101. rész

*Tina*

Furcsa volt hallgatni, hogy Léna is velem álmodott. Ráadásul a jövőmről, ahogy én az övéről. Persze esélytelen, hogy ezek teljesüljenek. Nem is szeretem a focit…
- És képzeld! Volt egy kislányod, Alysaa.. Alig volt pár hónapos – újságolta.
- Igen? – nyeltem nagyot. – Az enyémbe is így hívták… - oké, ez már több mint, furcsa.
Legalább egy órán át ezen merengtem, majd befészkelődtem Jens karjai közé, és újra elaludtam. Ezúttal álomtalanul.

A napok hamar teltek, az én fejemben pedig egyszerre keringtek az álmok és a Szingapúri terv gondolatai. Rá kellett jönnöm, hogy az Alyssa nem is olyan rossz név egy kislánynak, ezért a Szingába tartó repülőn nem bírtam tovább, és felhoztam a témát.
- Jenson, van egy ötletem a kislányunk nevének – mosolyogtam rá.
- Csak nyugodtan. Úgy is kisfiú lesz – kuncogott.
- DE, ha mégsem… Szerintem lehetne a neve Alyssa – mosolyogtam.
- Alyssa? – mosolygott ő is. – Ez honnan jutott eszedbe?
- Hosszú történet – vontam vállat.
- Szép név – bólintott. – Én mondjuk a Dorothyra gondoltam..
- Azt hittem fiút szeretnél – húztam fel szemöldököm.
- Nekem mindegy milyen nemű – kuncogott. – Csak az a fontos, hogy a miénk, és egészséges legyen – puszilt meg.
- Hm – viszonoztam a pusziját. – Alyssa Dorothy Button? – ajánlottam alkut.
- Nagyon jól hangzik – csatlakozott Mike is a beszélgetésbe.
- És, ha fiú? – kérdezte Jens, csak azért is.
- Ebbe még ne menjünk bele, mert nem jutnánk dűlőre – nevettem.
- Lehet, hogy igazad van – nevetett ő is.
- Tudom – mosolyogtam.
- Óh, kis szerény – nevetett, majd megcsókolt.

A repülőút nem volt olyan vészesen hosszú, de azért elszunyókáltam szerelmem ölelésében. Végül egy csókkal ébresztett, mikor a leszálláshoz készülődtünk. Szingapúrban meleg volt, mégis az egész hangulata olyan kellemes és felemelő volt, hogy az valami elképesztő. Lepakoltunk a szállodába, majd megkerestük a csapatot. El akartam mesélni nekik, hogy tudom ki a tettes, de Jenson visszatartott. Szerinte jobb lenne, ha akkor vádaskodnánk, ha már van bizonyítékunk is.
- Legalább Martinnak – kérleltem.
- Mit mondasz neki, Kicsim? Hogy csak most jutott eszünkbe, hogy Ciaron érdeklődött a géped után? – Pontosan – bólintottam.
- Mindenki azt hinné, hogy csak kitaláltuk – magyarázta.
- De utálom ezt! – csaptam mérgesen az asztalra.
- Nyugalom – húzott közelebb magához. – Inkább hívd fel Lénát – nyújtotta felém a telefont.
- Nem hiszem, hogy felvenné – vontam vállat. – Itt nem beszélhet velem!
- Hívd már! – szólt rám, mire tárcsázni kezdtem unokahúgom számát.
- Igen? – szólt bele.
- Tina vagyok… - motyogtam.
- Egy pillanat – motyogta. Hallottam, hogy magyaráz valamit Sebastiannak, majd mozgolódás, és újra megszólalt. – Most már nyugodtan beszélhetünk – motyogta.
- Mikor kezdjük a tervet? – tértem azonnal a témára.
- Én már láttam egy csajt, aki tökéletes lenne – láttam magam előtt, ahogy elégedetten vigyorog.
- Szuper. Beszéljek vele? Vagy megteszed, te?
- Már ráküldtem Sebastiant – kuncogott.
- Az vicces lesz – nevettem fel.
- Ne bántsd! – nevetett ő is.
- Nem bántom. De azért megnézném – vigyorogtam.
- Ne aggódj, én is – nevetett.
- És, ha sikerül beszervezni? Melyik nap lesz az akció? – Jenson felnevetett mellettem. – Csitt már – vágtam oldalba mosolyogva.
- Ma vagy holnap kellene, mivel a héten én vagyok a felelős mérnök – mesélte Léna.
- Legyen holnap! Addigra leszervezünk mindent! – tanácsoltam.
- Rendben – helyeselt. – Ne haragudj, de Rocky keres! Ha Seb visszajött, szólok a fejleményekről!
- Okés. Szia, puszi – búcsúzkodtam.
- Sziasztok, puszi – tett ő is hasonlóan, majd megszakítottuk a vonalat.
- Úgy készülsz rá, mintha valami merénylet lenne – kuncogott szerelmem.
- Csak élvezem, hogy meg fognak fizetni a tettükért – bújtam hozzá.
- Elhiszem – simogatta a hátam. – Én is örülök neki – puszilt meg.
- Akkor jó – mosolyogtam. Pár percig csak csendben ültünk egymáskarjaiban, végül a gyomorom korgása megtörte a csendet. – Éhesek vagyunk, enni akarunk! – nevettem, mire Jens is felnevetett.
A homeban megkajáltunk, majd Jensont szólította a kötelessége és el kellett mennie a sajtótájékoztatóra.

Elfoglaltam magam, leginkább Mike-al beszélgettem, míg rezegni nem kezdett a mobilom. Léna írt, hogy a csaj, bár többet kért, mint ahogy várták, de elvállalta.
Remek. Mondjátok neki, hogy holnap estére hívassa meg magát Markhoz. – pötyögtem vissza.
Már megtette :) – írt vissza ő is.
Akkor holnap végre megfizetnek! Készítem a kamrát! A részleteket még megvitatjuk – írtam gyorsan vissza, majd egy szürke cipő villant a látóterembe.
- Szia, Édes – mosolyogtam rá. – Máris végeztél?
- Igen, de mindjárt megyek pályabejárásra – húzta el a száját.
- Értem – csúsztattam a mobilt a zsebembe.
- Kinek írtál? - kíváncsiskodott.
- Szerinted? – húztam fel szemöldököm.
- Áh, a haditerv. Értem – kuncogott.
- Ajj, olyan vagy… - csaptam vállon.
- Milyen? – nevetett, miközben magához rántott. – Szexi, okos, ellenállhatatlan? – vigyorgott.
- A szerényt kifelejtetted – grimaszoltam.
- Tudod, az bennem az egyetlen hiba, hogy nincs bennem hiba – folytatta nevetve.
- Mi van? Mórickával találkoztál az interjú közben?
- Nem, ő pont nem volt ott – vigyorgott tovább.
- Mike, szerintem szólni kéne, hogy ellenőrizzék le az ételt, mert Jens meghülyült! – fordultam az edző felé, mire párom még hangosabban nevetett.
- Miért nem ellenőrizzük együtt? És mondjuk az ágyam rugalmasságát – húzogatta szemöldökét.
- Azért – másztam ölébe, miután leült. – Mert mindjárt pályabejárás – mozgolódtam ölébe. Ezzel lehet a legjobban felhúzni. Persze csak képletesen.
- Tina… - nyögött, majd ajkaim után kapott. Tovább mozgolódtam, mire ő még jobban beindult. – Menjünk az öltözőmbe – kért.
- Sajnálom. Pályabejárásra kell menned – pattantam le elégedetten öléből. Szemmel láthatóan sikerült a tervem és elég kész állapotba került. Az pedig, hogy így kell körbesétálnia a pályát, megfelelő büntetés lesz neki.
Dave intett neki, ő pedig könyörgő, ugyanakkor durcás arccal méregetett. Nevetve dobtam neki egy csókot, majd a homeba indultam, egy innivalót venni.

A vízzel a kezemben sétálgattam a bokszba, mikor megpillantottam Markot egy barna szépséggel. A lány nagyban nevetett, és apró mozdulatai mutatták, vonzódik a férfihoz. Egy pillanatig még én is elhittem, míg meg nem láttam, Léna elégedett mosolyát a hátuk mögül. Rám nézett, és én is elengedtem egy halvány mosolyt. Alig várom, hogy véget érjen ez az egész, és ne kelljen tartanunk a távolságot. Hiányzik. Függetlenül attól, hogy nemrég még haragudtam rá… Hiányzott!