*Tina*
Az ajtó kitárult és Mike dugta be rajta a fejét. Mindannyian ledermedtünk.
- Tűnés! – vágott egy párnát Jens az edzőjéhez.
Mike még mindig elvörösödött fejjel állt az ajtóban, mögötte John pillantott be, majd gyorsan elfordult.
- Ööö… bocsi – nyögte végül az edző, majd kiment és becsukta maga mögött az ajtót. Jézusom, ez nem lehet komoly, hogy látott meztelenül! Még, ha nem is látott mindent, monokinizni legalább.
Jensonre pillantottam, ő is épp a tekintetem kereste. Összenéztünk, és kitört belőlünk a nevetés.
- Szerzek egy kulcsot abba az ajtóba – csóválta a fejét, miközben lemászott rólam.
- Nem hangzik rosszul – bólogattam, míg összekapkodtuk a ruháinkat. Gyorsan felöltöztünk, majd kimentünk az ajtón. Mike és John még mindig ott álltak.
- Ne haragudjatok… - kezdett azonnal magyarázkodásba az edző.
- Felejtsük el! – kértem.
- Főleg te! – nézett Jens az edzőjére.
- Nem láttam semmit, esküszöm! – emelte fel ártatlanul a kezeit.
- Ezt azért nehezen hiszem… - nézett rá párom, miközben magához húzott.
- Na jó, láttam. De már nem is emlékszek rá – motyogta Mike, mire felnevettem.
- Helyes – zárta le a témát Jenson mosolyogva.
- Egyébként Martin keres… - szólt közbe John.
- Megyek, megkeresem. Gondolom, le akar szidni – húzta el a száját. – Addig menj, egyél valamit – puszilt meg.
- Rendben – csókoltam meg.
Elsietett főnöke irodájához, édesapjával, engem pedig Mike kísért az ebédlőig.
Leültünk az egyik asztalhoz és ebédelni kezdtem, míg Mike egyre csak az asztallapot fixírozta.
- Na és, gondolkodtatok már a keresztszülőkön?
- Igen – bólintottam, majd elhallgattam. Tudtam, hogy szeretne ő az lenni, hiszen Jenssel nagyon jóba vannak, és nagyon fontosak egymásnak. Én sokáig húzódoztam, szerettem volna, ha Léna és Seb kapja ezt a megtiszteltetést, de azok után, ami a napokban történt, rájöttem, tényleg Mike érdemli meg. – Mike, szeretném, ha elvállalnád, hogy gondját viseled a picinek, ha velünk történik valami – mosolyogtam rá. Alig fogta fel, mit mondok.
- Mi? – ragyogott fel a szeme. – Ezt most ugye nem csak azért, mert rákérdeztem?
- Nem, dehogy – mosolyogtam. – Tényleg azt szeretném, ha elvállalnád – bólintottam.
- Ezer örömmel – vigyorgott boldogan, majd megölelt.
- Héhé! Kopjál csak le a csajomról! – nevetett fel Jenson.
- Gyere ide! – ölelte meg Mike örömében páromat is.
- Mit tettem? – nevetett tovább szerelmem.
- Felkértem Mikeot, hogy legyen a baba keresztapja – mosolyogtam páromra. Láttam, hogy kicsit ő is meghatódott. Jól esett neki, ebben egészen biztos vagyok. Leült mellém, majd egy csókot lehelt ajkaimra.
- Szeretlek – mosolygott. – És köszönöm – suttogta.
- Megérdemli – mosolyogtam vissza. – És - váltottam vissza eredeti hangszínemre. – mi volt Martinnal? Nagyon leszidott?
- Csak amennyire megérdemeltem – vont vállat. Lopott a tányéromról egy sült krumplit.
- Képes vagy megenni a gyereked elől? – csipkelődtem vele.
- Így is annyit eszik… - nevetett.
- Ezzel arra célzol, hogy kövér vagyok? – tetettem felháborodást.
- Maradj már! Gyönyörű vagy – simított végig a hasamon.
- Csak hallani akartam – nevettem fel.
- Ejj, te nőszemély! – nevetett ő is.
- Hamarosan ketten leszünk – öltöttem ki rá a nyelvem.
- Két nő? Nem. Fiú lesz, és nem győzöl majd elviselni minket – vigyorgott pimaszul.
- Lány – vágtam rá határozottan. – Anyai megérzés – pusziltam meg a nyakát. – Törődj bele!
- Szerintem is fiú lesz – csatlakozott Mike a beszélgetéshez.
- Na, ugye? – nevetett Jenson.
- Lány lesz! – ellenkeztem tovább. Nem tudtam volna megmondani, miért vagyok ennyire biztos abban, hogy nekem lesz igazam, egyszerűen csak éreztem.
- Csak nem az unokámról van szó? – jelent meg John is, aki fogalmam sincs, hol bujkált eddig.
- De – bólogattunk serényen.
- Éppen azon vitázunk milyen nemű lesz – mosolyogtam.
