Léna
A napok gyorsan teltek és Kimi ígéretéhez hűen ostromolt minket a baba-témával. Lassan rosszabb, mint a „szülők”. Fabi is nagyon jól érezte magát, és szomorúan indult el velünk a reptérre kedden. Norbert már várt, hogy haza vigye Heppenheimbe, mi meg Keynesbe indultunk.
- Miért is megyünk a gyárba? – kérdezte már a repülőn Sebastian
- Meg kell beszélni az áttételeket, neked gyakorolni kell a pályát, és a jövő évi autó terveit is meg kell nézni, valamint szólt Rocky hogy nézzem meg a fejlesztéseket- magyaráztam neki
- Munka, munka és munka – hadarta
- Igen – mosolyogtam
Mind a ketten elaludtunk a repülőn, így amikor leszálltunk elég érdekes képet vághattunk. Taxit fogtunk és a gyárba vettük az irányt. A parkolóban már felfedeztem Christian, Adrian és Rocky kocsiját, el is nevettem magam, míg Seb gondolkodott.
- Min gondolkodsz? – kérdeztem meg tőle az ajtó felé menet
- Úgy az egészen – magyarázta – a bajnokságon
Bólintottam, majd egy puszit nyomtam a fejére, amit ő mosollyal nyugtázott. A recepciós hölgy már mosolygott, ahogy kézen fogva besétáltunk. Seb azonnal a szimulátor szobába vette az irányt, én pedig az irodámba mentem. A folyosón csend volt, pár helyen égett villany. A táskámból elővettem a kulcsokat és kinyitottam az irodám, minden pontosan úgy volt, ahogy hagytam. Hiába ketten voltunk Seb mellett Guillal külön irodánk volt, bár Rocky néha több időt töltött az én irodámba, hogy meg tudjuk beszélni a dolgokat. Bekapcsoltam a gépem és átöltöztem a Red Bullos cuccaimba. Nem volt kötelező, de én mégis annak éreztem, ha már itt vagyok, akkor szeretek Red Bull cuccban flangálni. Amint végeztem leültem a gép elé és felcsatlakozta a Red Bull szerverére. A gondolataimban az volt, hogy sok munka vár rám a fiókomban, ugyanis ha van valami (jelentés, összegzés, munka, fontos közlemény) azt ide küldik. Ahogy megnyitottam, kifújtam a levegőt, tényleg sok munka volt. El voltam maradva pár futamösszegzéssel és jelentéssel, főleg úgy, hogy Rocky futamait is én írom. Kaptam anyagot Adriantól is, hogy írjak meg pár jelentés neki, mert nem ér rá az új tervek miatt. Egy mély levegőt vettem és sorrendbe raktam a dokumentumokat és dolgozni kezdtem rajtuk. Nem tudom hány óra lehetett, de Adrian munkájával végeztem, most kezdtem a sajátom, amikor Seb betoppant.
- Van időd rám? – kérdezte mosolyogva, ahogy becsukta az ajtót
- Attól függ, mire gondolsz – mosolyogtam rá vissza, de a gépelést nem hagytam abba
- Félelmetes még mindig, ahogy gépelsz – nézete az ujjaim – szinte oda se nézel
- Ez a vakon gépelés – nevettem el magam – még a középsuliban tanították meg.
- Wáó – huppant le elém a székbe – de akkor is hihetetlen – mutatott a kezemre
- Mi járatban? – kérdeztem tőle
- Unatkozok – rántotta meg a vállát
- Szimulátor?
- Bent sem ültem – húzta el a száját – ma ki van adva Vergne-nek, mert a hétvégén beül az egyik Toro Rossoba. – mesélte nagy hévvel.
- Akkor menj edzeni – néztem rá
- Már megtörtént – dőlt hátrébb a székbe – Onnan jövök, és már le is zuhanyoztam. Nem tudok magammal mit kezdeni. Te mit csinálsz?
- Gépelem a jelentéseket a futamokról. Most végeztem Adrian munkájával.
