19. rész

*Tina*

Jensonnel a nasizásunk kisebb csoki csatává alakult. Egészen a fürdőszobáig viaskodtunk, ahol én a csapnál, ő pedig a kádnál mosta meg az arcát.
- A füled is olyan – nevettem rá a tükrön keresztül.
- Mert összekentél – nyavalygott.
- Nem tudom ki kezdte – kuncogtam.
- Vérig sértettél, hát persze, hogy meg kell fizetned érte – tetetett felháborodást.
- Óhh, bocsánat – nevetgéltem tovább. Rég éreztem magam ennyire felszabadultnak és vidámnak.
- Jenson – hallottuk meg Christian hangját a folyosóról.
Értetlenül néztünk össze, majd kiléptünk az ajtó elé.
- Mi a baj? – kérdezte a szőkém.
- Semmi. Bocsánat, csak azt hittem megint ti vagytok a zaj forrása – utalt arra, hogy valakinek nagyon szenvedélyes éjszakája van. Rögtön Lénáék jutottak eszembe, de felbukkant Sebastian és a hangok mégsem maradtak abba.
- Ez hihetetlen –csattant fel Christian. – Hát az ember már nem aludhat
- Mi történt? – kérdezte a német mikor odaért.
- Nem hallod? – vágta rá Adrian a költői kérdést.
- Azt hittem Tináék, de nem – morgolódott Christian.
- Nem minden zaj forrása mi vagyunk – nevetett Jens mellettem. Nem hiszem el, hogy még úgy is tesz, mintha tényleg igaz lenne. Diszkréten hátba vágtam figyelmeztetésképpen, mire kaptam egy szívdöglesztő mosolyt.
- Én nem tudok semmit – tette fel a kezét Sebastian – Én aludtam, vagyis csak akartam – magyarázta.
- Megint fesztivál van? – jött ki Rocky is a szobájából.
- Amint hallod – morgolódott tovább a csapat vezetője.
- Léna? – pillantott körbe a kis társaságon Rocky.
- Alszik – keltem magabiztosan unokahúgom védelmére.
- Honnan tudod? – folytatta a mérnök. – Külön szobátok van, nem?
- Igen, de fogadni mernék rá, hidd, el biztosan tudom – állítottam továbbra is, miközben segítségkérő pillantást vetettem Sebastianra. Végtére is az ő titkos kapcsolatát védem, a fenébe is. – De, ha gondolod, megnézhetem – ajánlottam fel, mire a mérnök bólintott.
- Hagy, majd én, közbe megnézem Tommit is – intett Sebastian majd elindult Léna szobájához. Bement és úgy tett, mintha lenne bent valaki. Pár perc múlva végül Tommival tért vissza.
Christianék tényleg tanácstalanul álltak a dolog előtt. Ha Léna füldugóval alszik, a többiek pedig a folyosón vannak, akkor most már fogalmunk sincs ki lehet. Még Brittát is felvetették, amin legszívesebben hangosan felnevettem. Majd pont Britta fog ilyen hangosan szeretkezni…

Végül megjelent a McLaren csapat is, majd Lénát is sikerült felébreszteniük. Christian hangja még a szenvedélyes sikolyokat is elnyomta.
Az egész végül azzal ért végett, hogy unokahúgom megkérte a csapatfőnököt, hogy hagyja, az illetők hagy éljék ki magukat, tegyen be füldugót és aludjon. Ami persze teljesen jogos volt a részéről. Nagyon fáradt volt, és semmi kedve nem volt a folyosón ácsorogni. Arca falfehér volt és majd’ összeesett. Nem csak nekem tűnt fel, Tommi megfogta a fejét, majd hozott egy lázmérőt és megmérte a testhőmérséklet. 39,7. Tehát Léna beteg!
Azonnal a szobájába ítéltük, majd Tommi eltiltotta tőle Sebastiant. Léna kérte, hogy tartsuk tőle távol a szöszit, mert neki egyáltalán nem hiányzik a betegség. Megjegyzem teljesen igaza volt, de ettől függetlenül még is úgy éreztem ez nem a Red Bull hétvégéje lesz.

A folyosó lassan kiürült, már csak én és Jens ácsorogtunk kint.
- Azt hiszem, menned kéne aludni – hívtam fel a figyelmét a kései időpontra.
- Nincs kedvem – húzta el a száját.
- Ne nyűgösködj! Holnap rosszul fogsz teljesíteni, ha nem pihened ki magad! – fenyegettem játékosan.
- Jól van mami! – váltott kisfiús hangnemre. – Jó éjt! – vigyorgott.
- Neked is – mosolyogtam rá, majd én is elvonultam, hogy álomra hajtsam a fejem.

