45. rész

*Tina*

- Jens – pillantottam páromra, a home-os öltözőjében.
- Igen? – pillantott hátra, miközben egy pólót keresett, amit magára kaphat.
- Van egy elvetemült ötletem – mosolyogtam.
- Kíváncsian várom – vigyorgott.
- Gyere velem Németországba!
- Ez nem a te ötleted – rázta a fejét. – Ez van a versenynaptárban.
- Úgy értem ma… Ahogy én is voltam nálatok egy hetet…- magyaráztam.
- Biztos vagy benne? – mosolygott.
- Persze!
- Rendben – egyezett bele. – De csak, ha a szüleidet sem zavarom.
- Nem fogod! – szögeztem le a dolgot. – Köszönöm – csókoltam meg.
- Én köszönöm – mosolygott.
- Akkor én most megyek, elújságolom a hírt Lénáéknak, aztán visszamegyek a szállodába összepakolni – tervezgettem a napom hátralévő részét. – A reptéren találkozunk! – nyomtam egy utolsó csókot ajkaira.
- Miért pont a reptéren?
- Mert titkolózunk! – emlékeztettem, mielőtt kiléptem az ajtón.
Visszamentem a Red Bull bokszba, ahol Léna, majdhogynem elbőgte magát.
- Mi a baj? – szaladtam hozzá.
- Sebastian utál – suttogta.
- Ugyan már! Miért utálna, hiszen szerelmes beléd?!
Unokahúgom elmesélte, előbbi kis veszekedésüket, mivel Lénának Keynesbe kell visszamennie, Sebastian pedig azt akarta, hogy végre kettesben töltsenek egy kis időt. Kerestem a szöszit, de már a szállodában volt. Elbúcsúztam unokahúgomtól, majd megkértem Tommit vigyen vissza a hotelbe.
Első utam, drága rokonomhoz vezetett.
- Miért csinálod ezt vele? – kérdeztem.
- És én miért kapom ezt tőle? – kérdezett vissza.
- Seb, nyugodj le, szeret téged, ahogy a munkáját is – magyaráztam.
- Én is szeretem a munkám, de a családom még jobban – morgott tovább. Komolyan mondom, rosszabb, mint egy öt éves…
- Seb…
- Semmi Seb – mordult rám. – Te is jössz haza, vagy Jenssel mész? – váltott témát.
- Ketten megyünk haza – feleltem.
- Rendben, a reptéren találkozunk – zárta le a beszélgetést.
Magára hagytam és a szobámba mentem. Gyorsan összepakoltam a bőröndömet, mire megszólalt a mobilom.
„Fuvar a hotel előtt. J” – olvastam az sms-t.
- Milyen fuvar? – néztem értetlenül magam elé, majd felkaptam a bőröndöm és lesiettem a szálloda elé. Ahogy láttam Seb már eltűnt, és gyanítom annyi esze nem volt, hogy előtte elbúcsúzzon unokahúgomtól. Nem tudom mi lesz így a két jómadárral, de ha minden ügyet úgy próbálnak megoldani, mint a gyerekek, akkor szerelem ide vagy oda, el fog mérgesedni a kapcsolatuk, amit egyikünk sem szeretne.

A hotel előtt egy sötétített ablakú, fekete autó várt. Bepattantam. Jenson hatalmas vigyorral várt.
- Azt hittem te a sofőr leszel – nevettem.
- Ilyenkor is dolgoztatnál? – nevetett.
- Azt hittem szereted csinálni…
- Imádom – mosolygott. – De néha, én is pihenhetek – kuncogott. – Egyébként se szeretném, hogy rosszul legyél itt a gyorsaságtól – kacsintott.
- Kösz, hogy aggódsz értem – bújtam hozzá nevetve.

