95. rész

*Tina*

Még egy darabig beszélgettünk, majd mindannyian elvonultunk a saját szobánkba.
- Nem nézünk meg valami filmet? – vetettem fel az ötletet.
- Hát, nekem más terveim vannak – húzott magához.
- És akkor mi lesz este? – vigyorogtam.
- A ráadás?! – kuncogott.
- Kis szex mániásom – csókoltam meg. – Na, gyere! – rántottam magammal az ágyra.
Készségesen kényeztetett csókjaival, míg megszabadultunk a ruháinktól, majd mindenidők egyik legjobb szeretkezésében részesített. Na, nem mintha vele valaha is rossz lenne, egyszerűen csak, ő még képes a tökéletesnek hitt dolgokat is fokozni. Nem csak a szexben, mindenben. Egyszerűen imádom ezt az embert és köszönöm Istennek, hogy keresztezte útjainkat.
- Min gondolkozol? – simogatta hasamat, miközben egyre csak arcomat tanulmányozta.
- Semmin – mosolyogtam.
- A semmin nem lehet gondolkodni – nevetett.
- Nekem megy – öltöttem ki rá a nyelvemet.
- Mindig is tudtam, hogy csodanő vagy! – csókolt meg, de ezúttal a telefonom félbeszakított minket. A kijelzőre pillantottam, anya volt.
- Szia, anyu – szóltam bele.
- Szia, Kicsim! – nyomta meg a „kicsim” szót. – Miiért nem hívtál a napokban?
- Ne haragudj! Eléggé összejöttek most a dolgok, és teljesen elfelejtettem – motyogtam.
- Mi történt? – kérdezte rémülten.
- Semmi különös… - hazudtam.
- De ugye jól vagytok? – kérdezte még mindig rémülten.
- Igen – feleltem.
- Mindhárman?
- Jól vagyunk – felelte helyettem Jens.
- Szia, Jenson – köszönt neki anyám. – Ha jól vagytok, akkor mi történt? Lénáékkal van valami?
- Igen – motyogtam.
- Ugye nekik sincs bajuk? – kérdezte rémülten. Mindig is imádta Lénát…
- Nem tudom anya, ezt tőlük kell megkérdezned – grimaszoltam- Bár, ahogy láttam, tökéletesen megvannak.
- Ahogy láttam? Kérdezd meg tőlük? Tina, mi a fene folyik ott? 
- Anya, ezt nagyon hosszú lenne most telefonon… és költséges is… - sóhajtottam.
- Tina! – szólt rám erélyesen, mire Jenson kikapta a telefont a kezemből.
- Szia – szólt bele. – Röviden annyi, hogy valaki, akit még nem tudnunk ki, használta Tina gépét Red Bullos kocsik fotózására, majd bemószerolta Tinát, hogy adatokat szállít nekünk. Ő ugye nem tudott a képekről, így azok a gépén voltak. A vádak a főnökség szemében igaznak bizonyultak és Tinát kirúgták és eltiltották a csapattól. Azóta nálunk van, és mivel a drága unokahúga és kedves férje sem hittek az ártatlanságában, így a lányod nem áll szóba velük, amit szerintem nagyon is jól tesz- magyarázta tömören Jens.
- Jézusom! – nyögte anyám. – Valaki kirúgatta a lányomat? De mégis miért?
- Valószínűleg nem tetszett neki, hogy egyszer két csapathoz is tartozik – húzta el a száját kedvesem.
- Várható volt, hogy kikezdik érte – motyogta anyám. – És akkor most mi lesz?
- Most? Kiderítjük, hogy kitette és csúnyán meg fog fizetni érte – jelentette ki szerelmem határozottan, amiért megjutalmaztam egy puszival.
- Remélem is – bosszankodott anya. – Felháborító, hogy az emberek mit meg nem engednek maguknak – morgott tovább. Elmosolyodtam. Imádom, anyát. Ő még a saját megszokott kis életében él, reméli, hogy ha valaki jó az emberekkel, akkor azok viszonozni fogják. Sajnos ez nem igaz.
- Igen – sóhajtott Jens is, miközben keze elindult a combomon. Mosolyogva csóváltam a fejem.
- Szorítok, hogy megtaláljátok azt a gazembert! Lénáék miatt pedig ne aggódjatok, majd én átmosom a fejüket – kezdett bele.
- Nem kell, anya! – kaptam a telefon után, de már csak annyit hallottam, hogy elköszönt és bontotta a vonalat. - Baszd ki! – káromkodtam. Ha anyám bekattan ott nem lesz kegyelem, és akármennyire is haragszok Lénáékra, ezt még nekik sem kívánom.
- Nyugalom – húzott magához Jens, miközben keze egyre feljebb csúszott combom belső oldalán.
- Na, de kérem – nevettem fel, mikor megéreztem tenyerét, elég érzékeny területekre tévedve. – Mit képzel az úr?
- Hogy sikerül elvarázsolnia a hölgyet – döntött hanyatt az ágyon, majd folytatta kényeztetésemet.

Elég jól eltöltöttük az időt a nap hátralévő részében, míg végül este végre sikerült rávennem egy kis filmnézésre.
- Egyébként, vettem neked valamit – vigyorgott.
- Tényleg? – ültem fel meglepetten. – Micsodát?
- Táddáááám! – nyújtott felém egy nagy tábla csokoládét.
- Köszönöm – csókoltam meg, majd számat nyalogatva kibontottam és majszolni kezdtem.
Hamar elaludtunk, főleg Jenson. Fáradt volt és szüksége volt arra, hogy kialudja magát a holnapi futam előtt.
Reggel Mike ébresztett minket. Rendbe szedtük magunkat, majd elindultunk reggelizni. A liftben összefutottunk Sebastianékkal. Nem szóltunk egymáshoz, csak álltunk egymás mellette. Léna Seb kezét fogta, engem pedig Jenson ölelt magához. Egy pillanatra találkozott a tekintetem unokahúgoméval. Láttam, hogy legszívesebben megszólalna, de nem hiszem, hogy képes lennék végighallgatni. Még mindig fáj, hogy csalódnom kellett bennük. Elkaptam a tekintetem és a hasamat kezdtem tanulmányozni. Kíváncsi vagyok, mennyi időnek kell még eltelnie, és hány tábla csokoládénak kell elfogynia, hogy gömbölyödni kezdjen a pocakom. És vajon sok időbe fog telni, míg visszanyerem majd az alakomat a szülés után? Remélem nem, de biztos, ami biztos, beszélek Mikeal még ezzel kapcsolatban.
Kiléptünk a liftből, majd mi elfordultunk jobbra a McLaren szekcióhoz, ők pedig balra, a Red Bullhoz.
- Hiányzik – suttogtam.
- Tudom – szorított magához Jenson, majd puszit nyomott a homlokomra.
A reggeli jó hangulatban telt, bár én elég hallgatag voltam. Most éreztem csak meg igazán, mennyire is szeretem az unokatestvéremet. Hiányzik a sok bolondságunk, a nevetések, a közös vásárlások, a csajos beszélgetések és ami a legfőbb, biztos voltam benne, hogy egyenesen sikítozva ugrált volna örömében, ha aznap elmondom neki, hogy kisbabát várok.
Sajnos, a hitünket képes összetörni az élet. Mai szemmel nézve, lehet, hogy mégse lett volna olyan boldog. Lehet, hogy elítélt volna, amiért az ellenfelüktől várom a kicsit. Az is lehet, hogy szajhának gondolna… Fogalmam sincs…
- Rosszul vagy? – kérdezte Jenson, már a kocsiban ülve.
- Testileg? Nem – feleltem. – Lelkileg? Borzalmasan…
Szomorúan nézett rám, de ő sem tehetett semmit. Mindent megadott nekem, amire csak egy ember képes, és ezért őrülten hálás vagyok neki. De most nem segíthet.
Davel kezdett beszélgetni az utolsó simításokról, míg én leültem Mike mellé.
- Ha megszülöm a picit, segítesz majd visszanyerni az alakom? – pillantottam rá.
- Öö.. persze – bólintott. – Összeállítok majd egy edzéstervet – mosolygott.
- És olyat is tudsz, amit terhesség alatt csinálhatok? – kérdeztem tovább, hogy legalább kicsit elterelődjenek gondolataim.
- Tudnék, de nem teszem meg. Tina,  a tegnapiak után, jobb lenne, ha csak pihengetnél… - emlékeztetett.
- Igaz – sóhajtottam.
- De utána számíthatsz rám – biztosított. Itt inkább le is zártam a témát, és inkább elmentem a kantinba egy üdítőért.

A futam előtt Jenson megkapta a szokásos pusziját, majd fülessel a fejemen ültem vissza a székre, és nézem a rajtot a csapattagokkal. A helyezések már az elején felborultak. Alonso az élre került, ahonnan Sebastian magához hűen, visszaorozta az első helyet. Persze, Jens se hagyta magát, és végül a második helyen futott be. Nagyon ügyes volt, és büszke voltam rá! Kiszaladtam Johnnal és a csapattal a pódium elé, onnan ünnepeltük szerelmemet. Christianra néztem. Úgy láttam megnyugodott, most, hogy nyert a csapata.
Visszasétáltam a bokszba, ott vártam meg, hogy Jenson visszatérjen az interjúszobából.
- Ügyes voltál! – jutalmaztam apró csókkal.
- Köszönöm, Kicsim – húzott magához. Kikísértem egy darabon a riporterek elé, majd úgy döntöttem kicsit távolabb megvárom. Éppen az egyik kérdésre válaszolt, mikor megláttam, hogy a riporterek nagyon mutogatnak rám. Jens sajtósa azonnal hozzám szaladt.
- A Riporterek arra kíváncsiak nem-e válaszolnál Jenssel együtt pár kérdésre – mondta.
- Milyen kérdésre? – vonakodtam.
- Csak egy-két apróság, ne aggódj, semmire sem vagy köteles válaszolni – biztatott.
- Én nem vagyok híresség – fintorogtam. – Egyébként is, Martin megöl, ah azok után, amit a fejére hoztam a héten, még nyilatkozok is.
- A sajtó erről nem tud semmit, és szeretném, ha ez így is maradna – suttogott. – Gyere! – húzott páromhoz.  
- Jó napot, Tina Jones – köszöntött az egyik riporter, mire láttam, hogy Seb felkapta a fejét, tőlünk nem messze. – Monacó óta ez a nyolcadik futam, aminek részese. Hogy érezte magát? Mit gondol a száguldó cirkusz világáról?
- Úgy gondolom, hogy nem véletlenül vagyunk a száguldás világában. Itt minden olyan gyors – nevettem a béna hasonlatomon. – A napok is gyorsan telnek, és csak kapkodom a fejem, hogy mindig új és új helyeken találom magam – mosolyogtam. – Nagyon jól éreztem magam az eddigi összes futamon, imádom a hangulatot, a társaságot, a környezetet – mosolyogtam Jensonra.
- Szóval tetszik önnek ez az életstílus? – mosolygott rám a kérdező.
- Igen – bólintottam. – Tudja, mikor az unokahúgom elhívott… sose gondoltam volna, hogy egyszer ennyire megszeretem ezt az egészet – meséltem összeszorult szívvel. Sebre pillantottam, aki lehorgasztotta a fejét és visszafordult a riportere felé.
- És arra gondolt volna, hogy itt találja meg a szerelem?
- Álmomban sem – vigyorogtam, mire Jens felnevetett mellettem. – De nem bánom, hogy így alakult – bújtam az ölelésébe.
- Mik a terveik a jövőre? Esküvő? Esetleg gyermekvállalás? – nem mertem Jensonre nézni, féltem, hogy elárulom magam.
- Ennyire még nem tervezünk előre – vette át Jens a szót. – Természetesen később majd szeretnénk mindkettőt, de egyelőre a jelennek élünk és próbálunk egymásra és a munkánkra koncentrálni.
-  Értem – bólintott a riporter. – Végezetül. Mit gondol a bajnokságról?
- Sebastian idén világbajnok lesz, úgy gondolom, ezzel nem mondok nagy újdonságot – feleltem. A többi helyről már nehezebb lenne ilyen pontos információt mondani – fintorogtam. – Mindenesetre remélem, hogy sok izgalmat tartogatnak még nekünk a hátralévő futamok, és persze drukkolok Jensnek, hogy meglegyen a világbajnokság második helye – mosolyogtam. A riporter megköszönte válaszokat, Jenstől pedig kaptam egy puszit, mielőtt folytatta az interjúkat. A többi kérdést elkerülve, visszaindultam a bokszhoz. Tekintetem találkozott Sebastianéval, de csak Isten tudja, mi járhatott abban a szöszi buksiban.

