35. rész

*Tina*

Bár Leo és én körülbelül két méterenként előztük meg egymást, sokkal magabiztosabban hajtottam, mint az első versenyben, ám elszámolhattam magam. Leo az utolsó kör, utolsó méterein előzött meg. Próbált nem kétségbeesni. Újra tövig nyomtam a gázt, mire legalább annyit sikerült elérnem, hogy mellé kerüljek. Az utolsó fél méteren még egy utolsót tapostam a gázpedálra..
Egyszerre hasítottunk át a célvonalon.
- Tina – rohant felém Monic. – Ezt nem hiszem el – ujjongott.
- Gratulálok! – öleltek meg a többiek is.
- Mihez? – néztem értetlenül.
- Legyőzted Leot! – kacsintott Tim.
- Nem..? – kezdtem bele.
- Nem! – tartotta fel tenyerét Jens, hogy belecsapjak. – Egy orrhosszal nyertél – kuncogott.
- Hihetetlen! – bosszankodott Leo.
- A Red Bull családban marad – kuncogtam.
- Óhh – nevetett Jens. – Ezt vegyem kihívásnak?
- Teljes mértékben! – nevettem fel.
- Hát jó – bólintott. – Remélem, tudod, hogy nem foglak kímélni kicsi lány – kacsintott.
- Remélem, tudod, hogy így is lealázlak! – fontam össze karjaimat magam előtt. Persze, tudtam, hogy esélytelen, hogy nyerjek, ha csak Jenson nem hagyja magát, de jól esett húznom a szőke idegeit.
- Ujujujj – röhögtek mögöttünk a többiek. – Valaki nagyon magabiztos lett!
- A szerelmespár harcba indul egymással – kuncogott Leo. – Ez szép lesz!
Jenssel egyszerre néztünk rá, amolyan ’ez hülye’ arckifejezéssel, majd a gokartok felé indultunk.  

Próbáltam lépést tartani Jenssel, ő pedig próbált úgy menni, hogy elhitesse a többiekkel, van esély arra, hogy legyőzzem. Végül annyi koncentrálni kezdtem, hogy véletlen rossz irányba rántottam meg a kormányt. Próbáltam korrigálni, de kisodródtam az ideális ívről. Vége! Nekimentem a gumifalnak. Éles fájdalom nyílalt a nyakamba. Hátranyúltam, hogy megérintsem azt a pontot, ahol fáj. Jenson tőlem nem messze leállította a gokartot és hozzám rohant.
- Jól vagy? – kérdezte rémülten.
- Ühhüm – válaszoltam. – Csak egy kicsit meghúzódott a nyakam – fintorogtam.
- Gyere! – nyújtotta a kezét. Segített kimásznom a kocsiból. A többiek is körénk gyűltek. A gokartozás mára véget ért!

A kijáratnál elbúcsúztunk a többiektől, majd beszálltunk az autóba.
- És most? – pillantottam Jensre.
- Nem vagy éhes?
- De – bólintottam. – Akkor menjünk étterembe – mosolygott.
Remek helyre ültünk be. Az étel isteni finom volt, a szőkénél pedig nem is kívánhattam volna jobb társaságot. Egyedül a nyakfájásom idegesített, de ezt inkább nem tettem szóvá, mert Jens aggódni kezdett volna.
- Mikor ismerhetem meg Tanyat? – kérdeztem, mikor éppen a családja került szóba.
- Tudja, hogy itthon vagyok és azt ígérte valamelyik nap benéz – mosolygott.
- És, ha éppen nem leszünk otthon? – kérdeztem, mire az otthon szóra felcsillant a szeme.
- Akkor felhív telefonon – vigyorgott.
- Igaz – kuncogtam. Egy újabb falatot tettem a számba, ami, ahogy oldalra pillantottam, majdnem ki is esett. Unokahúgom és Sebastian éppen felénk sétáltak.
- Hát ti? – kérdeztem meglepetten. – Nem Svájcban kéne lennetek?
-  Sajnos nem – húzta el a száját Seb – Christian átírta a forgatókönyvet

 -  És mi járatban a Red Bull domináns fele itt? – kérdezte Jens

 -  Az titok – nevetett Léna – és ti?

 -  Amint látod eszünk – nevetett Jens

-   Basszus, nem mondod – csapott a homlokára unokahúgom – azt hittem krumplit hámoztok –a srácokból kitört a nevetés

 -  Az én feleségem – kacagta Seb

 - Most már tudom, honnan örökölte Tina a beszóló képességét – nevetett Jens

-  Egy család – nevettem fel én is.

-  Nekünk mennünk kell – nevetett tovább Léna – Tina, majd jövő héten találkozunk – szólt felém.

