15. rész

       *Tina*

Montreal.. Nem éppen olyan, mint képzeltem. Habár, nem is tudom igazán, hogy mit vártam tőle. Mindenesetre Monacó után, számomra kicsit nagy váltás. Az időjárás nem a legjobb, de azért nem panaszkodok.

Léna és a csapatok már kedden ide utaztak, én pedig velük tartottam. A pilóták azonban csak szerdán jöttek. Most szerencsére sikerült intézni egy különszobát, persze Rockyék egyből azt hitték, Jensont akarom majd áthívni éjszakánként egy kis hancúrozásra. Rossz érzés, hogy mindenki azt képzeli, azért jöttem el megint, mert Jenson vágyait akarom kielégíteni, de ha jobban belegondolok, Léna és a munkája megért egy ekkora áldozatot.

Jensonnel egyébként Monacó óta nem beszéltem. Bevallom hiányzott, hogy nem láttam esténként, és, hogy nem fárasztott a hülyeségeivel, de most minden bizonnyal kárpótol majd az élet, ugyan is ismét egy szállodában szálltunk meg. A szobája pedig pontosan az enyém mellett van. Erre mennyi az esély?

Szerdán Lénának és Sebastiannak megbeszélésre kellett mennie. Egy darabig Tommival beszélgettem, majd kapott egy telefont és elsietett. Magamra maradtam.
Visszamentem a szállodába a gépemért, majd útnak indultam készíteni pár fényképet.

Éppen a lencsevédőtől szabadítottam meg a gépet, mikor hirtelen valaki megszólalt mögöttem.
- Mit csinálsz? – akkorát ugrottam, hogy attól féltem seggre ülök.
- Hülye! – csaptam egy aprót a mellkasára.
- Én meg Jenson – röhögött. Vágtam egy gúnyos grimaszt, majd hátat fordítottam neki.
- Na, de tényleg. Mit csinálsz? – kukkantott a kezemre a vállam fölött.
- Beállítom a fényképezőt. Készítek pár képet – mosolyogtam rá.
- Jajj, erről jut eszembe – nyúlt a zsebébe. – Készítettem pár képet, gondoltam kikérem a véleményed – mutatott pár fotót.
- Ezekre nem tudok mit mondani, mert telefonnal csináltad – mosolyogtam rá.
- Honnan tudtad? – nézett rám meglepetten.
- A gépeken be tudod állítani a fényeket, és, ha közelítesz, akkor sem romlik ennyit a minőség – magyaráztam. – Megmutassam?
- Ühhüm – bólogatott. Beakasztottam a fényképező pántját a nyakába, majd mellé álltam.
- Nézd ki magadnak valamit, amit szeretnél megörökíteni. Lehet az személy, tárgy, akármi – kezdtem.
- Megvan – bólintott.
- Ezzel a gombbal tudsz közelíteni – mutattam.
- És, hogy állítom a fényeket? – kérdezte, miután zoomolt.
- Nyomd meg hosszan ezt a gombot – helyeztem az ujját a gombra. És most állíthatod, hogy világosabb vagy sötétebb legyen – magyaráztam.
- Megvan – vigyorgott büszkén, miután kattintott vagy kettőt a gépemmel.
- Valld be, hogy végig tudtad, hogy kell! – fontam karba a kezem.
- Mióta tudod? – mosolygott rám.
- Az első perctől fogva. Ugyan Jens, ennyire minden ember képes – nevettem.
- De azért egy próbát megért – kuncogott, majd lefényképezett.
- Hééé! – szóltam rá felháborodottan. – Add csak ide! – nyúltam a gépért, de ő felemelte. Magasabb volt nálam, így nem volt sok esélyem.
- Ez a legjobb kép, ami eddig ezzel a géppel készült.
- Leszámítva a meztelen képeimet – mondtam tetetett komolysággal.
- Meztelen képek? – kerekedtek el a szemei. – Hol? – nyomkodta a gombot, hogy a régebben készült képeket is láthassa. Hangosan felnevettem, mire megjelentek Sebastianék.
- Vacsi? – kérdezte Sebastian.
- Ez remek ötlet – bólintott a brit. Elindultunk a szerelmespár után. Közben visszaszereztem a gépemet, és még egy nyelvnyújtást is küldtem Jens irányába.
Láttam, hogy legszívesebben mondana valamit, de inkább magában tartotta.

Egy étterembe ültünk be. Furcsa volt, hogy hiába voltunk Amerikában, a srácokat nem különösebben támadta le senki. Alig egy- két ember figyelt fel arra, kik is ők. Így persze Lénák ismét nem mutathatták ki, hogy összetartoznak.
A vacsora finom volt, és a hangulat is remekelt. A srácok persze folyton szurkálták egymást kisebb megjegyzésekkel.
Jenson persze azonnal előhozakodott Monte Carlóval, és megígérte Sebastianéknak, hogy még megfizetnek azért a hangos éjszakáért. Bőszen bólogattam, helyeseltem az ötletet. Ezt még valamilyen úton-módon visszakapják!
- Karácsonyra veszek nektek egy használati utasítást a zár használatához, valamint egy hangtompító berendezést – csipkelődött mellettem a brit.
- Nagyon vicces vagy Jens - puffogott Léna.
- Bár Seb nagy lehet az ágyban, mert Lénát, folyamatosan hallottam sikítani – folytatta Button.