- Már Adrian is veled dolgoztat? – lepődött meg
- Igen – mosolyogtam – neki most a tervekkel kell foglalkozni és levélben megkért, hogy csináljam meg, nem rég végeztem vele.
- Sokáig tart? – türelmetlenkedett
- Igen – nevettem – szóval addig keress mást, mert érzem, hogy láb alatt fogsz lenni.
- Köszi, a bizalmat – nevetett ő is – Nem maradhatnék mégis?
- Na, jó, üsse kő. Ott a laptopom – mutattam a kis asztalra a kanapé előtt – foglald el magad
Készségesen felállt és odalépett. Kényelembe helyezte magát a kanapén és az ölébe vette a készülékem. Hallottam, ahogy bekapcsolja és a szemem sarkából láttam, hogy mosolyog.
- Min mosolyogsz? – kérdeztem tőle, bár nem néztem rá
- A háttérképen – adta meg a választ – Ez a monacói nagydíjon készült – ismerte fel – az első közös győzelmünk – mosolygott
- Igen – mosolyodtam el én is – ez a nagydíj mind a kettőnk számára fontos volt
Többet nem szóltunk egymáshoz, ő hagyott dolgozni, én meg teljesen elmerültem benne. Már csak akkor eszméltem fel, amikor végeztem. Seb a kanapén kiterülve aludt, a laptopom még mindig a kezében volt. Halkan settenkedtem hozzá, hogy kivegyem a kezéből. Még meg volt nyitva egy oldal, kíváncsian pillantottam oda. Épp a monzai időjárást nézte, elmosolyodtam, tutira nem mondanak esőt. Elpakoltam a laptopot, ki kapcsoltam az asztali gépet, és ébresztgetni kezdtem Sebet:
- Herceg, ébredj – simogattam az arcág
- Hány óra? – kérdezte ásítva
- 20:00 – mosolyogtam rá – Kelj fel, mert elfekszed a nyakad
Erre azonnal felpattant és körbe nézett, majd rám. Mosolyogva húzott az ölébe.
- Azt mondtad, hogy herceg? – kérdezte mosolyogva
- Igen – öleltem át – te vagy az én hercegem, csak éppen nem fehér lovon, hanem fehér Infinitin.
Seb hatalmasat nevetett, szinte remegett a mellkasa. Jó szorosan hozzábújtam, mire ő játszani kezdett a hajammal.
- Ma még nem is találkoztam a többiekkel – motyogtam egy ásítás közben
- Én sem – gondolkodott el – azért be kellene jelenteni, hogy itt vagyunk.
Felpattantam a puhán ölelő erős karokból, Seb azonnal követte a példám. Christian irodájába vettük az irányt, hogy azért megmutassuk magunkat. Ő is épp gépelt és mondta, hogy már tudott rólunk, a recepciós felszólt neki. Seb dünnyögött még a szimulátor miatt, majd a főnök megígérte, hogy tesz valamit. Végül is nem így volt megbeszélve. És jövő hét szerdáig itt leszünk…
***
Már a stadionban ültem szerdán, hisz ma is focizik az én bajnokom. Ma sem okozott csalódást, és büszkén vette át a díjat, amit kaptak. Most is az öltöző előtt vártam meg, de nem sokáig hagyott egyedül.
- Szépen játszottál – nyomtam egy puszit a szájára
- Köszönöm – mosolyodott el
Kéz a kézben sétáltunk vissza a hotelbe. Tináékkal még nem találkoztunk. Már a zuhanyzóban voltam, amikor elgondolkodtam valamin. Mivel Rocky sem csinált semmit az elmúlt futamon, így azt gondoltam ki, hogy megleckéztetem. Én sem fogok semmit sem csinálni. Már láttam előre az arcát, amin nevetnem kellett.
- Min nevet a hölgy? – bújt hozzám Seb
- Majd megtudod – csuktam be a szemem és így élveztem, ahogy a hátamhoz simul
- Remélem nem baj, hogy csatlakoztam – suttogta halkan a fülembe
- Sosem baj – mosolyogtam el, majd felnyögtem, amikor nekem nyomta a csípőjét…
Másnap reggel későn keltem fel, akkor, amikor Seb. Hüledezve nézett, amikor kinyitotta a szemét. Nem értette, hogy miért vagyok ott.
