107. rész

*Tina*

Amint a csapat magunkra hagyott, úgy döntöttem elmondom unokatestvéreméknek a nagy hírt, de persze, ismét félbeszakítottak minket. Léna belső rádiója szólalt meg, melyben elhívták dolgozni. Magunkra hagytak minket, azzal az egyességgel, hogy holnap beszélünk.
Csak bámultam utánuk, mikor Jens összekulcsolta ujjainkat.

-          Gyere Kicsim – biccentett a McLaren home irányába. Besétáltunk otthonunkba, ahol mindenki kíváncsian figyelte miről beszélget Martin és Christian.

-          Azt hiszem elsősorban Tina Jonestól kellene bocsánatot kérned és az egész csapatodnak – felelte a főnök, Christian bocsánatkérése után.

-          Már megtettem – bólintott Horner.

-          És elfogadtam – szólaltam meg a többiek háta mögül. Mindenki rám kapta a fejét, én pedig csak egy biztató mosollyal jeleztem boldogságom.

-          Rendben – bólintott Martin. – Mi is elfogadjuk – biztosította róla a Red Bull csapatfőnökét. – De ha adhatok egy tanácsot… próbálj meg egy kis rendet teremteni a csapatod két fele között.

-          Rajta leszek! – bólintott Christian. Kezet fogott a két csapatfőnök, majd Horner távozott, Martin pedig közelebb lépett hozzám.

-          Örülök, hogy végre lezárult az ügy – mosolygott.

-          Nekünk mondod? – kérdezte szerelmem.

-          Igaz – mosolygott Martin, majd megölelt. – Most már aztán teljes figyelmetek a babán legyen – kacsintott. – És persze a versenyeken! – nézett Jensonra.

-          Rendben – nevettünk fel, miközben a főnök visszament irodájába. Mike is megölelt minket, majd elmeséltem neki mindent, részletesen, míg Jens összeszedte a holmiját, hogy indulhassunk.

Mire a szállodába értünk, éreztem, teljesen lefárasztott a mai nap, de talán mégis leginkább a stressz.
Semmi másra nem vágytam csak egy forró zuhanyra és egy pihentető alvásra. Ezt közöltem szerelmemmel is, mielőtt még kitalálna valami egészen más programot. Megértett, így mire letusoltam ő már meg is ágyazott, sőt még hozattatott is a szobánkba egy kis vacsorát.

-          Köszönöm – mosolyogtam rá, miközben falni kezdtem az édességet.

-          Nincs mit –nyomott egy apró puszit az arcomra, majd elfoglalta a fürdőszobát. Nassoltam még egy kicsit, miközben a TV-t néztem, majd félretett az ennivalót és hagytam, hogy a puha ágyikómban álomba szenderüljek. Később még éreztem, hogy Jens befeküdt mellém. Feleszméltem annyira, hogy mellkasához bújjak, ám gyorsan visszaaludtam.

Hajnalban éreztem, hogy korog a gyomrom és bár elhatároztam, hogy nem kelek fel, fél óránál tovább nem bírtam. Jenson édesen szundított, így óvatosan bújtam ki öleléséből, majd elindultam megkeresni a csokoládémat. Az asztalon találtam meg, majd zsákmányommal a kezemben visszabújtam a takaró alá. Csoki majszolás közben gondolkodni kezdtem. Nem is olyan régen ismertem meg ezt a bolond szőkét, és mégis annyi mindent éltünk már azóta keresztül együtt, hogy talán már fel se tudnám mindet sorolni. És lassan gyermekünk lesz. Egy apró kis lény, belőle és belőlem. Még mindig nem fogtam fel teljesen, hogy ott növekszik egy kis csöppség a pocakomban, és valószínűleg nem is fogom, egészen addig, míg a karomban nem tarthatom.

-          Mit csinálsz? – hallottam meg a világ legédesebb hangját. Álmos volt és éppen azért pislogott, hogy kinyissa szemeit.

-          Kielégítem a kislányod étvágyát – mosolyogtam.