94. rész

Léna

Ahogy Seb távozott a Homeból az asztalra hajtottam a fejem. Sok volt a probléma, nagyon sok. Kívülről persze az látszik, hogy itt van a nagy Red Bull csapat és nekik aztán semmi gondjuk, csak nyernek és nyernek. Ez persze nem így van. Ez a Tina-ügy nagyon nem hiányzott, úgy éreztem, mintha két tűz közé kerültem volna, csapatom és a családom állt szemben egymással. Caren vette észre a lelki vívódásomat, és azonnal leült velem szemben, ahol eddig Sebi ült:
-    Mi a baj? – kérdezte kedvesen – az autóval van valami?
-    Nem – mondtam egykedvűen miközben támaszkodtam az egyik kezemen
-    Akkor Sebbel?
-    Nem, Sebbel minden oké – legalább is remélem
-    Akkor? – tárta szét a kezét tanácstalanul – a Tina-ügy?
-    Igen – bólintottam – Elszúrtam – sóhajtottam egyet – nem álltam ki mellette és most megvet, jogosan. Christian nem hallgat rám, nem is engedi, hogy szóljak, sőt mindig a kirúgással fenyeget.
-    Nem sok mindent tehettél – mosolygott rám egy picit Caren, hogy biztasson – Belevesztél Christianba, ahogy hallottam, és Seb miatt nem rúgott ki. Mi mást tehettél volna még?
-     Nem tudom, fogalmam sincs – omlottam az asztalra – megvisel ez az ügy. És az a legszörnyűbb, hogy kihat a munkámra is, hiába dolgozok annyit, nem jönnek az ötletek, és ha jönnének is, akkor Christian nem hallgatna meg, most Ciaron lett az Isten – Ciaron nevére elhúztam a szám, már a neve is irritál
-    Minden meg fog oldódni, nem hiszem, hogy Tina bűnös lenne, és az igazság előbb-utóbb kiderül
-    Remélem, igazad van – sóhajtottam fel ismét

Próbáltam meg nyugodni, mélyeket lélegezni és sok folyadékot inni, ahogy Tommi tanította. Ki akartam szakadni ebből az ördögi körből és véget vetni ennek az egésznek. Britta sétált oda hozzánk és aggódva tekintett a Home-ba körül
-    Seb itt van? – lépett mellém
-    Az autójánál találod – mutattam a boksz irányában – Baj van?
-    A sajtó – húzta el a száját – Tudnak a frankfurti esküvőről
-    Ja igen – rántottam meg a vállam – Jenson mondta el nekik
-    Nem tudom őket leállítani, kell nekik Seb – mesélte, majd elsurrant a boksz felé

Nekik Seb kell, nekem meg nyugalom. Caren visszament a pulthoz, mert újabb vendégek jöttek, Rockyék a bokszban voltak ellenőrzésen, mert mindjárt időmérő, nekem nem volt kedvem menni. Az ajtón Ciaron lépett be, és amikor meglátta a fancsali arcomat, még boldogabb képet vágott, ilyenkor úgy betudnék neki mosni egyet, (na jó, mikor nem?) Felém vette az irányt, a francba is ebből még baj lehet. Ahogy ismerem magam, nem fogok meghátrálni és ebből kirúgás lehet. Ciaron ezt jól tudta, azért is jön ide, mibe fogadok, a galád. Minden vágya volt, hogy eltüntessen innen, de Seb miatt ez nem volt túl valószínű így át állt a „kínozzuk meg Lénát” tervre. Valljuk be eddig minden az ő kezére játszik:
-    Nocsak, nocsak – nevetett, még a mosolya is undorító – meg értem azt, hogy kitiltsanak a bokszból? – ült le elém a székre, komolyan ennek nincs jobb dolga?
-    Akkor mázlid sose lesz – vágta ma képébe, nem fogja elérni, hogy kiboruljak, nem!
-    Pedig jobb ha beletörődsz, hogy lassan már csak a tv-ből nézheted a futamokat.
-    Álmodj csak Pilbeam, csak nehogy téged küldjenek el véletlenül – mondjuk erre kevés volt az esély az én szénám jelenleg rosszabbul áll
-    Nem vagy abban a pozícióban – dőlt hátra – Christian az én tenyeremből eszik – sajnos igaza van
-    Mondd csak, mi a célod? – hajtott a kíváncsiság
-    Tönkre tenni – nevetett fel
-    Mondj valami újdonságot – ásítottam, arra már a tesztek alatt rájöttem, hogy nem csíp
-    Szenvedni, látni – röhögött
-    Nincs benned semmi kreativitás, ahogy látom – legyintettem felé – Ha tönkre teszel és kirúgatsz, akkor unatkozni fogsz. Nem lesz kit idegesítened és nem lesz mi miatt terveket szőnöd. Seb jönne velem, szóval őt sem tudnád piszkálni, és te pont ezt élvezed, hogy piszkálj

Elgondolkodva nézett rám, ezt a csatát én nyertem és ezt ő pontosan tudta. Rávilágítottam az igazságra. Gondolkodva állt fel és ment ki, és még csak nem is voltam durva és nem is rendeztem jelenetet, amiért Christian kirúghatott volna, egy piros pont nekem. Én is felálltam és pulthoz mentem, szükségem van egy Red Bullra. Caren épp a pultot törölgette.
-    Mit szeretnél? – kérdezte kedvesen
-    Egy Bullt kérek, de legszívesebben valami erőset innék
-    Az is megoldható – mosolygott továbbra is. Elgondolkodtam ezen, vajon Seb mennyire akadna ki, hogy ha megtudná? Valószínűleg nagyon.
-    Egy vodkát kérek – súgtam neki halkan – legyen inkább kettő

Caren készségesen tette ki a két pohár italt én meg egyből lehúztam mind a kettőt. Elég bátor dolog volt főleg úgy, hogy nem sokat ettem. Úgy döntöttem meglátogatom én is a bokszot. Nem mentem senkihez közel, amikor észbe kaptam, Seb már bent ült az autóban. Ennyire elment volna az idő?

Feltettem a szokásos fülesem, amit akkor használok, amikor nem én vagyok a pitwallon és néztem, ahogy a csapat elkezdi a Q1-et. Stu és Lee állta mellettem és feszülten figyelték a monitorokat.

Elsőként Trulli gördült ki a pályára, majd őt követték a kiscsapatok többi résztvevői, ez ilyenkor nekünk nem igazán fontos (bocsánat tőlük)

-    Seb az Ascari sikánnál figyel a vonalra, az FIA bünteti, ha át mész rajta – szólalt fel Rocky, aki épp Kennyvel társalgott előtte.
-    Értettem – motyogta a szőke, utálom, ha motyog, nálam is mindig motyog

Elsőként Button ment ki, őt Alonso követte. Rocky hátranézett, majd rádión meghagyta, hogy engedjék ki Sebet. A gyors köre után a harmadik helyre állt, Button volt az élen. Seb vissza is jött, ennek még nincs jelentősége. A továbbiakban nem történ nagy izgalom, csak Maldonado akciózott.  Seb ismét kiment, mondjuk szerintem feleslegesen, megfutotta a leggyorsabb kört, de utána Hamilton elvette tőle. Morgott is egy picit az orra alatt, ahogy visszatolták
Webber viszont nem nagyon szerepelt, Ciaron későn is küldte ki és nem volt valami jó pozícióban, ami mosolyra húzta a számat, hiába a legszebb öröm a káröröm, főleg mérnöki berkekben.  Alguersuari búcsúzott végül a kiscsapatokkal, azért elhúztam a szám, mégis csak a fiókcsapatunk a Toro Rosso.

A Q2-ben Senna ment ki először (vagyis inkább ő futott komolyabb időt) utána ment ki Seb és Button. Button végig Seb előtt maradt, ami persze felkeltette Christian fantáziáját és leszállva a pitwallról morogni kezdett. Seb mintha érezte volna ezt, azonnal futott egy legjobb időt. A főnök elhallgatott és visszaült a helyére, egy gonddal kevesebb.  Seb ki is jött, már nem volt szükség több körre. A Force Indiások és a Renaultosok na meg a Sauberesek szórakoztatták a kilátogatókat, de főleg a bejutó helyekért harcoltak. Végül is Senna és Petrov jutott be, kiejtve a Saubereket.

A Q3-at a Ferrarisok kezdték, a közönség őrjöngeni kezdett, hogy az ember fia (adott esetben lánya) ne felejtse el, hol is van. Hát nem felejtettem el, főleg azért nem, mert Sebnek nagyon fontos ez a hely sok mindent kapcsolhat ide, ami örömmel tölti el. Utána Button jött ki majd Seb. Button gyorsabb volt, de Sebi rákontrázott. A McLarenek gyorsan visszamentek, Webber még ki sem jött, mivel egy köre volt csak (ahogy hallottam a rádión, néha mit nem fog az ember).
-    Sebi túl lassú – morogtam az orrom alatt, amit Stu hallott meg és bólintott
-    Van ideje még egy kerékcserére? – kérdezte a szerelő, gyorsan át gondoltam
-    Nem – válaszoltam. Szólni akartam Rockynak, hogy ne hívja vissza, de a mikrofon nem működött. Oda rohantam a vezetőszerelőhöz és elkértem az övét.
-    Rocky, indítsd el gyorskörre, nem fog visszaérni, túl lassan jött
-    A francba, kösz – szólalt meg a francia

Azonnal szólt is Sebnek. Seb használt gumikon kontra többiek új friss gumikon. Érdekes lesz. Hamiltonék elszúrták az edzést, egy gonddal kevesebb, Webber csak az ötödik lett. Button viszont nagyon gyors kört futott, a francba is, gyerünk Seb. Végig izgultam az időmérőt, összeszorítottam az ujjam, nagyon ideges volta, de Seb egy über időt ment és megint alázta a mezőnyt. Hatalmas öröm szakad fel bennem (ami a vodkának is köszönhető), szinte ugráltam a szerelőkkel. Rocky megdicsérte az ifjú pilótát, ahogy Horner is, Seb pedig őrjöngött. Hirtelen Tinát mutatták, aki egy halvány mosolyt eresztett meg. A szívem ismét összeszorult Ahogy kiszállt lehetett látni rajta, hogy nagyon sokat jelent neki ez a pole. 2008-ban elkezdődött itt valami, és 2011-ben ismétlődik.

Nem vártam meg, hogy visszajöjjön, segítettem Rockynak lezárni az adatokat, és megbeszéltünk pár dolgot. Persze Tim azonnal berobogott, amikor Seb megérkezett.
Nevetve mentünk ki, hogy gratuláljunk. Ismét a végére hagyott, de amikor rám nézett, morcos képet vágott, amikor megölelt az arca még morcosabb lett, megérezte a vodkát.
-    Ne nagyon menj senki közelébe – mondta gondterhelt ábrázattal
-    Nem terveztem – rántottam meg a vállam
-    Ha ez Ciaron miatt van…
-    Honnan tudsz róla? – lepődtem meg
-    Caren mesélte, mert beugrottam vízért
-    Ez nem csak miatta van, ez minden miatt, túl sok ez nekem – suttogtam elfojtott hangon

Sóhajtott egyet, majd távozott. Úgy döntöttem a szobájába megyek és fogat mosok, még mielőtt más is kiszúrná a dolgot, oda akartam menni, ahol a többiek vannak.

Ahogy beléptem a Homeba Sebet pillantottam meg az egyik asztalnál. Tipikusan olyan fejet vágott, amikor elgondolkozik valamin, az a mi lett volna ha... fej. Sóhajtva ültem le vele szemben, rám emelte tekintetét, majd belekezdett:
-    Mi lett volna ha.
-    A mi munkánkban ilyen nincs - javítottam ki
-    Akkor tegyük fel - mindjárt szebben hangzik - ha én mérnök lennék, akkor velem is olyan lennél, mint Ciaronnal?
Egy kicsit meglepett a kérdése... Mi ez a dolog Ciaronnal?
-    Nem hiszem - válaszoltam határozottan. - Ott van például Rocky, vele nagyon jól kijövök
-    Persze, mert egy csapatba vagytok – mosolygott
Igaz - bólintottam - Akkor ott van Rob Smedley,  vele is nagyon jól kijövök, nagyon rendes ember. De mi ez az egész Seb?
-    Semmi, csak úgy kérdeztem - tárta szét a karját. - Kíváncsi voltam
-    De azért valljuk be Ciaron nagyban hozzájárult, hogy így viselkedjünk vele. Sosem volt szimpatikus és bármit megtenne, hogy keresztbe tegyen, nála még a csend is felettébb gyanús dolog. Apropó mostanában elég csendben van – gondolkodtam - Lehet, megváltozik - tárta szét a kezét Seb
Sebi, az ilyen emberek nem változnak meg - húzódott mosolyra a szám - a Ciaron fajták nem képesek ilyenre, csak a saját céljukat tartják szem előtt, az ilyen mérnökfajta, mint Ciaron a legveszélyesebb.
-    És te milyen fajta vagy? - kérdezte érdeklődve
-    Nem tudom - vontam vállat, - döntsd el te...
-    Inkább azt szeretném tudni eldönteni, miért éreztem a vodkát
-    Kimondtam, amit gondoltam, és Caren elém rakta – rántottam vállat – ne aggódj, nem lesz belőle rendszer, csak egyszeri alkalom volt
-    Aggódom érted – sóhajtott fel
-    Jól leszek, csak picit sok volt, de egyet ígérem, végére járok ennek az ügynek…

