17. rész

*Tina*

A halban találtam meg Lénát. Próbáltam kimagyarázni magam, hogy nem történt semmi. Azt mondta elhiszi, de ismertem, biztos voltam abban, hogy belőle úgy gondolja, nem véletlen, hogy így talált minket.
Együtt reggeliztünk, majd kivitt a pályához. Igen, az én drága unokahúgom végre életében először kifuvarozott a pályához! Persze minden sokkal egyszerűbb lenne, ha engednék, hogy vezessem valamelyik kocsit, de ez a Red Bull csapattagjainak részére van fent tartva, én pedig, mint tudjuk, nem vagyok tag. Így hát az anyósüléssel kell beérnem..

Léna elsietett, hogy összerendezze a papírjait, feltaláltam magam és Brittaval elegyedtem beszélgetésbe. Britta Sebastian sajtósa, és egyben egy nagyon rendes nő is. Jól megértettük egymást, élveztem a beszélgetést. Persze a Jensonos esetről ő is hallott a srácoktól. Éppen ezzel kapcsolatban akart kérdezni valamit, mikor megjelent Léna.
- Tina, jöhetsz, ha szeretnél, én leszek most a főnök, mert Rockynak megbeszélése lesz – magyarázta.
- Ennyi megbeszélést – lepődtem meg. – a madarak párzásáról, nem akarnak megbeszélést tartani? – tettem fel egy ironikus kérdést.
- Ezt halkabban, még mielőtt Christian kitalálja, hogy kellene, mert pont a pályára fészkelnek – váltott suttogásra a hatás kedvéért. Britta nevetésben tört ki.
- Hát ti nem vagytok semmik – nevetett tovább. – mellettetek nem lehet unatkozni – bókolt. Hát igen… én és Léna gyermekkorunk óta tökéletesen megértettük egymást, nem véletlen, hisz mindketten őrültek vagyunk. Persze csak jó értelemben!
- Azt meghiszem – nevetett Léna. – De Sebastian? – kérdezett szerelme hollétéről.
- Bevallom neked, nem tudom, hol van – válaszolta a szőke lány. – Az előbb még itt volt – pásztázta körbe tekintetével a bokszot.
- Hát nélküle bajos lenne elkezdeni – kuncogtam.
- Fogalmazzunk úgy, hogy nem előnyös – nevetett fel Léna. – Tudom, hol van, várjatok – szaladt el. Szinte láttam, ahogy felgyulladt a feje fölött a villanykörte.
Persze Britta nem értette a dolgot, így rám jutott az a megtisztelő feladat, hogy kitaláljak valami kifogást. Szerencse a fantáziámmal nem nagyon akadtak gondok, így összehadováltam pár mondatot, hogy Seb és Léna jó barátok, és múltkor mikor megkértük Sebastian, hogy hozzon ki engem a pályára, akkor beszélgettek és említett meg neki Sebastian valamit… Persze elég furán méregetett, sőt azt is megkockáztatom, hogy megfordult a fejében, nincs ki a négy kerekem. De végül elhitte.

Léna majd egy órára eltűnt, a fejemben százezer gondolat lejátszódott, hogy vajon mit csinál már. Persze egytől- egyig perverzek.
A kis pályabejáró csapat összegyűlt körülöttem. Láttam, hogy a srácok furán méregetnek, kaján vigyorral az arcukon. Persze nem kellett sokat gondolkodnom, hogy mi járhat a fejükben…

Mikor végre megérkezett a gerlepárunk kezdetét vette a pályatúra. Életemben először vettem részt ilyenen, de már is tanultam valamit. Léna és Seb minden kanyarban beszélgettek valami 8-4 dologról, míg végül már nem bírtam tovább és rákérdeztem mi is ez. Sebastian örömmel magyarázta el nekem, míg Léna arcán egy büszke mosolyt véltem felfedezni. Mint később kiderült, örült, hogy érdeklődök a sportok iránt.
Az út jó hangulatban telt. Sebastian megállt, mert éppen interjút készítettek Schumacherrel és Coultharddal, és persze őt is bevonták. Mikor visszatért nagyon nevetett, mivel DC megpróbált németül beszélni, de csak szörnyű akcentussal sikerült neki. Seb megpróbálta nekem utánozni, mondanom sem kell, a szemembe könnyek gyűltek a nevetéstől. Kedvelem ezt a srácot!

Végül a nap hátralévő részére Lénával beszorítottunk egy jó kis vásárlást. Montreal szinte összes boltját felvásároltuk. Még egy fehérnemű boltba is benéztünk, hogy Léna beújítson valami szexi darabra. Sebastian legnagyobb örömére, persze.
- Ha ebben meglát – nevettem fel, mikor elkezdett lóbálni előttem egy szexi bugyi-melltartó párosítást. – Vége lesz – kuncogtam.
- Pont azért kell – nevetett. – Na és te és Jens? – hozta elő ismét a szőkét.
- Csak barátok vagyunk – vontam meg a vállam. – Kell egy lökött brit, amíg te dolgozol, vagy Sebbel munkálkodsz – magyaráztam. Persze nem kihasználom Jensont, tényleg jól érzem vele magam, de azért nem biztos, hogy ennyi időt töltöttem volna vele az elmúlt napokban, ha Sebék nem alkotnának egy párt. Na, nem mintha ez olyan rossz lenne. Nagyszerű párost alkotnak szerintem!

