29. rész

*Tina*

Max később ismét a kamerák felé akart citálni, próbáltam kordában tartani, ám a férfierő okozta különbségek, azonnal megjelentek. Úgy viselkedett, mint egy hisztis kisgyerek. Szorította a csuklómat és magával akart húzni, én pedig próbáltam ellenkezni. egy kisebb cirkuszt lerendezett, míg végül nagy szerencsémre megjelent Tommi.
- Valami baj van? – kérdezte.
- Nincs semmi, köszi, az érdeklődést – legyintett neki Max idegesen. Tommi mit sem törődve vele, felém pillantott.
- Nincs semmi – bólintottam, hátha sikerül meggyőznöm. Tudtam, hogy nem tágít, míg nem tud biztonságban, de Sebnek és a csapatnak szüksége volt rá.
A finn szuggerálni kezdte Max kezét, tudta, hogy erősebben szorítja a csuklómat, mint kellene, de mielőtt még ráripakodhatott volna, Max gyorsan elengedett. Örültem neki, hiszen nincs szükség fölösleges vitákra, ő nem akar bántani, jólelkű. Egyszerűen csak… néha kicsit eldurran az agya.

Végül Tommi ott maradt velünk, mivel Gavin felváltotta. Láttam Maximilian-on, hogy legszívesebben megütné az edzőt, hogy miért nem megy már a dolgára, de én szerettem Tommit. Remek ember volt, és jól megértettük egymást.
- Sebastian nyert! – ujjongtunk egyszerre Tommival, mikor véget ért az edzés.
- Remek – vigyorogtam. – Örülök, hogy jól sikerültek a beállítások és, hogy a KERS is működött.
- Mióta lettél ilyen nagy f1 szakértő? – kérdezte Max unottan. – És miért ilyen meglepő, hogy Vettel nyert? Mindig ő nyer, nem? Ezért tartjátok!
- Ő nem egy kutya! – szólt rá Tommi.
- Tök mindegy… - motyogta Max. Láttam, hogy Lénáék kezdenek leszállni a bokszfalról, így feléjük indultam. A finn követett, Max azonban más elfoglaltságot keresett magának.
- Hát te? – kérdezte unokahúgom.
- Semmi, csak gondoltam megvárlak – küldtem felé egy halvány mosolyt.
- Rendben – mosolygott ő is, majd karon ragadott. Éppen ott, ahol nemrég Maximilian megszorította. Sajogni kezdett a sérülésem, Léna pedig azonnal kiszúrta, a hatalmas, karomon éktelenkedő foltot. – Ez mi?? – akadt ki. Ajajj.
- Ááá.. semmiség – próbáltam elterelni figyelmét.
- Ne mondd nekem! – kezdte el felhúzni magát. Nincs mit tenni. Ez nagyot fog szólni, ha ellenkezek is. – Max volt, igaz?
- Hagyjuk, tényleg semmiség – próbáltam menteni barátomat.
- Szóval ő volt – dühödött be. Azonnal elindult, hogy megkeresse Maxet. Persze, amint megtalálta, neki esett. Max azonban egy gúnyos mosollyal az arcán tűrte az egészet, majd egy kisebb szóváltás után megragadta unokahúgomat. Közel járt, hogy nálam is elszakadjon a cérna, de még képes voltam tartani magam. Sebastianról ez azonban nem volt elmondható. Pont arra járt, és mondanom se kell, azonnal dührohamot kapott, amikor kiszúrt minket.
- Azonnal engedd el a feleségem! – dörrent fel.
Max elengedte Lénát, viszont Sebastian ellenvetést nem tűrően ragadta meg udvarlómat.
Miután kiosztotta és a lelkére kötötte, hogy ne merje bántani a családját, elengedte.
Max után indultam, de olyan dühös volt, hogy jobbnak láttam hagyni kicsit, hogy lehiggadjon. Sebastian egyébként is Tommit küldte mellém testőrnek.
A Red Bull home felé sétáltunk vissza, mikor a szőke jött velünk szembe. Már messziről érdeklődő tekintettel kezdte vizslatni a csuklómat.
- Mit csináltál? – nézett rám.
- Ööö… - pillantottam a finnre egy kis segítségért. – Este beejtettem a mobilom az ágyam mögé és beszorult a kezem, mikor ki akartam szedni – találtam ki gyorsan egy kifogást.
- Beszorult a kezed? – nézett rám úgy, mint egy együgyűre.
- Ühhüm – bólogattam.
- Üzenem az ostoba pasidnak, hogy ha ilyen barátnőm lenne, jobban vigyáznék rá – vetette oda gúnyosan, majd tovább sétált.
- Ez meg mi volt? – nézett utána értetlenül Tommi.
- Öhm.. nem igazán vagyunk jóban, mióta kibékültem Max-el – magyaráztam.
- Hogy-hogy? Barátok voltatok, nem? Támogatnia kellene!
- Egy kicsit több is volt, mint barátság – néztem rá elpirulva.
- Lefeküdtetek? – kérdezte.
- Nem, dehogy – ráztam a fejem. – Azt nem! – javítottam ki magam.
- Kivel feküdtél le? – kérdezet mögöttünk Sebastian.
- Senkivel – pillantottam rá.
- Max? – pillantott edzőjére.
- Jenson – válaszolt a finn.
- Mi történt? - kérdezte a szöszi, miközben leültünk.
- Semmi! – próbáltam lezárni a témát.
- Bunkó volt… - magyaráztam Tommi.
- Khm.. – köszörülte a torkát Sebastian. – Ez végül is érthető… - nézett rám. Remek!