A reptéren összefutottunk Sebastiannal. Elbúcsúztunk, mivel ő Heppenheimbe megy, mi pedig Bonnba.
Láttam rajta, hogy nagyon ki van bukva.
- Remélem, megjön az eszük – suttogtam Jensnek.
- Ne aggódj! Egy-két nap és lenyugszik! Utána az lesz az első dolga, hogy megbékítse Lénát – mosolygott bizakodón.
- Így legyen – bólintottam.
A repülőutat végig aludtam Jens karjaiban. Ő sem tehetett másképp, mert elég nyúzott feje volt, mikor leszálltunk.
- Lehet, hogy meg kellene igazítanom a hajam, mielőtt összefutunk a szüleiddel – húzott a reptéri mosdó felé.
- Dehogy kell! Gyere már! – nevettem. A kijárat felé indultunk. Már az üvegajtón keresztül is láttam az ezüst kocsit, így célirányosan odameneteltem. Bedobtam a bőröndöket hátra, majd Jenssel bepattantunk a hátsó ülésre. – Szia, apa! – mosolyogtam.
- Sziasztok – nézett ránk a tükörből.
- Apa, ő itt Jenson. A barátom – mosolyogtam.
- Jenson Button – nyújtotta kezét párom.
- Oliver Jones – fogott vele kezet apa. Vetett rá egy gyors pillantást, majd elindult. – Hogy utaztatok? – kérdezte pár pec után.
- Végig aludtuk – nevettem.
- Akkor nagyon izgalmas út lehetett – nevetett.
- Végül is ránk fért már a pihenés – motyogta Jenson. Látva pimasz mosolyát, sejtettem a tegnap éjszakára céloz, amikor is találtunk jobb elfoglaltságot, mint az alvás, de apámnak csak annyi esett le a dologból, hogy Jensonnek nagyon sokat kell dolgoznia. Jót nevettünk, és megállapítottuk, nem lesz itt probléma.

Szerencsére nem is volt. Jensont imádták a szüleim, és úgy láttam ez az érzés kölcsönös. Rengeteget hülyéskedtünk az itt töltött idő alatt, és a szüleimnek is sikerült j párszor örömteli pillanatokat okozni. Még Lizának, az unokahúgomnak is bemutattam Jensont, aki egyszerűen beleszeretett az én brittembe.
Még kicsit féltékeny is lettem, amit Jenson számtalan szenvedélyes éjszakával tett jóvá. Imádtam vele lenni. Minden perc, amit együtt töltöttünk, maga volt a mennyország.
Az egyetlen, ami lelombozta jókedvemet, azok a Lénával ejtett telefonbeszélgetések voltak. Sebastiannal Silverstone óta nem beszéltek. Seb nem kereste őt, ő pedig nem merte felhívni férjét.
Miután megegyeztünk Sebastiannal, hogy elkísérem a szerdai pilótafocira, elhatároztam, hogy beszélek azzal a csökönyös fejével.
- Beszéltél Lénával? – kérdezte a kocsiban.
- Igen, én beszéltem vele. Veled ellentétben – hangsúlyoztam ki, utóbbi mondatomat.
- És, hogy van? – kérdezte.
- Jól, elég sok kérdést megoldottak, de nagyon kivan, hogy feléje se nézel.
- Sajnálom, azért nem hívtam, mert szégyelltem magam – motyogta. Muszáj volt felnevetnem.
- Komolyan, én csak két munkamániás német gyereket látok, nem két felnőtt ember t – csóváltam a fejem.
- Te is német vagy – nevetett.
- Az most mellékes – legyintettem.

A pilótafoci jól sikerült. Sebastian két gólt is lőtt, nekem pedig sikerült őket megörökítenem. Nagyon jól éreztem magam, csak azt sajnáltam, hogy unokahúgom nem ült ott mellettem.
Mikor visszaértünk a ringhez Jens már várt. Sebastian inkább megkereste szüleit, hogy magunkra hagyjon.
- Na? – kérdezte Jenson.
- Azt mondta, azért nem hívta fel, mert szégyellte magát – ráztam a fejem. – Komolyan mondom, ezek nem normálisak. Olyanok, mint az óvodások. Kikészítik saját magukat és a kapcsolatukat egy ostobaság miatt – bújtam a vállába.
- Hamarosan megérkezik Léna és tisztázni fogják – puszilt meg.
- Remélem – suttogtam. – Bárcsak sietne – sóhajtottam.
- Ne aggódj! – csókolt meg. – Inkább menjünk a szállodába – mosolygott.
- Rendben – bólintottam.

