98. rész

Léna

Másnap reggel fáradtan keltünk Sebbel. Egymásra néztünk, majd elnevettünk magunkat. Mind a ketten kócosak és kómásak voltunk.
-    Ne menj el – ölelt magához szorosan majd eldőltünk az ágyon
-    Muszáj – nevettem rá és dörgölőztem az ölelésébe – pontot kell tennünk ennek az ügynek a végére.
-    Csak azért engedlek el, ugye tudod? – tartott fel játékosan az ujját
-    Tudom – mosolyogtam rá – Van sejtésed amúgy?
-    Nem tudom – vonta volna meg a vállát, de nem tudta az ölelés miatt
-    Azért köszi – nyújtottam ki a nyelvem rá, amit ő a jó reflexeinek hála be is kapott, és csókká mélyítette
-    Naaaaaa – nevettem rá –de finom volt

Sebből is kitört a nevetés, majd ismét megcsókolt. Nagy nehezen sikerült kimásznunk az ágyból és felöltözni, majd lemenni, reggelizni.
-    Mindig ellopod – morgott játékosan Rockyra a párom
-    Ez van – rántotta meg a vállát a francia – van, akinek dolgozni is kell, nem, mint nektek. – Seb elhúzta a száját, majd mosolygott – Milyen lett az autó?
-    Nekem tetszik – mesélte gesztikulálva párom – fehér és örülök, hogy az én kezem is benne van
-    Azért Adrian helyére ne törj – piszkáltam
-    Nagyon vicces – húzta el a száját – de szeretlek – mosolygott
-    Én is – mosolyogtam vissza – Azt nem mondtam, hogy nem.

A reggeli békésen telt, majd kimentünk a reptérre. Rocky és én Milton Keynesbe, Seb pedig Frankfurtba ment. Beszéltem anyuval, Seb ott fog náluk aludni két napot, majd bemutató után jön utánunk a gyárba. Már a gépen ültem, amikor Rocky ült le mellém, eddig a fejleményeket hallgatták ki Timmel.
-    Na, hallottatok valamit, mit mondott Christian?
-    Semmi érdekes – morgott – de Tim még hallgatózik. Mi a baj?
-    Hiányzik Sebi – görbült le az ajkam – régen voltam már távol tőle ennyit
-    Két nap, gyorsan el fog menni – próbált biztatni
-    Remélem igazad lesz – mosolyogtam rá.

Az út nem tartott sokáig, kora délután már a gyárban voltunk. Azonnal beléptem az irodámba, bekapcsoltam a gépet, hogy nekiálljak jelentést írni. Rocky is átjött a laptopjával. Van saját irodája, de mégis mindig nálam lézengett, szerinte így praktikusabb és nem kell mindenért futkároznia. Kényelembe helyezte magát a kanapén és ő is gépelni kezdett. Általában kettőnk jelentéséből lesz egy, amit én szoktam összefésülni. Javában voltunk már a gépelésben, amikor megszólalt a telefonom. Rocky morcosan nézett fel, majd folytatta tovább. A vezetékes volt az.
-    Igen, itt Léna Morgen, Red Bull Racing mérnöki részleg – szóltam bele
-    A Vettelt mindig lehagyod – nevetett bele az illető
-    Szia, Sebi – nevettem én is – és igaz, bocsánat – utaltam a névre
-    Tudok pár dolgot, hogy kell kárpótolnod – nevetett – Itt vagyok a házatokba, anyud épp most tudakolta meg, hogy mit szeretek enni – mesélte – mindenben a kedvben jár.
-    Anyu már csak ilyen – mosolyogtam – és mit fogsz csinálni?
-    Szerintem eszek és egy jót pihenek – mesélte mosolyogva, szinte láttam az arcán az elégedett vigyort
-    Most nem szeretlek – duzzogtam
-    Jelentést irtok? – sóhajtott
-    Igen és úgy látszik sohasem lesz vége.
-    Kitartás drágám, és aludj rendesen. Holnap meg tapadjatok a képernyőre fél háromkor, mert bemutatjuk a kocsit.
-    Rendben – mosolyogtam – Majd leültetem Rocky meg Timet. – Rocky a nevére felnézett, majd folytatta a gépelést – Most mennem kell, pihenj és vigyázz magadra szeretlek.
-    Te is pihenj és ne dolgozz sokat, szeretlek

Egyszerre tettük bontottuk a vonalat. Jó érzés volt Seb hangját hallani, mintha egy darabig itt lett volna velem. Mosoly ült ki az arcomra, ahogy gépeltem a jelentést.
-    Hova ülünk le? – kérdezte Rocky úgy mellesleg
-    Megnézni Sebi kreálmányát – nevettem fel
-    Ja, hogy oda – nevetett ő is – mindenképpen.

Amikor Rocky készen lett, átküldte a dokumentumot és segített összefűzni a két jelentést. Az összefűzés 17:00-kor kezdődött és 21:00-re végeztünk. Amikor kész lettünk a szemem már ki volt, a nyakam beállt és nem éreztem a lábaimat.
-    Most jön a Tina-ügy –ásított egyet Rocky
-    Igen – bólintottam - már csak meg kell szereznünk a képeket
-    Ami Christiannál van – húzta el a száját
-    Remek – morogtam – Van egy ötletem – mosolyogtam fel
-    Na, mondd
-    Christian még bent van?
-    Nem hiszem – rántotta meg a vállát
-    Remek, betörünk az irodájába és elvisszük a képeket.
-    És hogy jutunk be Watson? – kérdezte érdeklődve
-    Mondjuk kulccsal? – nevettem rá
-    És honnan van?
-    Majd megtudod – mosolyogtam rá

Rocky benne volt mindig mindenben, így elindultunk a recepcióra. A terv az volt, hogy ő beszélget, Kellyvel én pedig kihalászom a kulcsot. Nem valami biztos eget rengető terv, de most csak erre futotta. Rocky mindenről beszélt és nekem sikerült az akció, az oszlop mögül intettem a franciának, aki gyorsan távozott. Felmentünk Christian irodájához, ám a folyosón találkoztunk Timmel.
-    Hát ti? – kérdeztem meglepődve
-    Van kedved a tilosban járni? – nevettem rá
-    Persze – vágta rá azonnal

Beavattuk őt is a tervbe, majd mentünk tovább. Christian szerencsére nem volt már ott, így könnyen bejutottunk. Timet kiállítottuk őrnek, addig mi Rockyval kutakodni kezdtünk.
-    Ha Christian lennék, hova rejteném a képeket? – gondolkozott hangosan a francia
-    Rá tennéd az asztalra, ott úgy is kupi van, szinte fel sem tűnne – rántottam vállat.

Rocky azonnal az asztalhoz ment és föltörni kezdte a papírokat, sajnos nem volt igazam a képek nem voltak ott.
-    Ez nem jött be – sóhajtott Rocky

Tovább kerestük, szinte már a kanapét is felforgattuk, amikor eszembe jutott valami. A filmekben is mindig az íróasztal külső lapján van egy kulcs, hátha Christian is sok filmet néz, de ismét csak tévedtem, úgy látszik, a főnök nem szereti a filmeket. Bekapcsoltam a gépét és kutakodni kezdtem a mappákba, amikor egy jelszóval védetett találtam „Fontos képek” néven.
-    Rocky, ha Christian lennél, mi lenne a jelszavad?
-    Alex szülinapja?
-    Nem jó
-    Alex neve?
-    Az sem jó – húztam el a szám – amúgy meg számot kér
-    Christian születésnapja?
-    Nem – ráztam meg a fejem
-    A testvéré?
-    Az sem
-    Akkor nem tudom – rántott vállat

Gondolkodni kezdtem. Valami olyan dátum kell, ami meghatározó, amit nem könnyen felejt el az ember. A családi szálat kilőttük, így jött a csapat szál. Christian alkalmazásának dátumát, követte az első pole, és az első győzelem. Ekkor jutott eszembe a vb.
-    Hát persze – csaptam a fejemre – a vb dátuma
-    Ez jó lehet – mosolygott Rocky

Azonnal beütöttem, a mappa megnyílt, a képek ott voltak. Azonnal elővettem a pendrive-om és rámentettem a képeket. A gépet lekapcsoltuk, az irodát bezártuk, a kulcsot visszacsempésztük és visszamentünk az irodámba.
-    Hát nem vagytok semmit – fújta ki magát Tim az egyik székre ülve
-    Jó kis kaland volt – nevettem én is
-    Ilyet gyakran csinálhatnánk, izgalmas volt – nevetett Rocky is
-    Most lássuk a képeket. – kapcsoltam be a gépet és vetítettem ki, az egyik falból lenyúló kivetítőre. Néha áldom Christian ötleteit, hogy minden fontosabb irodában legyein ilyen.

Végig lapoztuk őket és ki is nagyítottuk minden pixelét, de nem találtuk azt a kis vonalat, amin elindulhattunk volna. Rocky jegyzetelt, hátha, de semmi. Tim már ásítozott én pedig egyre csak a kivetítőt néztem. Már éjfél is elmúlt, de semmi. A telefonom csörgése ébresztett fel minket a besüppedésből.
-    Képzeld, rólad álmodtam – szólt bele Seb kómás hangon
-    Nagyon helyes – nevettem
-    Miért érzem azt, hogy még nem is aludtál?
-    Fején találtad a szöget épp az ügyet próbáljuk megfejteni, de semmi.
-    Akkor pihenjetek – ásított – Ha alszotok rá egyet, akkor talán jobb lesz
-    Hát addig innen fel nem kelek, amíg nem lesz valami – tudattam vele
-    Akkor siessetek – szólalt meg álmos hangon
-    Aludj vissza, szeretlek
-    Te meg menj aludni, szeretlek