93. rész

*Tina*

Az ajtó kitárult és Mike dugta be rajta a fejét. Mindannyian ledermedtünk.
- Tűnés! – vágott egy párnát Jens az edzőjéhez.
Mike még mindig elvörösödött fejjel állt az ajtóban, mögötte John pillantott be, majd gyorsan elfordult.
- Ööö… bocsi – nyögte végül az edző, majd kiment és becsukta maga mögött az ajtót. Jézusom, ez nem lehet komoly, hogy látott meztelenül! Még, ha nem is látott mindent, monokinizni legalább.
Jensonre pillantottam, ő is épp a tekintetem kereste. Összenéztünk, és kitört belőlünk a nevetés.
- Szerzek egy kulcsot abba az ajtóba – csóválta a fejét, miközben lemászott rólam.
- Nem hangzik rosszul – bólogattam, míg összekapkodtuk a ruháinkat. Gyorsan felöltöztünk, majd kimentünk az ajtón. Mike és John még mindig ott álltak.
- Ne haragudjatok… - kezdett azonnal magyarázkodásba az edző.
- Felejtsük el! – kértem.
- Főleg te! – nézett Jens az edzőjére.
- Nem láttam semmit, esküszöm! – emelte fel ártatlanul a kezeit.
- Ezt azért nehezen hiszem… - nézett rá párom, miközben magához húzott.
- Na jó, láttam. De már nem is emlékszek rá – motyogta Mike, mire felnevettem.
- Helyes – zárta le a témát Jenson mosolyogva.
- Egyébként Martin keres… - szólt közbe John.
- Megyek, megkeresem. Gondolom, le akar szidni – húzta el a száját. – Addig menj, egyél valamit – puszilt meg.
- Rendben – csókoltam meg.
Elsietett főnöke irodájához, édesapjával, engem pedig Mike kísért az ebédlőig.
Leültünk az egyik asztalhoz és ebédelni kezdtem, míg Mike egyre csak az asztallapot fixírozta.
- Na és, gondolkodtatok már a keresztszülőkön?
- Igen – bólintottam, majd elhallgattam. Tudtam, hogy szeretne ő az lenni, hiszen Jenssel nagyon jóba vannak, és nagyon fontosak egymásnak. Én sokáig húzódoztam, szerettem volna, ha Léna és Seb kapja ezt a megtiszteltetést, de azok után, ami a napokban történt, rájöttem, tényleg Mike érdemli meg. – Mike, szeretném, ha elvállalnád, hogy gondját viseled a picinek, ha velünk történik valami – mosolyogtam rá. Alig fogta fel, mit mondok.
- Mi? – ragyogott fel a szeme. – Ezt most ugye nem csak azért, mert rákérdeztem?
- Nem, dehogy – mosolyogtam. – Tényleg azt szeretném, ha elvállalnád – bólintottam.
- Ezer örömmel – vigyorgott boldogan, majd megölelt.
- Héhé! Kopjál csak le a csajomról! – nevetett fel Jenson.
- Gyere ide! – ölelte meg Mike örömében páromat is.
- Mit tettem? – nevetett tovább szerelmem.
- Felkértem Mikeot, hogy legyen a baba keresztapja – mosolyogtam páromra. Láttam, hogy kicsit ő is meghatódott. Jól esett neki, ebben egészen biztos vagyok. Leült mellém, majd egy csókot lehelt ajkaimra.
- Szeretlek – mosolygott. – És köszönöm – suttogta.
- Megérdemli – mosolyogtam vissza. – És - váltottam vissza eredeti hangszínemre. – mi volt Martinnal? Nagyon leszidott?
- Csak amennyire megérdemeltem – vont vállat. Lopott a tányéromról egy sült krumplit.
- Képes vagy megenni a gyereked elől? – csipkelődtem vele.
- Így is annyit eszik… - nevetett.
- Ezzel arra célzol, hogy kövér vagyok? – tetettem felháborodást.
- Maradj már! Gyönyörű vagy – simított végig a hasamon.
- Csak hallani akartam – nevettem fel.
- Ejj, te nőszemély! – nevetett ő is.
- Hamarosan ketten leszünk – öltöttem ki rá a nyelvem.
- Két nő? Nem. Fiú lesz, és nem győzöl majd elviselni minket – vigyorgott pimaszul.
- Lány – vágtam rá határozottan. – Anyai megérzés – pusziltam meg a nyakát. – Törődj bele!
- Szerintem is fiú lesz – csatlakozott Mike a beszélgetéshez.
- Na, ugye? – nevetett Jenson.
- Lány lesz! – ellenkeztem tovább. Nem tudtam volna megmondani, miért vagyok ennyire biztos abban, hogy nekem lesz igazam, egyszerűen csak éreztem.
- Csak nem az unokámról van szó? – jelent meg John is, aki fogalmam sincs, hol bujkált eddig.
- De – bólogattunk serényen.
- Éppen azon vitázunk milyen nemű lesz – mosolyogtam.
- Nem mintha rajtatok múlna – nevetett.
- Csak tippelgetünk – vont vállat Jens. – Szerinted kislány lesz, vagy kisfiú?
- Szerintem lány lesz – mosolygott.
- Ez az! 2-2! – kacagtam fel.
- Fiú lesz – folytatta Jenson. – És olyan lesz, mint én – nevetett.
- Mindig kanos lesz? – nevetett fel Mike, mire mindünkből kitört a nevetés.
- Egy ilyen csaj mellett, ez nem szégyen! – mutatott rám, majd adott egy puszit.
- Tényleg? Én úgy tudom előttem is ilyen voltál – fontam karba kezeimet, mellkasom előtt.
- Szeretem a jó dolgokat – adta meg magát.
- A részletek nem érdekelnek! – nevettem.
Sajnos félbe szakítottak minket, ugyanis kezdődik az időmérő. Jenson elszaladt átöltözni, a fiúk pedig elkísérték. Én megettem a maradék ebédemet, és a bokszban vártam páromat.
- Vigyázz magadra! – öleltem magamhoz.
- Ti is – mosolygott.
- Aztán szerezd meg az a polet! – csaptam nevetve a fenekére. Fejére húzta a baklavát, és a sisakot, én pedig leültem John mellé, egy fejhallgatóval a fejemen.

Végül csak a harmadik helyet sikerült megszereznünk. Lewis lett a második és természetesen Sebastian az első. A Red Bull így sem nyugodott meg, ebben biztos voltam. Főleg Christian nem.
Persze a kamerákat most sem kerülhettem el, nem tudom, miért szeretnek engem annyira mutogatni, a többi srácnak is itt van a barátnője..  Szerencsére nem voltam önfeledten boldog, így a Red Bullosok se láthattak többet, egy szimpla mosolynál.
- Ügyes voltál! – pusziltam meg kedvesem.
- Lehetett volna jobb is – húzta el a száját. – Bár az RB így is azzal van megáldva, hogy loptunk, azért tartunk itt. Kezdem már unni – bosszankodott.
- Nekem mondod? – sóhajtottam. – Bajba kevertem a csapatot, pedig nem is tettem semmit – szomorodtam el.
- Nem te kevertél minket bajba, hanem az, aki ezt tette veled! És ne aggódj, kiderítjük ki volt – mondta határozottan.
- Remélem – húztam el a számat.
- Na, menj interjúkra, utána eszünk – tereltem sajtósa felé.
- Úgy tudom, te már ebédeltél – húzta fel szemöldökét.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz – néztem rá ártatlanul. Mosolyogva kacsintott egyet, majd elrohant nyilatkozni. Szerencsére nem akciózott, Sebastiannal békésen megfértek egymás mellett. Láttam, hogy a német hálás is érte, de Jens nem nézett rá. Még mindig haragszik, ha nem is hangoztatja.
- Ez is az én hibám – suttogtam Mikenak.
- Dehogyis. – nyugtatott. – Ez mind annak, a mocsoknak a hibája, aki belekevert téged és minket.
- De Seb és Léna jobbak ennél.. – védtem unokahúgomékat.
- Tina, megvolt a lehetőségük, hogy melléd álljanak és higgyenek neked – nézett rám.
- Igen, de.. – próbáltam újra megvédeni őket. Hiába. Mikenak igaza van. Nem kellettem nekik.
A boksznál vártuk meg Jensont, majd összeszedve édesapját, indultunk el a szálloda felé.
- Mit szólnál, ha a halban rendelnénk valami finomat? – vetette fel Jenson az ötletet.
- Jól hangzik – mosolygott. – Apa, Mike?
- Maradjatok csak kettesben – mosolyogtak.
- Gyertek nyugodtan! – mosolyogtam rájuk.
- Na jó – egyeztek bele. Rendeltünk egy nagy pizzát, amiből persze Jens ehette a legkevesebbet. Nem baj, én és a kis pocaklakóm szívesen elpusztítottuk az ő részét is.
- És, gondolkodtatok már a neveken? – kérdezte a mi drága edzőkénk.
- Hát, nem igazán – ráztam a fejem.
- Hmm, szerintem lehetne…. Mike – nevetett.
- Mike Button – ízlelgettem a hallottakat. – Hm. Ne haragudj, inkább nem! Főleg, hogy kislányom lesz – jelentettem határozottan.
- Tina Button? – húzta fel Jens a szemöldökét. – Nem, nem. Jenson lesz!
- Szívem, ezt most ne vedd sértésnek, de… nem szeretném, ha a mi keresztnevünket kapnák – bújtam hozzá.
- Hát akkor? – kérdezte.
- Nem tudom, még addig kitaláljuk – vontam vállat. – Van időnk – mosolyogtam.
- Martin? – vetette fel John nevetve.
- Sőt, Christian – nevettünk tovább.
- Ciaron – vágta oda Mike. Felnevettem, majd újra szöget ütött a fejembe a gondolat. Ciaron túl boldog mostanában…

92. rész

*Tina*
Reggel őrjítő hányingerre ébredtem, ami meglepett, ugyanis szedem a gyógyszert, ami terhesség idejére való. Nem kellett sokat várnom, hogy megérezzem, a vacsorám visszakívánkozik. Megpróbáltam kibontakozni Jens öleléséből, de ő szorosan tartott.
- Jens, engedj el! – könyörögtem neki, mire felriadt és elhúzta a karját. A fürdőbe rohantam és azonnal hányni kezdtem.
- Tina? – jött utánam párom rémülten.
- Jól vagyok! – intettem neki, hogy menjen vissza a nappaliba, majd a lábammal belöktem előtte az ajtót. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy ideüljön és végig nézze, ahogy szenvedek. Nem szép látvány, ezt mindketten tudjuk. Nem szeretném, ha a végén megundorodna tőlem.
Megvártam, hogy teljesen megkönnyebbüljek, majd megmosakodtam, és megmostam a fogamat.
Egyúttal fel is öltöztem, így mentem vissza Jensonhoz.
- Hé, jól vagy? – kérdezte kicsit félénken.
- Most már igen – bólintottam. Felém nyújtotta karját, de az utolsó pillanatban meggondolta magát és visszaejtette az ölébe.
- Mi baj? – kérdeztem meglepetten.
- Én is ezt kérdem – motyogta. – Miért nem engedtél be?
- Minek Jens? Hogy nézd, ahogy kihányom magam? – kezdtem felhúzni saját magamat. A hormonváltozások miatt, sajnos elég hajlamos lettem rá.
- Például – vágta rá.
- Hogy aztán ezért bűnhődjek hátralévő életemben? Kösz, nem! – vetettem oda, majd visszasiettem a fürdőbe. A hasam iszonyatosan görcsölt, nem beszélve az újra rám törő hányingerről.
- Mi van? – jött utánam. Ezúttal nem hagyta, hogy becsapjam az ajtót.
- Nem.. hagyom, hogy… elhagyj, azért… mert… ilyen állapotban… látsz… - nyögtem a szavakat. Lerogytam a kád mellé és próbáltam nagy levegőket venni, hogy lehiggadjak.
- Sose hagynálak el ezért! – nézett rám értetlenül. – És másért sem! Szeretlek! – rogyott le mellém. – Tina..?
- Nagyon fáj – kezdtem zokogásba.
- Mi? – húzott magához.
- A hasam – suttogtam. Láttam a rémületet a szemében, majd gyorsan felpattant és a mobiljáért rohant. Szólt Mikenak, aki persze Johnt is értesítette. Pár percig tartott, míg felöltözve ideértek, addig Jens is magára öltött valami könnyedebb ruhát. 
A mély légzések hatására a fájdalom kicsit csillapodott, de nem múlt el, így én is kezdtem megijedni. Nem, az nem lehet, hogy elveszítsem a babámat!
- Be kell vinnünk a kórházba! – beszéltek a fiúk a fejem fölött.
- Nekünk a pályára kell mennünk!
- A barátnőm és a gyermekemet várja, nem hagyom magára! – akadékoskodott szerelmem.
- Majd én vigyázok rá – nyugtatgatta édesapja.
- De.. – kezdett újabb kifogásba Jens. Ideje volt közbe szólnom, különben sosem indulunk el.
- Johnnal megyek – jelentettem ki.
- Tina? – nézett rám szomorúan Jenson.
- Menj Mikeal és csináld a dolgod! Mi elleszünk – bizonygattam.
- Hívlak, akármi van! – tette hozzá édesapja is, majd kisiettünk a szobából és elindultunk a kórházba.
*Jenson*

Minden perc őrülten hosszúnak tűnt, amíg a pályára tartottunk. Még mindig nem hívott apa, nem tudok róluk semmit. Próbáltam hívni, de kinyomta a telefont.
- Ne aggódj! Jól lesznek – próbált nyugtatni Mike.
- Mindketten? – kérdeztem rémülten.
- Igen – bólintott, de láttam ebben már ő sem olyan biztos.
Istenem, könyörgöm, add, hogy jól legyenek! Mindketten! Ők számomra a legfontosabbak.
A percek továbbra is csiga lassan vánszorogtak, még a vezetés se tudott lenyugtatni, ami nagyon ritka.
- Még egyszer megpróbálom – vettem elő a készüléket, mikor beértünk a McLaren homeba.
- Nem – vette ki a kezemből Mike. – Ne zavard! Lehet, hogy éppen az orvos vizsgálja! Hidd el, hívni fog, ha tudnak valamit.
- De megőrülök, hogy én itt vagyok, ő meg ott – rogytam le az egyik székre.
- Szedd össze magad, hallod? – ült le mellém. – Mi lesz veled, ha ő Monacóban lesz, mert már nem ülhet majd repülőre? És utána, a picivel? Hónapokig nem tarthat majd veled – magyarázta.
- Tudom, de ez most más.. – suttogtam.
- Édesapád vele van! Már jó néhány gyereket felnevelt, és a felesége is megvan már nagyon régóta. Úgy gondolom, elbír Tinával – emlékeztetett.
- Tudom – motyogtam.
- Gyere, igyunk valamit! És próbálj fejben egyben maradni! Mindjárt edzés – emlékeztetett.
- Igen, igazad van – adtam meg magam. Persze az agyam még mindig szerelmemen járt.

Félórával később, már csak az utolsó simítások választottak el attól, hogy beüljek az autóba és elkezdjem az edzést. Apáék még mindig nem hívtak, így úgy döntöttem, mielőtt felveszem a baklavát, tárcsázok. Ez már Mike-nak se volt ellenére.
- Szia, Jens – hallottam meg apám hangját szerelmem telefonjában.
- Apa? Mi újság? Hogy vannak? Miért nem hívtatok?
- Jenson! Tina még most végez! Koncentrálj az edzésre! Indulunk! – zárta le a témát és rámnyomta a telefont.
- Mit mondott?
- Hogy Tina most végez – ismételtem apám szavait.
- Na, ez jó. Ha komoly lenne, bent tartanák.
- Nem feltétlenül – ráztam a fejem. – Ha elmegy a baba, nem minden esetben kell bent tartani…
- Jenson! Nem ment el a baba!
- Apámnak elég kedvtelen hangja volt…
- Jenson! Ne képzelődj! – szólt rám. A fejemre húzta a baklavát, majd a bukósisakot és az autó felé irányított. Kimentem a pályára, de csak úgy futottam a köröket. Nem igazán érdekelt hanyadik vagyok. Most csak is Tina és a pici számítanak.
- Jenson, szedd össze magad! – szólt Dave a fülemre. Nem válaszoltam. Mentem még pár gyors kört és levezetőket. Az eredményjelzőre pillantottam. Nem voltam túl fényes, de szerencsére olyan mélyre sem estem. – Boksz! – utasított mérnököm. Visszahajtottam, a fiúk besegítették a kocsit. – Nézz balra! – kért Dave. Oldalra néztem és megpillantottam Tinát a szerelők mellett. A tévét nézte, majd rám szegezte pillantását. Küldött egy biztató mosolyt, de csak kicsit segített a megnyugvásomba.  Visszaküldtek a pályára. Próbáltam javítani a utolsó köreimmel, de így is csak az ötödik helyen végeztem.
Tudtam, hogy a csapat nem örül neki, de engem nem érdekelt. Tinával akartam lenni!
Visszahajtottam a bokszba, kiszálltam a kocsiból. Párom karba font kézzel állt meg mellettem.
- Martin ki fog nyírni – csóválta a fejét mosolyogva. Megrántottam a vállam és elkezdtem megszabadulni a bukósisaktól.
- Hogy vagy? Mit mondott a doki?
- Minden rendben – nyugtatott meg. – Csak kicsit sok volt a stressz mostanában, és így is figyelmeztetett a szervezetem – magyarázta.
- De ugye a baba is jól van?
- Igen, szerencsére – bólintott. – Viszont.. – pillantott a hasára.
- Viszont? - húztam le a baklvát is a fejemről.
- Még egy ilyen és… nem biztos, hogy túléli… - suttogta.
- Én se – ráztam a fejem. – Nem tudom miért haragszol rám – simogattam az arcát. – De én tényleg nagyon szeretlek!
- Nem haragszom, te kis buta – nézett rám meglepetten. – Miért haragudnék?
- Hát csak, mert… - kezdtem bele, de a sajtósom elráncigált az interjúkhoz. – Utána folytatjuk! – szóltam vissza barátnőmnek, majd az első riporter elé álltam.