A kis shopping túránk után visszamentünk a home-ba. Rocky elmesélte Lénának milyen módszerrel szívatták meg Mark versenymérnökét. Én éppen Tommival beszélgettem, mikor megjelent unokahúgom, hogy elmesélje nekünk. Mondanom se kell, könnyek gyűltek a szemembe a nevetéstől. Nem normális ez a csapat, mégis így tökéletesek!
- Hát ez a csapat nem semmi – nevettem
- Épp ezért szeretek itt dolgozni – kuncogott Léna is.
- Na meg Sebért – tette hozzá Tommi, mire mindketten meghökkentünk.
- Nugyi – szólalt meg. – Mindent tudok, Seb mondta el, és segítek falazni – mosolygott biztatóan.
- Remek, így legalább nem csak nekem kell tartanom a hátam – néztem unokahúgomra.
Tommi nem faggatózott, hogy ezt hogy értem, én pedig nem vágytam arra, hogy részletezzem. Mindösszesen vissza akartam menni a hotelbe és lepakolni.

Unokahúgom teljesítette a kérésemet és visszamentünk a szállóba. Neki gyanítom úgy is hamarosan programja akad a hercegével, nekem viszont a lábam kezdi felmondani a szolgálatot a sok séta után.
A ruhákat szatyrostól tettem le a bőröndöm mellé, majd megengedtem a fürdőkádba a vizet. Amint megtelt a kád, levetkőztem és elmerült a habok között. Őrülten jó érzés volt, otthon majd nem minden este így relaxálok, azonban, ha elutazom, inkább a zuhanyt szoktam használni.
A fejem a kád szélének döntöttem, majd behunytam a szemem. Majd nem elaludtam, mikor a szomszéd szobából mozgolódás hallatszott. Nem, nem a Lénáékéból..
Azonnal eszembe jutott a szőkém. Reggel óta nem is láttam, állapítottam meg kicsit szomorúan.
Mivel a fürdőm és a szobája között van az elválasztó fal, kopogni kezdtem a falon. Próba szerencse. Hátha észreveszi.
Kis csöndet hallottam, majd újabb mozgolódást. Kopogtam még egyszer.
Kopp-kopp, jött válaszként. Újabb kopogás tőlem.
- Tina, te szórakozol? – hallottam meg végül a hangját.
- Ki más? – kuncogtam a túloldalon. Felnevetett. – Ma még nem is láttalak, csak reggel – magyaráztam.
- Na és? Hiányzom? – kuncogott.
- Nem, inkább csak feltűnt, hogy nem loholtál a nyomomban – ugrattam. – Egyébként igen, hiányoztál -.
- Mit szólnál, ha inkább átmennék, és úgy folytatnánk a beszélgetést? – vetetette fel ezt a remek ötletet.
- Rendben csak várj egy picit, mert akkor kikecmergek a kádból és magamra kapok valamit – kuncogtam. Pár pillanatig csend volt a másik szobában, majd újra megszólalt.
- Rendben, öö.. addig én eszek valamit – magyarázta.
- Én is kérek. Akármi is az – kuncogtam.
- Jó – nevetett ő is, majd megszakítottuk a falbeszélgetést. Kiszálltam a lassan langyossá váló vízből, megtörölköztem, majd ismét póló-rövidnadrág, párosításba öltöztem.
A kopogás ezúttal már az ajtómon szólt.
- Gyere! – kiáltottam ki.
- Jó estét hölgyem, meghoztam a desszertet – vigyorgott.
- Óhh, remek. Már vártam – kuncogtam. Letette a dobozt az ágyra, majd leült mellém. – Mit hoztál? – kíváncsiskodtam.
- Nem tudom németföldön ettél-e már ilyet, de nagyon finom – vette le a doboz tetejét. Két kisebb doboz hevert benne, az egyikben csoki öntet volt, a másikban pedig eper.
- Nem, mi otthon nem láttunk még se csokit, se epret – kuncogtam.
- Jól van, na – mosolygott, majd belemártotta az első epret a csokiba és bekapta. Követtem a példáját. - Egyébként, hogy telt a napod?
- Jól. Voltunk pályabejáráson, aztán Lénával elmentünk vásárolni. Beszereztem egy csomó új göncöt – intettem a szatyrok felé.
- Nők! – rötyögött.
- Kösz – vigyorogtam rá. – Na és te mit csináltál?
- Megbeszélésünk volt, körbementünk a pályán, aztán újabb megbeszélés, majd beültünk a srácokkal egy étterembe vacsorázni – magyarázta.
- Ez a sok megbeszélés – csóváltam a fejem.
- Ugye? Ha tudnád, milyen unalmas tud lenni…
- Nem, kösz. Ez a ti sorsotok, nem az enyém – kuncogtam.
- Köszi-köszi. Vettem. Lenézed a munkánkat – játszotta el a durcás kisfiút.
- Nem, én csak azt mondom, hogy a ti munkátoknak ez a hátránya, az enyémnek viszont nem – javítottam ki magam.
- Na persze – játszotta tovább a sértődöttet.
- Naaa, Jens – rebegtettem a szempilláimat. – Bocsáss meg –hajoltam hozzá közelebb.
- Oké, de csak ezután – nevetett fel, miközben összekent csokival.
- Bolond – kuncogtam én is, miközben próbáltam megszabadítani arcomat a csokitól.