20. rész

Léna

Miután Tina elment, Tommira lettem bízva. Tommi persze, folyamatosan ott sündörgött körülöttem, míg Sebastiannak nem kellett mennie. Akkor Britta váltottaz a őrségben. Kezdtem magam rosszul érezni, és ez az arcomra is ki volt írva. Amikor Tommi visszajött, mondtam, hogy a szállodába megyek. Seb is velünk tartott. Épp, hogy a szobámba értem, a mosdóba rohantam, és kiadtam a reggelit. Hirtelen Tina hangját véltem felfedezni. Nagyon aggódott, de már jobban voltam. Leültem az ágyra, majd Seb rontott be, mint egy őrült. Szemeiben aggódás volt, közel jött hozzám, minden tiltás ellenére. Tina úgy határozott, hogy kapunk fél órát, de utána Sebnek mennie kell. Ketten maradtunk tehát:

-          Seb, nem szabad itt lenned – néztem rá

-          És ezt mégis ki mondja? Az orvosok? Tommiék? Te? – záporoztak a kérdései - Nem érdekel!

-          De neked, most a futamra kell gondolni – néztem a szemébe még mindig

-          Nem érdekel az az átkozott futam – nézett rám – Itt vagy, beteg vagy, melletted akarok lenni, mert fáj, hogy így látlak. Szeretlek az istenért. Csak a jóban legyek veled? És a rosszban?

-          Ez nem házasság – mosolyodtam el – Nem ígértél semmit. Neked itt most fontosabb dolgaid is vannak. Mi ide dolgozni jöttünk.

-          Nem ígértem semmit – kezdte ízlelgetni a mondatot, majd elgondolkodott. Pár perc múlva szólt ismét – és ha ígérnék?

-          Ezt nem értem – néztem rá

-          Ha megígérném, hogy melletted leszek jóban, rosszban, egészségében és betegségben?

-          Itt és most, megígérheted – mosolyogtam rá

-          Nem, nem itt és nem most. – csillogtak a szemei – hanem egy erre megfelelő helyen, megfelelő személyekkel.

-          Seb, kimondanád, mire gondolsz? – néztem még mindig rá, nem akartam elhinni a feltevésem

-          Arra, hogy, gyere hozzám – nézett rám

-          Te feleségül akarsz venni? – lepődtem meg

-          Igen – nevetett – azt szeretném, hogy légy a feleségem, vasárnap a futam után itt Montréalba.

-          De Seb – néztem rá, még mindig hitetlenkedve – az két nap, hogy szerzünk be mindent, és mit fog szólni anyukád, és az én szüleim?

-          Van két napunk – kezdett bele gondolatmenetébe – Ezalatt, lesz gyűrű, ruha és lesz két tanunk, meg egy anyakönyvvezető. A templomi meg lehet a nyári szünetben. Azt szervezheti anya. A te rokonaid Frankfurt am Mainban az én rokonaim meg Heppenheimben élnek, a távolsággal nem lesz gond. Szóval, mit mondasz?

-          Te őrült vagy – nevettem rá – és Igen, hozzád megyek.

-          Ez remek – nevetett egy nagyot, majd óvatosan megpuszilt

-          Lejárt a fél óra – jött be Tina

-          Már úgy is menni készültem, és te is velem jössz – mutatott Tinára

-          Én? – lepődött meg unokahúgom – hova? Minek?

-          Gyűrűt venni – nevetett Seb – két nap múlva elveszem az unokahúgod.

-          Hogy mi? – lepődött meg Tina

-          Gyere, szóljunk Tomminak, hogy jöjjön, útközben mindent elmesélek

Tina vette a kabátját, és elindult Sebbel, amíg Tommi át jött. A finnt én avattam be, örömmel vállalta, hogy Seb tanúja legyen. Kezdtem, kicsit jobban lenni, bár a lázam még mindig nem ment le. Tommi adott valami nyugtatót, amitől viszont jó aludtam. Amikor kinyitottam a szemem és ránéztem az órára már 20:00 volt. Tommi a fotelben aludt, még Tina egy fotós magazint olvasgatott.

