103. rész

*Tina*

Webber feltűnően kivirult, ami elégedettséggel töltött el. Tényleg azt hiszi, hogy az a nő odáig van érte. Ha tudná, mekkorát fog koppanni… Persze, alapvetően nem gondolom magam rosszindulatúnak, de ő és a kedves mérnöke okoztak nekem és a szeretteimnek annyi gondot, hogy már csak a bűnhődésük gondolata is elégedettséggel tölt el.
A pályabejárás után Jenson még homeban elkapott, és minden szó nélkül az öltözőjébe cibált. Elégedetten mosolyogtam Mikera. Mondtam neki, hogy ez lesz.
- Soha többet ne csináld ezt! – csókolt meg, amint az öltözőjébe értünk.
- De hát miért, édes? – kuncogtam.
- Mert csúnya dolog – húzta édes mosolyra száját, majd az ölébe kapott és leült velem az ágyra.
- Akkor büntess meg – mosolyogtam én is, mire ajkaimra tapadt. Készségesen tűrtem a büntetésem, sőt, ha nem lettünk volna idő hiányába, még többet is követeltem volna.
Sietve kapkodtuk magunkra a ruhákat és indultunk vissza a többiekhez. Martin csípőre tett kézzel, félszeg mosollyal csóválta a fejét, mikor megérkeztünk. Semmit se kellett mondania, tisztában voltunk a dolgokkal. Jens átkarolta a hátam, majd az gyik asztalhoz sétáltunk, ahol egy kisebb megbeszélés folyt.
- Arra kérlek titeket, hogy próbáljatok meg átállni az esti időszakra. Nem szeretnék álmos embereket látni a következő három napban!
- Rendben – bólintottak mindannyian, bár szerintem ezt kérni se kellett. Mindenki tisztában volt vele.
Elkezdtek megvitatni pár dolgot a kocsikkal kapcsolatban, amihez én még mindig nem értek annyira, hogy végig kelljen hallgatnom. Inkább kimentem a boksz elé és figyeltem a tájat. Gyönyörű volt Szingapúr. Az épületek, a fények, a környezet. Minden. Hiányzott a kezemből a fényképezőgépem, amellyel mindezt megörökíthettem volna. Részben sajnáltam, hogy összetörtem, hiszen nagyon sokat jelentett nekem, részben viszont nem. Ha nem vagyok fotós, vagy nem látják nálam annyit a gépet, akkor nem fordíthatták volna ellenem.
- Min merengsz? – csúszott két kéz a csípőmre.
- Csak a tájat néztem – dőltem ölelésébe.
- Nagyon szép – állapította meg ő is.
- Mindegyik az, ahol eddig voltunk – mosolyogtam rá.
- De Monacó a legjobb? – kuncogott.
- Nekem az a kedvencem… - suttogtam.
- Nekem is – csókolt a nyakamba. – Nem megyünk el valahova?
- Hova? – mosolyogtam rá.
- Vacsora? – ajánlotta.
- Rendben – bólintottam. – Írok Lénának és aztán mehetünk – mosolyogtam.
- Addig összeszedem a cuccom – csókolt meg.
Gyorsan írtam Lénának egy üzenetet, hogy ne felejtse el, hogy holnap van a nagy akciónk. Bár gyanítom, ő sem tudja elfelejteni… Majd hozzátettem, hogy mondja meg a lánynak, hogy a második edzés után vigye fel Webbert a szomszédos szálloda 213-as szobájába. Ezt kimondottan erre a célra foglaltattuk le, persze álnéven. Roxána ideviszi majd fel azt az istenverte ausztrált, és én is könnyen bejutok a szobába a kamerával.