Végül megjelent Britta és neki végre sikerült leállítani a fiúkat erről a témáról. Esküszöm, egy nap meghálálom ezt neki!
Lénát az időmérő végéig nem láttam. A bokszból néztük végig, Max is csatlakozott hozzánk, de nem igazán figyelt a versenyre. Magában mosolygott valamin.
Az időmérő remek eredménnyel zárult, ami a Red Bullt illeti. Sebastian megszerezte a polepozíciót! A képernyőre pillantottam még utoljára. A szőke neve a hatodik helyen állt. Mi van veled Jens? – tettem fel magamban a költői kérdést, bár a választ magam is tudtam. Tönkre tettem a hétvégéjét!

Őrült bűntudatom volt a nap hátralevő részében, ami eléggé lelombozott. Ezen az sem segített, hogy Max és a többiek nem igazán tudtak meglenni egy légtérben. Szinte felüdülést jelentett, mikor visszaértünk este a szállodába. Legalábbis a hotel haljában még ezt hittem.
Max előrement, hogy még beszélhessek kicsit Lénával.
- Nem szívesen hagylak vele kettesben! – suttogta unokahúgom.
- Ajj, ugyan már. Ő rendes srác. Túlreagáljátok! – néztem rá és drága férjére.
- Remélem – sóhajtott, de láttam a szemében, hogy nem gondolja komolyan.
- Nyugi – mosolyogtam rá. Tovább akartam indulni, mikor hirtelen megpillantottam a szőkét. Azzal a spanyol riporternővel karöltve sétálgattak felénk, aki már az első nap szemet szúrt nekünk. Jókedvük volt, ám, ha ez még nem lett volna elég, ahhoz, hogy a szívem megszakadjon. A nő jókedvűen markolászta az én brittem formás fenekét.
 
Max az ágyban várt. Hozzábújtam, együtt néztünk valami bugyuta filmet a tévében. Azzal voltam, akivel az elmúlt tíz évemet töltöttem. Erre vágytam, mióta csak szétmentünk, ám valami mégsem stimmelt. Hiába feküdtem Max karjaiban, a fejemben egyfolytában a nemrég látott jelenet játszódott le. Jenson összejött azzal a nővel… és most a mögöttem lévő szobában szórakoznak.
Egy darabig csak nevetés, és apró beszédfoszlányok szűrődtek át, ám egy öt percre beálló csöndet követően apró nyögések és vad cuppanások hallatszódtak. A szívem beleszakadt, ahogy magam előtt láttam, mit is csinál ott az a két ember éppen.
- Mi az? – kérdezte Max, bágyadt arcomat látva.
- Semmi – motyogtam.
- Itt mindig ilyen vékonyak a falak? – kuncogott.
- Általában – vontam meg a vállam.
- Visszavághatnánk! – gördült felém. Csókolgatni kezdte a nyakamat.
- Ne – toltam el magamtól.
- Ne csináld már – motyogta a nyakamba.
- Max! –Most nincs ehhez kedvem! – toltam el magamtól.
- Én viszont akarom! – nézett rám idegesen. Csuklóimnál fogva szorított az ágyhoz. Végül egyik kezével összefogta két karomat a fejem fölött és elkezdte leráncigálni rólam a ruhát.
- Max – rúgkapáltam alatta. – Engedj el! – szóltam rá. Mit sem törődve gyenge próbálkozásaimmal tovább folytatta.
- Fene ezekbe a szűk ruhákba! – morgott, majd egy határozott mozdulattal széttépte őket.
- Max! – kiáltottam. Istenem! Mit művel ez az ember? Hányszor mondjam még, hogy nem akarom??, - Engedj el! – kiáltottam rá.
- Hallgass már! Annál hamarabb túl leszünk rajta! – harapdálta a nyakam.
- Nem akarom, hát nem érted? – törtem ki zokogásban.
- Azt mondtam, hogy hallgass! – kiáltotta már idegesen, majd egy hatalmas pofon csattant az arcomon. Zokogásom felerősödött, képtelen voltam mozdulni. Egész testemben remegtem. Ez az ember nem normális! Ez az ember nem az, akit én tíz évig szerettem!
Felült a lábaimra, kezeimet pedig továbbra is lefogta, így teljesen tétlenné téve. Azt hiszem, ha ott és akkor Sebastian és Léna nem nyitnak be… olyan történt volna, amire gondolni sem merek.
Bár a végkifejlet, így se lesz túl rózsás…
- Mégis mi a fenét művelsz? – kiáltott idegesen Maxre, újdonsült rokonom.
- Seb – zokogtam.
- Engedd már el! – kiáltott idegesen.
- Milyen hely ez, ahol nem élhetek nemi életet a csajommal? – ordította.
- Te nem nemi életet élsz, hanem éppen megerőszakolod! – kiabált Léna is.
- Nektek semmi közötök ehhez! – kiabált.
Unokahúgom szemei szinte vérben forogtak. Nekirontott Maxnak, és próbálta lefejteni rólam a karjait, mire Maximilian lekevert neki egy pofont. Sebastiannál itt szakadt el a húr. Nekiugrott Maxnak és lelökte őt rólam, egészen az ágy mellé a földre. Gyorsan felugrottam az ágyról, de nem jutottam messzire. Képtelen voltam lépni is. Teljesen besokaltam, ahogy láttam, a szöszi éppen miattam szerez be egy balhorgot.
- Hívd Tommit! – szóltam Lénának, aki könnyekkel a szemében nézte férjét. Kirohant az ajtón, amin pillanatok múlva a szőke finn lépett be. Azonnal a srácokhoz sietett és szétválasztotta őket. Közben megérkezett Rocky, Christian és Britta is.
A szőke lány azonnal hozzám sietett. Elém terített egy pólót, hogy ne lássanak ennyire hiányos öltözetben. Bár azt kell, mondjam, jelen pillanatban, ez érdekelt legkevésbé.
- Mi a fene van itt már megint? – csattant fel a csapatfőnök.
Sebastian vett pár mély levegőt, mielőtt mesélni kezdte a történteket. Tudta, hogy le kell higgadnia, de szerintem ez élete eddigi legnehezebb feladatának bizonyult.
Míg a fiúk vázolták a helyzetet, Rocky lefogta Maximiliant, Tommi pedig Sebastiant próbálta kordában tartani.
- Nyugodj meg! – simogatta Britta a karomat. – Nem lesz semmi baj! Már biztonságban vagy – hajtogatta.
Unokahúgomra néztem, rémülten kapkodta a tekintetét a szobában állók között, majd kihátrált a szobából.

Fogalmam sem volt hová mehetett. Nem az a típus, aki magára hagyná a szerelmét, mikor látja milyen ideges. A szomszédszobából hirtelen puffanás, majd ajtó csapódás zaja hallatszott. Végül a szőke rohant be az ajtómon, félmeztelenül. Léna mögötte kullogott, majd amint beért lerogyott mellém és megfogta a kezem.
Jenson nagyon ideges volt, ami tőle korán sem megszokott.
Vetett rám egy pillantást, majd a fiúkra. Amint kiszúrta, akit keresett, félretolta Christiant, és egy hatalmas kézlendítéssel nyomta öklét Max arcába. A németnek még az orra is eltört. Legalábbis erre következtettem abból, hogy hirtelen folyni kezdett belőle a vér.
Jens megrázta a kezét, de arca eltorzult. Neki is fájt az ütés, hiszen nincs hozzá szokva.

A Red Bull csapat kitessékelte Maxot a szállodából, majd az őrök Christian parancsára, beültették őt egy taxiba, ami egészen a reptérig vitte.
A szöszi lehuppant mellénk. Léna végigcsókolgotta. Én még mindig remegtem, és nem úgy néztem ki, mint, aki a közeljövőben lenyugszik. Britta továbbra is simogatta a karomat, és Tommi is leült mellénk. Én még is egyetlen embert szuggeráltam. Jenson az ágyam szélére ült, és egyre csak kezét masszírozta.
- Jens – szólítottam meg. Pillantása rideg volt és fájdalommal teli, mégis a legmegnyugtatóbb dolog, amit abban a percben el tudtam képzelni.