105. rész

*Tina*

Azt hittem elhányom magam, miközben végig kellett hallgatnom a kenguru nyögdécselését. A terhesség miatt alapból vannak rosszulléteim és ez sem segített rajta. Próbáltam feltűnés nélkül mély levegőket venni, hogy az ebédem se jöjjön vissza és Léna előtt se bukjak le.
- Még hallgatni is szörnyű – suttogtam unokahúgomnak.
- Nem gondoltam volna, hogy versenymérnökként ilyet is kell tennem – motyogta.
- Hát én se gondoltam volna, hogy fotósként ide visz a sors.
Miközben Webber egyre felajzottabb állapotba került, csipogni kezdett egy telefon. Léna a zsebéhez kapott én pedig szigorúan néztem rá. Nem mondja komolyan, hogy fölösleges tűrtük el ezt a szörnyűséget, mert lebukunk?!
- Mi ez? – észlelt fel az ausztrál. Jaj ne! Jaj, ne! Istenem könyörgöm, most segíts!
- Semmi – nyugtatta meg Roxána. – csak a mobilom meg van bolondulva. Mindig bekapcsol az ébresztő. Ne is foglalkozz vele! Inkább foglalkozz velem! – ezért tuti, hogy plusz pénzt kell adnunk neki. Ez a nő egy zseni! Így kivágnia magát… Persze ehhez hozzájárul az is, hogy Webber egy idióta.
- Ez meleg volt – sóhajtottam megkönnyebbülten. – De mi a francért nem némítottad le? – ripakodtam halkan Lénára.
- Siettem, bocs – magyarázta.
- Mákod van, hogy a nő profi és, hogy Webber ennyire hülye.
- Tudom – bólintott együttértően.

Roxánának sikerült a legjobb pillanatba hozni Webbert, majd egy műköhögéssel jelezte, készüljünk.
- Akkor végeztünk is – mondta ki a kulcsmondatot, mi felálltunk, majd a kameráért nyúltam és megjelentünk Webberék előtt.  Szerencsére a csajnak volt annyi esze, hogy eltakarja előlünk azt a förmedvényt.
- Nocsak, nocsak – vette elő Léna ördögi mosolyát. – az ausztrálok gyöngye – nevetett gúnyosan.
- Ti mit kerestek itt? – arcáról egyértelműen leolvasható volt a döbbenet. – És mit akartok?
- Az igazság kiderülését! – vetettem oda idegesen. Még van képe megkérdezni? Ez komoly? – Tudjuk, hogy tudsz Ciaron tervéről, és tudjuk, hogy ti mocskoltatok be! – köptem a szavakat. – Mindent el kell mondanod Christiannak! – tettem csípőre a kezem.
- A nagy frászt! – nevetett öntelten.
- Mindig is tudtuk, hogy naiv vagy. Na, de ennyire? – kérdezte Léna gúnyosan. Csodálom, hogy ennyire bírta tartani magát. Én nem lennék á képes, azt hiszem. – Bemutatom Roxánát, aki prostituált. És… van felvételünk is! – felmutattam az én drága kis kamerámat. – Szóval vagy dalolsz, vagy ez mind kiderül.
Feladta. Egyértelműen felsóhajtott, jelezve, mi nyertük meg a csatát.

Elégedetten hagytuk őket magukra, míg Roxána magára kapkodta ruháit.
- Szép munka volt – mosolyogtam unokatestvéremre. Jó volt végre újra együtt csinálni valamit. Már nagyon hiányzott.
- Igen – mosolygott ő is. – Tina, nézd… én sajnálom ezt az egészet, és sajnálom, hogy nem hittem neked – tért arra a témára, amely már rég megbeszélésre várt.
- Rosszul esett, hogy nem hittél nekem, de az még jobban fájt, hogy fasírtban vagyunk – ismertem be. – Most már tudunk mindent, és azt javaslom, öntsünk tiszta vizet a pohárba.
- Rendben – ölelt meg boldogan. – nagyon hiányoztál.
- Te is nekem – suttogtam.

Webber felöltözött, így kényszerítettük, hogy azonnal vonuljon Christian elé. Ideje már pontot tenni az ügy végére. Visszamentünk a pályához, ahol elindultunk a paddockon át. Szerelmem és Sebastian feszült figyelemmel követett minket. Rákacsintottam Jensre, aki egy mosollyal jelezte, örül, hogy sikerült ezt elintéznünk, és reméli, most már pont kerül az ügy végére.
- Nos – álltam meg a Red Bull részleg előtt. – Nekem ide már nincs bejárásom.
- Ugyan már Tina, ne szórakozz! Most megyünk bebizonyítani, hogy ártatlan vagy – nézett rám unokahúgom. A fiúk is beértek minket. Seb felesége mellé lépett és elégedetten vigyorgott a megtört ausztrálra.
- Nem akarok balhét – ráztam a fejem tiltakozóan. – Ügyesek vagytok, innen már nektek is menni fog! – biztattam őket. Pár percig hezitáltak, majd bólintottak és tovább indultak, kezükben a kamerámmal.
Bevallom, legszívesebben velük tartottam volna, hogy lássam Ciaron arcát, mikor Mark a szemeláttára árulja be, de tényleg nem akartam kockáztatni. Christian így is csak Seb miatt nem rúgta ki Lénát a múltkor.

