevessen. 28 kört tudott Seb megtenni, de így is sokszor kellett visszahívni, apró módosítások miatt. Webber nyert, Alonso lett a második, mi pedig ismét a harmadik helyet foglaltuk el. Ahogy a monitorra néztem, láttam, hogy Jens csak a 11. lett, ő sem zárt jó napot. Lepattantam a pitwallról, a szerelők szétszéledtek, a bokszunk jóformán kiürült a tárgyalás miatt. A mi részlegünket Rocky képviselete, a szerelők, meg pihentek. Fogtam a mappámat és leültem Kylie jobb első kerekére:
- Elég rossz kislány vagy mostanság – simogattam meg az orrkúpot
- Beszélsz hozzá? – jelent meg Heike mosolyogva
- Igen – mosolyodtam el – Minden autónak lelke van
- Mint ha csak Sebastiant hallanám – nevetett fel, mire én elmosolyodtam – Komoly a baj? – kérdezte
- Az autóval vagy Vele?
- Mindkettővel
- Nem tudom – vontam meg a vállam – Az autóval nem tudom mi a baj, próbálok rájönni, de nem megy. Sebastian, gondolom mesélte
- Mindent elmondott – mosolygott Heike – Ne aggódj, meg fogjátok oldani. Ez egy apró bukkanó, amit meg kell tanulnotok együtt kezelni és átmenni rajta
- Köszönöm – mosolyogtam rá, mire anya is megjelent
- Szia, Kicsim, szia Heike – köszönt anya
- Szia, Lara – köszönt Heike
- Szia, Anya – köszöntem
- Mindenütt kerestelek, hogy megy az autó? – mutatott anya Kylire
- Nem úgy, ahogy szeretném – húztam el a szám
- És Seb? – érdeklődött anya tovább
- Brittával van, valami interjún – mondta Heike
- Sok dolga van igaz? – kérdeztem meg félve
- Rengeteg – sóhajtott Heike – Britta egy csomó dolgot felsorolt neki mára
- Ilyen a hazai nagydíj - sóhajtottam
- Hát te? – kérdezte Christian, amikor bejött – Még sosem ültél Kylie-n
- De igen, egyszer – mosolyodtam el
- Hm.. mikor? – kérdezett tovább Christian
- Hát… - simogattam meg Kylie-t
- Ennyire szereted ezt az autót? – kérdezte anya
- Igen, hiszen az én kezem is benne van – mosolyogtam a kék RB-re
- Valahol a te gyermeked is – nevetett Rocky – ahogy mondanyiunké itt
- És képzeld, Adriannak mennyi lánya lehet? – nevettem fel
- Hát van neki egy pár – nevetett Christian – na de, mondd már azt az alkalmat
- Rendben – mosolyodtam el – Minden januárban kezdődött a gyárban…
Leültem egy kicsit erre a csodaszépen csillogó autóra. Épp most fényezték le, és rettentő erőt sugároz. Nem régóta vagyok itt, de máris szívembe zártam ezt az autót:
- Hát te miért ülsz az autómon? – hallottam meg egy nevető hangot
- Valamennyire az én autóm is – nevettem fel
- Igen? – kérdezte csillogó szemekkel - Még sosem láttalak itt
- Mert még új vagyok, csak nem rég érkeztem, úgy 2 hónapja
- Oh, örvendek – mosolygott - Sebastian Vettel vagyok.
- Én pedig Léna Morgen – nyújtottam kezet, amit ő megfogás helyett megcsókolt.
- És mi a területed itt? – nevetett
- Versenymérnök leszek, vagyis vagyok. Gulliaume segédje
- Áááá, akkor te lennél az, aki Rockynak segít? – kérdezte
- Ki az a Rocky? – lepődtem meg
- Gulliaume beceneve Rocky – magyarázta – sokkal könnyebb a Rockyt kimondani.
- Igaz – mosolyogtam – Igen, én lennék. Nem ilyenre számítottál igaz?
- Hát, hogy bevalljam őszintén nem – nevetett fel – Sokkal jobbat kaptam
- Ennek örülök – nevettem
- Ha jól értettem a neved, akkor te német vagy? – kérdezte örömtől csillogó szemekkel
- Igen, az vagyok – mosolyogtam
- Én is – mosolygott
- Igen tudom – kuncogtam
- Oh, persze – csapott a homlokára, majd zavarba jött és piros lett – Mondd csak, melyik megyében élsz?
- Hessenben – nevettem tovább
- Ez hihetetlen – nevetett – Én is. Város?
- Frankfurt am Main – mosolyogtam rá
- Ennyire közel? – lepődött meg – Hogy lehet, hogy még nem találkoztunk?
- Lehet, hogy már láttál, csak nem emlékszel rám – nevettem
- Az lehetetlen, egy ilyen széplányt nem felejtenék el – bókolt – Van kedved lejönni a városba? Tudok egy helyet, ahol remek forró csokit árulnak
- Persze – mosolyodtam el, majd ketten indultunk az ajtó felé
Amikor emlékem végére értem, a két anya szeme könnybe lábat. Ez volt az a pillanat, amikor megismertem Sebet. Sosem felejtem el azt a napot, életem legmeghatározóbb napja volt. A pillanat megszakadt, mindenkinek dolga lett. Én még vártam egy kicsit, hirtelen Tina jelent meg:
- Nem dolgozhatsz ennyit – nézett rám
- Jaj, ne, ne gyere te is ezzel – húztam el a szám
- Nem akarok kifogásokat, mikor aludtál normálisan utoljára?
- Hát őőőőő
- Az igazat akarom hallani – szólt rám
- Amikor utoljára beszéltem Sebastiannal
- Te jó ég! – akadt ki Tina – Teljesen megértem a férjed, ez már nem állapot!
- Ez az életem Tina – szóltam rá nyugodtan – Addig nem nyugszok, amíg az autó nem lesz jobb.
- Megéri ez?
- Meg kell, hogy érje, tudod miért? Azért, mert amikor látni fogom Seb arcát, hogy futamról futamra ott lesz a dobogó tetején, amikor látom az öröm szikráit a szemében, amikor hallom a hangját, ahogy boldog, igen ezért megéri.
- Seb talán nem is sejti, hogy mennyire szereted.
- Lehet, de meg kell tennem érte.
Tina megölelt. Tudtam, hogy átérzi az álláspontom, de valahol azzal nem ért egyet, hogy ennyit dolgozom. Tudtam, hogy ő is megtenné ezt Jesnsért. Tina kedveséhez igyekezet, amikor én is kiléptem. Épp szakadni kezdett az eső. Persze, esernyő nem volt nálam, elindultam. Ahogy mentem, Sebet láttam az egyik tv társaságnál. Rám nézett, a szemei, tele voltak aggódással és megbánással. Egy darabig néztük egymást, majd Tommi jött elém esernyővel, nem tudom honnan bukkant elő.
- Beszélnünk kell – mondta komoly hangon…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése