95. rész

*Tina*

Még egy darabig beszélgettünk, majd mindannyian elvonultunk a saját szobánkba.
- Nem nézünk meg valami filmet? – vetettem fel az ötletet.
- Hát, nekem más terveim vannak – húzott magához.
- És akkor mi lesz este? – vigyorogtam.
- A ráadás?! – kuncogott.
- Kis szex mániásom – csókoltam meg. – Na, gyere! – rántottam magammal az ágyra.
Készségesen kényeztetett csókjaival, míg megszabadultunk a ruháinktól, majd mindenidők egyik legjobb szeretkezésében részesített. Na, nem mintha vele valaha is rossz lenne, egyszerűen csak, ő még képes a tökéletesnek hitt dolgokat is fokozni. Nem csak a szexben, mindenben. Egyszerűen imádom ezt az embert és köszönöm Istennek, hogy keresztezte útjainkat.
- Min gondolkozol? – simogatta hasamat, miközben egyre csak arcomat tanulmányozta.
- Semmin – mosolyogtam.
- A semmin nem lehet gondolkodni – nevetett.
- Nekem megy – öltöttem ki rá a nyelvemet.
- Mindig is tudtam, hogy csodanő vagy! – csókolt meg, de ezúttal a telefonom félbeszakított minket. A kijelzőre pillantottam, anya volt.
- Szia, anyu – szóltam bele.
- Szia, Kicsim! – nyomta meg a „kicsim” szót. – Miiért nem hívtál a napokban?
- Ne haragudj! Eléggé összejöttek most a dolgok, és teljesen elfelejtettem – motyogtam.
- Mi történt? – kérdezte rémülten.
- Semmi különös… - hazudtam.
- De ugye jól vagytok? – kérdezte még mindig rémülten.
- Igen – feleltem.
- Mindhárman?
- Jól vagyunk – felelte helyettem Jens.
- Szia, Jenson – köszönt neki anyám. – Ha jól vagytok, akkor mi történt? Lénáékkal van valami?
- Igen – motyogtam.
- Ugye nekik sincs bajuk? – kérdezte rémülten. Mindig is imádta Lénát…
- Nem tudom anya, ezt tőlük kell megkérdezned – grimaszoltam- Bár, ahogy láttam, tökéletesen megvannak.
- Ahogy láttam? Kérdezd meg tőlük? Tina, mi a fene folyik ott? 
- Anya, ezt nagyon hosszú lenne most telefonon… és költséges is… - sóhajtottam.
- Tina! – szólt rám erélyesen, mire Jenson kikapta a telefont a kezemből.
- Szia – szólt bele. – Röviden annyi, hogy valaki, akit még nem tudnunk ki, használta Tina gépét Red Bullos kocsik fotózására, majd bemószerolta Tinát, hogy adatokat szállít nekünk. Ő ugye nem tudott a képekről, így azok a gépén voltak. A vádak a főnökség szemében igaznak bizonyultak és Tinát kirúgták és eltiltották a csapattól. Azóta nálunk van, és mivel a drága unokahúga és kedves férje sem hittek az ártatlanságában, így a lányod nem áll szóba velük, amit szerintem nagyon is jól tesz- magyarázta tömören Jens.
- Jézusom! – nyögte anyám. – Valaki kirúgatta a lányomat? De mégis miért?
- Valószínűleg nem tetszett neki, hogy egyszer két csapathoz is tartozik – húzta el a száját kedvesem.
- Várható volt, hogy kikezdik érte – motyogta anyám. – És akkor most mi lesz?
- Most? Kiderítjük, hogy kitette és csúnyán meg fog fizetni érte – jelentette ki szerelmem határozottan, amiért megjutalmaztam egy puszival.
- Remélem is – bosszankodott anya. – Felháborító, hogy az emberek mit meg nem engednek maguknak – morgott tovább. Elmosolyodtam. Imádom, anyát. Ő még a saját megszokott kis életében él, reméli, hogy ha valaki jó az emberekkel, akkor azok viszonozni fogják. Sajnos ez nem igaz.
- Igen – sóhajtott Jens is, miközben keze elindult a combomon. Mosolyogva csóváltam a fejem.
- Szorítok, hogy megtaláljátok azt a gazembert! Lénáék miatt pedig ne aggódjatok, majd én átmosom a fejüket – kezdett bele.
- Nem kell, anya! – kaptam a telefon után, de már csak annyit hallottam, hogy elköszönt és bontotta a vonalat. - Baszd ki! – káromkodtam. Ha anyám bekattan ott nem lesz kegyelem, és akármennyire is haragszok Lénáékra, ezt még nekik sem kívánom.
- Nyugalom – húzott magához Jens, miközben keze egyre feljebb csúszott combom belső oldalán.
- Na, de kérem – nevettem fel, mikor megéreztem tenyerét, elég érzékeny területekre tévedve. – Mit képzel az úr?
- Hogy sikerül elvarázsolnia a hölgyet – döntött hanyatt az ágyon, majd folytatta kényeztetésemet.

Elég jól eltöltöttük az időt a nap hátralévő részében, míg végül este végre sikerült rávennem egy kis filmnézésre.
- Egyébként, vettem neked valamit – vigyorgott.
- Tényleg? – ültem fel meglepetten. – Micsodát?
- Táddáááám! – nyújtott felém egy nagy tábla csokoládét.
- Köszönöm – csókoltam meg, majd számat nyalogatva kibontottam és majszolni kezdtem.
Hamar elaludtunk, főleg Jenson. Fáradt volt és szüksége volt arra, hogy kialudja magát a holnapi futam előtt.
Reggel Mike ébresztett minket. Rendbe szedtük magunkat, majd elindultunk reggelizni. A liftben összefutottunk Sebastianékkal. Nem szóltunk egymáshoz, csak álltunk egymás mellette. Léna Seb kezét fogta, engem pedig Jenson ölelt magához. Egy pillanatra találkozott a tekintetem unokahúgoméval. Láttam, hogy legszívesebben megszólalna, de nem hiszem, hogy képes lennék végighallgatni. Még mindig fáj, hogy csalódnom kellett bennük. Elkaptam a tekintetem és a hasamat kezdtem tanulmányozni. Kíváncsi vagyok, mennyi időnek kell még eltelnie, és hány tábla csokoládénak kell elfogynia, hogy gömbölyödni kezdjen a pocakom. És vajon sok időbe fog telni, míg visszanyerem majd az alakomat a szülés után? Remélem nem, de biztos, ami biztos, beszélek Mikeal még ezzel kapcsolatban.
Kiléptünk a liftből, majd mi elfordultunk jobbra a McLaren szekcióhoz, ők pedig balra, a Red Bullhoz.
- Hiányzik – suttogtam.
- Tudom – szorított magához Jenson, majd puszit nyomott a homlokomra.
A reggeli jó hangulatban telt, bár én elég hallgatag voltam. Most éreztem csak meg igazán, mennyire is szeretem az unokatestvéremet. Hiányzik a sok bolondságunk, a nevetések, a közös vásárlások, a csajos beszélgetések és ami a legfőbb, biztos voltam benne, hogy egyenesen sikítozva ugrált volna örömében, ha aznap elmondom neki, hogy kisbabát várok.
Sajnos, a hitünket képes összetörni az élet. Mai szemmel nézve, lehet, hogy mégse lett volna olyan boldog. Lehet, hogy elítélt volna, amiért az ellenfelüktől várom a kicsit. Az is lehet, hogy szajhának gondolna… Fogalmam sincs…
- Rosszul vagy? – kérdezte Jenson, már a kocsiban ülve.
- Testileg? Nem – feleltem. – Lelkileg? Borzalmasan…
Szomorúan nézett rám, de ő sem tehetett semmit. Mindent megadott nekem, amire csak egy ember képes, és ezért őrülten hálás vagyok neki. De most nem segíthet.
Davel kezdett beszélgetni az utolsó simításokról, míg én leültem Mike mellé.
- Ha megszülöm a picit, segítesz majd visszanyerni az alakom? – pillantottam rá.
- Öö.. persze – bólintott. – Összeállítok majd egy edzéstervet – mosolygott.
- És olyat is tudsz, amit terhesség alatt csinálhatok? – kérdeztem tovább, hogy legalább kicsit elterelődjenek gondolataim.
- Tudnék, de nem teszem meg. Tina,  a tegnapiak után, jobb lenne, ha csak pihengetnél… - emlékeztetett.
- Igaz – sóhajtottam.
- De utána számíthatsz rám – biztosított. Itt inkább le is zártam a témát, és inkább elmentem a kantinba egy üdítőért.

A futam előtt Jenson megkapta a szokásos pusziját, majd fülessel a fejemen ültem vissza a székre, és nézem a rajtot a csapattagokkal. A helyezések már az elején felborultak. Alonso az élre került, ahonnan Sebastian magához hűen, visszaorozta az első helyet. Persze, Jens se hagyta magát, és végül a második helyen futott be. Nagyon ügyes volt, és büszke voltam rá! Kiszaladtam Johnnal és a csapattal a pódium elé, onnan ünnepeltük szerelmemet. Christianra néztem. Úgy láttam megnyugodott, most, hogy nyert a csapata.
Visszasétáltam a bokszba, ott vártam meg, hogy Jenson visszatérjen az interjúszobából.
- Ügyes voltál! – jutalmaztam apró csókkal.
- Köszönöm, Kicsim – húzott magához. Kikísértem egy darabon a riporterek elé, majd úgy döntöttem kicsit távolabb megvárom. Éppen az egyik kérdésre válaszolt, mikor megláttam, hogy a riporterek nagyon mutogatnak rám. Jens sajtósa azonnal hozzám szaladt.
- A Riporterek arra kíváncsiak nem-e válaszolnál Jenssel együtt pár kérdésre – mondta.
- Milyen kérdésre? – vonakodtam.
- Csak egy-két apróság, ne aggódj, semmire sem vagy köteles válaszolni – biztatott.
- Én nem vagyok híresség – fintorogtam. – Egyébként is, Martin megöl, ah azok után, amit a fejére hoztam a héten, még nyilatkozok is.
- A sajtó erről nem tud semmit, és szeretném, ha ez így is maradna – suttogott. – Gyere! – húzott páromhoz.  
- Jó napot, Tina Jones – köszöntött az egyik riporter, mire láttam, hogy Seb felkapta a fejét, tőlünk nem messze. – Monacó óta ez a nyolcadik futam, aminek részese. Hogy érezte magát? Mit gondol a száguldó cirkusz világáról?
- Úgy gondolom, hogy nem véletlenül vagyunk a száguldás világában. Itt minden olyan gyors – nevettem a béna hasonlatomon. – A napok is gyorsan telnek, és csak kapkodom a fejem, hogy mindig új és új helyeken találom magam – mosolyogtam. – Nagyon jól éreztem magam az eddigi összes futamon, imádom a hangulatot, a társaságot, a környezetet – mosolyogtam Jensonra.
- Szóval tetszik önnek ez az életstílus? – mosolygott rám a kérdező.
- Igen – bólintottam. – Tudja, mikor az unokahúgom elhívott… sose gondoltam volna, hogy egyszer ennyire megszeretem ezt az egészet – meséltem összeszorult szívvel. Sebre pillantottam, aki lehorgasztotta a fejét és visszafordult a riportere felé.
- És arra gondolt volna, hogy itt találja meg a szerelem?
- Álmomban sem – vigyorogtam, mire Jens felnevetett mellettem. – De nem bánom, hogy így alakult – bújtam az ölelésébe.
- Mik a terveik a jövőre? Esküvő? Esetleg gyermekvállalás? – nem mertem Jensonre nézni, féltem, hogy elárulom magam.
- Ennyire még nem tervezünk előre – vette át Jens a szót. – Természetesen később majd szeretnénk mindkettőt, de egyelőre a jelennek élünk és próbálunk egymásra és a munkánkra koncentrálni.
-  Értem – bólintott a riporter. – Végezetül. Mit gondol a bajnokságról?
- Sebastian idén világbajnok lesz, úgy gondolom, ezzel nem mondok nagy újdonságot – feleltem. A többi helyről már nehezebb lenne ilyen pontos információt mondani – fintorogtam. – Mindenesetre remélem, hogy sok izgalmat tartogatnak még nekünk a hátralévő futamok, és persze drukkolok Jensnek, hogy meglegyen a világbajnokság második helye – mosolyogtam. A riporter megköszönte válaszokat, Jenstől pedig kaptam egy puszit, mielőtt folytatta az interjúkat. A többi kérdést elkerülve, visszaindultam a bokszhoz. Tekintetem találkozott Sebastianéval, de csak Isten tudja, mi járhatott abban a szöszi buksiban.