9. rész

*Tina*

Lénáékkal a Home-ban szórakoztunk egy kicsit a második szabadedzés előtt. Tudtam, hogy unokahúgom el se tudja rólam képzelni, hogy érdekel ez a sport, de engem tényleg kezdett megfogni.
Bár az első szabadedzés kicsit unalmas volt, a második valamivel jobbra sikerült. Fernando Alonso, a Ferrari pilótája nyerte.  Kíváncsi voltam, a vasáranpi futam vajon mennyire fog izgalmakban bővelkedni.

Az edzések után Lénáéknak még volt egy-két megbeszélni valójuk, így magára hagytam a csapatot és visszamentem a szállásra. Csináltam egy óriás szendvicset majd befészkeltem magam az ágyamba, hogy nyugodtan fogyaszthassam el.
Persze rend szerint, most sem lett ebből semmi. Kopogtak.
- Ki az? – kiabáltam ki.
- Jenson – hallotszott a válasz. Hát persze… Ki más?
- Gyere! – sóhajtottam.
A vigyorgós szőke, azonnal az ajtón belül termett, majd lehuppant mellém.
- Jó étvágyat! – vigyorgott.
- Kösz – morogtam az orrom alatt. Ennyit arról, hogy nyugalomban fogyasztom el a szendvicsem. – Miben segíthetek? – fordultam felé, mikor láttam, egyszerűen képtelen levenni a szemét rólam és a szendvicsemről.
- Öö.. csak benéztem… - motyogta.
- Aham – hagytam annyiban a dolgot.
- Mi a terved holnapra? – kíváncsiskodott.
- Nem tudom, Léna a programtervező – vontam vállat. Nem voltam biztos abban, hogy vele szeretném tölteni a holnapi napomat is.
- Értem – motyogta.
Pár percre csend telepedett közénk, éreztem, hogy majd leragad a szemem, függetlenül, hogy még korán van.
- Jens – néztem rá szépen. – Nagyon fáradt vagyok, megteszed, hogy magamra hagysz?
- Persze – bólintott.
- Köszönöm – mosolyogtam. – Holnap beszélünk!
- Rendben – bólintott. - Szia -.
- Szia.

Alig lépett ki az ajtón, a fejem a párnára hajtottam, hogy nézzem még kicsit a televíziót, de a szemem pillanatok alatt leragadt.
Léna ébresztgetésére keltem:
- Gyerünk már Tina, fotózásra kell mennünk!
- Mi? Ki? Hol? Nem vállaltam el senkit – ültem fel riadtan.
- Sebastiant fotózzák… csajokkal… - morgott.
- És én minek kellek? – méregettem értetlenül.
- Támogatásnak! Na gyerünk, öltözz! – sürgetett.
Gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat és elindultunk a kikötőbe. Egy jachton Sebastian éppen két elég hiányos öltözetű lány társaságában készóülődött.
- Ők lesznek a modellek? – néztem nagyot.
- Igen – duzzogott unokahúgom.
- Milyen fotózás ez?
- Pepe Jeans… - magyarázta.
- Áhhá – röhögtem fel.
Felsétáltunk a jachtra és oldalt foglaltunk helyet, hogy senkit se zavarjunk. A tájat nézegettem, szerencsére a gépem most is nálam volt, így lőttem pár fényképet. Britta, Sebastian sajtósa szintén velünk volt. Elég furcsán méregetett mikor meglátta a gépem, majd láttam, hogy valamin nagyon gondolkozik.
- Tina, te ugye fotós vagy? – fordult felém.
- Valami olyasmi – mosolyogtam szerényen.
- Nincs kedved készíteni pár képet arról, hogyan is zajlik egy ilyen fotózás? – vetette fel ötletét.
- Inkább ő legyen a fotós.. – morogta Léna az orra alatt. Britta értetlenül meredt rá, így gyorsan hozzátette. – Már mint, ő sokkal jobb fotós szerintem..
Magamban jót nevettem azon, hogy a sajtóslány ezt még el hitte, mikor Léna szeméből csak úgy sugároztak a szikrák a két modell felé. Azt hiszem, ha lehetősége lett volna rá, simán vízbe löki őket.
Elengedtük  fülünk melett azt a lhetőséget, melyet unokahúgom vetett fel és beálltam a háttérbe, hogy a munkálatokról készítsek képeket. Az idő gyorsan telt, menetközben megérkezett Jaime Alguersuari is, mindannyian elvonultak átöltözni. A tájat vizslattam a fényépezőn keresztül. Aparton kiszúrtam egy ismerős, szőke sárcot. Jenson éppen futott.
Lőttem róla pár képet, majd elindultam felé.
- Szia – vigyorogtam.
- Szia. – mosolygott. – Hát te?
- Fotózom a munkálatokat – intetetm a jacht felé.
- Óhh, Seb meg a Pepe Jeans…
- Te mindig mindenről tudsz? – kérdezetem.
- Általában – küldött felém egy fél mosolyt.
- Remek – vágtam be egy kissé gúnyos arcot.
- Rólad nem – mosolygott. – Még véletlenül sem tudtam, hogy itt leszel, teljesen véletlenül futottam erre… - vigyorgott álszent fejjel. Vajon miért nem hittem el neki?