A gondok csütörtökön sem oldódtak meg, hiába érkezett meg Rocky. Léna nem jött vele. Sebastian nagyon ideges volt, de Britta nem adott neki sok szabadidőt. Interjúról interjúra mentek, míg már alig álltak a lábukon.
- Elnézést, de fotózásom lesz Sebastiannal – szakítottam félbe egy nőt, aki éppen kérdések hadával próbálta megrohamozni a szöszit.
- Hálás vagyok – mosolygott fáradtan, mikor visszaértünk a home-ba.
- Láttam már rajtad, hogy nem bírod – kuncogtam.
- Ez a hazai futam átka – nevetett. – Láttam Rocky már itt van… - váltott témát.
- De Léna nincs – fejeztem be a mondatot. – Beszéltem Rockyval, Léna még nem jön.
- Hogy hogy? – kérdezte meglepetten.
- Nem tudom, Rocky nem adott megfelelő magyarázatot – húztam el a számat.
Láttam, hogy bántja a dolog, de én sem tehettem semmit. Együtt visszamentünk a szállodába, ahol Jens szobájába indultam.
- Aztán csak halkan! – kacsintott rám Rocky, aki pont akkor ért utol.
- Rendben, majd vigyázunk – nevettem.
- Meg másra is! – nevetett.
- Bolond francia – motyogtam az orrom alatt, miközben beléptem a szobába. – Jens? – néztem körbe, de nem láttam sehol.
- Zuhanyozom – hallottam meg a hangját.
- Segítsek? – nevettem fel.
- Most, hogy mondod… a hátamat nem érem el – nevetett.
A fürdőszobába érve, gyorsan megszabadultam ruháitól, majd kinyitottam a kabin ajtaját és beléptem mellé.
- Jó estét! – vigyorgott.
- Most már jobb – csókoltam meg.
- És még milyen jó lesz! – pimaszul felhúzta a szemöldökét, majd vadul csókolni kezdett.
A hosszúra nyúlt éjszaka után, borzalmas volt a korai kelés, amit Léna telefonálása okozott.
- Szia – szóltam álmosan a készülékbe.
- Szia, most értem a reptérre, mindjárt megyek a szállodához. Anyuék már itt vannak? – kérdezősködött.
- Aha – gondolkodtam el egy pillanatra, hogy helyes-e a válaszom.
- Rendben. Sietek. Puszi. – tette le a telefont. Visszadobtam az éjjeliszekrényre, és Jenshez bújtam.
- Léna volt? – motyogta félálomban.
- Ühhüm.
- Most érkezik?
- Igen – sóhajtottam. Felültem és elkezdtem összeszedni a ruháimat.
- Hova mész? – nyitotta ki ő is a szemeit.
- Szólok Sebastiannak – húztam el a számat.
- Az előbb ment el Tommival, hallottam a hangjukat – ült fel ő is.
- Akkor megyek és szólok a szüleinek – vettem fel a pólómat.
- Mindegy neked, csak leléphess, mi? – kuncogott. – Ennyire rossz volt?
- Szerinted kértem volna repetát, ha rossz lett volna? – haraptam alsó ajkába finoman. Ölébe rántott és csókolni kezdett.
- Jens – húzódtam el tőle.
- Ezt most nem lehet – suttogtam. – Majd este – nyomtam csókot az ajkaira. Kisiettem a szobából mielőtt kísértébe eshettem volna.

Összeszedelőzködtem, majd szóltam Léna szüleinek is. Tim elvállalta, hogy ki visz minket a pályára.
A bokszban aztán találkoztunk Sebastian szüleivel is, akik örömmel elegyedtek beszélgetésbe velünk. Bár már találkoztam velük, most beszélgettünk először úgy igazán. Nagyon rendes emberek, nem véletlen, hogy ilyen fiúk van.
Végül aztán Léna is befutott. Sebastian elsuhant mellettünk Tommival, de a finn nem engedte őt közelebb. Kötötte a munkaideje.
Unokahúgom nagyon nyúzott volt, és alig két percet tudott ránk szánni, máris elhívatták dolgozni, hiszen ő a felelős mérnök. Ezt persze el kellett magyaráznunk a családnak, hogy mit is jelent, és miért is nm válaszolt a Sebastiannal kapcsolatos kérdésre. Egy nap össze fogom írni a sok jó tetemet, amit ezért a két jómadárért tettem, és be fogom hajtani rajtuk.
Reggeli után nem sok időnk volt. Kezdődött az első szabadedzés. Együtt szorítottunk Sebastianért, és én persze még Jensonért is, de úgy látszik ez sem hozott szerencsét. Az edzést Webber nyerte, mögötte Alonso és csat harmadikként futott be Sebastian. Jenson pedig hatodik lett.
Bár tudtam, hogy ez még nem jelent semmit, láttam Lénán, hogy idegesen túr a hajába, majd Rockyval elvonulnak az irodába. Kezdtem megérteni, hogy Sebastiannak mennyire igaza van. Túl erőlteti magát, és ez nem normális…
Éppen felálltam, hogy utána menjek beszélni pár szót, amikor megjelent Sebastian, hogy köszöntse újdonsült rokonait.