      - Hééé – böktem oldalba. Hihetetlen, mennyire képes cukkolni Sebastiant. Mint egy nagy gyerek!

      - Valld be, hogy irigy vagy – nevetett Seb.

      - Hát bevallom – nevetett Jens is – Nekem is jól esne egy ilyen éjszaka – mglepődtem, hogy ezt ilyen nyíltan kimondta. Habár nevetett, tudtam, hogy komolyan gondolja. Még Monacóban, vasárnap este beszélgettünk a parton, akkor mesélte, hogy ilyen sok idő sose telt el két barátnője között. És ha ehhez még hozzáteszem azt, hogy szexmániás is… Nos, nem lennék a helyében.

      - Nagyon remélem, hogy nem velem – nevetett fel Léna. Hát ezt én is…

      - Nem, Seb meg is ölne – kuncogott Jenson mellettem.

      - Addig élnél – emelte fel Seb viccesen az ujját. A híres mutatóujja ezúttal fenyegetésként szolgált.

      - Tudtam én – nevetett tovább Jenson is.
Kezdek egyre biztosabb lenni abban, hogy ő az, az ember, akinek, ha fát vágnak a hátán is mosolyog. Ami természetesen nem baj. Én például imádom a mosolyát. Jó érzéssel tölt el és felvillanyoz.

Vacsora után visszaindultunk a szállodába. Lénák persze egyből behúzódtak Sebastian szobájába. Felnevettem, mikor eszembe jutott, mi is fog ott történni. Remélhetőleg ezúttal hang nélkül…

- Na és mi? – szólalt meg mellettem Jens.
- Mi van velünk? – pillantottam felé.
- Én is ezt kérdezem – mosolygott. – Nem csinálunk valamit?
- Mire gondoltál? – álltam meg az ajtómnál.
- öhm.. hát azt nem akarod tudni – motyogta mosolyogva, én pedig hangosan felnevettem. – Normális esetben, jól leszidnám, hogy miért gondol ilyenekre egyáltalán, de hát ő Jenson.. nem is tudom képes-e másra gondolni…
- Mi szólnál, ha megnéznénk valami filmet? Elhoztam a laptopom – vetettem fel az ötletet.
- Jól hangzik – egyezett bele.
- Akkor lezuhanyzom és utána… öö.. nálad vagy nálam?
- Legyen nálad! – rántott vállat. Christian pont mögöttünk sétált el, Adrian társaságában.
- Minket hagyjatok aludni, ha lehet – kért Chrsitian, mire kitört belőlünk a nevetés.
- Rendben – bólintottunk.
- Akkor majd jövök – kacsintott Jens és elment a szobájába.

Gyorsan lezuhanyoztam, majd magamra kaptam egy bő pólómat és egy rövidnadrágomat, amiben majd aludni szándékozom. Elővettem egy zacskó chipset, amit még otthon dugtam el a bőröndöm aljába, és kiborítottam egy tálba. Annyi időm volt, hogy az éjjeliszekrényre tegyem, mikor kopogtak.
- Szia – mosolyogtam Jensre.
- Szia – lépett beljebb. Hozzám hasonlóan, egy rövidnadrágot és egy egyszerű pólót viselt. Haja vizes volt, testén pedig érződött a tusfürdője illata. Hazudnék, ha az mondanám, nem volt rám hatással..
- Mit nézünk? – huppant le az ágyra.
- Mit szeretnél? – ültem mellé.
- Nem tudom, valami vígjátékot – vonta meg a vállát.
- Adam Sandler valamelyik filmje? – mosolyogtam.
- Oké – bólintott. Végül a Nagyfiúk mellett döntöttünk. Imádom! Képes vagyok huszadjára is röhögni rajta, pedig már ismerem az összes poént belőle.
Hamar felfaltuk az összes chipset, majd elnyúltunk egymás mellett az ágyon, kettőnk között a laptoppal. Végig nevettük az egészet.
- Még egy? – mosolyogtam rá.
- Jöhet – kacsintott. Végig nézte a filmlistát az interneten, majd kiválasztott egy filmet, melyet még egyikőnk sem látott. Elkezdtük nézni, de nem emlékszem miről szólt. Valami borzasztó, hogy milyen unalmas volt… Hamar bealudtam.
A legközelebbi, amire emlékszem, hogy nyílik az ajtó.
- Tina gyere, mennünk ke… - Léna torkán akadt a szó. Kinyitottam a szemem. Jens karjaiban találtam magam. Ami a legrosszabb, hogy ő csak békésen szunyált a helyén, és én voltam az, aki hozzábújt…
- Ööö… - nyögte Léna. – Bocsi – kiment és becsukta az ajtót.
- Jens – keltegettem a szőkét.
- Hmm?
- Kelj fel! – szólítgattam.
Végül nagy nehezen magához tért, nem beszéltünk arról, hogy kerültem a karjai közé. Csak reménykedni tudtam, hogy neki nem tűnt fel a dolog.
Gyorsan összeszedtem magam, majd Léna után indultam.