Elég borús reggelre virradtunk, de azért nem volt hideg. Léna még is kabátban várt, mikor leértem reggelizni. Még mindig lázas volt, így próbálta magát távol tartani a szöszitől.
Alig evett valamit, alig pár falat csúszott le a torkán. Bezzeg nekem olyan étvágyam volt, mint egy farkasnak. Talán a tegnapi csokizás hozta meg ennyire az étvágyamat, nem tudom.
Jensont, csak messziről láttam. Mikor leért a lépcsőn, intett egy aprót, majd csapatához sétált.
Mi pedig beültünk Sebastianhoz a kocsiba. Nem engedte Lénát vezetni, amit tökéletesen megértettem. Lázas, így nem jó a koncentrációs képessége. Persze unokahúgom puffogott, de végül elfogadta.

Rocky felmentette Lénát minden munka alól, még a pitwall közeléből is eltiltotta. A home-ban találtam rá. Durcázott, mint egy kislány.
- Jobban vagy? – érdeklődtem.
- Nem, nem dolgozhatok, itt kell ülnöm, tétlen – nem akartam felhívni a figyelmét arra, hogy én már második hétvégéje csinálom ezt, hiszen nem állhatok ki csak úgy fényképezni, nem vagyok én paparazzi. Ehelyett inkább csak ennyit mondtam:
- Ez neked sokkal nagyobb büntetés, mint a nátha – nevettem.
- Igen – nevetett ő is.
Britta is csatlakozott hozzánk, ő lett megkérve, hogy segítsen vigyázni Lénára és távol tartani a munkától.

A szabadedzést már a bokszból néztük. Elég rosszul sikerült, Sebastian neki hajtott a bajnokok falának. Mindannyian megrémültünk, de szerencsére karcolások nélkül megúszta, csak az autó sérült.
Visszahozták az autót és a szöszit is. Dühös volt, nagyon dühös! Gondolom legfőképpen önmagára. Hozzánk sietett, hogy Brittával menjen a megszokott interjúkra ám előtte, nagyon bunkón bánt unokahúgommal.
Léna teljes elkeseredettséggel az arcán maradt mellettem.
- Falfehér vagy, minden rendben?  - kérdeztem rémülten, mikor arca ismét holtsápadtra váltott.

- Igen – vágta rá - vagyis nem. – javította ki magát.

- Seb miatt? – kérdeztem, bár magam is tudtam rá a választ.

- Nem szabad dekoncentráltnak lennie, ez veszélyes – magyarázta.

- Aggódik érted – néztem a szemedbe – Itt ülsz, majdnem negyven fokos lázzal, és nem lehet innen kiűzni. Szerinted nem aggódik? Nagyon szeret téged.

- Félre kell tennie, mert most a futam a fontos – mondta tovább a magáét.

- Hátha te ezt, bemagyarázod neki, akkor tyúkokat fogok nevelni egy tanyán. – vetettem fel, utalva a szöszi önfejűségére. Nem hiába egy pár, ugyan olyan önfejűek mindketten! - Amúgy mondhatok valamit? – pillantottam rá kicsit félve.

- Persze – mosolygott.

- Szerintem Jens nyeri a futamot – mondtam ki hangosan megérzéseimet.

- Jens? – nézett rám meglepetten. Nem tudtam eldönteni, ogy elhiszi-e, tényleg ezt rzem, vagy inkább úgy érzi, azért mondom, mert közel áll hozzám.