*Tina*

Jenson az interjúk közbe akciózott egy kicsit. Tudom, hogy haragszik Lénáékra, mert úgy érzi elárultak engem, őt mindannyiunkat, de azért durva volt tőle, hogy elmondta a televíziónak az esküvőket és, hogy már nem tartozom a Red Bullhoz. Ennek még tuti lesz visszhangja.
Martin se örült neki túlzottan, mert szerinte ezzel csak tovább hergeljük a Red Bullt, és akkor az FIA-hoz mennek, de én bíztam bennük. Lénában, Sebben, Rockyban, Timben, Adrianben… - tudtam, mindannak ellenére, hogy ők nem hittek nekem, én hiszek bennük, hogy ők képesek lesznek megállítani Christiant. Senkinek sem jó a cirkusz és a botrány. Kivéve talán Webbernek és Ciaronnak… ők elég boldogok mostanság… Elkezdtem gondolkodni, ám megérkezett Jenson, és az öltözőjébe hívott, hogy folytassuk a beszélgetésünket.
- Szóval, miből vontad le, hogy én haragszok rád? – ültem le az ágyra.
- Hát először az az izé, hogy nem engedsz be a fürdőbe, mert elhagylak.. aztán meg azonnal rávágtad, hogy apámmal akarsz menni. És olyan ridegnek tűntél és… - rogyott le mellém.
- Istenem! Ne haragudj Szívem, nem tudtam, hogy ennyire félreérted! – másztam az ölébe. – Én csak.. ezek miatta  hormonváltozások miatt mindenfélét gondolok, és ezért mondtam reggel, hogy nem akarom, hogy hányni láss, mert a végén megundorodsz tőlem… - magyaráztam.
- De nem undorodok- rázta a fejét.
- Tudom – bújtam hozzá. – Ne haragudj!
- És a kórházas? – simogatta a hátam.
- Nem akartam rideg lenni – magyaráztam. – Nem vettem észre, hogy úgy tűnik. Egyszerűen csak fájt a hasam, és minél előbb véget akartam vetni a beszélgetéseteknek, hogy elinduljon velem valaki a kórházba. És az volt a legésszerűbb, ha apukáddal megyek – pusziltam meg.
- Nekem nem – durcáskodott.
- Látod, hogy az edzés felére értünk vissza… te ezt nem teheted meg! – emlékeztettem.
- Jó, de olyan rossz. Végtére is én vagyok a barátod – motyogta.
- Igen, valami olyasmim vagy – bólogattam helyeslően, majd érzékien az ajkaira tapadtam. Ma még nem is kaptam tőle csókot, így borzasztóan hiányzott. 
Sikerült elnyújtanunk a dolgot, így a csókból egy rögtönzött kis szeretkezés lett.
- Egyébként… láttam a Lénás esetet – simogattam csupasz mellkasát.
- Ne haragudj – sóhajtott.
- Nem haragszom – pusziltam meg. – Tudom, hogy értem csináltad – mosolyogtam rá, mire lehelt egy apró csókot az ajkaimra. – De arra kérlek, hogy többet ne csináld! Nem akarok több botrányt!
- Rendben – bólintott. – Ígérem, jó leszek – mosolygott, majd fölém hajolt, és újra megcsókolt.
Ekkor nyitották ránk az ajtót….   

91. rész

Léna

Reggel hétkor keltem, hogy el tudjunk készülni a megbeszélésre, kíváncsi vagyok Christian mit intézett, bár ahogy őt ismerem, inkább csak veszekedett. Ahogy az ágyból kipattantam a fürdőbe mentem, hogy rendezzem magam. Amikor kész lettem, fél nyolc volt és Seb még mindig aludt. Morcosan megráztam a fejem és széthúztam a függönyöket:
-    Gyerünk Sebastian – keltegettem, ahogy megfordulta a függöny széthúzásából
-    Neeeeeee – morgott – Húzd vissza – húzta a takarót a fejére, ahogy a fény rásütött
-    Ébredj, nem akarok még egyszer szólni – morogtam vissza
-    Zsarnok vagy ma – ásított egy nagyot, ahogy felült az ágyban, nem reagáltam rá, megrántottam a vállam.

Lementem reggelizni, mert képtelen voltam kivárni Sebastian csiga tempóját. Szörnyen lassú, amikor nem akar fel kelni. Utána kiáltottam, hogy ha nem lesz kész háromnegyedre, akkor bokszerben fogom kirángatni a pályára. Ismét elhúzta a száját, amire én becsuktam az ajtót. A feszültségem, csak is a munkával tudom most levezetni. Elég érdekesen néztek rám a Hotel éttermében, ahogy reggeli közben épp a laptopomon nézem a tavalyi adatokat és hasonlítom össze a mostaniakkal. Hiába, a mérnök az mérnök reggel, délben este, minden körülmény között még akkor is ha épp az elbocsátás szélén áll. Az órára pillantottam, háromnegyed volt. Sebastian épp akkor lépett be az ajtón, szerencséje. Leült gyorsan megreggelizett, és már mentünk is a pályára. A Home-ban volt a megbeszélés, így azonnal oda is mentünk. Amikor megérkeztünk 07:55 volt, de már így is sokan ültek bent, még Christian is bent ült, úgy látszik ránk vártak. Seb előre ment és helyet foglalt Rocky mellett. Nekem is ott kellett volna ülnöm, de nem volt ott több szék, hiába más szelek járnak. Helyet foglaltam hátul a szerelőink mellett.
-    Most, hogy már mindenki itt van, kezdhetjük – nézett rám bosszúsan a főnök - Mint már tudjátok, Tina Jones fontos adatokat jutatott el a McLarenhez. – szúrósan néztem a főnökre és azonnal szót kértem, ám ő nem engedett beszélni - Nem hallgatlak meg Morgen – nézett rám, majd folytatta- Adrian és én elmentünk arra a megbeszélésre, amit a McLaren szervezett. Nem jutottunk semmire, ők bőszen tagadnak mindent, de a bizonyítékok itt vannak. Ha továbbra is próbálkoznak, feljelentem őket az FIA-nál, egyelőre nem hiányzik a balhé, de ők csak had higgyék, hogy fel lesznek jelentve. Hiszen ő mindig feldobnak minket – morgott ismét – Továbbá, ha valaki egy McLarenes közelében is van 10 percig, akkor komoly szankciók jönnek. Jones is oda számit – nézett rám.
-    Christian… - próbálkoztam ismét
-    Nem érdekel – nézett rám szemrehányóan – A sajtósokat arra kérem, - nézett arra a részre, ahol ők ülnek – hogy próbálják meg titokban tartani ezt az ügyet. Koncentráljunk a futamra és a bajnokságra.
-    Christian… - kezdtem újra
-    Nem érdekel a mondandód – nézett rám
-    A francba is! – mérgedtem be – Akkor is elmondom, hogyha nem érdekel! Egyre kevésbé hiszek, sőt nem is nagyon hittem abban, hogy Tina kémkedett!!
-    Mondtam Morgen nem érdekel, és ne szállj szemben, mert elég rosszul áll a szénád.
-    Igazából, leszarom Christian! – üvöltöttem – Akkor sem fogsz… - kezdtem volna bele, amikor Rocky felállt és felém indult. Megfogott és kivitt a teremből
-    Megyünk elemezni – szólt vissza a többieknek.

Egészen az irodánkig cipelt, majd ott elengedett. Bezárta az ajtót és rám nézett:
-    Azzal nem fogsz tudni segíteni, hogy kirúgatod magad, mert makacs vagy.
-    Akkor mit tehetek? –néztem rá kérdőn
-    Most annyit, hogy a futamra és az időmérőre koncentrálsz. Szingapúrban visszamegyünk a gyárba és ott megoldjuk.
-    Remélem – sóhajtottam fel

Rockyval leültünk egymással szemben és próbáltuk kiokoskodni, hogy mi legyen az időmérőn valamint a harmadik edzésen. Sebastian is betoppant, nem szólt semmit, hozzám jött. Lágyan a nyakhajlatomhoz bújt. Egy darabig így voltunk majd a kanapéra vitt, ami az irodánkban volt. Rocky tovább nézegette a lehetőségeket, nem zavart, hogy Seb áthelyez. A kanapén felültem, mire az ölembe hajtotta a fejét. Monoton mozdulatokkal kezdtem el simogatni az arcát. Éreztem, hogy vágyik a gondoskodásra a szeretettre. Fél kezem a laptoppal volt elfoglalva a másikkal Sebit simogattam. Engem is megnyugtatott a simogatás, nem csak őt. Szeme lágyan elnehezültek, becsukta őket, de nem aludt.
-    Mérnök vagyok az istenért is – morogtam a magamnak szánt mondatokat. – Azt mondják, hogy mi gépek vagyunk és csak a feladatokra koncentrálunk, nem érzelgősködünk. Nekem is ezt kell tennem.
-    Csak ne váll teljesen géppé – nézett rám Rocky - Amúgy milyen áttétellel megyünk az időmérőn és a versenyen?
-    A röviddel – válaszolt Sebastian csukott szemmel
-    Rendben, akkor azzal mész az edzésen.
-    Mindenki a hosszabbat fogja választani – mesélte Seb – kiéve minket és még pár embert
-    Merész húzás az tény – bólintott Rocky
-    Reméljük, bejön – bújt a hasamhoz Seb

Lassan Sebnek indulnia kellett, adott egy puszit az arcomra, majd elment. Rockyval mi is kimentünk és elmagyaráztuk a vezető szerelőnek, hogy miket kell változtatni az autón.
-    Mi lesz most? – jött oda Stu
-    Fogalmam sincs – tártam szét a karom
-    Nem hiszem, hogy Tina kém lenne, túl kedves volt ahhoz.
-    Én sem hiszem Stu, de az én szavam már kevés ide
-    Utálom, hogy Ciaron a képünkbe röhög, bízunk benned főnök, csinálj valamit – mosolyogott a végén
-    Megoldjuk – veregettem meg a vállát

Ahogy kész lettünk az autóval, Seb is megjelent. Be is ült rögtön, az edzés javában folyt. A bokszból néztem végig egy fülessel a fülemen. Rockyék mindent ellenőriztek és minden jól haladt. Sebastian nem panaszkodott az autóra, ami pozitív jel volt. Kicsit tartottunk attól, hogy nem lesz rózsás itt a helyezet ahogy tavaly sem volt, de az értékek nem ezt mutatták és mi magunk is láttuk a változást. Megnyertük az edzést, amit boldogan nyugtáztam. Jenson az ötödik lett. Hirtelen Tinát mutatták, akinek az arcán kavarogtak az érzelmek. Hirtelen hozzám jött a kamera, semleges arcot vágtam, mint amikor gondolkodom. A sajtó semmit sem szimatolt meg az ügyből, szerencsénkre, ebben a dologban igaza volt Christiannak. Nem kell a sajtónak tudni, nem kell a balhé.
Sebastian elment interjút adni Brittával, míg én átmentem a paddockba. Épp elkaptam egy szófoszlányt Jenson Button interjújából:
-    Red Bulléknál már csak így megy – mondta és gúnnyal fűszerezte

Hirtelen észrevett, és megvető pillantásaival ajándékozott meg. Próbáltam ismét semleges arcot vágni. A riporter is ránk nézett, és észrevette, hogy valami nincs rendben.
-    Hogy tudja az életét összeegyeztetni Tina Jonessal a Red Bull munkatársával? – kérdezte a riporter, ezt a kérdést megvárom, kíváncsi vagyok a válaszra.
-    Tina Jones nem a Red Bull munkatársa, most már a McLarenhez tartozik – jelentette be Jens és közben engem nézett
-    Igaz ez Mrs. Morgen? – kérdezte a riporter hozzám fordulva, a francba is észrevett
-    Ha Mr. Button azt mondja, akkor igen – vágtam ismét semleges arcot
-    És esküvő mikor várható? – kérdezte ismét a riporter Jenst
-    Hát nem igazán tudom – mosolyodott el – mi nem akarunk év közben kétszer is házasodni, mint Vettelék
-    Kétszer? – kapta fel a fejét a nő, a francba Jens
-    Igen, a nagy buli meg a templomi esküvő augusztusban volt – mesélte
-    Mrs. Morgen – fordult hozzám, ajjaj. Szégyen ide, vagy oda futni kezdtem, ha ez elkezdődik, nem lesz jó vége. Láttam Jens arcán, hogy ezt a „gyanúsítgatásért kapom”

Egészen a Home-ig futottam. Seb már ebédelt, lehuppantam mellé.
-    Vigyázz a sajtóval, mindent tudnak a frankfurti esküvőről
-    Honnan? – motyogta kajás szájjal
-    Jenson mondta el nekik, hogy bosszút álljon rajtam
-    A francba – vakarta meg a tarkóját Seb – kimagyarázzuk

Ha azt mondja, kimagyarázzuk, akkor úgy is lesz. Nem volt mérges Jensre, mindeneke ellenére, a barátjának tekintette, még ha Christiannak nem is tetszett. Amikor végzett az evéssel, hosszasan rám nézett, majd elmosolyodott.
-    Kicsim, nagyon szép vagy – nézett tovább
-    Mit akarsz? – nevettem fel
-    Olyan régen volt… - sóhajtott
-    Most inkább az időmérőn járjon az eszed – keltem fel és ültem az ölébe – Most nincs kedvem
-    Rendben – vágott szomorú arcot – Inkább megyek és megnézem az autót
-    Na, azt jól teszed – nevettem rá

Lágyan felemelt, hogy ki tudjon menni, majd egy puszit nyomott az arcomra…

90. rész

Ne haragudjatok a kimaradásért, csak bioszvizsgám volt ma, és arra tanultam az elmúlt hetekben. Viszont, már túl vagyok, és egy extra hosszú résszel jöttem hozzátok! :) Remélem megbocsájtotok. ;)

*Tina*

- És mik voltak a képeken? – kérdezte Martin.
- Nem tudom – vontam vállat. – Nem tudom pontosan, nem értek hozzá – fintorogtam.
- Értem – bólintott.
- Nézd, én tudom, hogy nehéz elhinni, de esküszöm, hogy nem én voltam - kezdtem ismét magyarázkodásba, habár Martin állítólag hisz nekem és mindenben támogat.
- Elhiszem – bólintott. – Köszönöm, hogy ilyen készségesen elmondtad - pillantott rám gondterhelten, majd a papírjaira nézett. Lefogadom, azon gondolkodott mit is tegyen most. – Ígérem, kiderítjük ki volt – nézett újra felénk.
- Igen – bólogatott Jens is, miközben megszorította a kezem.
- Köszönöm, de nem várom el, hogy ezen fáradozzatok miattam – ráztam a fejem.
- Tina, te már a csapatunk része vagy, és mi nem hagyhatjuk, hogy a csapattagjainkat bántsák – magyarázta kedvesem.
- És azt sem hagyhatjuk, hogy megpróbáljanak minket bemocskolni – tette hozzá a főnök.
- Köszönöm – hálálkodtam tovább, miközben Jens magához húzott. Korogni kezdett a gyomrom. Úgy megijedtem, hogy hirtelen odakaptam a kezem.
- Menjünk enni! – fogta meg Jenson a kezemet.
- Nem – ellenkeztem. – Nem tudok enni – fintorogtam.
- Tina! – szólt rám kicsit erélyesen. – Te is tudod, hogy ezt nem csinálhatod!
- Jenson, ha nem tud enni, ne erőltesd! – szólt rá lágyan a főnöke. Elpirultam. Szegény Martin mit gondolhat most magában, látva a kis civakodásunkat. Bár, azt hiszem Jens állandó kanossága után, ezt már könnyedebben kezeli.
- Martin ezt te nem érted – kezdett bele Jenson. Összenéztünk. Bár megbeszéltük, hogy titok marad, azok után, ahogy most Martin bánt velem, megérdemli, hogy tudjon róla. Ezt jeleztem Jensnek is, aki folytatta mondandóját. – Tina hajlamos néha elfelejteni, hogy már nem csak egy ember helyett eszik -. Martin emésztgette kicsit a hallottakat, majd mikor leesett neki, ránk kapta a tekintetét.
- Terhes vagy? – kérdezte meglepetten.
- Igen – bújtam páromhoz boldogan. Az egyetlen örömeim.
- Gratulálok! – ölelt meg minket boldogan. – Jaj, Istenem! Egy igazi McLaren baba – örömködött. – És mit lehet tudni róla? Fiú? Lány? Hány hetes?
- Alig egy hónapos – motyogtam, mire Jenson elmosolyodott és nyomott egy puszit az arcomra. – És még nem tudjuk a nemét – folytattam.
- Gratulálok – mosolygott. – Legalább egy kis jó hírt is hallok, erre a napra. – őszintén örült, ami engem is boldoggá tett. Már amennyire lehetett… Újabbat kordúlt a gyomrom, és ezúttal már Martin is a büfé felé tessékelt.
Nagy nehezen elkezdtem leküzdeni pár falatot a torkomon, majd a végére egészen belejöttem és elpusztítottam az egész szendvicsemet.
- Most már hazamehetünk? – töröltem meg a számat.
- Szólok apának – bólintott párom. Nyomott egy apró csókot ajkaimra, majd elment megkeresni édesapját. Pillanatokon belül visszatértek, összeszedelőzködtünk és elindultunk a hotelbe.

Nagyon fáradt voltam, a mai nap borzalmas volt és leszívta minden energiámat, így nem vágytam másra csak egy forró fürdőre és egy kiadós alvásra.
- Csatlakozol? – kérdeztem Jensont. Bár most azon ritka alkalmak egyike volt, mikor semmi kedvem nem volt a szexhez, értékelni tudnék egy kis összebújós, pihengetős estét.
Bólintott egy aprót, majd felállt és a fürdőszobába siettünk. Megtöltöttük a fürdőkádat, megszabadultunk a ruháinktól, majd elmerültünk a habokba. Jens mellkasára hajtottam a fejem, behunytam a szemem és csak hallgattam egyenletes szívdobogását.
A hajamat kezdte simogatni egyik kezével, míg a másikat a hasamra tette.
- Szeretlek – suttogtam.
- Én is szeretlek. Mindkettőtöket – puszilta meg fejem búbját.
- Te vagy az egyetlen – motyogtam.
- Ne beszélj butaságokat! Sokan szeretnek! És ne törődj azzal, hogy mi volt ma! Felejtsd el a Red Bullt!
- Tudom, hogy ez a helyes – húztam el a szám. – De nehéz
- Elhiszem – puszilt meg újra. – De én itt vagyok, és mindig számíthatsz rám.
- Köszönöm – csókoltam meg a mellkasát. Még ücsörögtünk így egy darabig, végül olyan fáradt voltam, hogy még a kádban, a meleg víz és párom ölelő karjai hatására, elnyomott az álom. Felriadtam ugyan, mikor Jenson kiszállt, de csak gyorsan megtörölköztem, magamra kaptam a pizsim és már folytattam is az alvást, ezúttal azonban már az ágyban.

Reggel Mike ébresztett minket. Elrabolta páromat egy kis edzésre. Nem tudtam visszaaludni, felöltöztem, majd bátorkodtam lemenni, reggelizni. Semmi kedvem nem volt, még a végén összefutok egy Red Bullossal, de szerencsére nem így lett. Azonnal a McLaren felé indultam és gyorsan beültem közéjük. Örömmel fogadtak, úgy kezeltek, mintha csak Jens ült volna le melléjük, nem is a barátnője.

*Jenson*

Ma várt ránk két szabadedzés és egy tárgyalás a főnökök között. Tudtam, hogy Martin tiszta ideg, és Tinán is láttam, hogy még mindig kivan a történtek miatt. Próbáltam megkönnyíteni a helyzetét. Amint kiértünk a pályára, a McLaren részlegre siettünk, a srácok lelkére kötöttem, ha nem tudok majd mellette lenni, akkor is figyeljenek oda rá, és ami a legfőbb, minden erőmmel megpróbáltam távol maradni a Red Bullosoktól.
Persze, ha Tina úgy dönt, látni akarja családját, nem akadályozom meg. Szereti őket, akármi is történt. Bár, egyelőre nem úgy tűnik, mint, aki megbocsájtana.

- Vigyázz magadra! – puszilta meg a bukósisakom, mielőtt beültem az autóba.
- Te is! – öleltem magamhoz. Az első edzés vette kezdetét. Már csak másfél óránk volt a két főnök megbeszéléséig. És a helyzetünkön nem javított az sem, hogy Lewissal elbitoroltuk az első két helyet, Sebastian pedig csak a harmadik lett. Egy részem örült, végtére mégis csak azt jelenti, hogy jók vagyunk, másrészt a Red Bull azt hiszi, azért vagyunk jók, mert adatokat loptunk tőlük. Persze.. nehéz elhinni, hogy egyszerűen más is képes, jó autók megalkotására.
Oké, tudom, most elég gonosznak hangzok. De alapvetően nincs bajom a Red Bull csapattal, sőt Markot és Sebastiant is kedvelem. Vagy legalábbis kedveltem, egészen addig, míg meg nem vádolták és le nem járatták a barátnőmet. Ha megtudom ki tette, az biztos, hogy nagyon csúnyán meg fogja bánni. Nehezen lehet kihozni a sodromból, de az illetőnek sikerült. 
- Ügyes voltál! – ölelt magához kedvesem, mikor visszatértem a boxba.
- Köszönöm – csókoltam meg. – De a neheze még hátravan – sóhajtottam.
- Muszáj menned? – bújt hozzám.
- Nem, de szeretnék – jelentettem ki. – Csak előbb interjúk – fintorogtam.
- Jó – sóhajtott ő is. Tudtam, hogy nem örül, amiért az ügy még nem zárult le, de egyszerűen a csapatunk nem hagyhatja ezt szó nélkül.
Elsiettem az interjúkra. Éppen az egyik olasz televízió stábjának kérdésére válaszoltam, mikor megpillantottam Sebastiant. Csak a szemem sarkából néztem rá, de ez is elég volt ahhoz, hogy szívem maró gúnnyal legyen tele.
Rám nézett, várta mit lépek, miközben Brittával megállt a német RTL stábja előtt. Olyat tettem, amelyről pont az utóbbi években sikerült leszoknom. Megfontolás nélkül cselekedtem, elálltam az útját. Ha már máshogy nem bánthatom, legalább egy kicsit szívjon, azért, amit Tinával tettek.
Meglepődött és hátrált egy lépést, majd megpróbált mellettem befurakodni, de nem igazán sikerült neki.  Láttam, hogy kezdi bosszantani a dolog, így egy elégedett mosollyal az arcomon válaszoltam az utolsó kérdésre, majd elsiettem a megbeszélésre.
Martin épp akkor ért be a terembe. Már csak a Red Bullosok hiányoztak.
Mivel kijelentettük, hogy a vádak után nem vagyunk hajlandóak betenni hozzájuk a lábunkat, és ők se nagyon díjazták volna, így ők jönnek a McLaren homejába, először és utoljára.

Mike éppen elsétált a terem előtt, oldalán Tinával. Amint meglátták a nyitott ajtót, drága edzőm bekukkantott.
- Sok sikert! – kívánta nekünk. Habár ez nem siker kérdése. Igazunk van, a Red Bullon múlik, hogy ezt elhiszi-e vagy sem.
- Köszi – küldtem felé egy halvány mosolyt. – Vigyázz rá! – biccentettem Tina felé, aki erre megforgatta szemeit. Elmosolyodtam. Hihetetlen, hogy alig pár hónapja ismertem meg, mégis sikerült úgy beleszeretnem, hogy nem csak, hogy összeköltöztünk, de már gyerekünk is lesz. Ha végig gondolom, nem biztos, hogy ezt bármelyik ezelőtti barátnőmmel el tudtam volna képzelni, főleg nem ennyi idő után. De tudom, hogy nála jobb anyát el se képzelhetnék a fiamnak. Már, ha fiú lesz..
Értetlenül nézte merengésemet, mire eltátogtam neki, egy szeretleket. Halványan elmosolyodott, majd visszatátogott egy „én is”-t. Ekkor érkezett meg Christian és hű csatlósa, Adrian.
Az RB vezetője úgy pillantott barátnőmre, akár egy szakadt szajhára, majd belépett az irodába és becsapta az ajtót barátaim orra előtt.
Oké, még egy ilyen és…
- Miért akartál megbeszélést Martin? – támadt azonnal főnökömnek. – Úgy gondolom nincs mit megbeszélnünk.
- Tényleg? Szerintem lenne – szólalt fel Martin.
- Azok után, hogy beépítettél közénk egy kémet, aki bevallom ördögien megvezetett minket, nincs jogod tőlünk semmit se kérni! – cirkuszolt.
- A maga csapatának meg nincs joga bemocskolni a barátnőm nevét! – háborodtam fel én is.
- A barátnőd mocskolta be a mi csapatunkat! – csapott dühében az asztalra.
- Tina, nem csinált semmit! És mi sem! Ha ludast keresel, a saját házad táján kutakodj! – szólalt fel ismét Martin.
- A csapatom miért segítene nektek? – kérdezte értetlenül.
- Segíteni? Christian, sosem láttuk a képeket, amiről szó van – magyarázta főnököm.
- Hát persze… ezeket nem, mert elcsíptük mielőtt átadhatta volna! – kiabált.
- Higgadj le, kérlek! – szólt ismét Martin. Hihetetlen, hogy képes még nyugodt maradni, mikor én is alig vagyok képes rá.
- Nem fogok lehiggadni! Ha kell a FIA-ig elmegyek, de ezért megfizettek! – csapott dühösen az asztalra.
- Menj csak! Menj és járasd le magad! - morogtam. – Ha ennyire fáj belátni, hogy nem csak a ti csapatotok jó, akkor talán másik munkahelyet kéne keresned – szűrtem fogaim között. Nem felelt, pedig láttam, hogy a nyelve hegyén voltak már a durvábbnál durvább szavak. Felpattant és kiviharzott a teremből, majd a csapatunk homejából is. Adrian is felállt, főnökével ellentétben nyugodtabbnak tűnt.
- Nézzétek! A képek ott voltak, ezt mind láttuk – kezdte. – Tina gépéhez pedig más nem férhetett hozzá… - közölte tényként barátnőm bűnösségét, majd követte főnökét. Remek. Dűlőre nem jutottunk és a megbeszélésnek se sok haszna volt..
- Most mi lesz? – pillantottam Martinra. Ha Christian szól az FIA-nak, akár ki is tilthatnak minket, mindezt teljesen ok nélkül.
- Sürgősen meg kell találnunk az igazi tettest – sóhajtott gondterhelten, majd felállt és visszavonult az irodájába.

Egy picit még gondolkodtam, mikor megszólalt a csengő. Kirohantam a boxba és elkezdtem készülni a második edzésre. Nem voltam tökéletesen ott fejben. Számtalan gondolat kavargott a fejemben, miközben egyre csak azon merengtem, vajon kinek állt szándékában ez az egész botrány. Bárcsak tudnám.. – sóhajtottam. Visszatértem a boxba. Ránéztem Tinára. Csalódott volt, ideges és szomorú. – Ki fogom deríteni, hogy ki volt! Tina miatt! A csapat miatt! A nevünk miatt! – határoztam el.


*Tina*

A második edzés már nem sikerült olyan jól. Jenson csak a hetedik lett, ami újabb okot adott a Red Bullnak, hogy hülyeségeket találjanak ki a McLarenről. Persze, elhiszem, hogy féltik az adataikat, na de pont tőlem? Persze, ezt könnyű a fényképészi szakmám számlájára írni…
Mindig is tudtam, hogy nem tetszik nekik a dolog, hogy beleszerettem Jensbe, de úgy gondoltam ismernek annyira, hogy tudják, bízhatnak bennem.
Talán nekem kellett volna rájönnöm, hogy nem bízhatok bennük. Még a saját unokahúgomban sem..
Nem tudom mi lett volna fordított helyzetben, de egy biztos. Ha Léna azt mondaná, nem ő tette, én hinnék neki, még, ha ezért Jensonnel is össze kellene vesznem. Persze szeretem Jenst, de a családomat is, és úgy gondolom, ha valaki igazán szerelmes, akkor bízik a másikban és hisz neki. Ahogy most is tette szerelmem. Ezt sosem tudom, majd eléggé meghálálni neki és a csapatnak. Egyedül ők hisznek még az igazamban, amiért életem végéig törleszteni fogok. Kezdésképpen azzal, hogy mindannyiunk érdekében, kinyomozom, hogy mely mocsadék fotózta le a képeket a gépemmel!

- Jössz? – bújt hozzám Jenson fáradtan.
- Persze – pusziltam meg.
John mellettünk állt, így őt sem kellett keresni. Elindultunk a kocsi felé. Menetközben megpillantottam Lénát. Mit ne mondjak… nem volt erőm ránézni. Támogatnia kellett volna, nem ellenem fordulni.
- Ne törődj vele – suttogta a fülembe Jenson.
- Tudom – motyogtam, majd beültem a hátsó ülésre. Vajon ez már mindig így lesz? Valamelyik szemétláda elérte, hogy örök életünkre éket verjen közénk? Nem tudom. – válaszoltam saját kérdésemre. De az biztos, hogy jelenleg úgy érzem, egy rémálomban élek. 

89. rész

Léna

Próbáltam megnyugodni Seb ölelő karjaiban és gondolkodni. Rocky is csak ült a székben és nézett maga elé.
-    Nem hiszem el ezt az örültséget – léptem el Sebtől és sétáltam az ablakhoz – Tina nem lenne képes kémkedni!
-    Sajnos a fotók ott voltak – sóhajtott Rocky – itt a hit édeskevés
-    Akkor bizonyítsuk be! – vágtam rá
-    De hogy? – kérdezte Seb – Nem tudunk semmit tenni.
-    Lehet, hogy Tina nem szándékosan fényképezett, csak fényképezett – gondolkodott Rocky – Jenson meg megnézte és látott dolgokat, Tina nem hiszem, hogy tudta, hogy baj lehet belőle.
-    Nem hiszem, hogy most kellene felhoznunk Christiannak ezt az ötletet – gondolkodott el Seb – Most elég ideges. Lassan pedig elmondjuk neki. Szerintem ez a magyarázat tükrözi leghűebben a történteket.

Ciaron sétált be hatalmas nagy vigyorral és vitte el a táskáját, amit itt hagyott.
-    Ha kirúgnak – mutatott rám – Akkor végre tiszta lesz a levegő – röhögött – Akkorát bulizik
-    Hord el magad Pilbeam – morgott rá Rocky
-    Sajnos Christian téged nem rúgott ki, de ami késik, nem múlik – nevetett
-    Menj, és mérgezd máshol a környezeted – morgott rá Seb

Ciaron röhögve elment, én pedig még jobban kétségbe estem. Valamit ki kell találnunk.
-    Be kell bizonyítani, hogy Tina ártatlan – szólaltam fel
-    Befogjuk – bólintott Rocky – de most a hétvégére kell koncentrálni.  Meg kell beszélni pár dolgot.
-    Nekem meg ott van, most az autogramosztás. – sóhajtott fel Seb, majd elment.
-    Gyere, nézzük át, amit lehet – invitált Rocky a bokszba

Ismét csak késő estig dolgoztunk. Megdőlt a tervem, miszerint ezen a héten nem csinálok semmit. Ez a botrány valahol mindenkit érintett. A csapat sokkal bizalmatlanabb volt mindenkivel szemben, nem szívesen engedtek be senkit, aki nem tartozott a csapathoz, a szerelőkhöz, a mérnökökhöz. Rocky vitt vissza a hotelbe, ahol már Seb bent volt.
Ahogy beléptem, nem találtam. Hallgatózni kezdtem, mire felfedeztem, hogy zuhanyozik. Nem vártam másra, csak az ölelésére, mindig is úgy éreztem, hogy a karjaiban megszűnnek a problémák, és valljuk be probléma az volt bőven. Halkan nyitottam be a fürdőbe és léptem be a zuhanyzóba ruhástól. Épp hátrafelé állt, és nem vett észre, nem hallotta víztől. Azonnal hozzábújtam a hátához. Éreztem, hogy egy picit megugrik, majd hátrapillantott, és azonnal megfordult, hogy meg tudjon ölelni. Nem volt másra szükségem. Nagyon sokáig álltunk a zuhany alatt, az én ruhám már teljesen átázott, de nem volt kedvem megmozdulni. Lassan felkapott a karjaiba, elképzelhető leg már fázott, és kivitt. Letett a lábamra és a ruháit kezdte keresni. Én is követtem, és előkerestem az pizsamám. Lassan belebújtam és az ágyba fészkeltem magam. Sebi is bebújt és szorosan magához ölelt. Az ölelésében aludtam el.

Másnap reggel nem volt kedvem korán kelni, így ismét Sebbel mentem ki a pályára. Ha jót akarok, akkor elkerülöm az autót, nem akarom, még jobban Christian haragját kivívni. Így is, amikor a Home-ba értünk, elég érdekesen nézett rám. Sebtől kaptam egy puszit, ő elment eligazításra, én pedig Rockyval maradtam.
-    Mik a kilátások a hétvégére? – kérdeztem tőle
-    Szerintem jól állunk – kavargatta a kávéját
-    Ha Christian ölni tudna a szemével – sóhajtottam fel
-    Hagyd rá – nézett a főnök felé – Majd elfelejti
-    Nem is az bánt a leginkább –sóhajtottam fel ismét
-    Tina? – kérdezte Rocky
-    Igen- bólintottam – elég rondán viselkedtünk vele, megérdemelnénk, ha simán levegőnek nézne. Még én is feltettem neki a kérdést – szomorodtam el, Tim ült le mellénk
-    Azt pletykálják, hogy Martin akar beszélni Christiannal, Tina miatt.
-    Öntsünk még olajat a tűzre – sóhajtott fel most Rocky
-    Én nem hiszem el ezt az egészet – utalt az ügyre Tim – de a Webber részleg eléggé azon van, hogy rúgjanak ki téged is – mutatott rám – Webber és Ciaron elég nagy hanggal van emellett, és fűzik a főnököt.
-    Mindig az kiabál, akinek a háza ég – rántottam meg a vállam
-    Túl jó világ lenne Ciaronnak – morgott Rocky – és Seb is szétessen fejben, és most ez a szerencséd – nézett rám a francia – ezért nem küld el Christian, Seb miatt.
-    Tudom – sóhajtottam. Lassan Seb is betoppant, azonnal leült hozzánk, látszott rajta, hogy valami felzaklatta.
-    Az előbb láttam Tinát, még csak felém sem nézett – mesélte
-    Ez érthető – bólintottam – nem éppen viselkedtünk jó családként, levizsgáztunk, és teljesen megérdemeljük a rosszalló pillantásokat tőle és Jensontól.
-    De a csapattól nem – horkant fel Sebastian – úgy néznek ránk – mesélte
-    Mindjárt itt lesz a megbeszélés a főnökök között – nézett az órájára Tim
-    De előbb szabadedzés – szólt Rocky – Seb öltözz!

Seb elment, de engem is magával húzott. A szobájában leültem az ágyra és néztem.
-    Majd elmúlik – szólalt meg – elfelejtik, és minden olyan lesz, mint régen
-    Kétlem – ráztam a fejem – nem viselkedtem jól, nem védtem eléggé.
-    Mindent megtettél – nézett rám
-    De nem eleget, nem bíztam benne.
-    Egy kérdést tettél fel – guggolt le elém Seb, amikor késszen volt – Egy kérdést. Nem rosszindulatból, csak mert tudni akartad.
-    Mégis mi lett belőle, nézd! – néztem a szemében
-    Nem azért aggódom, hogy Christian eltilt, mert tudom, hogy vele szembe szállsz bármikor, aggódom, mert bűntudatod van az unokahúgod miatt. Igazad van, talán másképp kellett volna, de egy kérdés nem dönthet mindent pórba – idegesedett fel
-    Sokszor egy szó is elég – álltam fel
-    Nem akarok veled vitázni – ment az ajtó felé – inkább menjünk.

Nekem sem volt kedvem vitatkozni, ezért megfogtam a nekem nyújtott kezét, és kisétáltunk. A bokszban, már ment a sürgés-forgás. Sebi is beült és azonnal becsatolták. Megkaptam a rádióm és azon szóltam Rockynak, hogy ma a bokszból nézem a történéseket, ha bármi van, szóljon. Az első edzésen 25 kört tettünk meg, hogy szokja Seb a pályát, és hogy be tudjuk állítani az autót. A harmadikak lettünk, a két McLaren előzött meg minket. Hallottam, hogy a bokszunkba páran összesúgtak az eredmény láttán, de amikor találkoztak a szúrós pillantásommal, azonnal elhallgattak. Seb kiszállt, és azonnal elment Brittával a kötelező köröket megfutni, Rocky leszállt és hozzám jött a mappával.
-    Van kedved enni? – kérdezte
-    Nincs – ráztam a fejem
-    Nekem sincs – bólintott – Akkor nézzük át

Átnéztük a jegyzettet, és amikor a szerelők visszaérkeztek az ebédelésből, kiosztottuk a feladatokat. Csak egy kicsit kellett finomabbra hangolni az autót, valamint a következő etapban meg kellett nézni, hogy mire vagyunk képesek teli tankkal.  Tim párszor emlékezetett minket, hogy most zajlik a nagy tárgyalás a két csapat között. Seb visszajött a vége felé és elég morcos képet vágott.
-    Button nem hagyott helyet az interjúknál, alig fértem el – mesélte sérelmeit

Ezen egy picit elmosolyodtam, majd egy puszit adtam az arcára. Megszólalt a csengő, Christian nagyon dühösen ült a helyére, és ahogy láttam Martin is. Mehetett a tűzijáték a két főnök között. Sebet, ismét becsatolták, Rocky visszaült és kezdetét vette a második edzést

Mi tagadás, itt már jobban muzsikáltunk és láttam Rocky elégedett arcát, valamint hallottam is a hangján, hogy simán mennek a dolgok. Teli tankkal is jól viselkedett az autó így egy picit megnyugodhattunk. 30 körrel a hátunk mögött végeztünk az első helyen. Lewis lett a második, míg Jenson a hetedik. Két okot tudtam erre elképzelni:
 Első, vagy nem fedték fel a kártyájukat, második történt valami és az befolyásolta. Bár be kell, valljam inkább gondoltam a másodikra, amilyen hetünk van. Seb ismét elltünk, még mi a mappát kezdtük elemezni, kellett egy jó taktika szombatra. Szerencsénkre, kilencre sikerült végezni, pluszban kaptunk még egy értesítést, hogy holnap reggel nyolckor megbeszélés lesz, gondolom a Martinnal való beszélgetést vitatjuk meg.
Ma alig találkoztam Tinával, de ha láttam is, azonnal elfordult. Tudtam, hogy megérdemlem, de nagyon fájt. Nem egy pillanatig sem, hogy kémkedett, de úgy éreztem akkor, meg kell kérdeznem. Hiba volt. Mint azt mondják, a hibáiból tanul az ember, hát én most tanultam a sajátomból. Ezt az ügyet futam utánra halasztottuk, de egyet mondhatok, ha meg lesz a tettes, amit tőlem kap, azt nem fogja a megköszönni, ha tőlünk való, addig nem nyugszom, amíg ki nem rúgatom, jobban fogom utálni, mint Ciaront, és ez nagy szó…