-  Meg se hívtok a gyárba? – nevetett Jens

-  Tinát igen, de téged… - felelte Léna

-  Pedig úgy megnézném – hahotázott Jens

-  Azt te csak szeretnéd – emelte fel és járatta Seb a híres mutatóujját

-  Hát szeretném tudni a titkod – mosolygott a szőkém.

-  Itt áll veled szemben – mutatott feleségére Seb

-  Léna? – kérdeztem meglepődve.

-  Igen – mosolygott Seb – a nő, aki biztonságot ad, a nő akit szeretek, a nő akiben megbízok, a nő aki mindig mellettem van és a nő aki irányit futamon

-  Ezt adom – bólintott Jens – szép érv – vált tekintete komollyá. Tudtam mire gondol, ennyire már ismertem. Neki is szüksége van egy olyan nőre, mint, amilyenről Sebastian beszélt.
Eszembe jutott, amit reggel hallottam. Amikor azt mondta az édesapjának, hogy szeret. Vajon én voltam az első gondolata, az imént? Vagy a spanyol riporternő? Jaj, Jens, bárcsak olvashatnák a gondolataidban – sóhajtottam észrevétlenül.  

-  Sebi – bújt férjéhez Léna – kapok nagy színes nyalókát?

-          Hogy mit? – nevetett Jens. Biztos vagyok benne, hogy az agyában számtalan perverz gondolat megjelent a kérdés hallatán.

- Ez a mániája – mosolyogtam.

-  Hát persze szívem – ölelte szorosabban a német – most mennünk kell

- Sziasztok – mondtuk mind a négyen egyszerre
- Milyen színes nyalóka? – röhögött Jens.
- Egy egyszerű, színes nyalóka. Semmi perverzitás nincs benne – mosolyogtam rá.
- Igen-igen – bólogatott, majd mindkettőnkből kitört a nevetés. Az egész étterem minket nézett, de nem különösebben zavartattuk magunkat.