- Igen, van egy ilyen érzésem – magyaráztam.
Nem kívánt több szót ejteni a dologról. Az edzés lassan véget ért. Sebastian Rockyval.
Léna úgy érezte egy kis levegőre van szüksége így sétálni indultunk, míg nem a szőke brittem jött szembe.
- Szép napot a hölgyeknek – sétált oda hozzánk. Még át se öltözött, overállban flangált.
- Szia Jens – mondtuk egyszerre unokahúgommal.
- Ebéd? – pillantott rám mosolyogva.
- Végül is legyen – mosolyogtam.
- Rendben, akkor öö… - gondolkodott el.
- Egy óra múlva a parkolóban? – vetettem fel.
- Remek – kacsintott. – Na, megyek is. Akkor ott találkozunk! – vigyorgott rám. – Neked pedig jobbulást! – mosolygott Lénára is.
- Köszi – motyogta unokahúgom. A szőke elsietett, mi pedig sétálgattunk még egy kicsit.
- Biztos nem baj, hogy lelépek? – kérdeztem már vagy tizedszer.
- Nem, menj csak – mosolygott. – Örülök, hogy jól érzed magad vele – mosolygott sokat sejtetően.
-  Csak barátok vagyunk… - magyaráztam.
- Tudom – mosolygott. – Na gyere, keressük meg Tommit – indult vissza a bokszhoz.
Lénát az egyik szék felé küldtem, míg megkerestem Tommit. A finn éppen Brittával és Sebastiannal beszélgetett.
- Bocs, Tommi ráérnél kicsit? – szakítottam félbe a beszélgetést.
- Persze – fordult felém. – Baj van?
- Nincs, de tudnál figyelni Lénára? El kell mennem egy kicsit… - motyogtam.
- Persze, menj csak – mosolygott.
- Köszi – nyomtam egy apró puszit köszönetképpen az arcára. Lénához szaladtam. – Sietek vissza, vigyázz magadra! – nyomtam egy puszit unokahúgom arcára is, majd a parkolóba rohantam. Jens a kocsijának támaszkodva várt, és hát öhm.. azt kell, mondjam, nem festett rossz látványt.
- Szia – vigyorgott.
- Szia – mosolyogtam én is, majd beszálltunk a kocsiba. Ugyan oda mentünk, ahol két napja vacsoráztunk. Persze, az egész ebédünket végig nevettük, míg szóba nem került a hétvégi futam.
- Kicsit tartok tőle azért, nem ígérnek jó időt – húzta el a száját.
- Úgy tudtam te a káosz embere vagy – mosolyogtam.
- Igen, valami ilyesmi. De azért csak másabb vízben, mint szárazon – mosolygott.
- Hát figyelj!  Bevallom neked őszintén, már napok óta van egy megérzésem, am már Lénának is elmondtam, ami azért valljuk be elég nagy bátorság volt tőlem, de mindegy – motyogtam.
- Ma még kinyögöd? – kuncogott.
- Szerintem te fogsz nyerni vasárnap – motyogtam.
- Tényleg? – lepődött meg. – Na és Sebastian?
- Nem tudom, csak ezt érzem – vontam meg a vállam.
- Köszi, a bizalmat – mosolygott.
- Nincs mit – mosolyogtam rá.
Végül egy jó másfél órát töltöttünk az étteremben, mielőtt visszatértünk a szállodába. Sebastian éppen a folyosón hadakozott Tommival.
- Tommi ez engem nem érdekel! Engedj be! – szólt rá erélyesen a szöszi.
- Sebastian, állítsd le magad! Meghallanak! – szólt rá sokkal halkabban a finn.
- Mi a baj? – kérdeztük egyszerre Jenssel.
- Léna rosszabbul van – motyogta a szöszi idegesen. Elsétáltam a fiúkkal, berohantam Léna szobájába. Éppen a wc fölé görnyedve, adta ki magából az amúgy is csekély, napi ennivalóját.
- Léna – simogattam a hátát.
- Jól vagyok – motyogta, majd megtörölte a száját.
- Látom – öleltem magamhoz. – Gyere! – kísértem vissza a szobába. Lefeküdt az ágyára, mire Sebastian berohant, a még nyitott ajtón.
- Kicsim, hogy vagy? – ült le Léna mellé.
- Neked nem szabadna itt lenned – motyogta.
- Dehogynem! – vágta rá a szöszi. Tommi elégedetlenül csóválta a fejét az ajtóban.
- Makacs öszvér – motyogta.
- Mindketten azok – javítottam ki. – Hagyjuk őket egy kicsit magukra. Majd pár perc múlva visszanézünk – magyaráztam.
- Rendben – egyezett bele a finn, majd a szobájához sétált.
- Remélem hamar jobban lesz – sóhajtottam.
- Ne aggódj, erős lány. Holnap már kutya baja sem lesz – ölelt meg Jenson.
- Remélem – sóhajtottam.
- Én is – mosolygott. – És azt is, hogy nem te leszel a következő.
- Nem én leszek! – jelentettem ki magabiztosan.
- Legyen igazad! – mosolygott.
- Nekem mindig igazam van – vigyorogtam rá.
Visszavonultam a szobámba, Jensonnek még volt egy kis dolga a bokszban, így ő visszament a pályához. Egy jó fél órát hagytam a szerelmeseknek turbékolni, majd visszamentem.