88. rész

*Tina*

Délután visszamentem a Red Bull bokszába. Nem bírtam tovább várni, el akartam mondani Lénáéknak a hírt. A kantinban találtam rá, Carennel beszélgetett.
Leültem mellé az egyik bárszékre és próbáltam mosolyommal sugallni, boldog vagyok.
- Sziasztok – köszöntem. – Léna, majd beszélni szeretnék veletek.
- Rendben – bólintott. – Ha Seb végez, akkor beszélhetünk. De ugye semmi komoly? – kérdezte.
- Nem – ráztam a fejem mosolyogva. – ne ijedj meg – nyugtatgattam. Beszélgetni kezdtünk a hétvégéről, hogy mit várunk tőle, és persze, hogy lesz-e eső. Léna szerint nem mondanak esőt, így mindenki reménykedve készül a futamra.
Beszélgetésünket Tim törte meg, mikor közölte Lénával rendkívüli megbeszélést hívott össze a főnök és ezúttal nekem is mennem kell. Léna elsietett előkeríteni Sebastiant és Brittát, én pedig Timmel mentem a terembe.
Ahogy beléptünk, minden szem rám szegeződött. Le akartam ülni, de Christian közbeszólt.
- Tina, gyere ide! – ripakodott rám. Jézus Uram Isten! Mit követtem el?
- Igen? – kérdeztem félve.
- Hogy tehetted ezt Tina? Bíztam benned! Engedtem, hogy a csapatunknál dolgozz a családtagjaiddal, erre te arcátlanul kihasználtál minket a hülye barátod érdekében?!! – egyre kevésbé értettem, mire céloz, de nagyon dühített, hogy így beszél velem. Az pedig még inkább, hogy Jensont is csúnya szóval illeti.
- Mit tettem? – tártam szét karjaimat értetlenül.
- Hogy mit tettél? Még van képed megkérdezni? – ordibált velem. – Kiadtál minket! Gondolhattam volna, hogy egy fotósban ne bízzak! – tényleg nem tudtam elképzelni, mi baja lehet. Egyre csak mondta a magáét, miközben engem és a McLaren csapatot ócsárolt.
- Mégis mi folyik itt? – rohant hozzánk Léna.
- Áh, végre – szólt idegesen Christian. – Te is benne vagy? – támadt unokahúgomra.
- Mégis miben? – nézett rá Léna meglepődve. Legalább nem csak én nm értem, hogy mi folyik itt…
- Abban, hogy kiadjátok a csapatot a McLarennek! Furcsán jók lettek – gúnyolódott Horner.
- Hogy mi van? – döbbent le Léna. – Ezt meg honnan veszed?
- Most kaptam egy fülest, hogy értékes képek vannak a birtokaiban – mutatott rám. Hogy mi van??? Milyen képek? Az a bajuk, hogy lemertem fotózni a pályát? De hiszen azt, akárki lefényképezheti. Egyébként sem mutattam meg, még Jensonnek se! – szép kis csel. Bejutunk, aztán meg kiadjuk a csapatot – torzult gúnyos grimaszba arca. Én most már tényleg nem értem mi folyik itt! Ez biztosan csak egy rossz álom, hiszen nem tettem semmi!
- Agyadra ment a nap? – kérdezte Léna idegesen.
- Én nem adtam ki senkit! – találtam meg végre a hangomat. – Még a feltételezés is sértő!
- Oké, akkor mutasd meg a fényképezőgépedet! – utasított.
- Rendben – vágtam rá.
Az asztalhoz rohantam, amin a gépem pihent. Bekapcsoltam, majd átnyújtottam Christiannak.
Hozzákötötte a géphez, majd képeim lassan a kivetítőn tűntek fel. Rajta volt minden. A mai képek a pályáról, a srácok, ahogy ökörködtünk, Jenson és én Monacóban… Mikor a vetítésnek véget kellett volna érnie újabb képek jelentek meg a kivetítőn. Képek, melyeket még sosem láttam. És azt se igazán tudom, hogy mi lehet rajtuk. Csak az autó vonalát sikerült kivennem belőle.
Persze Christian nem hitte el. Az ügy menthetetlen volt. Nem tudom ki fotózta azokat a képeket, de tökéletesen tudta mit csinál. Akárhogy hajtogattam az igazamat, nem érdekelt senkit. Léna persze megpróbált megvédeni, de Christian nagyon durván leordította.
Végül megtörtént… Christian közölte, soha többet nem jöhetek a Red Bull home és boksz közelébe.
Úgy döntöttem nem fogok megalázkodni. Emelt fővel távoztam a megbeszéléséről és a Red Bull életéből.
Már a home előtt jártam, mikor Léna hangját hallottam.
- Várj – kiabált utánam.
- Hagyj, mert kirúgnak – néztem rá szomorúan. Nem hiszem el, hogy ez történt. Ennek a napnak gyönyörűek kellett volna lennie, nem pedig borzalmasnak! Engem még sosem aláztak meg ennyire.
Nem fognak – rázta a fejét. – Nem tudom, mik azok a képek… - motyogta. – Ugye nem? – kérdezet félve. Na, ez már sok! Az egy dolog, hogy Christian azt gondol rólam, amit. Dehogy a saját unokatestvérem is árulással vádoljon! Nem, ezt nem bírom elviselni!
- Hát, te sem hiszel nekem? – förmedtem rá. – Senki sem hisz nekem! Hagyj békén! – kiáltottam rá.  – Menj a kis világodba és hagyj minket élni! Én nem vagyok kém! – eredtek meg az első könnyeim. - Érted?? – kiáltottam, majd elrohantam egy olyan helyre, ahol végre nem én vagyok a fekete bárány. Ahol nem teszi valaki szánt szándékkal tönkre az életem. Berohantam a McLaren homejába, és Jensont kezdtem keresni a tekintetemmel, ami elég nehéz volt, tekintve, hogy semmit sem láttam a sok könnytől. Annyira rohantam, hogy elejtettem a gépemet. Megdermedve álltam fölötte. Ezer gondolat cikázott a fejemben, végül ahelyett, hogy felvettem volna, inkább csak rátapostam egy hatalmasat, majd neki rúgtam a falnak.
- Az egész a te hibád! – kiáltottam, majd összerogytam a folyosó közepén.


*Jenson*

Éppen a mérnökömmel beszélgettünk a hétvégi stratégiáról, mikor megjelent édesapám.
- Jens, gyere gyorsan! Baj van! – lihegte, tehát futott.
- Mi történt? – néztem rá rémülten.
- Tina.. – nyögte.  Meg se vártam a folytatást elindultam a folyosón, apámmal a nyomomban.
- Hol van? – szóltam hátra. 
- Az öltöződ előtt úgy öt méterrel – tájolta be apa, nagyjából. Még gyorsabban szedtem a lábam, míg meg nem pillantottam szerelmemet. Mike ugyan nagy részben eltakarta, de így jól láttam, hogy Tina összegörnyedve ül a fal mellett és egyre csak zokog.
- Kicsim – guggoltam mellé, miközben Mike-ot arrébb toltam. – Mi a baj? – vettem észre magam mellett a széttört fényképezőgépét. – Mi történt? – vettem fel a földről.
- Soha többet nem akarom látni ezt a sz*rt – kapta ki kezemből legféltettebb kincsének maradványát, majd teljes erejéből a szemben lévő falhoz vágta.
- Hé-hé-hé! – fogtam le a kezét, majd magamhoz húztam. – Mi történt, hm? – kezdtem el ringatni kicsit a karjaim között. Nem érdekelt, hogy a folyosó közepén ülünk, csak az számított, hogy ő/ők jól legyenek.
- Valaki tönkretett – zokogta a vállamba.
- Ezt, hogy érted? – nyomtam egy apró puszit a hajára.
- El akartam mondani Lénáéknak, hogy…. tudod… - nézett rám. – Erre rendkívüli ülést hívtak össze, ahova nekem is mennem kellet, és Christian lehordott a sárga földig, hogy ő megbízott bennem és munkát adott, erre én csak kiadtam őket nektek – magyarázta.
- Mi van? – kérdeztük mindannyian egyszerre.
- Valaki adott neki egy fülest, hogy én arra használom a munkám, hogy kémkedjek nektek – magyarázta. Még mindig remegett az idegességtől és a sírástól. – Megmutattam a gépem, de a képek ott voltak – tört ki újra belőle a zokogás. – Jens én esküszöm, nem tudom, hogy kerültek oda azok a képek, hiszen te is tudod!
- Persze Kicsim, tudom – pusziltam meg.
- Azt mondta Christian, hogy… hogy túl feltűnő, hogy ilyen jók vagytok – rázta a fejét hitetlenül.
- Köszönjük a bizalmat – grimaszolt Dave.
- Szóljatok Martinnak, hogy beszélni akarok vele – kértem őket. Bólintottak, de csak Dave sietett el. Karjaimba kaptam barátnőmet, miközben Mike kinyitotta az öltözőm ajtaját.
Apára néztem, hogy ne haragudjon, de most nem szeretném, hogy bejöjjön. Bólintott, majd elmentek Mikeal.
Berúgtam magam mögött az ajtót, majd leültettem Tinát az ágyra. A könnyek egyre lassabban folytak végig az arcán, de még mindig remegett.
- Nyugodj meg – simogattam az arcát, de ő csak tiltakozóan megrázta a fejét. - Kicsim, rosszul leszel – folytattam. – És a baba is! – ez hatásos volt. Rám kapta a tekintetét, majd magához ölelt.
- Nem csináltam semmit – suttogta.
- Tudom – simogattam a hátát.
- Lénáék nem hiszik el – megértettem miért van ennyire készen. A dolog önmagában is szörnyűség, de az, hogy a rokonai sem hisznek neki, tudom, hogy egy hatalmas tőrt jelent számára, a szívébe.  
- Akkor Lénáék hülyék! – vetettem oda. Komolyan is gondoltam. Most aztán megmutatták milyenek… a munka mindenekelőtt… Remek elv, mondhatom! Lehet, hogy a csapatuk sikeres, de ők nem többek, mint önző barmok! – bosszankodtam magamban, miközben Tinát próbáltam lenyugtatni. Eldőltünk az ágyon, magamhoz szorítottam és simítottam a hátát nyugtatásképpen.

*Tina*

Jens nyugtatása olyan jól sikerült, hogy elaludtam. Mikor felébredtem már egyedül voltam, de volt rajtam egy takaró, amit biztos, hogy Jens terített rám.
Próbáltam keresni valami üzenetet, ami a hollétére utal, de nem találtam semmit. Visszavettem a cipőmet, majd elindultam a folyosón.
- Szia, Tina – hallottam meg egy ismerős hangot.
- Szia, John – néztem rá. Bár már valamivel nyugodtabb voltam, a mosolyt még így is erőltetnem kellett az arcomra.
- Hogy érzed magad? – ölelt meg.
- Hogy lehet, azok után, hogy megaláztak és mindenki egy mocskos árulónak tart, - kérdeztem egykedvűen.
- Nem mindenki – emlékeztetett a ő és fia támogatására.
- De az unokahúgom és a férje igen – motyogtam. Még mindig nem hiszem el, hogy Léna azt feltételezi, elárultam őket. Sosem lennék képes ilyesmire!
- Ez az ő problémájuk! – mosolygott rám.
- Jenson? – tereltem el a témát.
- Martinnal beszél – bólintott. – És a pici?
- Kicsit imbolyog a gyomra, ahogy az enyém, is, de megvan, köszönöm – engedtem el egy halvány mosolyt.
- Enned kellene valamit - vetette fel az ötletet.
- Egy falat se menne le a torkomon –ráztam a fejem.
- Tina – kérlelt, de nemet intettem a fejemmel.
- Kicsim, te már fent? – szaladt oda hozzánk Jens.
- Ühhüm – bólintottam, majd hozzábújtam.
- Tina, szeretném tőled is hallani a történetet – jelent meg Martin is – Tudom, hogy nehezedre esik, de…
- Tudom. Fontos – bólintottam. Felsóhajtottam, majd részletesen beavattam a történtekbe.

87. rész

Léna

A napok gyorsan teltek és Kimi ígéretéhez hűen ostromolt minket a baba-témával. Lassan rosszabb, mint a „szülők”. Fabi is nagyon jól érezte magát, és szomorúan indult el velünk a reptérre kedden. Norbert már várt, hogy haza vigye Heppenheimbe, mi meg Keynesbe indultunk.

-         Miért is megyünk a gyárba? – kérdezte már a repülőn Sebastian

-         Meg kell beszélni az áttételeket, neked gyakorolni kell a pályát, és a jövő évi autó terveit is meg kell nézni, valamint szólt Rocky hogy nézzem meg a fejlesztéseket- magyaráztam neki

-         Munka, munka és munka – hadarta

-         Igen – mosolyogtam

Mind a ketten elaludtunk a repülőn, így amikor leszálltunk elég érdekes képet vághattunk. Taxit fogtunk és a gyárba vettük az irányt. A parkolóban már felfedeztem Christian, Adrian és Rocky kocsiját, el is nevettem magam, míg Seb gondolkodott.

-         Min gondolkodsz? – kérdeztem meg tőle az ajtó felé menet

-         Úgy az egészen – magyarázta – a bajnokságon

Bólintottam, majd egy puszit nyomtam a fejére, amit ő mosollyal nyugtázott. A recepciós hölgy már mosolygott, ahogy kézen fogva besétáltunk. Seb azonnal a szimulátor szobába vette az irányt, én pedig az irodámba mentem. A folyosón csend volt, pár helyen égett villany. A táskámból elővettem a kulcsokat és kinyitottam az irodám, minden pontosan úgy volt, ahogy hagytam. Hiába ketten voltunk Seb mellett Guillal külön irodánk volt, bár Rocky néha több időt töltött az én irodámba, hogy meg tudjuk beszélni a dolgokat. Bekapcsoltam a gépem és átöltöztem a Red Bullos cuccaimba. Nem volt kötelező, de én mégis annak éreztem, ha már itt vagyok, akkor szeretek Red Bull cuccban flangálni. Amint végeztem leültem a gép elé és felcsatlakozta a Red Bull szerverére. A gondolataimban az volt, hogy sok munka vár rám a fiókomban, ugyanis ha van valami (jelentés, összegzés, munka, fontos közlemény) azt ide küldik. Ahogy megnyitottam, kifújtam a levegőt, tényleg sok munka volt. El voltam maradva pár futamösszegzéssel és jelentéssel, főleg úgy, hogy Rocky futamait is én írom. Kaptam anyagot Adriantól is, hogy írjak meg pár jelentés neki, mert nem ér rá az új tervek miatt. Egy mély levegőt vettem és sorrendbe raktam a dokumentumokat és dolgozni kezdtem rajtuk. Nem tudom hány óra lehetett, de Adrian munkájával végeztem, most kezdtem a sajátom, amikor Seb betoppant.

-         Van időd rám? – kérdezte mosolyogva, ahogy becsukta az ajtót

-         Attól függ, mire gondolsz – mosolyogtam rá vissza, de a gépelést nem hagytam abba

-         Félelmetes még mindig, ahogy gépelsz – nézete az ujjaim – szinte oda se nézel

-         Ez a vakon gépelés – nevettem el magam – még a középsuliban tanították meg.

-         Wáó – huppant le elém a székbe – de akkor is hihetetlen – mutatott a kezemre

-         Mi járatban? – kérdeztem tőle

-         Unatkozok – rántotta meg a vállát

-         Szimulátor?

-         Bent sem ültem – húzta el a száját – ma ki van adva Vergne-nek, mert a hétvégén beül az egyik Toro Rossoba. – mesélte nagy hévvel.

-         Akkor menj edzeni – néztem rá

-         Már megtörtént – dőlt hátrébb a székbe – Onnan jövök, és már le is zuhanyoztam. Nem tudok magammal mit kezdeni. Te mit csinálsz?

-         Gépelem a jelentéseket a futamokról. Most végeztem Adrian munkájával.

-         Már Adrian is veled dolgoztat? – lepődött meg

-         Igen – mosolyogtam – neki most a tervekkel kell foglalkozni és levélben megkért, hogy csináljam meg, nem rég végeztem vele.

-         Sokáig tart? – türelmetlenkedett

-         Igen – nevettem – szóval addig keress mást, mert érzem, hogy láb alatt fogsz lenni.

-         Köszi, a bizalmat – nevetett ő is – Nem maradhatnék mégis?

-         Na, jó, üsse kő. Ott a laptopom – mutattam a kis asztalra a kanapé előtt – foglald el magad

Készségesen felállt és odalépett. Kényelembe helyezte magát a kanapén és az ölébe vette a készülékem. Hallottam, ahogy bekapcsolja és a szemem sarkából láttam, hogy mosolyog.

-         Min mosolyogsz? – kérdeztem tőle, bár nem néztem rá

-         A háttérképen – adta meg a választ – Ez a monacói nagydíjon készült – ismerte fel – az első közös győzelmünk – mosolygott

-         Igen – mosolyodtam el én is – ez a nagydíj mind a kettőnk számára fontos volt

Többet nem szóltunk egymáshoz, ő hagyott dolgozni, én meg teljesen elmerültem benne. Már csak akkor eszméltem fel, amikor végeztem. Seb a kanapén kiterülve aludt, a laptopom még mindig a kezében volt. Halkan settenkedtem hozzá, hogy kivegyem a kezéből. Még meg volt nyitva egy oldal, kíváncsian pillantottam oda. Épp a monzai időjárást nézte, elmosolyodtam, tutira nem mondanak esőt. Elpakoltam a laptopot, ki kapcsoltam az asztali gépet, és ébresztgetni kezdtem Sebet:

-         Herceg, ébredj – simogattam az arcág

-         Hány óra? – kérdezte ásítva

-         20:00 – mosolyogtam rá – Kelj fel, mert elfekszed a nyakad

Erre azonnal felpattant és körbe nézett, majd rám. Mosolyogva húzott az ölébe.