Pár óra múlva már Jenson szüleinek a házába interneteztem. Jens az édesapjának segített, Simone pedig akármennyire is kérleltem, nem engedte, hogy segítsek a süteménykészítésben, így nem maradt más társaságom, csak az internet. Az egyik hírportálon, amit minden alkalommal megnézek, érdekes címet találta. ’Sebastian Vettel valójában nős’ írta a szalagcím. Gyorsan rákattintottam, majd félve kezdtem el, olvasgatni a sorokat.
„ A napokban látott napvilágot a hír, mely szerint Sebastian Vettel valójában házas. Egy közeli jó barátjuk, aki az esküvői tanú vőlegénye, azt is elmesélte, hogy Mr.Vettel felesége nem más, mint saját mérnöke. ’’ Nagyon régóta együtt vannak, de idáig még a csapat előtt is titkolták kapcsolatukat ’’ – mesélte Maximilian. A hírek szerint a boldogító igent a Kanadai futam után mondta ki a pár, teljes titokban. ’’
Nem voltam képes tovább olvasni. Szememből áradni kezdtek a könnyek, és olyan dühös voltam, hogy legszívesebben megütöttem volna valakit. A legjobb megoldást, azonban mégis az jelentette, ha a telefonomért nyúlok és tárcsázni kezdem Lénát.
- Szia – vette fel úgy az ötödik csörgésnél.
- Annyira sajnálom – zokogtam a telefonba.
- Micsodát? – kérdezte meglepetten.
- Max kiadott titeket a sajtónak – töröltem le könnyeimet, hogy újabbak vegyék át a helyét. – Az egész az én hibám
- Ugyan már, Tina – nyugtatgatott, de hallottam a hangján, hogy ő is ideges. – Nem a te hibád! Az a barom így akar híres lenni!
- De, ha én nem békülök ki vele – zokogtam tovább. – Akkor sosem tudja meg, és nem adta volna ki a titkotokat – magyaráztam.
- Akkor talált volna valami más módot rá, hogy a központba kerüljön! Tina, ezen ne edd magad! – szólt rám.
- De Sebastian meg fog ölni – folytattam.
- Dehogy foglak – hallottam a szöszi hangját. – Persze, nem most akartuk elmondani, de előbb-utóbb kiderült volna. Valaki úgy is elárulta volna a sajtónak. Nem te tehetsz arról, hogy az a barom volt az – nyugtatgatott.
- Azt nyilatkozta, hogy a vőlegényem – szidtam tovább Maxet.
- Ne aggódj, Britta elintézi – biztosított róla Sebastian.
- Biztos? – kérdeztem.
- Igen, ne aggódj!
- Remek – sóhajtottam kicsit megkönnyebbülve.
- Végeztem – lépett be a szobába Jens. Gyorsan letöröltem a könnyeimet, de pont meglátta. – Mi a baj?
- Most leteszem – magyaráztam unokahúgoméknak a telefonba. – Majd beszélünk.
- Rendben. Vigyázz magadra! Puszi. – köszönt Léna.
- Sziasztok – motyogtam, majd kinyomtam a telefont.
- Mi a baj? – ismételte meg kérdését Jens, majd lehuppant mellém. A laptop felé mutattam, ő pedig olvasni kezdett.
- Hogy mi? – szólalt fel hangosan, alig pár sor után. – Hogy te az ő mennyasszonya? – akadt ki. – A nagy frászt! – tovább kezdett olvasni. – „ Jenson Button, akinek szintén elrabolta szívét a Red Bull csapat mérnöknője, a Valenciai futam után összeverekedett a címvédővel, amiért a lány nem őt választotta. Maximilian elmondása szerint, ő próbálta meg szétválasztani a fiúkat, aminek következtében a brit pilótától ő is beszerzett egy ütést, aminek következtében eltört az orra.” – olvasott fel pár mondatot a cikk azon részéből, amit én már nem voltam képes elolvasni. Felém fordult, és én újra sírni kezdtem.
- Sajnálom, hogy ekkora bajt kevertem mindnyájatoknak. Ha nem békültem volna ki azzal a barommal, most minden rendben lenne – zokogtam. Magához húzott, erősen szorított magához, hogy megnyugodjak.
- Minden? – emelte fel az arcom, hogy a szemembe nézhessen.
- Minden! – válaszoltam. Tudtam, vagy legalább is reméltem, mire kíváncsi. Tudni akarta, ha nem dobtam volna ki, Maxért, mi még most is boldogok lennénk-e. Folytattam a sírást.
- Shh. Nyugodj meg, hallod? Nincs semmi baj! – simogatta a hátam.
- De igen, van – töröltem le a könnyeimet, hogy lássam a szememet borító vízfüggöny mögül is. – Annyira hülye és naiv voltam! Elhittem, hogy csak azért, mert tíz évig szerettem valakit, még mindig szeretem, pedig nem. Ráadásul.. ő régen annyira más volt… Én tényleg nem gondoltam, hogy van egy ilyen oldala is! – magyaráztam. – Annyira hülye voltam! – ismételtem önmagam. – Végre boldog lehettem volna valaki mással, akit szeretek, és megbízok benne. Akiről tudom, hogy sosem bántana, hogy mindig velem van, ha szükségem van rá, és erre… eldobtam magamtól, mint valami ostoba kislány.
- Mindenki követ el hibákat – motyogta.
- Szeretlek, Jens! – néztem rá. – És sajnálom, amit tettem – suttogtam. – Ha tehetném, visszamennék az időben és mindent másképp csinálnék… - bújtam a vállába.
- És mi a garancia, hogy akkor minden simán ment volna? Tina, nem tudhatjuk, hogy mi lett volna, ha.. Ez van, és el kell fogadnunk. Az életben mindenki követ el hibákat, amik segítik, hogy tanuljunk – magyarázta. – Rajtunk embereken áll, hogy megbocsájtjuk-e, ezeket a hibákat.
- És te megbocsájtasz? – néztem a szemébe.
- Meg – bólintott. De mielőtt újabb kérdést tehettem volna fel, folytatta. – De nem akarom újra kezdeni veled – suttogta. Mintha csak egy tőrt szúrtak volna a szívembe. – Egyenlőre, legalábbis… - helyesbített. Rémülten néztem rá.  – Tina, mikor Valenciában közölted, hogy megint együtt vagy Maxal… senkinek sem kívánom, amit akkor éreztem..  - simított ki egy tincset a hajamból. – Nézd, én szeretlek. Még mindig, ugyan úgy, vagy talán jobban! De nem tudok benned megbízni.. – suttogta. – Lehet, hogy férfi vagyok, és sosem néznék ki az emberek belőlem, de fontosak azok az értékek, amiket te az imént felsoroltál. És jelenleg benned egyet nem találok… - letörölte az újra kibuggyanó könnyeimet. – Félek, hogy egyik nap találsz valaki jobbat és megint elhagysz. Nem bírnám ki! – rázta a fejét. – Ezért, arra gondoltam, hogy maradjunk barátok, amíg ez újra kiépül köztünk – magyarázta. – És, ha még akkor is mindketten így érzünk majd, megpróbáljuk együtt, rendben? – mosolygott halványan.
- És mi lesz, ha te már nem fogsz, akkor szeretni? – kérdeztem aggódva.
- Ilyentől nem kel félned! – mosolygott.
- Miért, mi rá a garancia? – kérdeztem kicsit idegesen.
- Ez – suttogta, majd megcsókolt.