- Most álmodom? – kérdezte nevetve
- Nem – magyaráztam – Csak ma és a hétvégén nem csinálom semmi nagy cuccot
- Te beteg vagy? – tette a homokomra kezét – Nem – állapította meg – Nincs lázad
- Megleckéztetem Rockyt – magyaráztam nevetve
- Ja vagy úgy – esett le neki – Akkor nekem ez valamilyen szinten jó – gondolkodott el – többet leszel velem.
Csak nevetni tudtam ezen. Gyorsan felöltöztünk, reggeliztünk, majd kimentünk a pályára. Emlékeztettem Sebet, hogy ha lehet, akkor ne hagyjon itt, amikor végez, mert nem külön kocsival jöttünk. Persze még a feltételezésen is nevetett, hogy elfelejtené. Hát majd meglátjuk. Jó volt úgy érkezni egy pályára, hogy tudod, nem fog esni, komolyan felüdülést jelentett. Épp a pitwall felé mentem, amikor összefutottam Tinával. Seb már rég elment interjút adni. Beszéltünk pár szót, és elmesélte, hogy jól van, aminek örültem. Őszintén szólva komolyan kezdtem aggódni miatta, de ha jól van, akkor komoly baj nem lehet. A beszélgetés végére Seb is betoppant és elküldött megbeszélésre. Ennyi megbeszélést, fogadni merek egyik csapat sem tart. Fogtam magam és beültem. Nem sokan voltak ott a pályabejárás miatt, de azért elkezdtük.
- A többiek majd fokozatosan jönnek – magyarázta Christian
Akik ott voltunk, megtudhatták a későbbi terveket és bepillantást nyertünk az új autó tervezéseinek eddig nem látott részleteimbe is. Átbeszéltük az új fejlesztéseket, és az új szabályokat. Lassan Sebék és Mark is betoppant, viszont Ciaron sokat késett.
- Addig nem kezdhetjük el, amíg Ciaron nincs itt – utalt Christian a futamra vonatkozó ügyekre – Mark, hol van?
- Nem tudom – rántott vállat az ausztrál – Nem mondott semmit
- Lehet ő is sztrájkol – jegyezte meg Rocky rám nézve
- Akkora mákunk úgy sincs – mondtam egykedvűen, amin persze először a francia röhögött, míg Christian rázta a fejét.
- Tényleg, mi ez a lazaság? – kérdezte Christian a sztrájkomra utalva
- Kivettem a szabadságom – rántottam vállat
- Nekünk olyan is van? – kérdezte meglepődve Rocky
- Te már kivetted Belgiumban – nyújtottam rá nyelvet, amin Seb felnevetett
- Szingapúrban meg sem fogok mozdulni – nevette Rocky
- Rendben – mosolyogtam, le is zártuk a témát ennyivel
Ciaron végre hajlandó volt befutni, így tudtunk beszélni a futamról. Seb a kis áttételt választotta, míg Webber a nagyot, így lefixáltuk az két dologgal kapcsolatos ügyeket. Megbeszéltük, hogy mit várunk el, és a végén Christian hozzánk fordult.
- Léna és Ciaron, szeretném, hogyha nem ölnétek most egymást, ugyanis itt a sajtó nagyon figyel minket. Ez a Ferrari hazája, kétszer is meg kell gondolnunk mit, teszünk, vagy mondunk. Legalább itt fejezzétek be.
- Nem ígérek semmit, de megpróbálom tartani magam a megbeszéltekhez – bólintottam
- Szintúgy – válaszolt Ciaron
Christian megkönnyebbülve sóhajtott, majd feloszlatta az ülést. Sebhez mentem, hogy megkérdezzem mit fog csinálni:
- Van programod? – néztem rá
- Van – húzta el a száját- Interjú Alonsoval és autogramosztás – mesélte – pedig választanálak téged
- Semmi baj – mosolyogtam, mire ő lágyan megcsókolt.