- Biztos vagy benne, hogy ez az egyetlen lehetőség, hogy lebuktassátok? – kérdezte párom, már a vacsora mellett.
- Igen! – bólogattam. – Szívem, te is tudod, hogy nem csinálnám, ha lenne más megoldás!
- Jó, de mi van, ha lebuktok? Ha észrevesz, vagy a csaj elszúr valamit? – aggodalmaskodott.
- Az a csaj vérprofi – nyugtattam.
- Mark meg nem olyan hülye, mint gondoljátok – magyarázta.
- Jens, bízz bennem! Sikerülni fog – biztosítottam. – Te csak azzal törődj, hogy jól menj a hévégén – kértem.
- Elég nehéz csak erre koncentrálni, miközben a barátnőmnek ilyen hajmeresztő akciói vannak – motyogta.
- Mikor megismertél se voltam teljesen normális… - kuncogtam.
- Tudom. Éppen ezt szeretem benned – puszilt meg.
- Akkor a holnap se jelent számunkra gondot – mosolyogtam elégedetten. Megforgatta szemeit, majd mosolyogva visszahajolt a vacsorájához.
***
Másnap kiélveztük, hogy sokáig lustálkodhattunk. Máskor már javában mennek az első edzések, mikor most felkeltünk. Míg Jens összekészült, a kamerába raktam a frissen feltöltött akkumulátorokat, majd becsúsztattam a táskámba. Már alig várom, hogy túlessünk rajta…
Reggeli után, ami egy átlagos napon ebéd, kimentünk a pályára. Szinte azonnal összefutottunk a Red Bullosokkal. Mivel a tiltás még él, nem szólhattam hozzájuk, és ők se hozzám, de azért egy mosolyon keresztül lekommunikáltuk Lénával, ma van a nagy nap.  
Jensonéknek még volt egy megbeszélésüket az első szabadedzés előtt, ám annak is hamar eljött az ideje. A szokottnál is idegesebb voltam, szerettem volna, ha már vége lenne a napnak. Jens se volt felhőtlenül laza, idegesítette, hogy közeleg a tervünk ideje. Ez az eredményein is meglátszott. Míg csapattára, Lewis megnyerte az első edzést, Jenson csak az ötödik lett. Köztük van Vettel, Webber és Alonso.
Ahogy visszaért a bokszba és kiszállt az autóból el kellett mennie interjúkra. Készségesen válaszolt a kérdésekre, majd pillantása találkozott Sebastianéval. Úgy tűnt mindketten ugyanazt gondolják. A terv jó, de nem örülnek neki, hogy mi is részt veszünk benne. De sajnos ez muszáj…
-    Ügyes vagy! – öleltem meg, mikor végre kaptuk pár percet kettesben.
- Ügyes? Tina, ötödik lettem – bosszankodott.
- Na és? Jenson, most komolyan neked magyarázzam? A pontokat nem ma osztják!
- Tudom- sóhajtott, miközben lerogyott az ágyára. – Bocs, csak ez a nap…
- Nyugodj meg! – másztam az ölébe.
- Nehéz – suttogta.
- Majd én segítek – mosolyogtam rá, mielőtt apró csókokkal bombáztam volna meg. Ajkaim után kapott és elmélyítette a csókunkat, miközben eldőltünk az ágyon.

