43. rész

*Tina*

Seb vitt vissza minket a szállodához. Szerencsére ezúttal Léna is velünk tartott. Úgy néz ki, megtalálták a problémát, amiért Mark gyorsabb volt náluk. Bíztam benne, hogy így van.
Jens várt minket a szálloda halljában.
- Szia – nyomtam egy puszit az arcára.
- Szia – mosolygott. – Sziasztok – biccentett Lénáék felé.
- Szia – mosolyogtak ők is.
- Mi újság? – néztem páromra.
- Nem sok minden – vonta meg a vállát. – Alakulhatott volna jobban is ez a nap, de azért jó volt – mosolygott.
- Nekünk mondod? – pillantottam Sebastianékra.
- De, azért a legjobb dolog mégis ma történt! – vigyorgott rám.
- Örülök, hogy így látod – mosolyogtam. Legszívesebben ott helyben megcsókoltam volna, de túl sokan látták volna.
- Mi felmegyünk! – szólalt meg Léna.
- Rendben – mosolyogtam rájuk, majd magunkra hagytak.
- Nekünk is mennünk kéne valamerre. Kezdem kényelmetlenül érezni magam, hogy nem érhetek hozzád – motyogta Jens.
- Tényleg? – kacérkodtam vele. Elsétáltam mellette úgy, hogy véletlenül hozzásimuljak férfiasságához.
A szobámhoz indultam, ő pedig utánam jött.
- Ez övön aluli volt – suttogta a fülembe, míg az ajtót nyitottam.
- Szó szerint – nevettem fel.
- Na, kösz – nevetett ő is. – Kinevetsz? – kapott az ölébe. Berúgta mögöttünk az ajtót és egészen az ágyig cipelt.
- Sosem tennék olyat – fontam kezeimet a nyaka köré.
- Mindjárt gondoltam – mosolygott sunyin. Percekig néztük egymást mosolyogva, mire megtörtem a csendet.
- Mire vársz?
- Te mire vársz? – nevetett.
- Arra, hogy végre megcsókolj, te bolond! – kuncogtam. Neki se kellett több, rögtön ajkaimra tapadt. Csókjainknak a szomszédszobából átszűrődő apró nyögések vetettek véget.
- Legközelebb nem vállalom be a szomszédos szobát – kuncogtam.
- Vagy bevállalod.. – húzta ördögi vigyorra, gyönyörű ajkait. – És kompenzáljuk a zajokat.
- Zuhanyoznom kell.. – csóváltam a fejem. - Két napja nem zuhanyoztam normális időben, egy szőke britnek hála – vigyorogtam.
- Ezen segíthetek! – kapott fel ismét, ám ezúttal egészen a zuhanyfülkéig cipelt. Megengedte a vizet, ami pillanatok alatt rám tapasztotta ruháimat. Jenst a pólójánál fogva húztam be magamhoz. Csípőmre tettem kezeit, ő pedig örömmel kezdett el megszabadítani ruháimtól.
- Biztos vagy benne? – suttogta a nyakamba, mikor hozzáért melltartóm csatjához.
- Igen – bólogattam.
Újabb szenvedélyes csókot kaptam ajkaimra. Megszabadított fehérneműmtől, végül nekem is sikerült lecibálnom róla az alsónadrágot.
Végül, már alig bírtam szenvedélyes érintései és csókja mellett és mocorogni kezdtem.
- Jens, kérlek – nyögtem. Felemelt, nekidöntött a kabin falának, és hagyta, hogy végre eggyé váljunk.

Életem legtökéletesebb estéjét töltöttem Jenssel. Másnap alig tudtuk levakarni arcunkról az elégedett, boldog vigyort. Még Sebastian is megjegyezte, mikor összefutottunk reggel a folyosón.
- Hova-hova? – jelent meg Léna is.
- Megpróbálom kijuttatni Jensont, minden feltűnés nélkül – magyaráztam.
- Sok sikert! – nevettek.
Végül sikerült. Legalábbis mi nem láttunk egyetlen fotóst sem. Magamat kivéve.
Egy apró csók után, végül visszament a saját szállodájába, én pedig boldogan sétáltam vissza a szobámba.

Később Seb vitt ki minket a pályára. Léna megint ideges volt, és láttam, hogy ez Sebastiant is feszélyezi kicsit. A home-ban alig volt ember, akivel beszélgethettem. Tommi Seb támasza volt. Britta fel s alá rohangált, Léna pedig Rockyval okoskodott valamin.
Végül aztán a futam kezdete előtt, Lénáék felültek a pitwallra, Sebastian a kocsiba, én pedig Brittával az oldalamon a home-ba maradtam.
A futam jól indult, ám később katasztrofálissá vált. Sebastian lerajtolta Markot, ám később a kerékcseréjét elrontották, így Alonso megszerezte az első helyet magának. Mindennek a tetejében, Jenson kerékcseréjét is elrontotta a McLaren. Amint elindult a gumi leesett, és még a pálya előtt sikerült megállnia.
- Istenem, ez a nap! – fogtam idegesen a fejem. Láttam, hogy Léna is kivan. Második hely ide vagy oda, mindannyian tudjuk, hogy győzelem is lehetett volna belőle.
Végül az interjúk után Sebastian visszatért a bokszba. Adtam neki egy nagy ölelést, majd a McLaren felé indultam. Nem törődtem azzal, amit Jenssel előző nap megbeszéltünk. Látni akartam, ha követnek a kamerák, ha nem!
- Jens – szólítottam meg. A boksz bejáratától nem messze, a kocsija mellett állt.
- Tina – indult meg felém. – Mi a fenét csinálsz itt? – nézett körül, lát-e kamerát.
- Hozzád jöttem – öleltem magamhoz. – Hogy vagy?
- Jól – mosolygott. – Ilyen hibák előfordulnak. Nem hibáztathatom a csapatot, mert sokat tettek értem. Majd Németországban megmutatjuk mit is tudunk! – vigyorgott.
- Helyes – vigyorogtam. Behúzott magával, és leültetett az egyik székre. Láttam, hogy a többiek nem nézik túl jó szemmel, de nem érdekelt. Nem olyan indokkal jöttem, amilyennel ők gondolják. – Ne haragudj, hogy nem törődtem a fotósokkal.. – motyogtam a mellkasába.
- Nem haragszom – mosolygott.
- Remélem kevesen láttak – kuncogtam. Hangosan felnevetett. Örültem, hogy ilyen jó kedve van, függetlenül a történtektől. De Németország az én hazám! Ott majd megmutatják Sebastiannal, hogy ők a legjobbak!