- Minden simán ment? – karolta át Jenson hátulról.
- Nagyjából – mosolyogtam rá. – Léna elfelejtette kikapcsolni a mobilját, így majdnem lebuktunk, de szerencsére az a nő tényleg profi volt – mosolyogtam szerelmemre.
- Akkor jó – puszilt meg.
- Azt hittem behányok… - suttogtam. – Olyan undorító volt hallani Webbert… úgy… Mintha egy öszvér fulladozna -  fintorogtam, mire ő felnevetett.
- Szerencsére nem őt kell esténként hallgatnod – vigyorgott.
- Szerencsére – nyújtózkodtam, hogy egy csókot leheljen ajkaimra. Magához ölelt, így álltunk a fal mellett, és vártuk, hogy történjen valami. Bentről egy hang se szűrődött ki, ami kissé feszültté kezdett tenni.

Legalább tíz perce várakozhattunk, de az is lehet, hogy már húsz is volt, nem volt erőm az órát szemmel kísérni, mikor kinyílt az ajtó és Seb dugta ki a fejét.
- Bejönnétek egy kicsit? – biccentett a részlegük felé.
- Nekem tilos! – emelte fel a kezét megadóan Jenson.
- Nekem is! – vágtam rá azonnal. Végtére is, már a McLarenhez tartozom.
- Tina! – szólt rám Seb erélyesen. Tanácstalanul sóhajtottam fel, mire Jens Sebastian felé biccentett.
- Menj! Bizonyítsd az igazad! – puszilt meg. – Itt foglak várni – mosolygott.
Sebastian mellé léptem, de az ajtóból ég visszafordultam páromra.
- Szeretlek – suttogtam neki.
- Én is téged – mosolygott.
Sebastian becsukta mögöttem az ajtót, majd a tárgyaló felé indultunk. Direkt kerülő úttal mentünk, így legalább senki nem gyanúsíthat meg az adatlopással.
- Itt vagyunk – lépett be Seb a többi Red Bulloshoz. Christian felkapta a fejét. Ideges volt, nyúzott, aggódó és tanácstalan.
Ciaron mellette állt, a másik oldalon pedig Webber ült, unokahúgommal és Rockyval.
- Tina? – nézett rám Christian.
- Úgy tudtam nem jöhetek be – fontam karba kezeimet.
- Kapsz még egy lehetőséget, hogy megvédd magad! Mivel tudnád bizonyítani, hogy nem te voltál? – kérdezte.
- Már mindent elmondtam, Christian! Nem én tettem. Sosem fotóztam a Red Bull home-ján belül, csak azon fotózáson, ahol te is ott voltál! És igen, szeretem Jensont, de soha nem vetemednék arra, hogy eláruljak ezért bárkit is, akit szeretek. A McLaren jó csapat és ezt neked is el kellene végre ismerned! – magyaráztam. –  Ciaron pár héttel ezelőtt megdicsérte a gépemet a szállodában. Nem tulajdonítottam neki nagyobb dolgot, hiszen sokan megdicsérték már. Egyébként is próbálok minden emléket kitörölni a fejemből, ami ehhez az emberhez köt, de aztán végig gondoltam. És ő az egyetlen, akinek indoka is volt. Utál engem és Lénáékat is!
- Nem kértem vádaskodást! – ripakodott rám Horner.
- Igen, és a képeken is Webber kocsija volt. Tina pedig ahhoz hozzá sem férhetett! – kelt Léna is a védelmemre.
- Ugyan már, egy képet bárki megszerkeszthet! – vetette oda Ciaron, aki próbálta menteni az égő házát.
- Valld be, Ciaron – kérte pilótája. – Elegem van ebből! – csapott idegesen az asztalra.
- Miről beszélsz Mark? – adta továbbra is az ártatlant a mérnök.
- Arról, hogy te voltál. Ezért voltál olyan boldog mostanában…. és én is – vallotta be. Hűha, sose gondoltam volna, hogy a videós zsarolásunk ennyire hatásos lesz.
- U.. ugye ezt nem hiszed el nekik? – nézett kétségbeesetten Hornerre.
- Ciaron, csak egyetlen kérdésem van.. Te tetted? Ha igen, valld be! Inkább most, mint később – nézett rá komolyan a főnök. Egy darabig gondolkodott. Izmaim megfeszültek és tenyerem izzadni kezdett. Ideges voltam. Most dől el minden.
- Igen – nyögte végül. – Én voltam – ismerte be. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, majd Sebastian megölelt. Léna is felállt, hogy odajöjjön hozzám, tőle is kaptam egy ölelést.