-          Kisfiú – mosolyodott el ő is, majd felült mellém. – Kaphatok? – nyúlt a csokis papír irányába.

-          Nem – húztam el tőle. – Irigy vagyok – nyújtottam ki a nyelvem.

-          Pfff – vágta be a műdurcáskodását. Lettem a papírt, majd párom ölébe másztam.

-          Mike megölne – mosolyogtam rá.

-          Ennyi edzés után? – kérdezte, de már ő is mosolygott.

-          Ismered.. – rántottam vállat.

-          Ez igaz – mosolygott, majd közelebb hajolt egy csókra, de én elhúzódtam. Eszembe jutott valami, amire mindenképpen választ akartam találni.

-          Amikor megtudtad, hogy Ciaron lebukott, volt egy pillanat, mikor láttam, hogy bánt valami… - kezdtem bele. – Mi volt az?

-          Féltem – vallotta be. – Attól tartottam, ha visszamész a Red Bullhoz kevesebbet foglak látni – húzta el a száját. – Tudom, hogy bunkóság, de nagyon szeretem, hogy ilyen sokat vagyunk együtt..

-          Ez nem bunkóság – simogattam arcát.

-          Lénáékra nézve az – motyogta.

-          Rájuk is van időm! De látod, neki is van élete, ha nem dolgozik, Sebbel van. Én pedig veled – mosolyogtam.   Ő is elmosolyodott. Ezúttal én hajoltam közelebb egy csókra, ő pedig nem tiltakozott. Hosszasan nyújtottuk el nyelveink játékát, majd segített, hogy hamar ledolgozzam a csokoládéval felszedett kalóriáimat….

Reggel mozgolódásra ébredtem. Mikor megfordultam megláttam Jensont a derekára kötött törölközőben flangált a szobában, majd leguggolt a bőröndjéhez.

-          Óh, igen. Maradj így! Ez tökéletes! – mosolyogtam, majd a telefonomért nyúltam, hogy készítsek egy képet. Most először éreztem, mennyire hiányzik a fényképezőgépem. Telefonnal fényképezni egészen más. Hiányzik az élvezet, rosszabb a minőség, és figyelni kell, nehogy elveszítsem a készüléket.
Egy percre elgondolkodtam ezen, míg Jens visszasétált az ágyhoz és leült mellém.

-          Jó reggelt! – csókolt meg.

-          Az – tértem vissza gondolkodásomból és törölközőn keresztül megpaskoltam a fenekét. Elmosolyodott. – Miért nem ébresztettél fel?

-          Mert még van időnk – rántotta meg a vállát. – És szükséged van egy kis pihenésre – simogatta az arcom. – Mi a baj?

-          Semmi – ráztam a fejem, majd rámosolyogtam.

-          Tina – kért lágyan.

-          Mennem kell zuhanyozni, hogy legyen időnk reggelizni – keltem ki az ágyból. Nem volt kedvem folytatni ezt a témát, mert akkor megint az következik, hogy én kerülök Jensonnél a központba és a fejébe veszi, hogy meg kell oldania az én problémáimat. Ezt pedig nem engedhetjük meg, hiszen ma lesz az időmérő.

Összekapkodtam a ruháimat és a fürdőszobába vonultam. Most nem élveztem, ahogy a meleg víz ellazít. Nem volt rá alkalmam. Bosszantott, hogy ilyen hülyén viselkedtem, lefogadom, hogy Jenson a lelke mélyén még meg is haragudott rám és hiába próbálom a hangulatingadozásokat a terhesség számlájára írni, itt már nem csak arról van szó.
Gyorsan letusoltam, majd próbáltam kihozni magamból valami emberit. Mikor úgy láttam ennél többet már nem tehetek, visszamentem a szobába. Teljesen üres volt, Jens eltűnt.

-          Remek – sóhajtottam szomorúan és ledobtam a törölközőm a helyére. Ekkor pillantottam meg egy rózsaszín dobozt az ágy közepén. – Hát ez meg? – tettem fel a kérdést saját magamnak, holott nyilvánvaló volt, hogy nem tudom a választ. Leültem az ágy szélére és közelebb húztam a dobozt. Volt rajta egy apró üzenet is:  Szeretlek.