-         Azt mondtad, hogy herceg? – kérdezte mosolyogva

-         Igen – öleltem át – te vagy az én hercegem, csak éppen nem fehér lovon, hanem fehér Infinitin.

Seb hatalmasat nevetett, szinte remegett a mellkasa. Jó szorosan hozzábújtam, mire ő játszani kezdett a hajammal.

-         Ma még nem is találkoztam a többiekkel – motyogtam egy ásítás közben

-         Én sem – gondolkodott el – azért be kellene jelenteni, hogy itt vagyunk.

Felpattantam a puhán ölelő erős karokból, Seb azonnal követte a példám. Christian irodájába vettük az irányt, hogy azért megmutassuk magunkat. Ő is épp gépelt és mondta, hogy már tudott rólunk, a recepciós felszólt neki. Seb dünnyögött még a szimulátor miatt, majd a főnök megígérte, hogy tesz valamit. Végül is nem így volt megbeszélve. És jövő hét szerdáig itt leszünk…

***

Már a stadionban ültem szerdán, hisz ma is focizik az én bajnokom. Ma sem okozott csalódást, és büszkén vette át a díjat, amit kaptak. Most is az öltöző előtt vártam meg, de nem sokáig hagyott egyedül.

-         Szépen játszottál – nyomtam egy puszit a szájára

-         Köszönöm – mosolyodott el

Kéz a kézben sétáltunk vissza a hotelbe. Tináékkal még nem találkoztunk. Már a zuhanyzóban voltam, amikor elgondolkodtam valamin. Mivel Rocky sem csinált semmit az elmúlt futamon, így azt gondoltam ki, hogy megleckéztetem. Én sem fogok semmit sem csinálni. Már láttam előre az arcát, amin nevetnem kellett.

-         Min nevet a hölgy? – bújt hozzám Seb

-         Majd megtudod – csuktam be a szemem és így élveztem, ahogy a hátamhoz simul

-         Remélem nem baj, hogy csatlakoztam – suttogta halkan a fülembe

-         Sosem baj – mosolyogtam el, majd felnyögtem, amikor nekem nyomta a csípőjét…

Másnap reggel későn keltem fel, akkor, amikor Seb. Hüledezve nézett, amikor kinyitotta a szemét. Nem értette, hogy miért vagyok ott.

-         Most álmodom? – kérdezte nevetve

-         Nem – magyaráztam – Csak ma és a hétvégén nem csinálom semmi nagy cuccot

-         Te beteg vagy? – tette a homokomra kezét – Nem – állapította meg – Nincs lázad

-         Megleckéztetem Rockyt – magyaráztam nevetve

-         Ja vagy úgy – esett le neki – Akkor nekem ez valamilyen szinten jó – gondolkodott el – többet leszel velem.

Csak nevetni tudtam ezen. Gyorsan felöltöztünk, reggeliztünk, majd kimentünk a pályára. Emlékeztettem Sebet, hogy ha lehet, akkor ne hagyjon itt, amikor végez, mert nem külön kocsival jöttünk. Persze még a feltételezésen is nevetett, hogy elfelejtené. Hát majd meglátjuk. Jó volt úgy érkezni egy pályára, hogy tudod, nem fog esni, komolyan felüdülést jelentett. Épp a pitwall felé mentem, amikor összefutottam Tinával. Seb már rég elment interjút adni. Beszéltünk pár szót, és elmesélte, hogy jól van, aminek örültem. Őszintén szólva komolyan kezdtem aggódni miatta, de ha jól van, akkor komoly baj nem lehet. A beszélgetés végére Seb is betoppant és elküldött megbeszélésre. Ennyi megbeszélést, fogadni merek egyik csapat sem tart. Fogtam magam és beültem. Nem sokan voltak ott a pályabejárás miatt, de azért elkezdtük.

-         A többiek majd fokozatosan jönnek – magyarázta Christian

Akik ott voltunk, megtudhatták a későbbi terveket és bepillantást nyertünk az új autó tervezéseinek eddig nem látott részleteimbe is. Átbeszéltük az új fejlesztéseket, és az új szabályokat. Lassan Sebék és Mark is betoppant, viszont Ciaron sokat késett.

-         Addig nem kezdhetjük el, amíg Ciaron nincs itt – utalt Christian a futamra vonatkozó ügyekre – Mark, hol van?

-         Nem tudom – rántott vállat az ausztrál – Nem mondott semmit

-         Lehet ő is sztrájkol – jegyezte meg Rocky rám nézve

-         Akkora mákunk úgy sincs – mondtam egykedvűen, amin persze először a francia röhögött, míg Christian rázta a fejét.

-         Tényleg, mi ez a lazaság? – kérdezte Christian a sztrájkomra utalva

-         Kivettem a szabadságom – rántottam vállat

-         Nekünk olyan is van? – kérdezte meglepődve Rocky

-         Te már kivetted Belgiumban – nyújtottam rá nyelvet, amin Seb felnevetett

-         Szingapúrban meg sem fogok mozdulni – nevette Rocky

-         Rendben – mosolyogtam, le is zártuk a témát ennyivel

Ciaron végre hajlandó volt befutni, így tudtunk beszélni a futamról. Seb a kis áttételt választotta, míg Webber a nagyot, így lefixáltuk az két dologgal kapcsolatos ügyeket. Megbeszéltük, hogy mit várunk el, és a végén Christian hozzánk fordult.

-         Léna és Ciaron, szeretném, hogyha nem ölnétek most egymást, ugyanis itt a sajtó nagyon figyel minket. Ez a Ferrari hazája, kétszer is meg kell gondolnunk mit, teszünk, vagy mondunk. Legalább itt fejezzétek be.

-         Nem ígérek semmit, de megpróbálom tartani magam a megbeszéltekhez – bólintottam

-         Szintúgy – válaszolt Ciaron

Christian megkönnyebbülve sóhajtott, majd feloszlatta az ülést. Sebhez mentem, hogy megkérdezzem mit fog csinálni:

-         Van programod? – néztem rá

-         Van – húzta el a száját- Interjú Alonsoval és autogramosztás – mesélte – pedig választanálak téged

-         Semmi baj – mosolyogtam, mire ő lágyan megcsókolt.

Úgy döntöttem leülök Carenhez, úgyis rég beszéltünk.

-         Hallottam a sztrájkodról – mosolygott a pult mögött – Rég beszéltünk

-         Igen – bólintottam – Sajnálom, sok dolgom volt

-         Nem kell szabadkoznod, megértem. – nevetett – Mi van a bajnokkal, nyerünk?

-         Hát nagyon remélem – mosolyogtam – Jót tenne a lelkének, ha győzne itt.

-         A Ferrarik miatt?

-         Nem, azért mert itt nyert először, nagyon szereti ezt a helyet.

-         Emlékszem rá – elevenítette fel az emléket Caren – mintha tegnap történ volna – mosolygott. Tina sétált be hozzánk, nagy örömmel, majd leült a bárszékre mellém.

-         Sziasztok – köszönt – Léna majd beszélni szeretnék veletek

-         Rendben – bólintottam – Ha Seb végez, akkor beszélhetünk, de ugye semmi komoly?

-         Nem – mosolygott – ne ijedj meg – nyugtatott.

Beszélgettünk még hárman a hétvégéről, amikor Tim idegesen jött oda hozzám.

-         Léna, rendkívüli megbeszélés – jött oda, és halkan mondta – Tina, neked is jönnöd kell.

-         Tinának? – lepődtem meg – Minek?

-         Nem tudom, Christian mondta, hogy szedjelek titeket össze, és hogy sürgős. Seb?

-         Interjún Brittával.

-         Előkeríted? – kérdezte idegesen, látszott rajta, hogy feszült. – Addig te gyere velem – mutatott Tinára

Felpattantam a helyemről és Seb után indultam. Még mindig furcsálltam, hogy minek oda Tina. Tim közben küldött egy sms-t hogy Brittát is hozzam. Mi van itt?

Ahogy megtaláltam Sebet, azonnal intettem neki, épp a BBC-s srácokkal beszélt.

-         Mi az kincsem? – kérdezte meglepődve

-         Abba kell hagynod, Christian rendkívüli megbeszélést hívott össze, Brittának és jönnie kell és Tinának is.

-         Tinának? – lepődött meg. Brittán, nem akadt fenn, sokszor bent volt, hogy tudja, mit kell mondani a sajtónak

-         Igen –válaszoltam

Bólintott, majd a szőke lányhoz lépett és megsúgta neki a dolgokat. Elbúcsúzott a BBC-sektől és azonnal mellettem termett.

-         Menjünk – indult meg

Szinte futólépésekben indultunk a Home-unk felé, nem igazán tudtuk miért vagyunk összehívva így idegesebbek is lettünk. Nem rég volt az ülés, akkor mi lehet? És miért rendkívüli?

Már a folyosón hallottuk Christian hangját, eléggé mondta a magáét.

Beléptünk, unokahúgom állt előtte, míg a főnök magyarázott. Bent volt még Ciaron, Rocky, Tim, Mark, Adrian és mi.

-         Mégis mi folyik itt? – mentem a főnök elé

-         Áh, végre – mondta idegesen – Te is benne vagy? – förmed rám

-         Mégis miben? – néztem rá meglepődve

-         Abban, hogy kiadjátok a csapatot a McLarennek! Furcsán jók lettek!

-         Hogy mi van? – kérdeztem leforrázva – Ezt honnan veszed?

-         Most kaptam egy fülest, hogy értékes képek vannak a birtokaiban – mutatott Tinára – szép kis csel lenne, bejutunk, ezután meg kiadjuk a csapatot.

-         Agyadra ment a nap? – néztem a főnökre

-         Én nem adtam ki senkit! – dühödött be Tina is – Még a feltételezés is sértő!

-         Oké, akkor mutasd meg a fényképezőgépet! – utasította Christian

-         Rendben – vágta rá Tina.

Azonnal idehozta a gépet, majd bekapcsolta. A főnök hozzácsatlakoztatta a gépéhez, majd kivetítette azokat. Egy csomó kép volt a pályáról, a tájról és rólunk, ahogy bohóckodunk. A képek Monacóig mentek vissza. Végül elég fontos információt takaró fotókra bukkantunk. Alig akartam hinni a szememnek, Tina nem adhatott ki minket. Seb szemében is láttam a döbbenetet és az értetlenséget. Rá néztem, de ő a kivetítőt figyelte.

-         Mégis megmagyaráznád ez mi? – üvöltött Christian

-         Ezt nem én csináltam – alította Tina

-         Akkor mégis ki? A Kismadár az ereszről???!! Senki nem fért a gépedhez, csak te! – üvöltött tovább a főnök.

-         Akkor sem én voltam, ezeket a képeket nem is láttam! – magyarázta Tina

-         Ugyan Christian… - kezdtem bele

-         Csöndbe maradsz!! – üvöltött rám

-         De…

-         Nem érdekel, leülsz és befogod a szád!!!!!!!  Te pedig – fordult Tinához – mától kezdve nem léphetsz a Red Bull létesítményeibe! Se a bokszba, se a Homeba!

-         De Christian! – förmedtem rá

-         Nem megmondtam, hogy hallgass!!! – torkaszakadtából üvöltött

-         Sajnálom, hogy így gondoljátok – nézett körbe – Én sosem lennék képes elárulni ezt a csapatot, főleg úgy, hogy a rokonaim vannak itt. Szeretem Jensont de ez nem azt jelenti, hogy kémkedek, sőt! Ha így döntött Mr. Horner, elfogadom. – szólalt fel Tina. Ránéztem Sebre, hogy mondjon már valamit, vette, mert megszólalt.

-         Christian, ugye te sem hiszed el ezt?

-         Én azt hiszem, amit látok – morogta – és minden egybe vág! Szóval nem akarok meghallani semmit.

Tina fogta magát, és emelt fővel távozott. Utána akartam menni, de Christian az ajtóban utánam szólt.

-         Ha most kilépsz azon az ajtón, akkor nem vagy többé a csapat tajga – nézett velem farkas szemet. Gondolkodás nélkül mentem tovább.

-         Ha kirúgod, akkor pilótád sincs – szólalt fel Seb

-         Nem vagy kirúgva – halottam meg Christian hangját a folyosóról

Azonnal Tina után mentem, már a Home előtt értem utol.

-         Várj, - kiáltottam

-         Hagyj, mert kirúgnak – szólt hozzám szomorúan

-         Nem fognak – néztem rá – Nem tudom mik azok a képek. Ugye nem? – kérdeztem meg félve

-         Hát te sem hiszel nekem! – förmedt rám – Senki sem hisz nekem! Hagyj békén! Menj a kis világodba, és hagyj minket élni! Én nem vagyok kém! Érted! – rohant el feldúlva

Percekig, csak bámultam utána, mire visszamentem. Mindenki a tárgyalóban volt még. Christian még mindig dühös volt.

-         Te is vizsgálat alatt vagy –szólt rám, nem foglalkoztam vele, leültem

-         De Christian, Lénának nem érné meg, hogy ártson Sebnek – szólalt fel Rocky

-         Igaz… - gondolkodott el a főnök – De akkor is próbaidőn vagy! Még egy apró hiba és vége! Dolgozhatsz, de ha hibázol, akkor még Seb sem ment meg!

Az ülést berekesztette. Seb azonnal elém állt, és várta, a magyarázatom. Csak a ráztam a fejem, nem hittem el, nem akartam elhinni. Christian hírzárlatot utasított az ügyben. Csak ültem ott a tárgyalóban, és néztem magam elé. Rocky is ott maradt és becsukta az ajtót. Nem akartam elhinni, hogy az én unokahúgom kémkedne, azt nem! De ott voltak a képek, és láttam én is őket, nem tudtam, mit higgyek. A könnycseppek lassan folytak végig az arcomon, és még mindig a hitetlenkedő ábrázat volt jelen rajta. Seb lassan magához ölelt, de az ölelése hideg volt, még ő sem tudta eldönteni, mit higgyen…