Christian tanácstalanul rogyott vissza a székre. Nem tudta eldönteni mi tévő legyen most a csapata egyik felével.
Úgy döntöttem, ez már csakis rájuk tartozik, így inkább visszaszaladtam a részlegen kívülre. Amint kinyitottam az ajtót, Jenson felállt a székről. Rohanni kezdtem felé.
- Beismerte – vetődtem karjai közé.
- Na, hála az Istennek – sóhajtott megkönnyebbülten. – És Christian mit szólt?
- Ki van és tanácstalan. Ott hagytam őket, hátha így könnyebb neki dűlőre jutnia – magyaráztam.
- Értem – motyogta. Látszólag nagyon elgondolkodott valamin. Valamin, ami nem éppen tette őt boldoggá.
- Mi a baj? – simítottam végig arcán.
- Semmi – kúsztak ajkai egy apró mosolyba, ám szemeiben így is láttam, mást gondol. – Nagyon szeretlek titeket – suttogta, miközben kezét észrevétlenül pocakomra simította.
- Mi is téged – csókoltam meg. Pár percig csókolózhattunk, mikor ismételten kinyílt az ajtó és a Red Bull társaság nagy része lépett ki rajta. Minden szem ránk szegeződött, így kezdtem megijedni. Csak nem gondolják, hogy azért jöttem ki Jensonhoz, mert valami rosszban sántikálok.
Seb és Léna mellém léptek, és ismételten megöleltek. Ekkor lépett ki az ajtón Christian is.
- Tina Jones – állt meg előttem. -  Hivatalosan is szeretnék bocsánatot kérni tőled a saját, és egész csapatom nevében.
- Rendben – sóhajtottam megkönnyebbülten.
- Remélem, hogy meg tudsz nekünk bocsájtani, és nagyon szeretnénk, ha ismét közénk tartoznál és lennél a hivatalos fotósunk – magyarázta. Hangján tisztán hallható volt, minden szót komolyan gondol, de még megtört és ideges.
Nagyot sóhajtottam, ránéztem Jensre, majd unokahúgomékra is.
- Megbocsájtok – bólintottam. – De szeretném, ha bocsánatot kérnétek a McLaren egész csapatától a vádaskodásért, és… nagyon sajnálom, de a munkát nem fogadhatom el. Azt hiszem ez az eset mindnyájunk számára intő jel volt, hogy egy ember nem tartozhat egyszerre két csapathoz. Ezért, úgy érzem helyesnek, ha Jenson mellett szurkolom végig a mezőny hátralévő részét.
- Megértem – bólintott Horner. – De azért szeretném, hogy tudd, szívesen látunk bármikor a csapatunk körül.
- Köszönöm – bólintottam halvány mosollyal az arcomon.
- Ha bármi kérésed van… - motyogta.
- Igazából, lenne egy… - suttogtam.
- Micsoda? – kérdezte, de eddigre már megpillantottam azt a mocsadékot és felé indultam. Megálltam előtte, majd a kezem megindult és egy hatalmasat csattant az arcán. Elégedetten mosolyogva sétáltam vissza szerelmemhez. – Tégy úgy, mintha ezt nem láttad volna – kértem a főnököt.
- Rendben, de csak, ha ígéred, hogy többet nem teszed!
- Ígérem – mosolyogtam. Elengedett egy halvány mosolyt, majd elindult, hogy megpróbálja jóvátenni bűneit Martin és a McLarn csapat szemében is.

- Ez nagyon szép volt – nevetett elégedetten Léna.
- Köszi – mosolyogtam rá. – Már nagyon kikívánkozott.
- Nekem mondod? Legszívesebben agyonverném – morgott.
- Nyugi – csitítgatta Seb.
- Christian kirúgta őket? – kérdezte párom.
- Nem – fintorgott Léna. – Egyelőre csak annyit mondott, hogy próbaidősen itt maradhatnak a szezon második felében. Ami azt jelenti, egyetlen hiba, és repülnek – mesélte.
- Akkor egy darabig még nem lesz tiszta levegőnk.. – grimaszoltam. A többiek felnevettek, engem pedig elöntött a boldogság. Újra egy család vagyunk, megbízunk egymásban és nem állhatnak közénk. És végre Christian is rájött, milyen alattomos Ciaron és Webber.
Már csak egyetlen dolog várt megoldásra… Be kell valahogy avatnom Lénáékat a nagy hírbe, mely szerint, anya leszek!

104. rész

Léna

Jó darabig beszélgettünk még Sebbel a Home-ba, nem nagyon volt mit tennünk, ami elég furcsa, hiszen a Száguldó Cirkuszban dolgozunk. Az autó rendben volt, ahogy a tervezet program is. Csütörtök késő este volt már Szingapúrban, de a pálya csak úgy nyüzsgött, ez az igazi éjszakai élet. Kinéztem a Home üvegfalain, amin mi kilátunk, de minket csak elég nehezen láthatnak. Hosszú idegi merengtem ezen a paradoxon sorozaton, míg Seb térített vissza:

-          Min gondolkodsz? – kérdezte érdeklődve kedvenc almaleve társaságában

-          Ezen a furcsaságon – mutattam körbe – este van, és itt vagyunk, mindenki itt van.

-          Nekem is furcsa volt az első éjszakai futam, amin részvettem.

-          Seb, az elsőn vettél részt először – nevettem fel

-          Lényegtelen – legyintett – ezek csak statisztikák és számok, nem sokat mondanak. Ha évek múlva valaki visszagondol például a tavalyi évre, nem fogja tudni, hányszor vezette más a tabellát, vagy ki hányszor vezette.

-          Csak a végeredményt – bólintottam

-          Pontosan – helyeselt – nyerhetsz futamokat, növelheted a statisztikát, de évek múlva a világbajnoki címeid számát nézik, nem azt, hogy hányszor kerültél az első rajtkockába. Persze, nem mondom azt, hogy nem jó érzés, akkor hazudnék, mert az, látni, hogy a munkánknak van eredménye, hogy amiért hónapokig dolgoztunk, megtérül vagy éppen látni, hogy a munkátok, a sok éjszakázás nem volt hiába.

-          De mégis ezek csak számok maradnak, megfűszerezve pár jó pillanattal.

-          Pontosan – bólintott, majd belekortyolt az italába.

-          Szerinted itt vagy Japánban lesz? – utaltam a címre

-          Nem tudom – mosolyodott el – akárhol is lesz, még nem szabad erre koncentrálni, még itt van a hétvége oroszlánrésze, és a többi hétvége is. Akármelyik futam is lesz, örülni fogok, és utána is ugyanúgy vetem bele magam a hétvégébe.

-          A lényeg az, hogy meglesz, nem az, hogy mikor.

-          Ha meglesz – nevetett fel – sosem lehet tudni

Rámosolyogtam. Szerettem hallgatni a véleményét a dolgokról, mindig is lenyűgözött, ahogy a világról gondolkodik. Fiatal, világbajnok és még mindig éhes a sikerre. Sokan csak ezt az oldalát ismerik, én hálás vagyok, hogy a többit is megismerhettem. Például azt, amikor alig bírom kiimádkozni az ágyból, vagy amikor megmakacsolja magát és csak azért is azt csinálja, amit megkértem, hogy ne tegyen, amikor csak úgy meglep valamivel, pedig nincs semmilyen ünnep.

-          Ideje visszamenni – pillantottam az órára

-          Fáradt vagy? – kérdezte kedvesen

-          Nem tudom – nevettem el magam – de neked pihenni kell

Kézen fogva távoztunk, majd Seb bepattant az Infinitibe és a szállodához hajtott. A szálloda előtt páran vártak rá, így mosolyogva indult a tömeg felé, hogy egy aláírással örömet szerezzen nekik. Én az ajtóból figyeltem. Amikor mindenkinek osztott egyet, hozzám sétált, majd bementünk a hotelbe. Nem nagyon szerettem ezt az átállást, nem is tudtam hova tenni, minden kavargott a fejemben. A szobába érve Seb ment először zuhanyozni, míg én a laptopon a holnapi teendőket készítettem elő.

-          Holnap lesz az akció – sóhajtott fel, ahogy kijött a fürdőből egy törölközővel a kezében, egy szál bokszerben

-          Igen – bólintottam, majd lecsuktam a laptopot. – Jobban izgulsz, mint én – mosolyodtam el

-          Nem vagyok oda az ötletért – mesélte el érzéseit, amíg a fürdéshez való cuccaimat szedtem össze.

-          Webber nem egy lángelme valljuk be – nevettem fel a fürdőajtóban – és ha le is bukunk, mit tudna tenni? Semmit. Ki nem rúgathat, hisz, bizonyítéka nem lesz.

-          Nem tudom – morogott – mindent kinézek belőle. – A telefonom szólalt meg, amit Seb vett kezelésbe – Tina irt, emlékeztettet az akcióra – húzta el a száját – valamint a második edzés után a szemközti szállodába a 213-as szobába vigye fel Roxána a drága csapattársam

-          Rendben. Jelezz vissza Tinának és írj Roxánának, kérlek – néztem rá, majd becsuktam az ajtót

-          Igen is hölgyem – nevetett fel Seb

Jól esett a hideg zuhany, nagy volt a páratartalom itt Szingapúrban, de sokkal elviselhetőbb, mint Malajziában. Sokáig áztattam magam, amire kiléptem a fürdőből, Seb már aludt. Óvatosan bebújtam mellé, majd átöltem hátulról és próbáltam aludni.

Reggel nyolc óra volt helyi idő szerint, és nekünk aludnunk kellett volna. A fény nem szűrődött be, hála a sötétítőknek, de nem tudtam magam becsapni. Az agyam és a szervezetem, nem hitte el, hogy este van és nekem most aludnom kellene. Ha azt nézzük, hogy hajnali 5-kor értünk haza, nem is csodálom. Nem szeretem ezt a fordított életmódot, akármennyire is szép az éjszakai élet a pályán. Forgolódtam jó fél óráig, majd meguntam. Nem akartam, hogy Seb a forgolódásra keljen fel, ha ő tud aludni, akkor nem kellene megzavarni. Lassan felkeltem, és becsuktam a háló ajtaját. A nappali részlegbe, leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tv-t. Egy jó ideig kapcsolgattam a csatornákat, míg felvidultam BBC láttán. Végre egy adó, amit én is értek. Elkezdtem nézni a reggeli műsört, bár nem nagyon kötött le, így tovább kapcsoltam. Egy meseadónál kötöttem ki, ahogy helyi nyelven vetítették a Pán Pétert. Régen szerettem ezt a mesét, így nem kapcsoltam tovább. Ahogy így néztem, egy picit a mese Sebis volt, a fiú, aki sosem akar felnőni. Egy picit meg is nevettem a dolgot. Hangokat halottam, majd egy nagyon álmos Sebastian Vettel nézett velem szembe:

-          Te miért vagy fent? – kérdezte meglepődve, majd mögém ült –és mit nézel? – nevetett fel

-          Nem tudom magam becsapni, hogy este van – húztam el a szám – és a Pán Pétert nézem helyi nyelven, de van BBC is. – Seb felnevetett, majd egy puszit nyomott a hajamra

-          Akkor miért ez nézzük?

-          Mert Pán Péter emlékeztet rád, a fiú, aki sosem akar felnőni – nevettem most már én is. Seb bevágta a durci képet és elhúzta a száját.

-          Megsértődtem. – jelentette ki, majd felállt és az ajtó felé ment. – Nem jössz vissza?

-          Nem – ráztam meg a fejem – Úgyse tudnék aludni. Te menj csak, pihenned kell. – a fejét rázva ment vissza a szobába.

Tovább néztem a mesét, majd amikor vége lett, ismét a BBC-nél kötöttem ki. Jó párszor tettek említés a futamra, amin elmosolyodtam, főleg amikor Sebet láttam. Mindenki azt találgatta, vajon ezen a futamon meg lesz?

***

Délután háromkor keltem fel, vagyis inkább Sebi keltett fel. Nem sokat tudtam aludni, így nagyon fáradt voltam és nyúzott. Bementem a fürdőbe és próbáltam emberi fejet varázsolni magamnak. Amikor tükörbe néztem, annyit állapítottam meg, hogy jobb, mint reggel. Hurrá! Kimentem, Seb a kanapén ült és a tv-t nézte. Amikor megpillantott, kitárta a karját, amibe szépen befészkeltem magam.

-          Még mindi nem vagyok oda azért a tervért, de bízom benned – suttogta, miközben puszilt

-          Ne aggódj, túljárunk Webber eszén – bújtam hozzá jobban

-          Azt nem kétlem – nevetett fel – jó lett volna, ha már tavaly is itt lettél volna.

-          Ne rágódjunk a múlton, most itt vagyok – csókoltam meg – de szedelőzködjünk, mert munka van.

Seb nevetve állt fel, majd nevetve távoztunk a szállodából.

Ahogy a Home-ba értünk, mindenki ment a saját dolgára, már késő délután volt. Egyeztettem az első edzés programját a mérnökökkel, majd felvázoltam egy papírra a fontosabb dolgokat. Ellenőriztük a megfelelő alkatrész darabot, hisz mégis csak utcai pályáról beszélünk. Amikor már minden készen állt, Seb lépett ki overállba és bepattant az autóba.

-          Pilóta a kocsiban – szólalt meg mögöttem Rocky a pitwallon

-          Rendben – bólintottam, majd megnyomtam a VET gombot – Seb, készen állsz?

-          Tökéletesen – nevetett bele

-          Akkor Show Time – adtam ki viccesen a parancsot, ahogy a lámpa zöldre váltott, hogy megkezdődjön az első edzés.

-          Piros zászló – szólt a fülemre Ian, aki az FIA üzeneteit figyeli – túlcsúszós a pálya, fél óra csúszás lesz.

-          Remek – morogtam látványosan, majd ismét Sebhez szóltam – Seb, szállj, ki fél órát csúszunk. A rázókövek nincsenek a megfelelő helyükön és csúszik az aszfalt

-          Ez remek – morgolódott Seb is, majd dühösen kiszállt. Leugrottam a pitwallról, hogy odamenjek hozzá.

-          Ne dühöngj – néztem rá, bólintott, majd koncentrálni kezdett

-          Az edzés fél órával rövidebb lesz – szólt a fülemre Ian

-          Köszi Ian – köszöntem meg, majd ismét Sebhez fordultam

-          Az edzés fél órával rövidebb lesz, tehát csoportosítanunk kell azokat a dolgokat, amit most fogunk elvégezni.

-          Rendben – bólintott Seb, majd kijött velem a pitwallra.

20 percig beszéltük hárman (Rocky is jelen volt) mit kellene most megcsinálni, amikor is Ian szólt, hogy most már kezdődik az edzés. Seb ismét beült, bár, most nem mondtam semmit. A bokszutca lámpája, zöldre váltott, azonnal ki is küldtem az installációs körére. Miután megtette, azonnal visszahajtott, a srácok betolták:

-          Glocknak fékproblémái vannak, de kint van, kerüld majd el – szóltam Sebnek

-          Rendben – jelzett vissza

Képzeletben, már majdnem hátra dőltem, hogy nem lesz megszakítás, amikor tévedtem. Épp Seb is kint volt, amikor a piros zászlót lengették.

-          Mi történt? – fordultam Rockyhoz, én épp a számításokat néztem

-          Kovalainen elfüstölt, míg Glock és Webber összeértek.

-          Ez csúcs – morgolódtam, majd ismét használtam a VET gombot – Gyere vissza, piros zászló.

-          Most miért? – kérdezett vissza feszülten, neki is elege volt már.

-          Kovalainen elfüstölt, Webber meg Glock összeértek.

Nem szólt semmit, visszajött a bokszba. A szemein láttam, hogy már nagyon elege van és már a programját végezné, mi is így voltunk vele. Szerencsére az piros zászló szakasz 5 percig tartott. Amint ismét zöld jelzést kaptunk, kiküldtem Sebet a kemény keverékkel, és megkértem, hogy autózzon annyi kört, amennyit csak tud. Az egész papírra irt terv borult.  20 perc múlva ismét Ian szólt.

-          Piros zászló, Massa ráhajtott az egyik rázóra, ami meglazult

-          Ez már komolyan komikus – temettem az arcom a kezembe, és ismét Sebhez szóltam – Seb, piros zászló, Massa a 14-es kanyarban ráhajtott a rázóra és az meglazult, gyere vissza.

-          Miért nem lep ez meg? – tette fel a kérdést ironikusan

Visszajött, majd ismét vártuk a szabad utat.

-          Már nem mész ki –szóltam rá rádión

-          Semmi kedvem így hozza – morgott

-          Elhiszem, de fel a fejjel. – biztattam

Három percre zöld lett a lámpa. Nem sokan mentek már ki, inkább mindenki az adatokat nézte. Elég eseménydús edzésünk volt. Seb dühösen szállt ki az autóból, sok mindent nem tudtunk teljesíteni, amit elterveztünk, és amit majd a második edzésre kell tenni. Leugrottunk Rockyval a wallról és nézegettük a csekély számú adatot. Lewis lett az első, míg Seb a második, azért nem panaszkodhat. Jens lett az ötödik.

-          Na, ezzel se váltjuk meg a világot – nevetett fel a francia

-          Hát nem – morogtam

A Home felé indultam, amikor megláttam Tinát, ahogy Jensont figyeli ahogy interjút ad. Kicsit megmosolyogtam, majd továbbmentem. Amikor Seb visszaért, még mindig dühös volt.

-          Ne légy morci – néztem rá, amikor leült mellém

-          Frusztrál, hogy nem mentünk semmire –temette az arcát a kezeibe

-          Van még egy edzés ma – mosolyogtam rá, majd megfogtam a kezét

-          Maradsz a végéig?

-          Nem, a vége fele lelépek a terv miatt, már beszéltem Rockyval, ő lesz veled

-          Rendben – sóhajtott fel – ahogy láttam Jensnek sem tetszik a terv

-          Pont ezért jó – pusziltam meg a fejét, majd kimentem, hogy előkészüljek a második edzésre.

***

-          Innentől átveszed? – néztem Rockyra a második edzés vége fele

-          Persze – bólintott, majd helyet cseréltünk, letettem a fülesem, majd a bokszból a kijárat fele vettem az irányt.

Útközben összefutottam Tinával, aki aggódni kezdett, hogy csak úgy eltűnünk, de megnyugtattam, hogy Seb elintéz mindent. Elsiettünk, majd amikor a szobába értünk, rejtekhelyet kerestünk. Tina talált is egyet. A kamerát beállította, és vártuk az áldozatot. A zár kattant, mi elbújtunk és hallgatóztunk.

-          Annyira örülök, hogy megjelentél – vigyorgott Webber, undorító

-          Nem hagyhattam ki egy ilyen főnyereményt – mosolygott Roxána, annyira nem tévedett, nyeremény az járt, csak nem Webber személyében

-          Ne teketóriázzunk – döntötte le a lányt az ausztrál

Tinával egymásra néztünk, és ugyanolyan fejet vágtunk.

-          Ezt is végig kell néznünk? – suttogta halkan Tina – mindjárt hányok

-          Nincs az a pénz, amiért ezt megnézzem – fintorogtam, Tina bólogatott

Az ausztrál már felajzott állapotba került, már csak a beteljesülés volt neki vissza. Roxána tényleg profi volt, én semmi pénzért nem tettem volna meg.

-          Még hallgatni is szörnyű – közölte a tényt Tina

-          Nem gondoltam volna, hogy versenymérnökként ilyet is kell tennem

-          Hát én se gondoltam volna, hogy fotósként ide visz a sors

Hirtelen a mobilom kezdett csipogni. Tina mérgesen majd, félve nézett rám, én is megijedtem. Odakaptam, hogy ki lehet az, a „Christian” név villogott

-          Mi ez? – észlelt fel Webber, a francba is

-          Semmi – nyugtatta meg Roxána – csak a mobilom meg van bolondulva, mindig bekapcsol az ébresztő ne is foglalkozz vele, inkább foglalkozz velem.

Webber kételyei eloszlottak, mi fellélegeztünk Tinával. Azt hiszem Roxána, pár euróval többet kap.

-          Ez meleg volt, de mi a francért nem némítottad el? – rivallt rám Tina

-          Siettem, bocs – tettem fel a kezem

-          Mákod van, hogy a nő profi és hogy Webber ennyire hülye.

-          Tudom –bólintottam.

Amikor elértük a célt, Roxána jelzett nekünk.

-          Akkor végeztünk is – mondta ki a kulcs mondatot, itt volt az ideje színre lépni.

-          Nocsak, nocsak – vonultuk elő a rejtekhelyről – az ausztrálok gyöngye nevettem rá

-          Ti mit kerestek itt? – lepődött meg – és mit akartok?

-          Az igazság kiderülését – dühödött be Tina – Tudjuk, hogy tudsz Ciaron tervéről, és tudjuk, hogy ti mocskoltatok be! Mindent el kell mondanod Christiannak!

-          A nagy frászt! – nevetett az ausztrál

-          Mindig is tudtuk, hogy naiv vagy, de ennyire –nevettem fel – Bemutatom Roxánát, aki profi prostituált, és van felvételünk is. – lebegtette meg Tina a kamerát – szóval, vagy dalolsz, vagy ez mind kiderül.

Webber lemondóan sóhajtott, ezzel tudomásul véve, hogy le van győzve. Roxána bent maradt, míg felöltözik, mi kimentünk.

-          Szép munka volt – mosolygott Tina

-          Igen – mosolyodtam el én is – Tina, nézd, én sajnálom ezt az egészet, és sajnálom, hogy nem hittem neked.

-          Rosszul esett, hogy nem hittél nekem, de az még jobban fájt, hogy fasírtban vagyunk – vallotta be – Most már tudunk mindent, és azt mondom, öntsünk tiszta vizet a pohárba.

-          Rendben – öleltem meg –nagyon hiányoztál

-          Te is nekem – mosolygott

Webber kész lett, és kényszerítve vonult Christian elé. Ahogy a paddockon át mentünk, a bejáratnál Jens és Seb feszülten figyelt. Rákacsintottam Sebre, míg Tina Jensre. Azonnal elmosolyodta, tudták, hogy megnyertük a legfontosabb csatát, ám a háború még most jön. Ciaront kell legyőzni…

Köszönjük!

Ma délután túlléptük a 30000-es látogatottságot! Nagyon nagyon hálásak vagyunk nektek és persze őrülten boldogok, amiért ennyire szeretitek a történetünket! És habár, most kicsit megrekedünk, garantálom, hogy az élet nem áll meg a Léna&Tina páros háza táján. A Léna szerepét író társam most sajnos beteg, de az ígérte, amint meggyógyult, megírja a következő részt! Kívánjunk neki egészséget és gyors gyógyulást innen is! :)

103. rész

*Tina*

Webber feltűnően kivirult, ami elégedettséggel töltött el. Tényleg azt hiszi, hogy az a nő odáig van érte. Ha tudná, mekkorát fog koppanni… Persze, alapvetően nem gondolom magam rosszindulatúnak, de ő és a kedves mérnöke okoztak nekem és a szeretteimnek annyi gondot, hogy már csak a bűnhődésük gondolata is elégedettséggel tölt el.
A pályabejárás után Jenson még homeban elkapott, és minden szó nélkül az öltözőjébe cibált. Elégedetten mosolyogtam Mikera. Mondtam neki, hogy ez lesz.
- Soha többet ne csináld ezt! – csókolt meg, amint az öltözőjébe értünk.
- De hát miért, édes? – kuncogtam.
- Mert csúnya dolog – húzta édes mosolyra száját, majd az ölébe kapott és leült velem az ágyra.
- Akkor büntess meg – mosolyogtam én is, mire ajkaimra tapadt. Készségesen tűrtem a büntetésem, sőt, ha nem lettünk volna idő hiányába, még többet is követeltem volna.
Sietve kapkodtuk magunkra a ruhákat és indultunk vissza a többiekhez. Martin csípőre tett kézzel, félszeg mosollyal csóválta a fejét, mikor megérkeztünk. Semmit se kellett mondania, tisztában voltunk a dolgokkal. Jens átkarolta a hátam, majd az gyik asztalhoz sétáltunk, ahol egy kisebb megbeszélés folyt.
- Arra kérlek titeket, hogy próbáljatok meg átállni az esti időszakra. Nem szeretnék álmos embereket látni a következő három napban!
- Rendben – bólintottak mindannyian, bár szerintem ezt kérni se kellett. Mindenki tisztában volt vele.
Elkezdtek megvitatni pár dolgot a kocsikkal kapcsolatban, amihez én még mindig nem értek annyira, hogy végig kelljen hallgatnom. Inkább kimentem a boksz elé és figyeltem a tájat. Gyönyörű volt Szingapúr. Az épületek, a fények, a környezet. Minden. Hiányzott a kezemből a fényképezőgépem, amellyel mindezt megörökíthettem volna. Részben sajnáltam, hogy összetörtem, hiszen nagyon sokat jelentett nekem, részben viszont nem. Ha nem vagyok fotós, vagy nem látják nálam annyit a gépet, akkor nem fordíthatták volna ellenem.
- Min merengsz? – csúszott két kéz a csípőmre.
- Csak a tájat néztem – dőltem ölelésébe.
- Nagyon szép – állapította meg ő is.
- Mindegyik az, ahol eddig voltunk – mosolyogtam rá.
- De Monacó a legjobb? – kuncogott.
- Nekem az a kedvencem… - suttogtam.
- Nekem is – csókolt a nyakamba. – Nem megyünk el valahova?
- Hova? – mosolyogtam rá.
- Vacsora? – ajánlotta.
- Rendben – bólintottam. – Írok Lénának és aztán mehetünk – mosolyogtam.
- Addig összeszedem a cuccom – csókolt meg.
Gyorsan írtam Lénának egy üzenetet, hogy ne felejtse el, hogy holnap van a nagy akciónk. Bár gyanítom, ő sem tudja elfelejteni… Majd hozzátettem, hogy mondja meg a lánynak, hogy a második edzés után vigye fel Webbert a szomszédos szálloda 213-as szobájába. Ezt kimondottan erre a célra foglaltattuk le, persze álnéven. Roxána ideviszi majd fel azt az istenverte ausztrált, és én is könnyen bejutok a szobába a kamerával.

- Biztos vagy benne, hogy ez az egyetlen lehetőség, hogy lebuktassátok? – kérdezte párom, már a vacsora mellett.
- Igen! – bólogattam. – Szívem, te is tudod, hogy nem csinálnám, ha lenne más megoldás!
- Jó, de mi van, ha lebuktok? Ha észrevesz, vagy a csaj elszúr valamit? – aggodalmaskodott.
- Az a csaj vérprofi – nyugtattam.
- Mark meg nem olyan hülye, mint gondoljátok – magyarázta.
- Jens, bízz bennem! Sikerülni fog – biztosítottam. – Te csak azzal törődj, hogy jól menj a hévégén – kértem.
- Elég nehéz csak erre koncentrálni, miközben a barátnőmnek ilyen hajmeresztő akciói vannak – motyogta.
- Mikor megismertél se voltam teljesen normális… - kuncogtam.
- Tudom. Éppen ezt szeretem benned – puszilt meg.
- Akkor a holnap se jelent számunkra gondot – mosolyogtam elégedetten. Megforgatta szemeit, majd mosolyogva visszahajolt a vacsorájához.
***
Másnap kiélveztük, hogy sokáig lustálkodhattunk. Máskor már javában mennek az első edzések, mikor most felkeltünk. Míg Jens összekészült, a kamerába raktam a frissen feltöltött akkumulátorokat, majd becsúsztattam a táskámba. Már alig várom, hogy túlessünk rajta…
Reggeli után, ami egy átlagos napon ebéd, kimentünk a pályára. Szinte azonnal összefutottunk a Red Bullosokkal. Mivel a tiltás még él, nem szólhattam hozzájuk, és ők se hozzám, de azért egy mosolyon keresztül lekommunikáltuk Lénával, ma van a nagy nap.  
Jensonéknek még volt egy megbeszélésüket az első szabadedzés előtt, ám annak is hamar eljött az ideje. A szokottnál is idegesebb voltam, szerettem volna, ha már vége lenne a napnak. Jens se volt felhőtlenül laza, idegesítette, hogy közeleg a tervünk ideje. Ez az eredményein is meglátszott. Míg csapattára, Lewis megnyerte az első edzést, Jenson csak az ötödik lett. Köztük van Vettel, Webber és Alonso.
Ahogy visszaért a bokszba és kiszállt az autóból el kellett mennie interjúkra. Készségesen válaszolt a kérdésekre, majd pillantása találkozott Sebastianéval. Úgy tűnt mindketten ugyanazt gondolják. A terv jó, de nem örülnek neki, hogy mi is részt veszünk benne. De sajnos ez muszáj…
-    Ügyes vagy! – öleltem meg, mikor végre kaptuk pár percet kettesben.
- Ügyes? Tina, ötödik lettem – bosszankodott.
- Na és? Jenson, most komolyan neked magyarázzam? A pontokat nem ma osztják!
- Tudom- sóhajtott, miközben lerogyott az ágyára. – Bocs, csak ez a nap…
- Nyugodj meg! – másztam az ölébe.
- Nehéz – suttogta.
- Majd én segítek – mosolyogtam rá, mielőtt apró csókokkal bombáztam volna meg. Ajkaim után kapott és elmélyítette a csókunkat, miközben eldőltünk az ágyon.

Legalább egy órát tölthettünk az öltözőjében, mielőtt visszatértünk Mikehoz és a többiekhez. Beültünk a homeba ebédelni. Nem volt sok étvágyam, de megpróbáltam minél többet enni, már csak a babám épsége miatt is.
- Fiú név ötlet? – vetette fel újra a témát Mike.
- Addig nyúzol, amíg azt nem mondjuk, hogy Mike lesz? – kuncogtam.
- A Mike Button nem az igazi – rázta a fejét.
- Mondasz valamit – helyeselt Jens, miközben a karomat simogatta. Belebújtam az ölelésébe.
- Mit szólnátok az Alexanderhoz? – utaltam szerelmem második nevére.
- Nem – rázta a fejét tiltakozóan.
- Akkor mondj jobbat! – teljes tanácstalanságban voltam a fiú neveket illetően. Nem tudtam melyik illene tökéletesen a mi kisfiúnkhoz, bár, ami az illeti, véleményem szerint, még mindig kislány.
Miközben beszélgettünk megszólalt a telefonom.
- Bocsi – fordultam a fiúkhoz. Arrébb sétáltam pár méterrel, majd megnyomtam a fogadás gombot. – Igen?
- Tina Jones? – kérdezte egy női hang.
- Igen, én vagyok – adtam meg a választ.
- Roxána vagyok – adta meg a választ, mielőtt kérdezhettem volna. – Léna és Sebastian engem kértek fel erre a Markos dologra – motyogta.
- Igen, tudom – bólintottam.
- Beszéltem Webberrel, a második edzés után megvárjuk az interjúkat és egyből indulunk. Addigra ott kellene lennetek… - motyogta.
- Rendben. Ne aggódj, megoldjuk! Köszönöm, hogy szóltál! – feleltem.
- Szívesen – motyogta ő is, majd mindketten bontottuk a vonalat. Visszaültem párom mellé, aki kíváncsian méregetett.
- Öhm, nekem most mennem kell – állt fel Mike. Láthatta, hogy szükségünk van pár perce kettesben. – Ezt a fiú név témát pedig még nem zártuk le – fenyegetett mosolyogva a mutatóujjával.
- Rendben – mosolyogtunk rá.
- Köszi – tátogta neki Jens. Elmosolyodott, majd magunkra hagyott. – Ki volt az? – fordult felé Jenson.
- Roxána – motyogtam. – Ő az a csaj, aki…
- Tudom – bólintott. – Mit akart?
- Csak megbeszéltük, hogy le kell lépnünk, míg ti sajtóztok az edzés után… - motyogtam.
- Értem – felelte.
- Jens… Mi baj? – simítottam meg az arcát.
- Rossz érzésem van – motyogta. – Nem akarom, hogy menj!
- Ezt már ezerszer megbeszéltük… - sóhajtottam fel.
- Sajnálom – húzta el a száját. Még sose láttam ilyennek. Annyira ellenkezett és annyira féltett… Szerintem egy kívülálló, aki Jensont csak távolról ismeri, biztos nem gondolná, hogy képes ez az ember ilyen érzelmekre is.
Nyomtam egy csókot a nyakhajlatába, majd lassan visszaindultunk a bokszba. A srácok átnézték az első edzés eredményeit, tapasztalatait, és újabb terveket is szőttek.
- 5 perc kezdésig! – szólt Martin, majd a mérnökökkel elindult a pitwallhoz.
Jens elrohant átöltözni, és alig két perccel a csengő előtt ért vissza.
- Vigyázz magadra! – csókoltam meg.
- Te is, Kicsim – ölelt magához. – Szeretlek.
- Én is téged – mosolyogtam rá. Fejére húzta a baklavát, majd a bukósisakot is. Arra is nyomtam egy puszit, mielőtt beült az autóba.

Jenson ezúttal még rosszabbul teljesített, mint az első edzésen. A tízedik helyen zárta az edzést. Nem volt túl boldog, mikor visszaért a bokszba, annak pedig még kevésbé örült, hogy nem jutott gy percünk se egymásra. Őt várták a riporterek, engem pedig Léna.
Hátul osontam ki a parkolóhoz, ahol unokahúgom már várt.
- Az interjúk? – néztem rá.
- Seb intézi. Menjünk! – utasított. A szállodához száguldottunk, majd leparkoltunk a kocsival és átgyalogoltunk a másik hotelig. Felrohantunk a szobához, Léna elővette a kulcsokat és keresni kezdtünk egy jó búvóhelyet.
- Ott a pult mögött jó lenne – mutattam unokatestvéremnek.
- Igen, igazad van! – bólintott, majd megnéztük, hogy elférünk-e úgy, hogy ne látszódjunk. Sikerült.
Mivel feltünő lett volna egy kamerát tartó kéz, így azt elrejtettük a hálóban  szekrény tetejére. Így tökéletes rálátást nyújtott a szobára, és a növényekkel még álcázni is jól lehetett.
Mire végeztünk, hallottuk az ajtó előtti mozgolódást. Elbújtunk a pult mögé és vártuk, hogy történjenek az események.