Legalább egy órát tölthettünk az öltözőjében, mielőtt visszatértünk Mikehoz és a többiekhez. Beültünk a homeba ebédelni. Nem volt sok étvágyam, de megpróbáltam minél többet enni, már csak a babám épsége miatt is.
- Fiú név ötlet? – vetette fel újra a témát Mike.
- Addig nyúzol, amíg azt nem mondjuk, hogy Mike lesz? – kuncogtam.
- A Mike Button nem az igazi – rázta a fejét.
- Mondasz valamit – helyeselt Jens, miközben a karomat simogatta. Belebújtam az ölelésébe.
- Mit szólnátok az Alexanderhoz? – utaltam szerelmem második nevére.
- Nem – rázta a fejét tiltakozóan.
- Akkor mondj jobbat! – teljes tanácstalanságban voltam a fiú neveket illetően. Nem tudtam melyik illene tökéletesen a mi kisfiúnkhoz, bár, ami az illeti, véleményem szerint, még mindig kislány.
Miközben beszélgettünk megszólalt a telefonom.
- Bocsi – fordultam a fiúkhoz. Arrébb sétáltam pár méterrel, majd megnyomtam a fogadás gombot. – Igen?
- Tina Jones? – kérdezte egy női hang.
- Igen, én vagyok – adtam meg a választ.
- Roxána vagyok – adta meg a választ, mielőtt kérdezhettem volna. – Léna és Sebastian engem kértek fel erre a Markos dologra – motyogta.
- Igen, tudom – bólintottam.
- Beszéltem Webberrel, a második edzés után megvárjuk az interjúkat és egyből indulunk. Addigra ott kellene lennetek… - motyogta.
- Rendben. Ne aggódj, megoldjuk! Köszönöm, hogy szóltál! – feleltem.
- Szívesen – motyogta ő is, majd mindketten bontottuk a vonalat. Visszaültem párom mellé, aki kíváncsian méregetett.
- Öhm, nekem most mennem kell – állt fel Mike. Láthatta, hogy szükségünk van pár perce kettesben. – Ezt a fiú név témát pedig még nem zártuk le – fenyegetett mosolyogva a mutatóujjával.
- Rendben – mosolyogtunk rá.
- Köszi – tátogta neki Jens. Elmosolyodott, majd magunkra hagyott. – Ki volt az? – fordult felé Jenson.
- Roxána – motyogtam. – Ő az a csaj, aki…
- Tudom – bólintott. – Mit akart?
- Csak megbeszéltük, hogy le kell lépnünk, míg ti sajtóztok az edzés után… - motyogtam.
- Értem – felelte.
- Jens… Mi baj? – simítottam meg az arcát.
- Rossz érzésem van – motyogta. – Nem akarom, hogy menj!
- Ezt már ezerszer megbeszéltük… - sóhajtottam fel.
- Sajnálom – húzta el a száját. Még sose láttam ilyennek. Annyira ellenkezett és annyira féltett… Szerintem egy kívülálló, aki Jensont csak távolról ismeri, biztos nem gondolná, hogy képes ez az ember ilyen érzelmekre is.
Nyomtam egy csókot a nyakhajlatába, majd lassan visszaindultunk a bokszba. A srácok átnézték az első edzés eredményeit, tapasztalatait, és újabb terveket is szőttek.
- 5 perc kezdésig! – szólt Martin, majd a mérnökökkel elindult a pitwallhoz.
Jens elrohant átöltözni, és alig két perccel a csengő előtt ért vissza.
- Vigyázz magadra! – csókoltam meg.
- Te is, Kicsim – ölelt magához. – Szeretlek.
- Én is téged – mosolyogtam rá. Fejére húzta a baklavát, majd a bukósisakot is. Arra is nyomtam egy puszit, mielőtt beült az autóba.

Jenson ezúttal még rosszabbul teljesített, mint az első edzésen. A tízedik helyen zárta az edzést. Nem volt túl boldog, mikor visszaért a bokszba, annak pedig még kevésbé örült, hogy nem jutott gy percünk se egymásra. Őt várták a riporterek, engem pedig Léna.
Hátul osontam ki a parkolóhoz, ahol unokahúgom már várt.
- Az interjúk? – néztem rá.
- Seb intézi. Menjünk! – utasított. A szállodához száguldottunk, majd leparkoltunk a kocsival és átgyalogoltunk a másik hotelig. Felrohantunk a szobához, Léna elővette a kulcsokat és keresni kezdtünk egy jó búvóhelyet.
- Ott a pult mögött jó lenne – mutattam unokatestvéremnek.
- Igen, igazad van! – bólintott, majd megnéztük, hogy elférünk-e úgy, hogy ne látszódjunk. Sikerült.
Mivel feltünő lett volna egy kamerát tartó kéz, így azt elrejtettük a hálóban  szekrény tetejére. Így tökéletes rálátást nyújtott a szobára, és a növényekkel még álcázni is jól lehetett.
Mire végeztünk, hallottuk az ajtó előtti mozgolódást. Elbújtunk a pult mögé és vártuk, hogy történjenek az események.