- Nem mintha rajtatok múlna – nevetett.
- Csak tippelgetünk – vont vállat Jens. – Szerinted kislány lesz, vagy kisfiú?
- Szerintem lány lesz – mosolygott.
- Ez az! 2-2! – kacagtam fel.
- Fiú lesz – folytatta Jenson. – És olyan lesz, mint én – nevetett.
- Mindig kanos lesz? – nevetett fel Mike, mire mindünkből kitört a nevetés.
- Egy ilyen csaj mellett, ez nem szégyen! – mutatott rám, majd adott egy puszit.
- Tényleg? Én úgy tudom előttem is ilyen voltál – fontam karba kezeimet, mellkasom előtt.
- Szeretem a jó dolgokat – adta meg magát.
- A részletek nem érdekelnek! – nevettem.
Sajnos félbe szakítottak minket, ugyanis kezdődik az időmérő. Jenson elszaladt átöltözni, a fiúk pedig elkísérték. Én megettem a maradék ebédemet, és a bokszban vártam páromat.
- Vigyázz magadra! – öleltem magamhoz.
- Ti is – mosolygott.
- Aztán szerezd meg az a polet! – csaptam nevetve a fenekére. Fejére húzta a baklavát, és a sisakot, én pedig leültem John mellé, egy fejhallgatóval a fejemen.
Végül csak a harmadik helyet sikerült megszereznünk. Lewis lett a második és természetesen Sebastian az első. A Red Bull így sem nyugodott meg, ebben biztos voltam. Főleg Christian nem.
Persze a kamerákat most sem kerülhettem el, nem tudom, miért szeretnek engem annyira mutogatni, a többi srácnak is itt van a barátnője.. Szerencsére nem voltam önfeledten boldog, így a Red Bullosok se láthattak többet, egy szimpla mosolynál.
- Ügyes voltál! – pusziltam meg kedvesem.
- Lehetett volna jobb is – húzta el a száját. – Bár az RB így is azzal van megáldva, hogy loptunk, azért tartunk itt. Kezdem már unni – bosszankodott.
- Nekem mondod? – sóhajtottam. – Bajba kevertem a csapatot, pedig nem is tettem semmit – szomorodtam el.
- Nem te kevertél minket bajba, hanem az, aki ezt tette veled! És ne aggódj, kiderítjük ki volt – mondta határozottan.
- Remélem – húztam el a számat.
- Na, menj interjúkra, utána eszünk – tereltem sajtósa felé.
- Úgy tudom, te már ebédeltél – húzta fel szemöldökét.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz – néztem rá ártatlanul. Mosolyogva kacsintott egyet, majd elrohant nyilatkozni. Szerencsére nem akciózott, Sebastiannal békésen megfértek egymás mellett. Láttam, hogy a német hálás is érte, de Jens nem nézett rá. Még mindig haragszik, ha nem is hangoztatja.
- Ez is az én hibám – suttogtam Mikenak.
- Dehogyis. – nyugtatott. – Ez mind annak, a mocsoknak a hibája, aki belekevert téged és minket.
- De Seb és Léna jobbak ennél.. – védtem unokahúgomékat.
- Tina, megvolt a lehetőségük, hogy melléd álljanak és higgyenek neked – nézett rám.
- Igen, de.. – próbáltam újra megvédeni őket. Hiába. Mikenak igaza van. Nem kellettem nekik.
A boksznál vártuk meg Jensont, majd összeszedve édesapját, indultunk el a szálloda felé.
- Mit szólnál, ha a halban rendelnénk valami finomat? – vetette fel Jenson az ötletet.
- Jól hangzik – mosolygott. – Apa, Mike?
- Maradjatok csak kettesben – mosolyogtak.
- Gyertek nyugodtan! – mosolyogtam rájuk.
- Na jó – egyeztek bele. Rendeltünk egy nagy pizzát, amiből persze Jens ehette a legkevesebbet. Nem baj, én és a kis pocaklakóm szívesen elpusztítottuk az ő részét is.
- És, gondolkodtatok már a neveken? – kérdezte a mi drága edzőkénk.
- Hát, nem igazán – ráztam a fejem.
- Hmm, szerintem lehetne…. Mike – nevetett.
- Mike Button – ízlelgettem a hallottakat. – Hm. Ne haragudj, inkább nem! Főleg, hogy kislányom lesz – jelentettem határozottan.
- Tina Button? – húzta fel Jens a szemöldökét. – Nem, nem. Jenson lesz!
- Szívem, ezt most ne vedd sértésnek, de… nem szeretném, ha a mi keresztnevünket kapnák – bújtam hozzá.
- Hát akkor? – kérdezte.
- Nem tudom, még addig kitaláljuk – vontam vállat. – Van időnk – mosolyogtam.
- Martin? – vetette fel John nevetve.
- Sőt, Christian – nevettünk tovább.
- Ciaron – vágta oda Mike. Felnevettem, majd újra szöget ütött a fejembe a gondolat. Ciaron túl boldog mostanában…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése