97. rész

Előre szólok: három napig küzdöttem vele és életem egyik legborzalmasabb irományára sikerült4 Sajnálom, ennyire telt most tőlem!

*Tina*

Este felé nem volt kedvünk a bulizáshoz, inkább összepakoltuk a cuccainkat, és még aznap elindultunk haza. A reptéren elváltunk Johntól, akit útja visszavezetett Angliába.
- Köszönöm, hogy eljöttél – ölelte meg Jenson.
- Nagyon szívesen, bármikor – mosolygott rá, majd engem is megölelt.
- Vigyázz magatokra! Sok pihenés, és semmi stressz! – fenyegetett játékosan a mutatóujjával.
- Vigyázok – mosolyogtam.
- Hamarosan találkozunk – kacsintott, majd elindult az ő gépe irányába, majd mi is a miénk felé. Mike is velünk jön, hogy Jensonnel edzhessenek.
Felszálltunk a géppel, majd fejemet szerelmem mellkasára hajtottam. Borzasztóan fáradt voltam.
- Tudjátok – szólalt meg mellettem Mike. – Sokat gondolkodtam… - kezdte.
- Tudsz olyat? – nevetett Jens.
- Haha – grimaszolt az edző. – Tudok – durcáskodott. – De, ha nem érdekel, nem mondom.
- Engem érdekel – motyogtam behunyt szemmel.
- Szóval, Tina gépe elég szép darab volt, és mindenképpen olyat kell keresnünk, aki ezt pontosan tudta, sőt meg is figyelte már. Szerintem Seb és Léna mellett Rockyt is kizárhatjátok. Nem úgy néz ki, mint akit érdekelt volna a ti kapcsolatotok. Aztán ööö… az a gyerek, hogy is hívják? Tom?
- Tim – javítottam ki, de a fejembe mégis valami egészen más ütött szöget. – Azt mondtad, hogy megcsodálhatta a gépem, igaz? – pillantottam Mikera. Bólintott. Jens felé kaptam a fejem. Hogy lehettem ekkora hülye?? Hiszen, végig itt volt az orrom előtt! – Ciaron! – mondtuk egyszerre szerelmemmel.
- Hogy nem jutott az eszembe? – csapott a homlokára Jens.
- Nekem se esett le, pedig egyértelmű. Utál! Utálja Lénát és Sebastiant is. Csak neki jó az, hogy összevesztünk – magyaráztam.
- Igen, és egyébként is folyton vigyorog mostanában. Azt hittem csak pusztán rosszakarat, de nem… - mormogott. – Ezért, kapni fog!
- Miről beszéltek? – szólt ránk Mike.
- Ciaron pár hete megdicsérte a gépemet a folyosón. Hogy milyen jó, meg biztos szép képeket csinál… - magyaráztam.
- És ezt komolyan csak most mondjátok? – ripakodott ránk.
- Hogy lehetünk ekkora hülyék? – gyűltek könnyek a szemembe.
- Shhh – nyugtatott Jens, miközben magához ölelt. – Akkor nem tűnt fontosnak, ezért felejtettük el.
- Egyébként is, mit érünk vele, ha tudjuk? Nem tudjuk bizonyítani… - szólt közbe Mike is.
- Valamit akkor is kitalálunk! – kiáltottam rá.
- Tina  - szorított erősebben Jens. Az egyik alkalmazott felém sétált.
- Hölgyem, megkérhetem, hogy ne kiabáljon? – kérdezte.
- Meg, bocsánat – suttogtam szerelmem karjai közül.  Kezdtem eláztatni pólóját a könnyeimmel.
- Köszönöm- bólintott, majd elment. Egyikünk se szólt semmit. Jenson lágyan ringatni kezdett, míg el nem aludtam. 

Akkor ébredtem fel, mikor be kellett kapcsolni az öveket a leszálláshoz. Egyre csak azon gondolkodtam, mi tévő legyek. Valahogy be kell bizonyítanom, hogy Ciaron tette és nem én, de ez nem lesz könnyű, főleg, hogy még beszélni se beszélhetek vele az eltiltás miatt…
Láttam Jensonon, hogy ő is ezen gondolkodik. Mike pedig már csak azért is csendben maradt, hogy minket ne zavarjon. Elmentünk a Monacói házunkhoz és szinte azonnal az ágyba bújtam. Muszáj volt aludnom egyet, talán így holnap majd többre jutunk…
Jens hozzám bújt, Mike pedig elfoglalta a másik szobát.

Másnap reggel arra keltem, hogy szerelmem az arcomat cirógatja.
- Jó reggelt! – köszöntött, miután elmosolyodtam.
- Neked is – nyújtózkodtam egy pusziért.
- Jutottál valamire? – kérdezte.
- Semmire – ráztam a fejem. – És te?
- Én… nos… csak egy ötlet fordult meg a fejemben, de aztán azt is elvetettem… 
- Micsoda? – simogattam arcát.
- Szólni Lénának – suttogta.
- Nem – ráztam a fejem. – Úgyis csak azt hinné kitaláltam – ráztam a fejem tiltakozóan. – Ezt nekünk kell megoldanunk – jelentettem ki.
- Akkor még gondolkodok – jelentette ki.
- Én is – helyeseltem. – De előbb… - túrtam a hajába, hogy közelebb húzzam magamhoz. – Felkészíthetnénk egymást a napra – kuncogtam. Pimaszul elmosolyodott, majd azonnal ajkaimra tapadt.

Az együttlétünk után mindketten lezuhanyoztunk, egymást váltva, majd a konyhába készítettem reggelit mindünknek.
- Istennő vagy! – ölelt meg szerelmem.
- Igen, ezt reggel sikerült hallanom – fintorgott Mike.
- Ha a házamban vagy, meg kell szoknod a hangokat – nevetett Jenson, majd egy apró csókot lehelt ajkaimra.
- Bocsi – mosolyogtam az edzőre.
- Semmi gond, majd veszek füldugót – emelte fel kezeit védekezően. Felnevettünk, majd mind nekiláttunk az evésnek. Az én kis pocaklakóm örült ennek a legjobban, legalább kétsze annyi adagot ettem meg, mint párom, ami nagy szó.
- Kövér leszek – puffogtam, mikor telilakott hasamat simogattam.
- És szexi – nevetett Jens.
- És kövér! – folytattam.
- És a kisfiam anyukája – mosolygott tovább.
- Kár, hogy lány lesz! – nevettem.
- Fiú – akadékoskodott.
- Össze ne veszettek! – szól ránk Mike. – Teljesen mindegy milyen nemű lesz, a tiétek lesz, ez a lényeg!
- Azt akarod, hogy fiú legyen és Mike, igaz? – fontam karba a kezemet.
- Lebuktam – nevetett.
Jens felnevetett, és egyszerűen nem bírta abbahagyni. Nem tudtuk mi történt vele, de legalább tíz percig kacagott, miközben a hasát fogta és a szeméből könnyek csorogtak.
Végül lehiggadt és Mike elhurcolta edzeni. Én addig összeütöttem egy kis ebédet, majd letelepedtem a laptopom mellé. A hátterem önmagát váltotta. Számtalan kép Jensről, rólam, majd Lénáról, Lénáról és Sebről, és végül Lénáról is rólam.
Csorogni kezdtek a könnycseppek az arcomon, mikor megszólalt a telefonom. Érte nyúltam, de addigra elhallgatott. Ismeretlen hívó Pillantottam meg telefonom kijelzőjén. Vajon ki lehetett?
Egész nap ezen merengtem, még akkor is, mikor már a fiúk itthon voltak. Jensonnek fel is tűnt, de nem akartam nagy feneket keríteni a dolognak, inkább eltereltem a témát.
Délután felhívott Rafaela is, hogy holnap összefuthatnánk, persze készségesen egyeztem bele. Már nagyon hiányzik, és a kis csöppsége is, meg hát, amúgy is nehéz napokat éltünk/élünk meg mostanság, ránk fog férni egy kis kikapcsolódás, ami most nem a szexet jelenti. 

A nap gyorsan és felettébb unalmasan eltelt. Nem sok mindent csináltunk délután, leginkább a pici nevein filozofáltak a fiúk, én pedig próbáltam a tudtukra adni, hogy fölösleges, hiszen kislány lesz. Persze két ilyen makacs és önfejű emberrel szemben egy nőnek semmi esélye. Végül megunták és inkább pókerezni kezdtünk, amivel az egyetlen gond az volt, hogy én nem tudok. Jenson próbált megtanítani, de miközben rám figyelt, Mike leleste a lapjait, amiből egy rögtönzött kis vicces civakodás keletkezett. Jókat nevettem, majd végül elfáradtam és inkább magukra hagytam őket.
Egy gyors zuhany után bebújtam az ágyba. Később még éreztem, ahogy egy test hátulról hozzám simul, de sikerült tovább aludnom. Végül hajnali kettőkor, a telefonom csörgése riasztott fel legmélyebb álmaimból. A kijelzőre pillantottam, megint Ismeretlen. Lenyomtam a zöld gombot és a fülemhez kaptam.
- Igen? – szóltam bele kissé kómásan.
- Tina? – hallottam egy rémült, ám annál ismerősebb hangot.
- Léna ?