-          Ti mikor értetek vissza? – kérdeztem unokahúgom

-          Szia – köszöntött – úgy jó két órája. Jobban vagy?

-          Igen, egy kicsit. Tommi kifeküdt – mutattam mosolyogva a fotelben alvó szőkére

-          Igen – nevetett Tina is – A jövendőbelid meg van őrülve – nevetett tovább

-          Nekem mondod – sóhajtottam fel színpadiasan – Most mit csinál?

-          Rendezi a helyet, és az anyakönyvezetőt. – nevetett Tina

-          Nagyon belejött – nevettem én is

-          Azt meghiszem.

-          Leszel a tanúm? – kérdeztem tőle

-          Hát persze – mosolygott – ki nem hagynám

Pár perc múlva Seb is átjött, és vázolta a tervet. Holnap időmérő után kettészakadunk. Én és Tina, megvesszük a saját ruháinkat, míg Seb és Tommi az övékét. Az esküvő vasárnap 6-kor lesz. Rajtunk kívül Tina és Tommi lesz jelen, meg Jens, és Britta. Seb, beavatta Brittát is, aki nagyon örült az egésznek. És Valenciába, pedig közlünk mindent Christiannal és a bujkálásnak is vége.

-          Wáó, te aztán nem bíztad a véletlenre – nevetett Tina

-          Na, igen – nevetett Seb is – Amúgy, Tommival mit csináltatok, hogy így alszik már egy ideje?

-          Elfáradt – nevettünk egyszerre Tinával

Kopogást hallottunk. Seb, gyorsan a fürdőbe bújt, majd Tina nyitott ajtót. Britta volt az. Sebet előrángattuk, majd a szőke lány leült az ágyra.

-          Gratulálok – ölelt meg – Örülök nektek

-          Köszönöm – mosolyogtam rá

-          Neked nem kéne már a szobádban lenni? – csattant fel Tommi hangja, amin jót nevettünk. Seb persze, vágta a képeket, de végül is eleget tett a kérésnek.

Tina is maradni akart, de elküldtem, hogy mondja el Jensnek a nagyhírt. Amikor kiürült a szoba, újból elaludtam.

Reggel Tina keltett, hogy ideje felkelni és utána a pályára menni. Most már jobban éreztem magam, többet is ettem reggelinél, de még mindig nem volt az igazi. Ismét Sebbékkel mentünk ki. Leültünk a Homeba a csajokkal, és a ruhákról beszélgettünk, mert Rocky még mindig nem volt hajlandó a pitwall közelébe engedni. Még láttam Sebet, mielőtt beszállt volna az autóba, majd kezdetét vette a harmadik szabadedzés. Tinának magyaráztam az ilyenkor taktikánkat, és azt, hogy az ellenfelek mit csinálhatnak. Unokahúgom érdeklődve hallgatta és sok mindent, míg is kérdezett, aminek örültem.

-          Most az a legfontosabb, hogy mennyire tudunk gyorsak, lenni, de a kártyáinkat még nem fedhetjük fel

-          És a többiek is ezt csinálják? – kérdezte

-          Igen. Az első két szabadedzés alapján, csak fel tudod térképezni a helyzetet, de itt már sokkal tisztább képet kapsz. Ha valaki itt jól teljesít, akkor az esélyes a top 10be.

Seb nagyon jól ment az edzésen, olyannyira, hogy meg is nyerte azt. Boldogan konstatáltam, hogy Rockyéknak sikerült megtalálni a megfelelő beállításokat. A monitoron még Jensont kerestem, aki csak 5. lett. Nem akartam Tinának mondani, hogy megérzése kezd befuccsolni, mert Jens nem nagyon lesz esélyes a dobogóra.

Az edzés után Britta Seb elé sietett, míg Tommi pedig hozzánk.

-          Jobban vagy? – kérdezte, majd hozta a lázmérőt

-          Igen, jobban, mint tegnap – mosolyogtam rá. Ma már csak 38,5 fokos lázam volt, ami javulásnak mondható a tegnapihoz képest. Tommi módosított az étkezési papíromon, és Tinára bízta annak betartását. Hát Tina kőkeményen be is tartatta.

10 perc jutott az időmérő előtt nekem Sebből. Ez alatt, sok szerencsét kívántam neki, majd boldogan megállapította, hogy sokkal jobb színben vagyok, mint tegnap. Rocky már azt az engedményt tette, hogy a bokszból nézhettük az időmérőt.

Az első részt, Fernando nyerte, a másodikat Felipe, így egy picit aggódva nézzük a monitort, amikor a lámpa zöldre váltott a Q3-ba. Tudtam, hogy a csapat nem fedte fel minden tartalékait, de a Ferrari az edzéseken sem ment rosszul, így számolni kellett vele. Most úgy látszott, hogy a követők harcából a McLaren marad alul, a Ferrarival szemben. Az alatt a 10 percet végig izgultam, és már minden forgatókönyv lepergett a fejemben, Sokkal nehezebb, ha csak kívülállóként nézed a munkád, idegesít a tudat, hogy nem szólhatsz bele, nem irányítod. Ezt még visszakapja Rocky, annyi szent.

Seb volt az utolsó, aki mért kört ment, és meg is nyerte vele az edzést. Hatalmas üdvrivalgás kezdődött a Red Bull bokszban, én egyenesen Tina nyakába ugrottam. Tommi elment Seb elé, mi meg a Homeba vártuk őt. Rockyt persze elkaptam, és közöltem vele, hogy ezt még visszakapja, amin persze nevetett.

A kötelező interjúk után Seb fogadta a gratulációkat, megint engem hagyott a végére:

- Szeretlek – suttogtam a fülébe, amikor megölelt

- Én is téged – mosolygott

Kis idő múlva pedig elindulta a kommandó. Seb és Tommi, valamint Tina és én. Tisztában voltunk avval, hogy a fiúknak sokkal könnyebb dolga lesz. Mi csak jártuk az üzleteket és jártuk…

-          Ez volt legalább a 40. – sóhajtott Tina – Az én ruhám már megvan, gyerünk Léna, te mész férjhez

-          Igen, de amiket eddig láttunk, mint túl túl

-          Csicsás volt? Segített ki

-          Igen. Én egyszerűre gondoltam, nem farsangi bálosra

-          Megértelek – nevetett – Nézd, ott is van egy – mutatott egy boltra

Minden remény nélkül mentünk be. Nézelődni kezdtünk, és hirtelen rátaláltam. Azonnal felpróbáltam, és a méret is egyezett, még igazítani sem kellett:

-          Nagyon szépen áll rajtad – mosolyogott Tina

-          Köszönöm – mosolyogtam rá

-          Mondja csak, megvehetnénk? – nevettem rá

-          Persze, mikor lesz a nagy nap? – kérdezte az eladó

-          Vasárnap – nevettem

-          Oh, - mosolygott – elég hamar

Erre Tinával felnevettünk. Na, igen, a gyorsaság, ez a mi életünk. Amikor kiléptünk a boltba, épp Jenset fújta szembe a szél.

-          Kezdem, azt hinni követsz minket – nevettem rá

-          A francba, most lebuktam – nevetett

-          Mi járatban? – mosolygott Tina is

-          Gondoltam, kell egy hintó a hölgyeknek

-          Remek ötlet volt – nevettem

-          Akkor kérem, fáradjanak be – nyitotta ki az ajtót Jens

Sokat nevettünk, amíg a szállodába értünk. Én gondosan elrejtettem a ruhát, hogy Seb véletlenül se lássa meg….