A többiek mosolyogva tudatták, hogy Seb volt az. Én is mosolyogtam rajta, csak azért felhívott, mert álmodott. Ránéztem az egyik képre, ami a coce-pitet ábrázolta, és akkor tűnt fel valami.
-    Tim, nagyítsd ki ezt a részt – mutattam az adott részre, Tim azonnal kinagyította – láttok valamit? – kérdeztem a srácokat
-    Az égvilágon semmit – ráncolta a homlokát Rocky
-    Pont ez a jó – nevettem fel, azt hiszem megtaláltam a megoldást
-    Kifejtenéd? – kért meg Tim
-    Persze – bólintottam – Ez itt nem Seb autója – jelentettem ki, a többiek furcsán néztek rám, hisz végig azt hittük, hogy az. – Most jönne a miértek. Azét nem mert, nem látom a matricákat. Amint tudjátok Seb az autóra smile-kat tesz, egy-egy futamgyőzelem után, de ezen az autón egy darab smile sincs. Ha összevetjük ezzel a képpel – vetítettem egy nem rég készültet – akkor észre lehet venni, hogy a fényképezett autó nem az.
-    Ezt nevezem – ámult Rocky – tényleg igaz
-    Na, már most, ha ez nem Seb autója, akkor csak egy emberé lehet: Webberé. – ekkor értettem meg mindent, a fejemben a képek kirakóssá váltak és minden darab a helyére állt.
-    Na, mondd tovább – kérlelt Tim
-    Most már tudom ki volt az – a szemem gyűlöletet árasztott és mérges voltam, hisz végig itt volt az orrom előtt.
-    Akkor oszd meg velünk is – ásított Rocky
-    Tina nem férhetett hozzá Webber autójához, már pedig a képek szerint az övé. Csak egyetlen egy ember van, aki örülne annak, ha nem lenne az életünk normális, és tönkre tehetne minket és az az ember hozzáférhet az autóhoz.
-    Ciaron – suhant át Rocky agyán is
-    Pontosan – bólintottam
-    De hogy nem vettük észre? – tette fel a kérdést Tim
-    Mert mindenki abból indult ki, hogy ez itt Seb autója. Senki nem gondolta, hogy ez Webberé.
-    Most mi legyen? – kérdezte Rocky
-    Felhívom Tinát – kerestem elő a telefonom, majd átalítottam, hogy ne mutassa számom, ha kiírná, fel se venné
-    Hajnali kettőkor? – ironizált Rocky

Nem foglalkoztam vele, tárcsáztam…

-    Igen? – szólalt bele Tina.
-    Tina? – kérdeztem meg félve.
-    Léna? – kérdezte ő
-    Igen – válaszoltam határozottan – Azt hiszem, tudom, ki tette ezt az egészet
-    Nekem is van egy sejtésem – avatott be
-    Ciaron – mondtuk egyszerre
-    Ciaron megdicsérte a gépem, ami akkor gyanús volt, de nem kerítettünk neki nagy feneket, majd egyszer nem találtam a gépem, de azt sem firtattam. – mesélte, hogy jöttek rá
-    Mi kielemeztük a képeket, és rájöttünk, hogy az autó nem Sebastiané, hanem Marké, amihez te nem férhetsz hozzá, csak is Ciaron, akinek ez mind kapóra jönne.
-    De nincs bizonyítékunk – sóhajtott fel Tina
-    Igaz – húztam el a szám – és Ciaron sem fog nekünk önként dalolni, főleg nem Christiannak.
-    Van egy tervem – kuncogott unokatestvérem – Biztos, hogy Webber is tudott a dologról, ő vallhatna.
-    Igaz – gondolkodtam el – De hogy vesszük rá az ausztrált?
-    Csak egy nő kell neki – nevetett – Valamelyikünk beöltözik, elcsábítja, felizgatja, majd megkötözzük és kényszerítjük, hogy valljon. Csinálok pár fotót, és ha nem vall, felkerül a netre.
-    Ez jó – mosolyodtam el – De ki öltözik be? Nekem férjem van –védekeztem azonnal
-    Nekem meg… mindegy – sóhajtott – majd én megteszem.
-    Azt már nem! – halottam meg Jenson hangját – Biztos, hogy nem engedem
-    De nem fog semmi sem történni – nyugtatta Tina
-    Tina, gondolkodj – kérte a párja – Nem szabad.
-    Na, jó, akkor egyezzünk meg abba, hogy Szingapúrban keresünk valakit, aki elvállalja, úgy is sok a pályakörül az ilyen nő.
-    Rendben – egyezett bele Tina – a kecske is megmarad és a káposzta is jól lakik
-    Jó éjt – köszöntem el
-    Neked is, te most hol vagy? – kérdezte meg
-    A gyárban – sóhajtottam
-    Meg sem lep – mérgelődött – aludd ki magad és egyél rendesen
-    Igen is anyuci – nevettem bele, Tina elmosolyodott, mintha érzékenyen érintené
-    Na, jó éjt – köszönt el ő is

Rockykat elküldtem aludni, míg én összecsomagoltam. Azt hiszem lesz egy kellemes éjszakám Sebbel, ha nem hív, akkor sosem jövök rá…