Úgy döntöttem leülök Carenhez, úgyis rég beszéltünk.
- Hallottam a sztrájkodról – mosolygott a pult mögött – Rég beszéltünk
- Igen – bólintottam – Sajnálom, sok dolgom volt
- Nem kell szabadkoznod, megértem. – nevetett – Mi van a bajnokkal, nyerünk?
- Hát nagyon remélem – mosolyogtam – Jót tenne a lelkének, ha győzne itt.
- A Ferrarik miatt?
- Nem, azért mert itt nyert először, nagyon szereti ezt a helyet.
- Emlékszem rá – elevenítette fel az emléket Caren – mintha tegnap történ volna – mosolygott. Tina sétált be hozzánk, nagy örömmel, majd leült a bárszékre mellém.
- Sziasztok – köszönt – Léna majd beszélni szeretnék veletek
- Rendben – bólintottam – Ha Seb végez, akkor beszélhetünk, de ugye semmi komoly?
- Nem – mosolygott – ne ijedj meg – nyugtatott.
Beszélgettünk még hárman a hétvégéről, amikor Tim idegesen jött oda hozzám.
- Léna, rendkívüli megbeszélés – jött oda, és halkan mondta – Tina, neked is jönnöd kell.
- Tinának? – lepődtem meg – Minek?
- Nem tudom, Christian mondta, hogy szedjelek titeket össze, és hogy sürgős. Seb?
- Interjún Brittával.
- Előkeríted? – kérdezte idegesen, látszott rajta, hogy feszült. – Addig te gyere velem – mutatott Tinára
Felpattantam a helyemről és Seb után indultam. Még mindig furcsálltam, hogy minek oda Tina. Tim közben küldött egy sms-t hogy Brittát is hozzam. Mi van itt?
Ahogy megtaláltam Sebet, azonnal intettem neki, épp a BBC-s srácokkal beszélt.
- Mi az kincsem? – kérdezte meglepődve
- Abba kell hagynod, Christian rendkívüli megbeszélést hívott össze, Brittának és jönnie kell és Tinának is.
- Tinának? – lepődött meg. Brittán, nem akadt fenn, sokszor bent volt, hogy tudja, mit kell mondani a sajtónak
- Igen –válaszoltam
Bólintott, majd a szőke lányhoz lépett és megsúgta neki a dolgokat. Elbúcsúzott a BBC-sektől és azonnal mellettem termett.
- Menjünk – indult meg
Szinte futólépésekben indultunk a Home-unk felé, nem igazán tudtuk miért vagyunk összehívva így idegesebbek is lettünk. Nem rég volt az ülés, akkor mi lehet? És miért rendkívüli?
Már a folyosón hallottuk Christian hangját, eléggé mondta a magáét.
Beléptünk, unokahúgom állt előtte, míg a főnök magyarázott. Bent volt még Ciaron, Rocky, Tim, Mark, Adrian és mi.
- Mégis mi folyik itt? – mentem a főnök elé
- Áh, végre – mondta idegesen – Te is benne vagy? – förmed rám
- Mégis miben? – néztem rá meglepődve
- Abban, hogy kiadjátok a csapatot a McLarennek! Furcsán jók lettek!
- Hogy mi van? – kérdeztem leforrázva – Ezt honnan veszed?
- Most kaptam egy fülest, hogy értékes képek vannak a birtokaiban – mutatott Tinára – szép kis csel lenne, bejutunk, ezután meg kiadjuk a csapatot.
- Agyadra ment a nap? – néztem a főnökre
- Én nem adtam ki senkit! – dühödött be Tina is – Még a feltételezés is sértő!
- Oké, akkor mutasd meg a fényképezőgépet! – utasította Christian
- Rendben – vágta rá Tina.