Elfogott a kíváncsiság, így gyorsan neki láttam kicsomagolni a dobozt. Először a masnit szettem le róla, majd a rózsaszín csomagolópapírt és végül széthajtottam a dobozt. A lélegzetem is elállt, mikor megpillantottam benne azt a csodálatos fényképezőgépet, lencsékkel, mindennel.  Istenem, és én meg szokás szerint megbántottam… Értelmetlen volt az egész. Ki kellene nyitnom a szemem és meglátni, hogy Jenson egyszerűen tényleg tökéletes. Tisztában van vele mire vágyok vagy éppen mire gondolok.

Gyorsan kibontottam a kis készüléket és összeraktam. Próbafényképként lefotóztam az ágyat. Csodálatos minőségű kép készült. Annyira boldog lettem, hogy összekaptam a többi cuccom és elindultam megkeresni szerelmemet. A halba mentem, hátha ott reggelizik, de nem találtam. Viszont Lénáékat igen. Intettek egyet én pedig feléjük sétáltam.

-          Jó reggelt! – mosolyogtak.

-          Sziasztok – mosolyodtam el én is. – Nem láttátok Jenst?

-          Elment futni – mesélte Seb.

-          Óh, értem. Köszi – mosolyogtam rá.

-          Új géped van? – szúrta ki Léna azonnal a nyakamban lógó készüléket.

-          Igen – derültem fel. – Jensontól kaptam, ezért is keresem.

-          Ez aranyos – mosolygott Léna.

-          Szuperül néz ki- dicsérte Sebastian a gépem.

-          És nagyon sokat tud – meséltem.

-          Mesélj! – kért.

Leültem hozzájuk reggelizni. Eddig nem is éreztem, hogy a kis babám mennyire éhes. Ismét többet ettem, mint ők ketten együtt.

-          Jens éheztet? – néztek rám meglepetten.  

-          Nem, én csak… - kezdtem bele, de ekkor megpillantottam szerelmemet, amint Mikeal belépnek a hotel ajtaján. – Egy pillanat – intettem a Vettel házaspárnak, majd Jensonhoz szaladtam. – Köszönöm, köszönöm, köszönöööm – öleltem meg gyorsan, majd egy apró csókot leheltem ajkaira.

-          Micsoda kitörő jókedv – nevetett Mike mellettünk.

-          Szívesen – mosolygott Jens, majd lehelt egy puszit ajkaimra. – Tetszik?

-          Viccelsz? Imádom! – meséltem boldogan.

-          Örülök – mosolygott tovább. Úgy láttam megkönnyebbült. Biztos vagyok benne, hogy attól a kijelentésemtől félt, amit régebben tettem, hogy többé nem akarok fotózni. De szerencsére ismeri annyira szívem kívánságait, hogy tudja, erre nem lennék képes, hiszen ez az életem. Ez olyan, mintha ő azt jelentené ki, többé nem fog autót vezetni. Teljes képtelenség.  

-          És… ne haragudj, légy szíves! – kértem bűnbánóan. – Tudom, hogy sokszor hülyén viselkedek, és ezt sajnálom.

-          Nem haragszom – mosolygott. – Éreztem, hogy el fog jönni ez a perc, és ott is tudtam, hogy mi bánt, csak szerettem volna, hogy elmondd – simogatta az arcom.

-          Nem azért nem tettem, mert nem vagyok veled őszinte, csak.. attól féltem, hogy akkor meg akarod oldani és ezen agyalsz majd egész hétvégén – motyogta.

-          A pálya egy külön élet – mosolygott.

-          Igen – bólintottam. – Egyébként, éppen most készülök elmondani Lénáéknak a…

-          Jöjjek? – kérdezte nevetve.

-          Gyere! – nevettem én is. Megfogta a kezem és így sétáltunk vissza unokahúgomékhoz. – Nos, még a Ciaronos ügy előtt szerettem volna elmondani nektek… - kezdtem bele. – De végl másképp alakult. Emlékeztek a rosszulléteimre, amiket a gyógyszerre fogtunk? – idéztem fel találgatásainkat. Lénáék bólintottak egy-egy igent. – Nem attól volt…

-          Hanem? – kérdezte Seb.

-          Kisbabánk lesz – mondta ki párom mosolyogva.
Seb arcára hatalmas vigyor került és gyorsan felpattant, hogy megöleljen minket, azonban Léna pár percig csak döbbenten ült.  

106. rész

Léna

Ahogy a Red Bull Home elé értünk, próbáltam Tinát rávenni, hogy jöjjön be velünk, de ő nemet mondott, mondván, ő már nem tartozik közénk. Megértettem, hogy fáj neki belépni ismét hozzánk, és Christian elé lépni, ezért nem is mertem nagyon erőltetni a dolgot. Sebbel és Markkal vonultunk Christian irodájához.

-          Lorena, bejelentenél Christiannak minket? – szólítottam meg a titkárnőt

-          Természetesen – mosolygott, majd azonnal a telefonhoz nyúlt – Fogad titeket. – szólt pár perc múlva

Besétáltunk az irodájába, a főnök meg volt lepve, hogy így hárman megyünk.

-          Miben segíthetek? – tette fel azonnal a kérdést

-          Jobb lenne ezt a tárgyalóban megbeszélni, és hívd, kérlek Ciaront is.

Christian nem értette a dolgot, de úgy cselekedett, ahogy mondtam. Mi addig elmentünk a tárgyalóba, ahol már Rocky várt minket. Ő is villantott egy megsemmisítő mosolyt Webberre, majd elfoglaltuk a helyünket. Pár perc múlva megjelent Ciaron és Christian is. Ők is leültek, majd Christian rám nézett.

-          Léna, most már mind itt vagyunk, kíváncsian várom, miért hívtál össze minket. – nézett rám Christian, míg én felálltam a székemből, és mesélni kezdtem.

-          Azt mindannyian tudjuk, hogy két futammal ezelőtt kirobbant egy botrány a McLaren és a Red Bull között. Mindenki – néztem Ciaronra és Christianra – az unokatestvérem vádolta meg, hiába mondtuk, hogy nem ő tette.

-          Veszélyes vizekre evezel, ugye tudod Léna? – dörrent fel Christian

-          Tisztában vagyok vele – néztem elszántan a főnökömre. – Elgondolkodtunk ezen a történeten és érdekes fejleményekre bukkantunk. Christian, Tina csak Sebastian autójához tudott hozzáférni nem igaz? – tettem fel a kérdést

-          De, ez így van – bólintott a főnök értetlenül – de még mindig nem értem, hogy jön ez ide.

-          A képek, amik furcsa módon Tina gépére kerültek, nem Sebastian autóját ábrázolják – magyaráztam a főnöknek, és közben éreztem, hogy apró mosoly jelenik meg az ajkaimon.

-          Ezt hogy érted? – kerekedett ki Adrian szeme is

-          Nézzük meg a képeket és bebizonyítom – válaszoltam boldogan, persze Ciaronnál ez pánikot keltett.

-          Ugyan már, csak hazudik – állt fel Ciaron is - az unokatestvérét akarja tisztázni. Én nem hiszek neki – dörrent rám, de ezt még megkeserüli

-          Valóban van bizonyítékunk – állt ki mellettem Rocky – nézd Christian, én nem szoktam annyira beleavatkozni Pilbeam és Léna háborújába, de tényleg van bizonyíték, hogy az a Red Bull nem Sebastian Vettel Red Bullja.

-          Rendben van – egyezet bele a főnök, majd Helmut Marko kiment a képekért. Amikor visszatért egy pendrive-al, azonnal csatlakoztatta Christian a gépéhez, majd ismét kivetítette azokat. – Tessék Léna – nézett rám a főnök

-          Kérhetném Sebastian autójának ebből a szemszögből készült felvételeit – csak is bizalmas személyek tárolhattak ilyen fotókat, és Christian eléggé annak számított, így az ő gépén is volt. Egymás mellé illesztették a fotókat, majd a kivetítőhöz sétáltam.

-          Amint látjuk ezen az autón (mutattam Seb autójára) vannak matricák, amiket Seb szokott felragasztani, minden futamgyőzelem után, de ezen az autón egyetlen egy matrica sincs – osztottam meg mindenkivel a felfedezést. Adrian és Christian egymásra néztek, majd a képeket kezdték fixírozni. Bólintottak, majd Christian szólalt fel.

-          Ez valóban nem Sebastian autója, de akkor csak Marké lehet. Magyarázatot követlek, Seb, hívd be Tinát.

A németem szó nélkül engedelmeskedett, majd jó pár perc múlva visszajött Tinával. Látszott unokatestvéremen, hogy egy kissé feszéjezi a helyzet, de azonnal rendezte vonásait. Christian ismét megkérdezte az esetről, ő szóról szóra megismételte, amit eddig is mondott, majd megvádolta Ciaront, (amit mi eddig nem tettünk meg). Persze a főnök azonnal kiakadt és már én is kimondtam nyíltan, hogy az Webber autója. Persze Ciaron jött a hülye kifogásaival, majd az ausztrál vetett véget ennek az egésznek. Kérlelte mérnökét, hogy vallja be az igazat. Pár percnyi könyörgés után, Ciaron szint vallott, de még sem örültem neki. Egy csapat vagyunk az istenért is. Nem szabadna ilyen háborúkat folytatnunk, a csapat érdekeit kellene nézni mindenkinek, de Ciaron erre nem volt hajlandó. Amikor kiderült az igazság, Tina kisétált. Nem érezte azt, hogy neki köze van ehhez. Christian kétségbe esetten pillantott ránk. Az arcát kezeibe temette, majd mély levegőket vett. Őt is kiborította az egész. A saját csapata acsarkodik egymással. Nem lettem volna a helyében.

-          Ciaron Pilbeam – nézett a menekülni kívánt mérnökre Christian csalódottan – a futamokat még teljesíted, addig próbaidőn vagy, ha hibázol, akkor vége ennek az évadodnak is, nagyon foglak figyelni. Az évad vége után, el kell, hogy bocsássalak, nem engedhetem meg, hogy tovább dolgozz velünk, ahogy neked sem Mark. Az évad után mind ketten távoztok az istállótól. Léna – fordult hozzám a főnök – tőled szeretnék teljes mértékben bocsánatot kérni, hibáztam, amikor nem hallgattam rád. Természetesen nem vagy mostantól próbaidőn.

-          Megbocsátok – bólintottam a főnöknek, aki bezárta az ülést.

Vegyes érzelmekkel tele léptem ki a Home-ból Sebbel, ahol is már Tina és Jens várt minket. Megöleltük unokatestvérem, majd Christian is odajött, hogy bocsánatot kérjen Tinától, és hogy visszahívja őt hozzánk. Tina a bocsánatkérést elfogadta, de az állást nem. Kijelentette, hogy ő már a McLarenhez tartozik. Egyfelől meg is értem, a szerelmével akar lenni, én sem döntöttem volna másképp. Továbbá Tina megkérte Hornert, hogy kérjen bocsánatot az McLarentől is. Láttam, hogy vonakodva, de elfogadta a feltételt. Amikor Ciaron közeledett, Tina bevert neki egy hatalmasat, majd megkérte Christiant, hogy ne óvjon az ügy miatt. A főnök csak nevetett.

Megdicsértem unokatestvérem akcióját én is.

-          Léna, szeretnék mondani valamit – kezdett bele Tina boldogan, de nekem megszólalt a belső rádióm

-          Várj egy pillantott – intettem neki, majd felvettem az addig nyakamban logó fülest. Tim volt az, elsétáltam pár lépést, hogy ne hallják. – Mondd Tim.

-          Változtatunk, kell pár beállításon, és neked kell felügyelni. – tálalta azonnal a tényeket

-          Pár perc és megyek – nyugtattam meg, majd visszamentem a többiekhez. – Tina, sajnos most nem tudunk beszélni holnap nem, lesz jó? – tettem fel a kérdés bűnbánóan

-          De jó lesz, menj csak és dolgozz, mint mindig – forgatta meg a szemeit, de közben nevetett, tudtam, hogy igazából nem haragszik.

-          Gyere szőke herceg – fogtam meg nevetve Seb kezét, majd elbúcsúztunk Jenséktől.

-          Miért keresett Tim? – kérdezte Seb miközben sétáltunk a bokszba.

-          Pár változtatást kell felügyelnem – meséltem el neki.

-          Tehát ez azt jelenti, hogy jó sokáig nem fogsz a hotelbe jönni, sőt ma nem is alszol velem igaz? – húzta el a száját, szemében bánat volt

-          Sajnálom – bújtam hozzá, miközben beértünk a bokszba. – És te, maradsz?

-          Beszélek Tommival, hogy masszírozzon meg, mert nagyon fáj a hátam és a nyakam – fogta meg az említett testrészeket, és most, hogy még jobban megnéztem, tényleg furcsán tartotta a nyakát.

-          Miért nem szóltál? És mitől van? – tettem fel a kérdéseimet, mint feleség

-          Még az edzésen meghúzódtak, nem volt megfelelőn rögzítve az öv – mesélte – nem akartalak vele terhelni, azért nem szóltam, még így is eleged volt a Webber-ügy miatt.

-          Jaj, te butus, ilyenkor mindig szólj – simogattam meg az arcát, mire ő belecsókolt a tenyerembe.

-          Ezt, mint mérnök, vagy mint feleség mondod? – tette fel a kérdést

-          Mint mindkettő – bújtam hozzá közel, majd megcsókoltam a nyakát és megsimogattam a hátát. Egy picit fel is szisszent rá.

Seb elment, majd megkerestem Olét, és jól leszidtam az öv miatt. Beismerte, hogy hibázott, tudtam, hogy többet nem fogja megtenni. Már javában folyt a munka, amikor egy lehajtott fejű alak ült ki a pitwallra. Árnyékából azonnal észrevettem ki az, kisétáltam intve Rockynak, hogy figyeljen. Bólintott. Leültem a férfi mellé, és hosszasan néztük a pályát.

-          Mindent elszúrtam – sóhajtott fel, Christian volt az

-          Nem tudhattad milyen – próbáltam nyugtatni

-          Úgy érzem kígyót melengettem, és azoknak nem hittem, akik végig igazat mondtak. Elszúrtam valamit, nem vagyok jó csapatfőnök.

-          Ne mondj ilyet – tettem a vállára a kezem – mindenki felnéz itt rád, te vagy a mi főnökünk. Nézd, Christian emberek vagyunk, mindenki hibázik. Nem robbant ki botrány meg tudtuk oldani és ez neked köszönhető.

-          Akkor is elszúrtam Léna – sóhajtott fel – kik voltak még Webberrékkel?

-          Mindenki a hibájából tanul – néztem a szemébe – csak Webberről és Ciaronról tudok. A szerelők, nem hiszem, hogy hibásak lennének – mondtam el az álláspontom. – Képzelem, hogy érzed magad, én sem vagyok teljesen boldog – Christian tágra nyílt szemekkel nézett rám – egy csapat vagyunk és az a dolgunk, hogy együtt dolgozzunk, nem az, hogy egymást „kinyírjuk”. Elnézem az McLarent, ahol nem nyúzzák így egymást, és akkor jöttem erre rá, amikor Tina elment. Mindenképpen le akartam buktatni azt a szemét alakot, de ha mérnököt veszel fel, légyszi olyat, aki együttműködik.

-          Mindenképpen – mosolyodott el

Még egy darabig kint voltam a főnökkel, majd besétáltam. Seb amint meglátott, azonnal széttárta a karjait. Futólépésben röppentem bele, végre nyugalom…