104. rész

Léna

Jó darabig beszélgettünk még Sebbel a Home-ba, nem nagyon volt mit tennünk, ami elég furcsa, hiszen a Száguldó Cirkuszban dolgozunk. Az autó rendben volt, ahogy a tervezet program is. Csütörtök késő este volt már Szingapúrban, de a pálya csak úgy nyüzsgött, ez az igazi éjszakai élet. Kinéztem a Home üvegfalain, amin mi kilátunk, de minket csak elég nehezen láthatnak. Hosszú idegi merengtem ezen a paradoxon sorozaton, míg Seb térített vissza:

-          Min gondolkodsz? – kérdezte érdeklődve kedvenc almaleve társaságában

-          Ezen a furcsaságon – mutattam körbe – este van, és itt vagyunk, mindenki itt van.

-          Nekem is furcsa volt az első éjszakai futam, amin részvettem.

-          Seb, az elsőn vettél részt először – nevettem fel

-          Lényegtelen – legyintett – ezek csak statisztikák és számok, nem sokat mondanak. Ha évek múlva valaki visszagondol például a tavalyi évre, nem fogja tudni, hányszor vezette más a tabellát, vagy ki hányszor vezette.

-          Csak a végeredményt – bólintottam

-          Pontosan – helyeselt – nyerhetsz futamokat, növelheted a statisztikát, de évek múlva a világbajnoki címeid számát nézik, nem azt, hogy hányszor kerültél az első rajtkockába. Persze, nem mondom azt, hogy nem jó érzés, akkor hazudnék, mert az, látni, hogy a munkánknak van eredménye, hogy amiért hónapokig dolgoztunk, megtérül vagy éppen látni, hogy a munkátok, a sok éjszakázás nem volt hiába.

-          De mégis ezek csak számok maradnak, megfűszerezve pár jó pillanattal.

-          Pontosan – bólintott, majd belekortyolt az italába.

-          Szerinted itt vagy Japánban lesz? – utaltam a címre

-          Nem tudom – mosolyodott el – akárhol is lesz, még nem szabad erre koncentrálni, még itt van a hétvége oroszlánrésze, és a többi hétvége is. Akármelyik futam is lesz, örülni fogok, és utána is ugyanúgy vetem bele magam a hétvégébe.

-          A lényeg az, hogy meglesz, nem az, hogy mikor.

-          Ha meglesz – nevetett fel – sosem lehet tudni

Rámosolyogtam. Szerettem hallgatni a véleményét a dolgokról, mindig is lenyűgözött, ahogy a világról gondolkodik. Fiatal, világbajnok és még mindig éhes a sikerre. Sokan csak ezt az oldalát ismerik, én hálás vagyok, hogy a többit is megismerhettem. Például azt, amikor alig bírom kiimádkozni az ágyból, vagy amikor megmakacsolja magát és csak azért is azt csinálja, amit megkértem, hogy ne tegyen, amikor csak úgy meglep valamivel, pedig nincs semmilyen ünnep.

-          Ideje visszamenni – pillantottam az órára

-          Fáradt vagy? – kérdezte kedvesen

-          Nem tudom – nevettem el magam – de neked pihenni kell

Kézen fogva távoztunk, majd Seb bepattant az Infinitibe és a szállodához hajtott. A szálloda előtt páran vártak rá, így mosolyogva indult a tömeg felé, hogy egy aláírással örömet szerezzen nekik. Én az ajtóból figyeltem. Amikor mindenkinek osztott egyet, hozzám sétált, majd bementünk a hotelbe. Nem nagyon szerettem ezt az átállást, nem is tudtam hova tenni, minden kavargott a fejemben. A szobába érve Seb ment először zuhanyozni, míg én a laptopon a holnapi teendőket készítettem elő.

-          Holnap lesz az akció – sóhajtott fel, ahogy kijött a fürdőből egy törölközővel a kezében, egy szál bokszerben

-          Igen – bólintottam, majd lecsuktam a laptopot. – Jobban izgulsz, mint én – mosolyodtam el

-          Nem vagyok oda az ötletért – mesélte el érzéseit, amíg a fürdéshez való cuccaimat szedtem össze.

-          Webber nem egy lángelme valljuk be – nevettem fel a fürdőajtóban – és ha le is bukunk, mit tudna tenni? Semmit. Ki nem rúgathat, hisz, bizonyítéka nem lesz.

-          Nem tudom – morogott – mindent kinézek belőle. – A telefonom szólalt meg, amit Seb vett kezelésbe – Tina irt, emlékeztettet az akcióra – húzta el a száját – valamint a második edzés után a szemközti szállodába a 213-as szobába vigye fel Roxána a drága csapattársam

-          Rendben. Jelezz vissza Tinának és írj Roxánának, kérlek – néztem rá, majd becsuktam az ajtót

-          Igen is hölgyem – nevetett fel Seb

Jól esett a hideg zuhany, nagy volt a páratartalom itt Szingapúrban, de sokkal elviselhetőbb, mint Malajziában. Sokáig áztattam magam, amire kiléptem a fürdőből, Seb már aludt. Óvatosan bebújtam mellé, majd átöltem hátulról és próbáltam aludni.

Reggel nyolc óra volt helyi idő szerint, és nekünk aludnunk kellett volna. A fény nem szűrődött be, hála a sötétítőknek, de nem tudtam magam becsapni. Az agyam és a szervezetem, nem hitte el, hogy este van és nekem most aludnom kellene. Ha azt nézzük, hogy hajnali 5-kor értünk haza, nem is csodálom. Nem szeretem ezt a fordított életmódot, akármennyire is szép az éjszakai élet a pályán. Forgolódtam jó fél óráig, majd meguntam. Nem akartam, hogy Seb a forgolódásra keljen fel, ha ő tud aludni, akkor nem kellene megzavarni. Lassan felkeltem, és becsuktam a háló ajtaját. A nappali részlegbe, leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tv-t. Egy jó ideig kapcsolgattam a csatornákat, míg felvidultam BBC láttán. Végre egy adó, amit én is értek. Elkezdtem nézni a reggeli műsört, bár nem nagyon kötött le, így tovább kapcsoltam. Egy meseadónál kötöttem ki, ahogy helyi nyelven vetítették a Pán Pétert. Régen szerettem ezt a mesét, így nem kapcsoltam tovább. Ahogy így néztem, egy picit a mese Sebis volt, a fiú, aki sosem akar felnőni. Egy picit meg is nevettem a dolgot. Hangokat halottam, majd egy nagyon álmos Sebastian Vettel nézett velem szembe:

-          Te miért vagy fent? – kérdezte meglepődve, majd mögém ült –és mit nézel? – nevetett fel

-          Nem tudom magam becsapni, hogy este van – húztam el a szám – és a Pán Pétert nézem helyi nyelven, de van BBC is. – Seb felnevetett, majd egy puszit nyomott a hajamra

-          Akkor miért ez nézzük?

-          Mert Pán Péter emlékeztet rád, a fiú, aki sosem akar felnőni – nevettem most már én is. Seb bevágta a durci képet és elhúzta a száját.

-          Megsértődtem. – jelentette ki, majd felállt és az ajtó felé ment. – Nem jössz vissza?

-          Nem – ráztam meg a fejem – Úgyse tudnék aludni. Te menj csak, pihenned kell. – a fejét rázva ment vissza a szobába.

Tovább néztem a mesét, majd amikor vége lett, ismét a BBC-nél kötöttem ki. Jó párszor tettek említés a futamra, amin elmosolyodtam, főleg amikor Sebet láttam. Mindenki azt találgatta, vajon ezen a futamon meg lesz?

***

Délután háromkor keltem fel, vagyis inkább Sebi keltett fel. Nem sokat tudtam aludni, így nagyon fáradt voltam és nyúzott. Bementem a fürdőbe és próbáltam emberi fejet varázsolni magamnak. Amikor tükörbe néztem, annyit állapítottam meg, hogy jobb, mint reggel. Hurrá! Kimentem, Seb a kanapén ült és a tv-t nézte. Amikor megpillantott, kitárta a karját, amibe szépen befészkeltem magam.

-          Még mindi nem vagyok oda azért a tervért, de bízom benned – suttogta, miközben puszilt

-          Ne aggódj, túljárunk Webber eszén – bújtam hozzá jobban

-          Azt nem kétlem – nevetett fel – jó lett volna, ha már tavaly is itt lettél volna.

-          Ne rágódjunk a múlton, most itt vagyok – csókoltam meg – de szedelőzködjünk, mert munka van.

Seb nevetve állt fel, majd nevetve távoztunk a szállodából.

Ahogy a Home-ba értünk, mindenki ment a saját dolgára, már késő délután volt. Egyeztettem az első edzés programját a mérnökökkel, majd felvázoltam egy papírra a fontosabb dolgokat. Ellenőriztük a megfelelő alkatrész darabot, hisz mégis csak utcai pályáról beszélünk. Amikor már minden készen állt, Seb lépett ki overállba és bepattant az autóba.

-          Pilóta a kocsiban – szólalt meg mögöttem Rocky a pitwallon

-          Rendben – bólintottam, majd megnyomtam a VET gombot – Seb, készen állsz?

-          Tökéletesen – nevetett bele

-          Akkor Show Time – adtam ki viccesen a parancsot, ahogy a lámpa zöldre váltott, hogy megkezdődjön az első edzés.

-          Piros zászló – szólt a fülemre Ian, aki az FIA üzeneteit figyeli – túlcsúszós a pálya, fél óra csúszás lesz.

-          Remek – morogtam látványosan, majd ismét Sebhez szóltam – Seb, szállj, ki fél órát csúszunk. A rázókövek nincsenek a megfelelő helyükön és csúszik az aszfalt

-          Ez remek – morgolódott Seb is, majd dühösen kiszállt. Leugrottam a pitwallról, hogy odamenjek hozzá.

-          Ne dühöngj – néztem rá, bólintott, majd koncentrálni kezdett

-          Az edzés fél órával rövidebb lesz – szólt a fülemre Ian

-          Köszi Ian – köszöntem meg, majd ismét Sebhez fordultam

-          Az edzés fél órával rövidebb lesz, tehát csoportosítanunk kell azokat a dolgokat, amit most fogunk elvégezni.

-          Rendben – bólintott Seb, majd kijött velem a pitwallra.

20 percig beszéltük hárman (Rocky is jelen volt) mit kellene most megcsinálni, amikor is Ian szólt, hogy most már kezdődik az edzés. Seb ismét beült, bár, most nem mondtam semmit. A bokszutca lámpája, zöldre váltott, azonnal ki is küldtem az installációs körére. Miután megtette, azonnal visszahajtott, a srácok betolták:

-          Glocknak fékproblémái vannak, de kint van, kerüld majd el – szóltam Sebnek

-          Rendben – jelzett vissza

Képzeletben, már majdnem hátra dőltem, hogy nem lesz megszakítás, amikor tévedtem. Épp Seb is kint volt, amikor a piros zászlót lengették.

-          Mi történt? – fordultam Rockyhoz, én épp a számításokat néztem

-          Kovalainen elfüstölt, míg Glock és Webber összeértek.

-          Ez csúcs – morgolódtam, majd ismét használtam a VET gombot – Gyere vissza, piros zászló.

-          Most miért? – kérdezett vissza feszülten, neki is elege volt már.

-          Kovalainen elfüstölt, Webber meg Glock összeértek.

Nem szólt semmit, visszajött a bokszba. A szemein láttam, hogy már nagyon elege van és már a programját végezné, mi is így voltunk vele. Szerencsére az piros zászló szakasz 5 percig tartott. Amint ismét zöld jelzést kaptunk, kiküldtem Sebet a kemény keverékkel, és megkértem, hogy autózzon annyi kört, amennyit csak tud. Az egész papírra irt terv borult.  20 perc múlva ismét Ian szólt.

-          Piros zászló, Massa ráhajtott az egyik rázóra, ami meglazult

-          Ez már komolyan komikus – temettem az arcom a kezembe, és ismét Sebhez szóltam – Seb, piros zászló, Massa a 14-es kanyarban ráhajtott a rázóra és az meglazult, gyere vissza.

-          Miért nem lep ez meg? – tette fel a kérdést ironikusan

Visszajött, majd ismét vártuk a szabad utat.

-          Már nem mész ki –szóltam rá rádión

-          Semmi kedvem így hozza – morgott

-          Elhiszem, de fel a fejjel. – biztattam

Három percre zöld lett a lámpa. Nem sokan mentek már ki, inkább mindenki az adatokat nézte. Elég eseménydús edzésünk volt. Seb dühösen szállt ki az autóból, sok mindent nem tudtunk teljesíteni, amit elterveztünk, és amit majd a második edzésre kell tenni. Leugrottunk Rockyval a wallról és nézegettük a csekély számú adatot. Lewis lett az első, míg Seb a második, azért nem panaszkodhat. Jens lett az ötödik.

-          Na, ezzel se váltjuk meg a világot – nevetett fel a francia

-          Hát nem – morogtam

A Home felé indultam, amikor megláttam Tinát, ahogy Jensont figyeli ahogy interjút ad. Kicsit megmosolyogtam, majd továbbmentem. Amikor Seb visszaért, még mindig dühös volt.

-          Ne légy morci – néztem rá, amikor leült mellém

-          Frusztrál, hogy nem mentünk semmire –temette az arcát a kezeibe

-          Van még egy edzés ma – mosolyogtam rá, majd megfogtam a kezét

-          Maradsz a végéig?

-          Nem, a vége fele lelépek a terv miatt, már beszéltem Rockyval, ő lesz veled

-          Rendben – sóhajtott fel – ahogy láttam Jensnek sem tetszik a terv

-          Pont ezért jó – pusziltam meg a fejét, majd kimentem, hogy előkészüljek a második edzésre.

***

-          Innentől átveszed? – néztem Rockyra a második edzés vége fele

-          Persze – bólintott, majd helyet cseréltünk, letettem a fülesem, majd a bokszból a kijárat fele vettem az irányt.

Útközben összefutottam Tinával, aki aggódni kezdett, hogy csak úgy eltűnünk, de megnyugtattam, hogy Seb elintéz mindent. Elsiettünk, majd amikor a szobába értünk, rejtekhelyet kerestünk. Tina talált is egyet. A kamerát beállította, és vártuk az áldozatot. A zár kattant, mi elbújtunk és hallgatóztunk.

-          Annyira örülök, hogy megjelentél – vigyorgott Webber, undorító

-          Nem hagyhattam ki egy ilyen főnyereményt – mosolygott Roxána, annyira nem tévedett, nyeremény az járt, csak nem Webber személyében

-          Ne teketóriázzunk – döntötte le a lányt az ausztrál

Tinával egymásra néztünk, és ugyanolyan fejet vágtunk.

-          Ezt is végig kell néznünk? – suttogta halkan Tina – mindjárt hányok

-          Nincs az a pénz, amiért ezt megnézzem – fintorogtam, Tina bólogatott

Az ausztrál már felajzott állapotba került, már csak a beteljesülés volt neki vissza. Roxána tényleg profi volt, én semmi pénzért nem tettem volna meg.

-          Még hallgatni is szörnyű – közölte a tényt Tina

-          Nem gondoltam volna, hogy versenymérnökként ilyet is kell tennem

-          Hát én se gondoltam volna, hogy fotósként ide visz a sors

Hirtelen a mobilom kezdett csipogni. Tina mérgesen majd, félve nézett rám, én is megijedtem. Odakaptam, hogy ki lehet az, a „Christian” név villogott

-          Mi ez? – észlelt fel Webber, a francba is

-          Semmi – nyugtatta meg Roxána – csak a mobilom meg van bolondulva, mindig bekapcsol az ébresztő ne is foglalkozz vele, inkább foglalkozz velem.

Webber kételyei eloszlottak, mi fellélegeztünk Tinával. Azt hiszem Roxána, pár euróval többet kap.

-          Ez meleg volt, de mi a francért nem némítottad el? – rivallt rám Tina

-          Siettem, bocs – tettem fel a kezem

-          Mákod van, hogy a nő profi és hogy Webber ennyire hülye.

-          Tudom –bólintottam.

Amikor elértük a célt, Roxána jelzett nekünk.

-          Akkor végeztünk is – mondta ki a kulcs mondatot, itt volt az ideje színre lépni.

-          Nocsak, nocsak – vonultuk elő a rejtekhelyről – az ausztrálok gyöngye nevettem rá

-          Ti mit kerestek itt? – lepődött meg – és mit akartok?

-          Az igazság kiderülését – dühödött be Tina – Tudjuk, hogy tudsz Ciaron tervéről, és tudjuk, hogy ti mocskoltatok be! Mindent el kell mondanod Christiannak!

-          A nagy frászt! – nevetett az ausztrál

-          Mindig is tudtuk, hogy naiv vagy, de ennyire –nevettem fel – Bemutatom Roxánát, aki profi prostituált, és van felvételünk is. – lebegtette meg Tina a kamerát – szóval, vagy dalolsz, vagy ez mind kiderül.

Webber lemondóan sóhajtott, ezzel tudomásul véve, hogy le van győzve. Roxána bent maradt, míg felöltözik, mi kimentünk.

-          Szép munka volt – mosolygott Tina

-          Igen – mosolyodtam el én is – Tina, nézd, én sajnálom ezt az egészet, és sajnálom, hogy nem hittem neked.

-          Rosszul esett, hogy nem hittél nekem, de az még jobban fájt, hogy fasírtban vagyunk – vallotta be – Most már tudunk mindent, és azt mondom, öntsünk tiszta vizet a pohárba.

-          Rendben – öleltem meg –nagyon hiányoztál

-          Te is nekem – mosolygott

Webber kész lett, és kényszerítve vonult Christian elé. Ahogy a paddockon át mentünk, a bejáratnál Jens és Seb feszülten figyelt. Rákacsintottam Sebre, míg Tina Jensre. Azonnal elmosolyodta, tudták, hogy megnyertük a legfontosabb csatát, ám a háború még most jön. Ciaront kell legyőzni…