Azonnal idehozta a gépet, majd bekapcsolta. A főnök hozzácsatlakoztatta a gépéhez, majd kivetítette azokat. Egy csomó kép volt a pályáról, a tájról és rólunk, ahogy bohóckodunk. A képek Monacóig mentek vissza. Végül elég fontos információt takaró fotókra bukkantunk. Alig akartam hinni a szememnek, Tina nem adhatott ki minket. Seb szemében is láttam a döbbenetet és az értetlenséget. Rá néztem, de ő a kivetítőt figyelte.
- Mégis megmagyaráznád ez mi? – üvöltött Christian
- Ezt nem én csináltam – alította Tina
- Akkor mégis ki? A Kismadár az ereszről???!! Senki nem fért a gépedhez, csak te! – üvöltött tovább a főnök.
- Akkor sem én voltam, ezeket a képeket nem is láttam! – magyarázta Tina
- Ugyan Christian… - kezdtem bele
- Csöndbe maradsz!! – üvöltött rám
- De…
- Nem érdekel, leülsz és befogod a szád!!!!!!! Te pedig – fordult Tinához – mától kezdve nem léphetsz a Red Bull létesítményeibe! Se a bokszba, se a Homeba!
- De Christian! – förmedtem rá
- Nem megmondtam, hogy hallgass!!! – torkaszakadtából üvöltött
- Sajnálom, hogy így gondoljátok – nézett körbe – Én sosem lennék képes elárulni ezt a csapatot, főleg úgy, hogy a rokonaim vannak itt. Szeretem Jensont de ez nem azt jelenti, hogy kémkedek, sőt! Ha így döntött Mr. Horner, elfogadom. – szólalt fel Tina. Ránéztem Sebre, hogy mondjon már valamit, vette, mert megszólalt.
- Christian, ugye te sem hiszed el ezt?
- Én azt hiszem, amit látok – morogta – és minden egybe vág! Szóval nem akarok meghallani semmit.
Tina fogta magát, és emelt fővel távozott. Utána akartam menni, de Christian az ajtóban utánam szólt.
- Ha most kilépsz azon az ajtón, akkor nem vagy többé a csapat tajga – nézett velem farkas szemet. Gondolkodás nélkül mentem tovább.
- Ha kirúgod, akkor pilótád sincs – szólalt fel Seb
- Nem vagy kirúgva – halottam meg Christian hangját a folyosóról
Azonnal Tina után mentem, már a Home előtt értem utol.
- Várj, - kiáltottam
- Hagyj, mert kirúgnak – szólt hozzám szomorúan
- Nem fognak – néztem rá – Nem tudom mik azok a képek. Ugye nem? – kérdeztem meg félve
- Hát te sem hiszel nekem! – förmedt rám – Senki sem hisz nekem! Hagyj békén! Menj a kis világodba, és hagyj minket élni! Én nem vagyok kém! Érted! – rohant el feldúlva
Percekig, csak bámultam utána, mire visszamentem. Mindenki a tárgyalóban volt még. Christian még mindig dühös volt.
- Te is vizsgálat alatt vagy –szólt rám, nem foglalkoztam vele, leültem
- De Christian, Lénának nem érné meg, hogy ártson Sebnek – szólalt fel Rocky
- Igaz… - gondolkodott el a főnök – De akkor is próbaidőn vagy! Még egy apró hiba és vége! Dolgozhatsz, de ha hibázol, akkor még Seb sem ment meg!
Az ülést berekesztette. Seb azonnal elém állt, és várta, a magyarázatom. Csak a ráztam a fejem, nem hittem el, nem akartam elhinni. Christian hírzárlatot utasított az ügyben. Csak ültem ott a tárgyalóban, és néztem magam elé. Rocky is ott maradt és becsukta az ajtót. Nem akartam elhinni, hogy az én unokahúgom kémkedne, azt nem! De ott voltak a képek, és láttam én is őket, nem tudtam, mit higgyek. A könnycseppek lassan folytak végig az arcomon, és még mindig a hitetlenkedő ábrázat volt jelen rajta. Seb lassan magához ölelt, de az ölelése hideg volt, még ő sem tudta eldönteni, mit higgyen…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése